Magyarországon lesz a 2024-es olimpia?

Legyen Olimpia Budapesten?

  • igen

    Szavazat: 1 12.5%
  • nem

    Szavazat: 7 87.5%

  • Összes szavazó
    8
A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésén döntöttek, hogy nyújtsanak-e be szándéknyilatkozatot 2024-es ötkarikás játékok rendezésére.

A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése egyhangúlag elfogadta a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát, így Magyarország benyújtja a szándéknyilatkozatát a 2024-es ötkarikás játékok rendezésére – mondta a Hír Televízió helyszíni tudósítója. 1300 oldalas az a dokumentum, amelyben leírják, miért is alkalmas Magyarország az olimpia megrendezésére. Ebben szerepel többek között az, hogy – függetlenül az olimpiától – hazánk olyan fejlettségi szinten van, ami az olimpia megrendezését lehetővé teszi, hiszen az utóbbi időben szállodák, stadionok és autópályák épültek, fejlesztették a vasúti közlekedést is – mindezek szükségesek egy olimpia megrendezéséhez.

Az olimpia megrendezése jótékony hatással lenne a nemzetgazdaságra, ahol 1100 milliárdos többletjövedelemre lehetne számítani, és 130 milliárdos turisztikai bevételt is hozhat ez hazánknak. Az ötkarikás játékokon félmillió látogatóra számítanak. Emellett az előkészületek miatt 100 ezer új munkahely létesülhet.

Az érvek között szerepel még a magyar megrendezésben az is, hogy Magyarország 167 aranyéremmel a nyolcadik helyen áll az éremtáblán, és ez az ország – az első tíz közül – az egyetlen, ahol még eddig nem rendeztek olimpiát.

A szándéknyilatkozatot szeptember 15-ig kell benyújtani, és majd 2017-ben Limában döntenek arról, hogy melyik városban legyen a 2024-es olimpia. Eddig Boston, Hamburg és Róma jelezte, hogy versenybe száll a rendezésért.

olimpia2.jpg
 
Idézet
Kettős érzésem van az Olimpiával kapcsolatban. Idén nyáron milliók izgultak, izgultunk a TV előtt a magyar sportolók sikereinek. Együtt könnyeztük meg Szász Emese, Szilágyi Áron, Hosszú Katinka, vagy a kajak-kenus lányok ( Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Csipes Tamara Fazekas Zur Krisztina) győzelmét. Mindannyiunknak fájt, amikor Imre Gézának nem sikerült a legszebb, legfényesebb érem megszerzése. Izgultunk a vízilabdás fiúkért és minden sportolóért. Jó volt magyarnak lenni. Jó volt, hogy ezt az érzést nem sajátította ki senki, nem csinált belőle politikát. Együtt volt a nemzet. A magyar Himnusz mindenkinek szólt.
És akkor most itt van a budapesti olimpia kérdése. Ami 100% politikai kérdéssé vált.
Gonosz az, aki szeretné, mert azonnal Fidesz bérenc lesz és gonosz az, aki nem szeretné, mert azonnal hazaárulóvá válik. Normális ez? Nem, nem az. Én igenis szeretném, ha Magyarország megrendezhetne egy olimpiát. Nemzeti büszkeséggel töltene el. De tény ez nem valósulhat meg a jelenlegi kormány alatt. És miért nem? Mert az egész nem a sportról szól már most sem, hanem a lopásról. Arról ki mit tud kivenni belőle. És vannak fontosabb sürgetőbb dolgok is. Egészségügy, oktatás, a szociális problémák, vagy csak az, hogy Budapest így is járhatatlan , lerohad az M3 és sorolhatnám tovább.
De sajnálom azt, hogy egy olyan dolog, mint a sport közös szeretete, ami eddig összetartott minket (legalább ez az egy), már ez is megosztja a nemzetet. Ismét két tábor alakult ki. Ők és a másik ők. Ismét nem MI. Sajnálom azt is, hogy egy új fiatalokból álló politikai képződmény pont ezt használta fel ugrólécnek. Kicsit saját érdekükben is. Mondjuk meg őszintén bejött nekik. A másik oldal pedig azonnal balliberális oldalról beszél és hazaárulózik. Szégyen.
És úgy gondolom sokan megint a két csoport között vagyunk valahol a nagy semmiben. Nem tartozunk sem ide, sem oda.
Pedig lehetne ezt sokkal normálisabban is. Mindkét oldalnak.
Talán egyszer tényleg lesz valami, ami nem egymás ellen uszít, hanem sikerül összefognunk. Jó lenne. Mert ahhoz túl kicsik vagyunk, és túl kevesen vagyunk itt Európa közepén, hogy gyűlöljük egymást. És arról már nem is beszélek, hogy mindenki más is gyűlölünk. Az egy másik történet.
 
Tarlós pillanatilag homályba burkolja véleményét: legyen vagy ne legyen Olimpia.
Amit nem rejt véka alá és továbbra is a támadás a beszéde:
Veri a népszavazást akarókat.Csak ennyi.
Nem mer és nem tud mit mondani.csak ezt.
 
Utoljára módosítva:
Tarlós pillanatilag homályba burkolja véleményét: legyen vagy ne legyen Olimpia.
Amit nem rejt véka alá és továbbra is a támadás a beszéde:
Veri a népszavazást akarókat.Csak ennyi.
Nem mer és nem tud mit mondani.csak ezt.
Ez a Tarlós maga a nemzeti együttműködés renszere : Azt mondta, szerinte megvannak az aláírások, de azért vityóval egyeztet.
Elképzelem a párbeszédet: -Szia Viktor, itt a Pista. Van egy kis gond. Meg kéne számolni az aláírásokat, és csak benned bízom, gyere gyorsan gyorsan, csináljuk meg, csináljuk meg, csináljuk meg!
-Szevasz Pityukám, most írjuk ki a tónival és a jánossal a népszavazási-aláírás-számláló bizottság tendert , a lőrinc fogja nyerni, már hárman vagyunk.
Mindegy mi az eredmény, lárifári, ma meccsre megyek a kisvasúttal, utána kezdhessük a számítást.
 
Ez a Tarlós maga a nemzeti együttműködés renszere : Azt mondta, szerinte megvannak az aláírások, de azért vityóval egyeztet.
Elképzelem a párbeszédet: -Szia Viktor, itt a Pista. Van egy kis gond. Meg kéne számolni az aláírásokat, és csak benned bízom, gyere gyorsan gyorsan, csináljuk meg, csináljuk meg, csináljuk meg!
-Szevasz Pityukám, most írjuk ki a tónival és a jánossal a népszavazási-aláírás-számláló bizottság tendert , a lőrinc fogja nyerni, már hárman vagyunk.
Mindegy mi az eredmény, lárifári, ma meccsre megyek a kisvasúttal, utána kezdhessük a számítást.
Nem várok most nagy vitát a számlálás körül.Nem olyan a helyzet.
Gondolom én.
Hogy miért?
Mert olaj lenne a tűzre.Nem hiszem hogy azt a szokottat lejátszanák:
Éppen nincs meg amennyi kel.
Én teljesen mást írtam hiába idéztél be nem kapcsolódik.Ez a számlálási paródiád.

Tarlós attól még tudja hol áll.Éppen csak nem tud mit mondani.
Nem érkeztek világos direktívák. Tudod mint a Csinibabában a dobos ejtőernyővel.
 
Utoljára módosítva:
De nem is kérdés mit kellene tennie, mit kell itt telefonálgatni?
Talán Tarlós István cselekvőképtelenné lett nyilvánítva és Orbán Vikt. gondnoksága alatt áll?
Ez a valóság, nagy vszínűséggel érvényesek az aláírások, az, hogy a főnök valóságérzete nincs rendben, az a főnök baja.
Mit kérdez? Megengeded ,hogy visszalépjünk, ez abszurd...beteg....
A direktíva az :mindenben vityó dönt , övé az utolsó szó, máskülönben minek hívogatná...
 
2024- nem lesz Bp-en olimpia! Orbán, Tarlós és Borkai a megbeszélés után visszavonták a pályázatot. Orbán ismét nem merte vállalni a népszavazást akárcsak a vasárnapi boltzárnál.
 
:mad:
2024- nem lesz Bp-en olimpia! Orbán, Tarlós és Borkai a megbeszélés után visszavonták a pályázatot. Orbán ismét nem merte vállalni a népszavazást akárcsak a vasárnapi boltzárnál.
Még ezt kedvelni?
------------------
Nem is kell,így nem lesz mit lenyúlni.
Ez is rövidlátás. lesz más.
--------------
:mad:
A fenne ette volna meg a momentumot meg a népszavazást felkaroló ostoba ellenzéket.
Nem tudnak stratégiában gondolkodni.elejétől fogva elleneztem a népszavazási kezdeményezést.
Itt a hírek keretén belül írtam, hetekkel ezelőtt #14, #8, #29, #42
A legnagyobb hiba: Ha nem hagyják a kormányt belefúlni az olimpiába.
Magától is visszalépésre kényszerült volna.
Hogy inkább egy blöff az olimpia rendezés,nem valódi szándék
Most tologatja a felelősséget és van kire.
Részletesem indokoltam mik következhetnek ebből szóról szóra beigazolódott.
Ennél könnyebb kibúvót nem is adhattak volna a kormánynak.
Az is sejthető volt okafogyottság miatt nem megy el a népszavazásig.
Még egyszer, politikai rövidlátó az: aki kitalálta hogy aláírásgyűjtésbe kezdjenek.
És az is aki hivatalból beállt mögé.
Olimpiát én sem akarok.
De nem kellett volna ezt a népszavazást elkezdeni.
Óriási lehetőséget szalasztottak el-
Most a kormány már hazaárulózza az ellenzőket megimt.
Rájuk tolja a felelősséget.
Hát ezt kerülhettétek volna el ha rám hallgattok.
Sőt még a Fidesz is belebukott volna.
 
Utoljára módosítva:
Lehet hogy igaz, lehet hogy nem, én már ezt is el tudom hinni:
Igaz, mostanra kiderült.blöff és nem is akarta igazán.
Csak kellett várni egy indokra.Meg a felelősség áttolásra.
Most szidják a kezdeményezőket és a mögéjük állókat.

A momentum is hiába mond mát olyanokat:"gyáván megfutamodott a kormány"
Ez csak duma szint.
Ha jobb politikusok láthatták volna nem jó hosszútávú cél mögé álltak be
A rövidlátás hibájába estek.
Eredmény még a saját lehetőségeik is bedőltek hogy okafogyottság híján nem vihetik végig.
Senki nem profitált belőle csak a Fidesz ekkora baromságot miattatok,
Hiába tapasztaltság kell a politikához.
Nem egy lépés egy csatára kell gondolni.
Hanem sok kicsiny eredmények által a háborút megnyerni.
Ha időnként egy csata elveszik is.
De ezzel óriási esélyt rontottatok el,momentum.
Talán a szervezet aktivitását sem tudjátok fenntartani.
Vesztett csata kiábrándít.
Meg kell ezt még tanulni.
Szememben nem a jövő politikusai vagytok.
 
Utoljára módosítva:
Orbánék tologathatják a felelősséget, amíg el nem fáradnak, de azt már hypóval se tudják lemosni magukról, h felelőtlenek és gyávák. Persze azok se döngethetik a mellüket, akik anno megszavazták. Sztem kellett a 260.000 aláírás, h visszakozzanak. Orbán soha nem változtatott önmagától semmi ötletén csak ha komoly ellenállásba ütközve látta a bukás rémét. pl. netadó).
 
Wow! Érdekes gondolkodás, csak egy kérdés nem hagy nyugodni engemet:
Az emberekkel mi lesz?
Miért hisszük el azt, hogy a kórmány valami hú de mindenki felett álló, szent és sérthetetlen apostolokból álló, megkérdőjelezhetetlen ,már-már az olimposzi magasságokból villámokat szóró istenek társasága Zeusszal az élén...
Miért vesszük be ez a Magyarországon bevett szokást, hogy a kórmány megmondja, hogy mi a tuti, a népnek meg kuss.
És azt, hogy a világon mindent a kormány perspektívájából kell szemlélni, még az időjárást is????
Kit érdekel mit fog mondani a kórmány, ki b.szta el?
Ki nézte levegőnek a zembereket és b-szott megkérdezi a véleményüket egy ilyen horderejű kérdést illetően?
Mellesleg ki teremtette elő az olimpikszra való pénzt, a hű de nagy hasznot hozó kórmány, vagy az emberek, akik dolgoznak, fizetik az adót amiből gazdálkodhat a kórmány,de nem garázdálkodhatna?
Itt minden magyar ember pénzéről volt szó, adott összeg, nem lesz több varázsütésre , ésszerűen kellene felhasználni, Magyarországból sem lett volna az olimpia megrendezése esetén egy hú de ultramodern, hype-olt , mesebeli királyság, ez utópia volt.

Én értem azt amit mondasz , valahol egyet is tudok érteni vele, de én nem szeretném ilyen szűk keresztmetszeten keresztül látni ezt az ügyet, szerintem ez sokkal többről szól.
Kár hogy beidéztél mert semmi nem kapcsolódott arra amit írtam.
én azt írtam a kormányé legyen a felelősség.
Ne tolja vissza az olimpiát nem akarókra.
Most átkoz mindenkit.
Kivéve a momentumot mert azt nem meri óvatosságból.
 
Sajnálom, hogy az ország most nincs olyan helyzetben és olyan anyagi állapotban ami kellene az Olimpia megrendezéséhez.

Ami kissé megnyugtat, nem leszünk terror támadásoknak kitéve!
Már volt olimpián tömeges mészárlás sportolók ellen.
Túszdráma a müncheni olimpián
A mai terroristák célja a tömegmészárlás, akár több helyszínen is!
!
Amire a Magyarok legközelebb Olimpiát rendeznek remélem úrrá lesz a világ a terrorista fenevadakon.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,015
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére