Medgyessy Péter is érintett: nyilvános az OLAF-jelentés

Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök az Indexnek pénteken elismerte, hogy megkereste őt a 4-es metró és az Alstom-szerződések ügyében az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF).

Az egykori kormányfő ugyanakkor az internetes oldalnak úgy fogalmazott: érthetetlen, kívül esik minden racionalitáson, hogy ráhatása lett volna a szerződés megkötésére. Ezt azzal indokolta: rossz viszonyban volt Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel és az SZDSZ politikusaival is.

Medgyessy Péter szerint azért nonszensz, hogy bármi szerepe lett volna az Alstommal kötött szerződések megkötésénél, mert nem volt már miniszterelnök 2005-ben, amikor az első 4-es metróval kapcsolatos hirdetmények megjelentek, sem 2006-ban amikor az első pályázatokat kiírták.

"Politikai értelemben sem lehetett ráhatásom, hogy az Alstommal szerződjön a főváros, hiszen köztudottan rossz volt a viszonyom az akkori vezetőkkel, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és a szabad demokratákkal, akik Budapestet vezették."
Mint arról az Indexnek beszámolt, az OLAF megkeresésére azt válaszolta: az Alstommal metróügyben sem direkt, sem indirekt kapcsolata nem volt soha. Medgyessy Péter nem volt az AssistConsult Kft. tulajdonosa, sem tisztségviselője, amikor az szerződött az Alstommal, azután vette vissza a céget, miután 2006-ban megszűnt a parlamenti képviselői mandátuma. Ekkor pedig nem bontotta fel a folyamatban lévő, korábbi szerződéseket, nem is lett volna joga hozzá.

A kormány pénteken tette nyilvánossá a 104 oldalas, angol nyelvű OLAF-jelentést. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt mondta: a 4-es metró beruházásának összértéke 452 milliárd forint volt, ebből a gyanú szerint 272 milliárd forint érintett csalással vagy szabálytalan felhasználással, 166 milliárdot pedig elloptak. További részletekért kattintson ide.

olaf.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,999
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére