Magyar siker: Kínai művész festette meg László Petra menekültrugdosását

Az N1TV operatőrének Röszkénél bemutatott gesztusértékű megmozdulását Badiucao, a híres kínai karikaturista örökítette meg. Badiucao ugyanúgy egy twitter-fiók és persze műalkotásai mögé rejtőző művész, mint Banksy, csak éppen ő nem a rajongók, hanem a kínai állam elől akarja eltitkolni valódi kilétét. Lényeglátó politikai karikatúrái igen keresettek, az Amnestytől a CNN-ig számos szervezet és média használta már fel Badiucao munkáit.

Tóth Gergely
2016 Okt 15.

--------------------------------------------

László Petra díjat vett át Lezsák Sándortól a Lakiteleki Filmszemlén

Az N1TV egykori operatőre a tavaly szeptemberi röszkei menekültrugdosás után teljesen eltűnt a nyilvánosság elől: László Petrát kirúgták, interjút nem adott, állítólag el is költözött családjával addigi otthonokból. Olvasónk szúrta ki, hogy egy év után ismét a nyilvánosság elé lépett László,

díjat vett át tizenhatodik Lakiteleki Filmszemlén.

Többek közt a népfőiskola alapítója, az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor gratulált neki személyesen a „Nemzetidegenek” című film különdíjához, ami

Magyar Művészeti Akadémia 500 ezer forintos,
a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum 100 ezer forintos,
a Magyar Idők 100 ezer forintos,
az ECHO Televízió és a Magyar Hírlap különdíját,
valamint a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium és a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 25-25 ezer forintos

felajánlását tartalmazza. A 32 tagú zsűri elnöke egyébként Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a nemzet művésze volt.

Több mint fura, de csak Bács-Kiskun megyei napilap, a Petőfi Népe pénteki nyomtatott változatában nevezték meg a díjátvevőt mint a film szerkesztőjét.

2016 Okt.17

laszlo petra 2.jpg
 
tevedes ! -- CSAK EGY VAN a VALOSAGE !! - ami bizonyitott tenyen alapul .
Szerintem, a mai fejlett tecnikával emberi szem számára mindent valósággá lehet tenni.
Beállítottság kérdése hogy ki melyik variánst fogadja el igazságként.
A bizonyítékok meg a tények ma már egy bíróságon sem érnek néha semmit
(elég egy formai hiba az előterjesztésükben és már bukott is az ami egyébként nyilvánvaló)
nem hogy itt egy fórumon kiderítsük, mi is történt valójában.
 
tevedes ! -- CSAK EGY VAN a VALOSAGE !! - ami bizonyitott tenyen alapul .

Ahhhaaa....

Videofelvételről beszélünk. Technikailag is ahány kamera minimum annyi felvétel... Mind a valóságról, DE:

"Az Einsteini relativitás elméletről:
Ez az elmélet minden megfigyelőt egyenértékűnek tekint, nem csak azokat, akik egyenletes sebességgel mozognak. Az általános relativitás érvényes azokra is, akik egymáshoz képest gyorsulva mozognak." :)

:) A szubjektív valóság a néző relatív látószöge szerint alakul, de az objektív valóságot nem változtatja meg. -tőlem szabadon :)
 
A kamerás nö csak megtestesiti a kormány gyülöletre szito politkáját, a nö csak "reflexszerüen" cselekedett, a gyülölet már benne van az emberek vérében.
-
Teljesen nivon aluli ahogy itt megprobálják egyesek az eseményt nem megtörténtnek kikiálltani.
Természetes, hogy a tettért a rugdoso személy felelös és nem "minden magyar" de aki megprobálja kimagyarázni a dolgot, rugkapál a tények elismerése ellen az magárol állit ki egy bizonyitványt.
Ernoe, ahogy Melitta írta korábban: várjuk meg a bírósági ítéletet.
(Erős a gyanúm, hogy sok ember fog meglepődni. Ugyanis a bíróság jellemzően nem azt az egyetlen, tendenciózus, előre kiválasztott filmrészletet fogja megtekinteni, hanem a többit is. Lehet, hogy lesz majd nagy "arcleszakadás". :) )
 
László Petra nem gáncsolta el a szír fociedzőként elhíresült férfit, és nem is akarta – állapította meg a bíróság, két rúgás miatt viszont bűnösnek mondta ki az operatőrt. Büntetést mégsem szabtak ki, három évre próbára bocsátották.
Bővebben
 
Mit mondjak, ha a biroság állásfoglalását is megprobálod elferditeni akkor azzal csak sulyosbitod a helyzetet.
Mostmár nem lehet beszélni egy "kicsuszásrol" egy egyke által elkövetett büncselekményröl most azt kell mondjam az esemény a magyar társadalom tükörképe lehet. Az államilag irányitott gyülöködés meghozta az eredményét.
-
12.01.2017 Szeged. Kamerafrau Petra Laszlo wurde verurteilt.
Sie hatte im Sommer 2015 in Röszke, nahe der serbischen Grenze, absichtlich nach davonlaufenden Flüchtlingen getreten.

Das Gericht in der südungarischen Stadt Szeged sah es in seinem Urteil am Donnerstag als erwiesen an, dass sich Petra Laszlo des Landfriedensbruchs schuldig gemacht hatte.

Der Spruch erster Instanz ist noch nicht rechtskräftig.

Laszlo, die für den zur rechtsextremen Jobbik-Partei gehörenden Internet-Fernsehsender N1TV arbeitete,
Videos von anderen Journalisten zeigten, wie sie einem Flüchtling mit einem Kind im Arm ein Bein stellte, woraufhin dieser samt Kind zu Boden fiel. Außerdem war zu sehen, wie sie einem kleinen Mädchen gegen das Schienbein trat.

die heute 41-Jährige, behauptete aber zugleich, nur aus Angst vor den Flüchtlingen so gehandelt zu haben.
Der Richter hielt dies jedoch für unglaubwürdig. (dpa)
-
Távirati stilusban:
Petra Lászlot elitélték... szándékosan belerugott a menekülöbe ... a biroság igazolva látta a közbéke megsértését...

P. Laszlo a szélsöjobboldali jobbik-párt hirszolgálatának dolgozott... a videon jol látszik ahogy egy gyerekkel a karján futo menekültnek gáncsot ejt, ezenkivol egy másik videon egy kislánynak a sipcsontjába rug....

az idöközben 41 éves nö azt állitotta, hogy csak a menekültektöl valo félelme miatt viselkedett igy...
A biro ezt azonban nem találta szavahihetönek
 
3 ev felfuggesztett .......elsofokon.
Az biztos ez az itelet nesze semmi fogd meg jol.

Nos változott az ítélet.
Annak ellenére, hogy a Szegedi Törvényszék korábban jogerősen garázdaság miatt elítélte László Petrát, a mostani Kúria-döntés bűncselekmény hiányában felmentette az operatőrt, írja a Hvg.hu. László Petra volt az, aki 2015 szeptemberében a szerb–magyar határszakaszon tudósítás közben többször is megrúgott rendőrök elől menekülő embereket, köztük egy gyereket.

A Kúria szerint az első- és másodfokú bíróságok megsértették a büntető anyagi jog szabályait, amikor a terhelt bűnfelelősségét megállapították, és vele szemben intézkedést alkalmaztak. A Kúria szerint a garázdaság vétségét László nem követte el, csak a rendzavarást, de ez a szabálysértés már elévült, ezért az eljárást megszüntették.
 
3 ev felfuggesztett .......elsofokon.
Az biztos ez az itelet nesze semmi fogd meg jol.

*
Undorító! Egy nőbe, egy fiatal nőbe, hogyan lehet ennyi durvaság, ennyi agresszivítás? Örülök, hogy nem tartozik semmiképpen hozzám ez a nőszemély. Micsoda viselkedés ez? Tisztán, kivehetően látszik a részemről nem megbocsátható ellenszenves viselkedése. Örülök annak viszont, hogy a videó megőrizte elítélendő tetteit.
 
Mit mondjak, ha a biroság állásfoglalását is megprobálod elferditeni akkor azzal csak sulyosbitod a helyzetet.
Mostmár nem lehet beszélni egy "kicsuszásrol" egy egyke által elkövetett büncselekményröl most azt kell mondjam az esemény a magyar társadalom tükörképe lehet. Az államilag irányitott gyülöködés meghozta az eredményét.
-

-
Távirati stilusban:
Petra Lászlot elitélték... szándékosan belerugott a menekülöbe ... a biroság igazolva látta a közbéke megsértését...

P. Laszlo a szélsöjobboldali jobbik-párt hirszolgálatának dolgozott... a videon jol látszik ahogy egy gyerekkel a karján futo menekültnek gáncsot ejt, ezenkivol egy másik videon egy kislánynak a sipcsontjába rug....

az idöközben 41 éves nö azt állitotta, hogy csak a menekültektöl valo félelme miatt viselkedett igy...
A biro ezt azonban nem találta szavahihetönek
*
Erre a viselkedésre nem a félelem, nem! Erre a viselkedésre a benne felgyülemlett végtelen agresszió, durvaság és mindenek feletti hatalom érzete a jellemző. Ezzel a tettével arra emlékeztetett, hogy a SS kötelékébe tartozó nők, milyen szenvtelenül, lélek nélkül, gonoszan és soha nem megbocsáthatható módon viselkedtek a kiszolgáltatott emberekkel, gyermekekkel. Így meg lehet bolondítani több jellemtelen embert, ehhez nagyon is ért a felcsuti csuti, ehhez nagyon. Gyülöletet ébreszteni, ellenszenvet, agressziót, de persze a saját bőrkéjét azt félti, mert még az óvodába is, ahová senki nem hívta, de ő ment kedveskedni, no még az óvodába is golyóálló mellényben mert elmenni. Ahogyan vet, úgy arat... A felcsuti csuti mindent megtesz, hogy hintse az embertelenséget... S, ha az majd "szárba szökken"...
 
3 ev felfuggesztett .......elsofokon.
Az biztos ez az itelet nesze semmi fogd meg jol.

*
Nincs mit várnunk egy fityesz nyalonc és végtelenül kiszolgáltatott bíróságtól, bíráktól. Ez a célja a felcsuti csutinak, oszd meg és uralkodj. "Szorgalmasan oszt" és uralkodik. Egy valaminek azonban nagyon örömködök, mégpedig annak, hogy retteg, fél. Golyóálló mellényt visel reggeltől-estig. Legyen is úgy, a saját félelme, a saját árnyéka üldözze őt, mindhalálig. TEK-esekkel veszi körbe magát még a Parlament liftjében is. Nem tudni, de talán tart még előkóstoló embert is? Kinézem belőle.
 
Ahhhaaa....

Videofelvételről beszélünk. Technikailag is ahány kamera minimum annyi felvétel... Mind a valóságról, DE:

"Az Einsteini relativitás elméletről:
Ez az elmélet minden megfigyelőt egyenértékűnek tekint, nem csak azokat, akik egyenletes sebességgel mozognak. Az általános relativitás érvényes azokra is, akik egymáshoz képest gyorsulva mozognak." :)

:) A szubjektív valóság a néző relatív látószöge szerint alakul, de az objektív valóságot nem változtatja meg. -tőlem szabadon :)
*
Feketén-fehéren látni a gáncsolást, sőt a rúgást is.
 
-
Egy intim vallomást kell tennem.
Nem igaz, hogy nyugaton a félelem lenne az uralkodó a migrációban lévőkkel szemben.
-
Söt, ellenkezőleg mindannyiunkban nőtt az arrogancia, a nagyképűség, a felsőbb-rendűség, a "mi vagyunk otthon" pökhendisége.
-
Én nagyon jól megtudom érteni a kamerahölgyet, mert akár menyire is humanistának tartom magam, megpróbálok úgy viselkedni mind ha mentes lennék a rasszizmus csirájától, és erről más hozzám hasonlóval is értekeztem, sajnos mindannyiunkban bennünk van ez az esendősség.
-
Van akinek sikerül ezeket az érzéskét akaraterővel, tudatos gondolkozással kordában tartani van akin ez úrrá lesz.
-
Hogy "megértem" nem azt jelenti, hogy "egyetértek" a viselkedésével hanem csak azt, hogy tudatában vagyok annak, hogy "esendők vagyunk".
-
Egy anya kidobta a karonülő gyerekét az ablakon mert nem hagyta abba a sírást.
Mindegyikünk volt már valószínűleg olyan helyzetben, hogy az idegei felmondták a szolgálatot, nem tudta mit tegyen. Szerencsére a kognitív érvekre hallgattunk a nö nem. Minden képen büntetendő cselekmény amit elkövetett.
-
De vissza a bevezetéshez, az én meglátásom szerint az emberek többsége nem fél a "menekültektől" hanem "valakinek érzi magát" velük szemben. Hogyan is félhetne amikor ök vannak a kisebbségbe, az állam pedig jogilag és hatalmas "erőszak-apparátussal" (Staatsgewalt) a mi oldalunkon van.
-
Ezért is történik a látszattal ellentétben több erőszakos cselekedet menekültekkel szemben mind fordítva.
 
Ahhhaaa....

Videofelvételről beszélünk. Technikailag is ahány kamera minimum annyi felvétel... Mind a valóságról, DE:

"Az Einsteini relativitás elméletről:
Ez az elmélet minden megfigyelőt egyenértékűnek tekint, nem csak azokat, akik egyenletes sebességgel mozognak. Az általános relativitás érvényes azokra is, akik egymáshoz képest gyorsulva mozognak." :)

:) A szubjektív valóság a néző relatív látószöge szerint alakul, de az objektív valóságot nem változtatja meg. -tőlem szabadon :)
Csak azt akartam, hogy ne érjenek hozzám, ne lökjenek fel. A lábammal akartam őket távol tartani”
„Még életemben nem rúgtam meg senkit. Félelmet és pánikot éreztem” – mondta még régebben a nyomozati vallomásában, amelyet a bíró felolvasott. „Ha lehetőségem lenne, bocsánatot kérnék. Nem akartam elhinni, hogy egy kislányt is megrúgtam” – kesergett a nyomozóknak.

akik egymáshoz képest gyorsulva mozognak
asit_nagy.jpg
 
Utoljára módosítva:
Csak azt akartam, hogy ne érjenek hozzám, ne lökjenek fel. A lábammal akartam őket távol tartani”
„Még életemben nem rúgtam meg senkit. Félelmet és pánikot éreztem” – mondta még régebben a nyomozati vallomásában, amelyet a bíró felolvasott. „Ha lehetőségem lenne, bocsánatot kérnék. Nem akartam elhinni, hogy egy kislányt is megrúgtam” – kesergett a nyomozóknak.

asit_nagy.jpg

Hogy megtoldjam az utolsó hozzáoszlásomat.
-
Érdemes megnézni, hogy a kamerahölgyön és az összes fényképészen nem látszik félelem a tömeg miatt, ellenkezőleg a jelenet olyan mind amikor a pásztor a birkák között válogat, "na melyiket fényképezzem le"
-
És amikor az egyik közel jön hozzá hát belerúg. Mi mást? :(
A nö egyáltalán nem volt tudatában, hogy embereket fényképez és ez az Orbán kormány, az államilag elrendelt idegengyűlölet eredménye.
 
Kezdődik...
Végre rehabilitálni kell múltunkat, és újra kell fogalmaznunk az elmúlt több mint ezer esztendőt, különösen a 20. századi történelmet, annak érdekében hogy helyesen lássuk a ma kihívásait is," mondta a házelnök a Tisza István miniszterelnök halálának 100. évfordulója alkalmából tartott szerdai budapesti koszorúzáson. Szerinte rengeteg rágalmat és mocskot ragasztottak az elmúlt 70 évben Tiszára.

Kövér László szerint a rendszerváltoztatás kudarcterülete a történelemoktatás.
Kijelentette, hogy "gyakorlatilag ugyanazt a marxista, posztmarxista koloncot cipeljük a nyakunkban, mint amit a második világháború után a nyakunkba akasztottak". "Itt az ideje, hogy végre megpróbáljuk magunk értelmezni a történelmünket és visszavenni azt, ami a miénk," mondta.
(444)
Vagyis ahogy mondja ˝magunk˝értelmezzük a történelmünket.....
Kezdődik...
 
A parlamentben a Fidesz és a Bayer-show-ban (kevés különbség) hallom, hogy a 21. századot szidják és szeretnék a 20. századot vissza. :eek:
-
Ajánlom figyeljetek oda miket mond ez a kormány. Hallatlan.
És a választok 49% nem veszi észre hova teszi a keresztet, hol tapsol.
-
 
"Itt az ideje, hogy végre megpróbáljuk magunk értelmezni a történelmünket és visszavenni azt, ami a miénk,"
Én se válaszoltam volna ernőre mást mint ami nem illik a beidézésre.
Ám mivel te itt nem Petrához tartozó dolgokat írsz és nekem is van mondanivalóm erre a leágazó témára.
A történelemhamisító Fideszre.
Aki azon az alapon merészeli hamisítani a történelmet hogy mindaz amit eddig Ő előttük volt az a hamis.
az Ő hamisításuk a napi aktualitáshoz igazítás az az Ős igazság.
És erről jut eszembe
Éppen gróf Tisza István mosdatása folyik.
Mert beleillik a mai politikai irányzatba
Alátámasztani igyekeznek mindent vele ami az elmúlt 4-5 évben itt folyik
a zsebkendőszavazás tényét még nem tagadják.
A háborúra készülés folyamatát a véderőtörvényt még nem tagadják
Hisz iratok bizonyítják önkényesen rákényszerítette a parlamentre.
Tiszáék rendeletekkel szabályozták a gyülekezési jogot és sajtótörvényben növelték a hatóságok jogköreit az újságok engedélyeztetésére.
Még ezeket nem tagadják mert a Fidesz belőle akar példaképet és precedens általi szokásjogot kreálni.
A háború párti Tisza Istvánt aki közvetett okozója a Háborús vereségnek
Vele együtt minden következményének
Mos Ő lesz akit éppen átírnak.
De a hivatalos dokumentumokat képtelenek lesznek meghamisítani.Majd kimagyarázzák néhányan.
Legalább is megkísérlik: nem is úgy volt az nem is úgy kell érteni.

