Magyarország befogadhatja a Svédországból kiutasított iráni lányt

Ha segítséget kér hazánkban, a magyar állam kész menekültként elismerni azt az iráni lányt, akit a svéd hatóságok vissza akarnak toloncolni az iszlám köztársaságba, dacára annak, hogy ott a kereszténység felvétele miatt komoly veszélybe kerülne az élete.


Elmondta: ha Aideen Strandsson menedéket kér Magyarországtól, a hivatalos eljárás végén - amelynek része természetesen a nemzetbiztonsági ellenőrzés is - kedvező elbírálásra számíthat, Magyarország ugyanis nem küld vissza senkit olyan államba, ahol az élete vagy a testi épsége veszélyben van.

- Mi a kezdetektől fogva különbséget tettünk a gazdasági migránsok és a valódi menekültek között. Magyarországot megvédjük a migránsok inváziójától, de akik valódi menekültek, tehát mindazok, akiknek az élete közvetlen veszélyben van vallásuk, nemzetiségük vagy politikai beállítottságuk miatt, azokon segítünk - fogalmazott Semjén Zsolt.


Hozzátette: az üldözött keresztények befogadása egyszerre erkölcsi és alkotmányos kötelességünk.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a keresztények könnyen integrálhatók a keresztény európai civilizációba, szemben a muszlimokkal, akik nem akarnak integrálódni.

Aideen Strandsson 2014-ben érkezett Svédországba, majd nem sokkal utána nyilvánosan is megkeresztelkedett. Menedékjogi kérelmét a közelmúltban másodszor utasították vissza a svéd hatóságok annak ellenére, hogy a kiutasítás ellentmond a hatóság saját szabályozásának is, valamint az olyan nemzetközi egyezményeknek, mint például a genfi egyezmény, amely kifejezetten tiltja a kitoloncolást olyan országokba, ahol a kiutasítottat veszély fenyegetheti - írta a Magyar Idők a CitizenGo című európai civil portált idézve.

01_irani_lany_facebook-e1502222124314.jpg
 
Ez itt a kulcsmondat.

Menedékjogi kérelmét a közelmúltban másodszor utasították vissza a svéd hatóságok annak ellenére, hogy a kiutasítás ellentmond a hatóság saját szabályozásának is, valamint az olyan nemzetközi egyezményeknek, mint például a genfi egyezmény, amely kifejezetten tiltja a kitoloncolást olyan országokba, ahol a kiutasítottat veszély fenyegetheti

Szorosan kapcsolódik ehhez:
(Svédország) megtagadta a befogadást egy értelmi sérült magyar lánytól, akinek egyetlen hozzátartozója Svédországban él, akinek idehaza mindenkije meghalt, és a svédországi rokon örömmel befogadta. Volna. Mert a svéd hatóságok elutasították a kérelmét, annak ellenére, hogy a magyar kormány vállalta volna a lány gondozásának, eltartásának minden költségét. De egy sérült magyar lánynak nincs menedék. Egy keresztény iráni lánynak sincsen menedék. Mehet vissza, a halálba.

Ezek után jöhet nekem bárki bármilyen "emberiességi maszlaggal" a migránsok kapcsán: bullshit. Kimutatta a foga fehérjét a "migránsmentő kompánia".
 
Utoljára módosítva:
Magam nemhiszem ám ezt a hirt el , mert tutti , hogy Fake News !:rohog: Egy europai piszok nagy demokratikus királyság , hogyan is toloncolna ki egy "védelemre" szorulot, hasonlóan a Németországhoz mely a békés , csendes Afganisztánba toloncolja a menekültjeit Tunéziába nem mert ott esetleg a terroristát halálra itélik , de lebombázni azt lehet . Ilyent csak Orbánisztán tesz meg :rohog::rohog:
 
Aideen Strandsson 2014-ben jött Svédországba munkavállalási vizummal, tehát nem számit menekültnek.
-
A papirjainak a lejárása elött "Chrisztus iránti szerelemböl" megkeresztelkedett amit a Svédek nem egészen értenek emiatt gyakran kérdezik: "Mit értesz Jézus iránti szerelmen?" (Svédek alig 20%-a hisz tulvilági lényekbe)
-
A fekete hajjal jött Iráni lány nemcsak a hajaszinét hanem a nevét is megváltoztatta a Jézussal töltött állom után. "Jézus ott üllt melettem az ágyon és egész idö alatt fogta a kezemet. Attol fogva a szivemben Jézus lettem."
-
A Svéd hatoságok azzal érvelnek, hogy a kereszténység felvétele a saját döntése volt, iránban élnek keresztények már ösidök ota. Sziria lakoinak az 54%-a keresztény, Afrikában több keresztény él mind Europában.
-
Hogy a kereszténységre valo hivatkozással megnö a menekültek befogadási esélye az gyorsan elterjedt. Hamburgban tömeges kereszteléseket hajtanak végre.
-
292001-Taufgottesdienst.jpg

-
En is minden menekültnek azt ajánlom, keresztelkedjen meg, (nem igaz, hogy a keresztvizet ne lehetne lemosni). telepedjenek le Mo.-on és ahogy megkapja a papirjait mind EU-lakos mehet vissza Svédországba. :)
 
Migrans simogato lett a kormany?- csak azt tudnam miert kellett elkoteni 20 milliradokat plakatkampanyra a menekultek ellen?
Egyszem befogadassal akarjak meguszni a kotelezettszegesi eljarast hogy bepereltek az Eut?
Fico 60 fot fogadott be...
 
nnnaaa a magyarok is akarnak egy Malala - at maguknak
hatha hoz egy kis positiv hirt es megitelest
vegul is egyszem lanyka befogadasa jo nagy csindradtattaval
teljes siker is lehet
ez am a menekult ugyi politika
 
Utoljára módosítva:
Muszlim, vagy keresztény, az teljesen mindegy,
Az igazi nagy bűne az, hogy nőnek született, ezért ő a hazájában mindig alacsonyabb rendű polgár volt és lesz, akármilyen vallást is vesz fel.
Emberhez méltó élete csak olyan országban lehet, ahol nő és férfi egyenértékű, egyenjogú.
 
Muszlim, vagy keresztény, az teljesen mindegy,
Az igazi nagy bűne az, hogy nőnek született, ezért ő a hazájában mindig alacsonyabb rendű polgár volt és lesz, akármilyen vallást is vesz fel.
Emberhez méltó élete csak olyan országban lehet, ahol nő és férfi egyenértékű, egyenjogú.
ugye NEM vagy egy feminista zaszlovivo
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,601
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére