Magyar nő edzi a francia idegenlégiósokat

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Bánkuti Gabinak sikerült, ami eddig más nőnek nem. Bejutott a francia idegenlégióba, és nem is akárhogyan. Különleges edzést tartott a világ legkeményebben kiképzett férfiainak, akik vakon követték minden utasítását.

Hogyan kerültél a francia idegenlégióhoz? Ezt még kimondani is egészen szürreális.

Egy barátom segítségével kaptam lehetőséget. Ő ajánlott engem, amikor megtudta, hogy új dolgokat és új edzésfajtát szeretnének kipróbálni. Le kellett adnom egy referenciaanyagot, szimpatikus volt, amit láttak, innen már viszonylag gyorsan zajlottak az események. A videoanyagaim, a versenyeredményeim és a kitüntetéseim alapján történt az elbírálás, és két-három hét után meghozták a döntést, hogy várnak odakint. Kijuttattam a helyszínre az edzéshez szükséges eszközeimet, és néhány hét múlva már én is a helyszínen tartózkodtam.

Hogyan lehet egy ilyen helyzetre felkészülni?

Először is felmértem, hogy ők milyen típusú edzéseken vesznek most részt. Kaptam videókat, ezekből tudtam tájékozódni, és el is mondták, hogy nagyjából miket szeretnének kipróbálni. Elemeztem és feltérképeztem a látottakat, ez alapján alakítottam ki a speciális edzésprogramot. Én a spartan fighter ágazat képviselője és nemzetközi oktatója vagyok, ezt a típusú edzést alakítottam úgy, hogy az számukra is kihívást jelentsen.

3.jpg

Mi is kipróbáltuk a spártai harcos edzést, itt elolvashatod, nekünk milyen volt!

Bánkuti Gabi 4 éves kora óta foglalkozik sporttal. Kezdetben atletizált, szertornázott, majd küzdősportokkal foglalkozott, és versenytáncolt is. Mára a fitnesz területén sorra nyeri a hazai és nemzetközi versenyeket, többszörös magyar bajnok és világbajnok. Élsportolókat és paralimpikonokat edz, megkapta a Magyar Olimpiai Bizottság kitüntetését. Díjai és eredményei mellett különösen fontos számára, hogy olyan mozgássérülteknek tart személyi edzést, akikről sok esetben az orvosok már lemondtak, és velük óriási egyéni sikereket és eredményeket ér el.
Az idegenlégiósok legendásan kemények, a világon talán ők a legképzettebb és legfelkészültebb katonák. Milyen új dolgot lehet számukra mutatni?

Igen, egy nagyon-nagyon elit alakulatról beszélünk. Egészen más szinten képzettek, mint a világ más seregeinek katonái. Állóképességileg hihetetlenül magasan kvalifikáltak, a bázison pedig sok lehetőségük van mindenféle sportot űzni a búvárkodástól a küzdősportokig. A spartan fighter fő eleme, hogy akkor is folytatod a feladatot, amikor már nem bírod tovább. A mentális fejlesztésre helyeztem a hangsúlyt, a határok kitolására, és számukra szokatlan eszközöket használtunk, például girja labdát, gumiszalagot, baseballütőt.

Gondolom, a legalaposabb felkészülés mellett is van egy kis drukk, izgalom, amikor az ember elindul egy ilyen helyzetbe.

Persze. Bujkált bennem egy egészséges lámpaláz, amikor elindultam, és amikor először léptem a bázisra, akkor szembesültem vele, mennyire más minden, mint amit a propagandavideókon látni.

Hogyan képzeljük el a helyszínt? Mennyire szigorúak a körülmények?

Először is egy fegyverekkel, díszegyenruhában őrzött kapuhoz érkezel. Ott nem lehet csak úgy besétálni, hanem komoly ellenőrzésen kell keresztülmenni, majd később, a bázis területén is csak kísérővel lehet közlekedni. Az egész sereg szigorú szabályok szerint működik. Fel sem merül kérdés a katonákban a felettesük utasításaival kapcsolatban. Ha az a feladat, hogy 300 km-t kell menetelniük a tűző napon, teljes menetfelszerelésben, akkor ők ezt szó nélkül végrehajtják. Ez a hozzáállás vonatkozik arra is, amit közvetett utasításként kapnak, tehát az én edzésemre is. De a visszajelzéseket azért már ennél közvetlenebbül kaptam meg.

Hogyan fogadtak? Milyen visszajelzések érkeztek?

Nagyon udvarias volt mindenki és nagyon pozitív visszhangról értesültem. Ahogy az előbb mondtam, nem volt kérdés, hogy végrehajtják-e a feladatokat. Az edzés után viszont többen odajöttek, megköszönték, gratuláltak. Sőt több levelet is kaptam még tőlük azután, hogy visszajöttem Magyarországra.