Az ott tartott szerdai megemlékezésen Kövér László azt mondta, végre rehabilitálni kell múltunkat, és újra kell fogalmaznunk az elmúlt több mint ezer esztendőt, különösen a 20. századi történelmet, annak érdekében hogy helyesen lássuk a ma kihívásait is.

Az Országházban tartandó, A nagy összeomlás című emlékkonferenciával kapcsolatban elmondta, a főbb témák között a világháborúba való belépés és Tisza István meggyilkolásának körülményei szerepelnek.
Megjegyzem egyáltalán nem fontos miért akarták e diktatórikus háborús készülődőt többször meggyilkolni.
Gondolom meg volt a kétségbeesett oka sokakban.
Ilyenhez(merénylethez) olyankor folyamodnak ha zsarnoki a vezető.
Leghíresebb a római szenátus tagjai +Brutus.
Tiberius Gracchus is római merénylet.
1944. július 20-án hajtotta végre Hitler elleni sikertelen merénylet
stb itt a lista:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Merényletek_listája
 
Utoljára módosítva:
Én se válaszoltam volna ernőre mást mint ami nem illik a beidézésre.
Ám mivel te itt nem Petrához tartozó dolgokat írsz és nekem is van mondanivalóm erre a leágazó témára.
A történelemhamisító Fideszre.
Aki azon az alapon merészeli hamisítani a történelmet hogy mindaz amit eddig Ő előttük volt az a hamis.
az Ő hamisításuk a napi aktualitáshoz igazítás az az Ős igazság.
És erről jut eszembe
Éppen gróf Tisza István mosdatása folyik.
Mert beleillik a mai politikai irányzatba
Alátámasztani igyekeznek mindent vele ami az elmúlt 4-5 évben itt folyik
a zsebkendőszavazás tényét még nem tagadják.
A háborúra készülés folyamatát a véderőtörvényt még nem tagadják
Hisz iratok bizonyítják önkényesen rákényszerítette a parlamentre.
Tiszáék rendeletekkel szabályozták a gyülekezési jogot és sajtótörvényben növelték a hatóságok jogköreit az újságok engedélyeztetésére.
Még ezeket nem tagadják mert a Fidesz belőle akar példaképet és precedens általi szokásjogot kreálni.
A háború párti Tisza Istvánt aki közvetett okozója a Háborús vereségnek
Vele együtt minden következményének
Mos Ő lesz akit éppen átírnak.
De a hivatalos dokumentumokat képtelenek lesznek meghamisítani.Majd kimagyarázzák néhányan.
Legalább is megkísérlik: nem is úgy volt az nem is úgy kell érteni.

Az ott tartott szerdai megemlékezésen Kövér László azt mondta, végre rehabilitálni kell múltunkat, és újra kell fogalmaznunk az elmúlt több mint ezer esztendőt, különösen a 20. századi történelmet, annak érdekében hogy helyesen lássuk a ma kihívásait is.

Megjegyzem egyáltalán nem fontos miért akarták e diktatórikus háborús készülődőt többször meggyilkolni.
Gondolom meg volt a kétségbeesett oka sokakban.
Ilyenhez(merénylethez) olyankor folyamodnak ha zsarnoki a vezető.
Leghíresebb a római szenátus.
Szerintem meg hozzá tartozik László Petra....hisz affele haladunk hogy teljesen kifordítsák vagyis maguk szájízére formálják a múltat.
 
Szerintem meg hozzá tartozik László Petra....hisz affele haladunk hogy teljesen kifordítsák vagyis maguk szájízére formálják a múltat.
Gyenge kapcsolódási pont de leírtad mindegy már most!
Vagy László Petrára kanyarodj vissza vagy a Fidesz aktuális történelem hamisításaira.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,570
Tagok
615,664
Legújabb tagunk
J. Ági
Oldal tetejére