Nőként egy ilyen közegbe besétálni azért furcsa érzés lehetett.

Igen, már csak azért is, mert itt nem szolgálnak nők, és nem is járt még soha nő közöttük, ahogyan civil személy sem. De semmilyen közeledéssel nem találkoztam. Amellett, hogy fontos számomra nőnek maradni minden helyzetben, persze nem hangsúlyoztam itt ezt semmilyen külsőséggel. Nyilván fel sem merült, hogy kis topban vagy kis sortban jelenjek meg. Az udvariasságuk viszont valószínűleg többek közt a civilségemnek és a nememnek is szólt.
Volt alkalmad beszélgetni velük, megismerni kicsit őket?

Kizárólag az edzésen találkoztunk. Az edzés után kicsit beszélgettünk is, de ez nem az a helyzet, amikor hirtelen mélyebb eszmecserék alakulnak ki. Mivel nem a bázison laktam, hanem egy közeli szállodában, nem volt alkalmam más helyzetekben találkozni velük vagy akár együtt étkezni. Úgyhogy sajnos túl sok mindent nem tudtam meg róluk. Igaz, a bázison kívül is többekkel összefutottam a szó szoros értelmében: például amikor a tengerparton futottam, akkor többekkel találkoztam, akik éppen az edzésüket végezték, vagy szintén futottak a parton.

Hogyan tudtál feltöltődni két, a bázisra tett látogatás között? Ki kísért el az útra?

Egyedül érkeztem. Nagyon feszített program szerint élem az életem, általában 5:40-kor kelek, élsportolókat edzek és rehabilitációs edzéseket tartok, sokat utazom, és mivel katonacsaládban nőttem fel és egészen kicsi korom óta sportolok, az a megszokott számomra, hogy nagyon aktív és feszes tempójú minden napom. Ez az utazás lelkileg is komoly feltöltődést adott. Kiszakadtam a mindennapokból, és nemcsak hogy egyedül voltam, de internetem sem volt, rengeteg időm nyílt arra, hogy olvassak, elmélkedjek. A gyönyörű környezet, a napsütötte sziklák, a magamba mélyedés mind hatalmas feltöltődést adott.

Lehet még ennél is komolyabb kihívás elé kerülni? Mi lehet még cél ezek után?

Nem tudok most olyat mondani, ami ezt überelné. A fogadtatás annyira pozitív volt, hogy várnak vissza további edzést tartani. Várhatóan tavasszal fogok újra kiutazni, akkor már hosszabb időre, valószínűleg két hónapra. De nagyon szívesen dolgoznék velük beosztottként is. Szeretem a kihívásokat.

Csízi Ágnes

idegen legio.jpg

 

blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Ha valaki emklékszik arra a cseh sportolónöre Kratocsvilovára az olyan izmos volt, hogy egy szakasz idegenlégióst elintézett volna. Nem tudom! De évekig jártam workoutozni természetesen intenzivre hol férfi hol nö volt a gyakorlatvezetö de különbséget köztük még nagyitóval sem lehetett felfedezni.
 

Almás

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy nő ha férfi akar lenni, nekem nem tűnik tiszta ügynek. Elég a nehézség a nőies nő életében is. Nem hiszem hogy egészséges ez a fajta edzés a női test számára. Vajon milyen a viszonya a női teste felé ? Vagy a lelke nem női ? Remélem maga döntött az életéről és nem a körülmények, negatív hatások következménye ez az életvitel. Kívánom, találja meg a boldogságát!
 

Zsuzsi1031

Állandó Tag
Állandó Tag
..."Amellett, hogy fontos számomra nőnek maradni minden helyzetben, persze nem hangsúlyoztam itt ezt semmilyen külsőséggel. Nyilván fel sem merült, hogy kis topban vagy kis sortban jelenjek meg."...

lehet, én vagyok kukacoskodó, de a képeken úgy tűnik, hogy topban van a hölgyemény...cáfoljatok, ha rossz a meglátásom :)

Persze az eredményeit természetesen nem vitatom, és gratulálok a kitartásához! :)
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
..."Amellett, hogy fontos számomra nőnek maradni minden helyzetben, persze nem hangsúlyoztam itt ezt semmilyen külsőséggel. Nyilván fel sem merült, hogy kis topban vagy kis sortban jelenjek meg."...

lehet, én vagyok kukacoskodó, de a képeken úgy tűnik, hogy topban van a hölgyemény...cáfoljatok, ha rossz a meglátásom :)

Persze az eredményeit természetesen nem vitatom, és gratulálok a kitartásához! :)
Igen, ezt látni csak nem tudni hogy ott készültek-e a fotók. E cikk hatására utána olvastam a hölgynek nos elég nagy kitartással rendelkezik valakinek bizonyítani akar.
Csak így tovább!
 

blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Azt se felejtsük el, hogy a mai világban elég sok nö tréningnarkomán és órákat tölt naponta a gym-ben. Ezért nincs mit gratulálni nekik. Az, hogy egy nö edzi az idegenlégiot az egy egyszerü jippo. Lássa a világ, hogy a legio is fejlödik a világgal. Mit is csinál manapság az idegenlegio? Van egy konfliktus Afrikában oda már nem az idegenlégiobol küldenek hanem a francia hadseregböl.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
En eddig ugy tudtam, hogy az idegenlégioba bekerülni nem nehéz csak kilépni belölle. :)
-
Bevallom én részben kalandvágy miatt mentem "világgá" és ahogy tudtam rögtön beutaztam a világot. Nagyon megvotam lepve, hogy Délfranciaországban a piactéren hatalmas kamion-iroda állt, szallaggal körülkeritve a "rekruták" részére.
-
A belépéshez nem kelett sok, egy tábori asztal mögött üllt egy idegenlegios tiszt - ahogy Rejtö Jenötöl ismerjük - bár ki beléphetett volna egy percen belül. Egyetlen feltétel volt, hogy ne körözzön téged a rendörség valami gyilkosság miatt.
-
Tehát "szüzeket" kerestek. Az idöben gyakori volt, hogy valaki karambolozott egy kölcsönbe vett autoval és megakart szükni az adoság elöll, vagy televolt a hocipöje a négy gyerekével és a feleséggel...
-
Még olyat is halott az ember, hogy este a kocsmába irták alá a szerzödést ittas állapotban, amikor kijozanodtak már késö volt. :)
 

Horkanto

Állandó Tag
Állandó Tag
A belépéshez nem kelett sok, egy tábori asztal mögött üllt egy idegenlegios tiszt - ahogy Rejtö Jenötöl ismerjük - bár ki beléphetett volna egy percen belül.

Csak hogy bent is maradj, számos fizikai és mentálisi terhelésnek kell megfelelni.

A Légióval kapcsolatban rengeteg tévhit terjedt el a világban. A „legnépszerűbb” talán, hogy bűnözőket, bajkeverőket és más kétes alakokat vár a soraiba. Eleinte így volt, de manapság már szigorú feltételekhez kötik a felvételt, a jelentkezők felét általában elutasítják különböző okok miatt (fizikai, pszichológiai, egészségügyi alkalmatlanság). Ha kiderül az illetőről, hogy büntetett előéletű vagy házas, akkor általában azonnal megszakítják a felvételi eljárást. Az illető családi állapota azért fontos, mert a Légió élete egyáltalán nem családorientált.

Az Idegenlégió nemcsak fizikailag megterhelő (bár kevésbé extrém a kiképzés, mint más elitosztagoknál, például a Special Air Service-nél), hanem rendkívül nagy nyomást gyakorol a katonák lelkivilágára is. 2006-ban a jelentkezők 13 százaléka bizonyult alkalmasnak.

Az újoncoktól a legtöbb személyes holmit elveszik (többek között az útlevelet is), és rengeteg teszten (intelligencia, egészségügyi és különféle interjúk) esnek át az aubagne-i bázison. Ha ezeken túljutottak, akkor az Idegenlégió kiképzőbázisára, Castelnaudaryba szállítják őket. Itt négy hónapos kiképzésen vesznek részt, amely három részből (erőnléti, fegyverismereti és taktikai) áll, és a végén egy sor vizsga következik.

A tényleges belépés csak sikeres vizsga után történik meg, ahol az illető nemet is mondhat. Ha elfogadja a szerződést, akkor öt évig kell szolgálnia a Légiót, valamint ekkor osztják be a kilenc ezred egyikébe.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Franc....C3.A9s_az_Idegenl.C3.A9gi.C3.B3_mindennapjai

http://francia-idegenlegio.blog.hu/2014/07/23/udvozlunk_a_blog_hu-n_34891
 

Horkanto

Állandó Tag
Állandó Tag
lehet, én vagyok kukacoskodó, de a képeken úgy tűnik, hogy topban van a hölgyemény...cáfoljatok, ha rossz a meglátásom :)


Én is topnak nevezném. De ez rásimul, míg ha hasonló trikóban, meg sortban lenne, mint a katonák akkor gyanítom nem a gyakorlatokra figyelnének a legények...
 
Oldal tetejére