Megdöbbentő: 2 milliárdból egy fillért sem kaptak a vörösiszap-károsultak

Hiába fogott össze az ország és gyűjtött össze rengeteg pénz a vörösiszap-katasztrófa után, egy jogszabály miatt nem juthattak hozzá a károsultak.

A Miniszterelnökség államtitkára, Kovács Zoltán szombaton jelentette be: döntött a kormány a károsultak jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy 70 millió forint. A kormányzat által vállalt, a vagyoni károk megtérítésére vonatkozó állami segítségnyújtás több mint tíz családot érint.

Eddig egy forintot sem kaptak a károsultak

„Ez tipikus esete az eső után köpönyegnek, de jó, hogy van” – reagált a hírre Magyar György az ATV Start című műsorában. A károsultak képviseletét ellátó ügyvéd emlékeztetett: sokáig úgy tűnt, hogy az ügyfelei nem kapnak egy fillért sem, mert a Mal Zrt. fizetésképtelenné vált. Közben gyűjtés indult a károsultak részére – ahogy Magyar fogalmazott – Soros is beletett izgalmában 1 millió dollárt. A káralapba így összesen több mint 2 milliárd forint gyűlt össze.

„Ebből egy forintot sem kaptak. Egy forintot sem kaptak” – nyomatékosította az ügyvéd.
Magyar György ismertetése szerint ez azért történhetett meg, mert a jogszabályt úgy állították össze, hogy az összeget csak közcélúan lehet felhasználni. „Nem azt mondom, hogy hazavitték, hanem olyan célra használták, amit a jogszabály definiált. Például, tanösvényt építettek” – mondta.

Ezt követően pereket indítottak, de a megnyert pereknek sem volt pénzügyi fedezete, ezért a kormány „gesztust gyakorolt”, és biztosított 280 millió forintot (ehhez jött most a 70 milliós kiegészítés), így már csaknem 350 millió forint segítséget nyújt az állam a felszámolás alatt álló céggel szemben fennálló jogerős peres követelések kifizetésében.

„Tehát most tapsolunk, örülünk, hogy legalább van mihez nyúlni, mert a MAL-tól soha, de soha nem kaptuk meg volna (…) És a káralapból sem jutott nekik egy fillér sem” – tette hozzá az ügyvéd.

10 halott, 200 sérült, hatalmas anyagi kár

Csaknem hét évvel ezelőtt történt Magyarország legnagyobb ipari katasztrófája: 2010 október 4-én kiszakadt az Ajkai Timföldgyár gátja és közel egymillió köbméter lúgos vörösiszap öntötte el Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. Magyarország legnagyobb ökológiai katasztrófájában tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Az ügyészség halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, valamint gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat 2012. január 19-én 15 ember, a Mal Zrt. vezetői és több alkalmazottja ellen, a Veszprémi Törvényszék azonban

tavaly januárban az összes vádlottat felmentette.
A döntés óriási felháborodást váltott ki – többek között a kormány és a Fidesz hangot adott nemtetszésének –, majd idén februárban a Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az első fokú határozatot, és új eljárás lefolytatására kötelezte az első fokon eljáró bíróságot.

Semsei László



voros iszp1.jpg
 
Részletek Ferenczi Krisztina Narancsbőr című könyvéből:
"Ez csak pár száz embernek volt vörös iszap, a többieknek aranyiszap – vélik helybeliek, akik szerint feltűnő volt a munkagépek túlmozgása. „Elképesztő összegeket kerestek a kivitelezők, látszott, minél több gép, minél több munkaóra… Az embereknek meg kiszúrták a szemét az ingóságaikra adott pénzzel – mondja egy helybeli. – A kerti gépeink, a gépkocsink ment tönkre, mégis bútort kellett vennünk. Azt mondták, hogy az előbbi kettő nem kell a megélhetéshez, csak bútorutalványt tudnak adni. Kérdeztük, mi van, ha nem vesszük igénybe? Akkor elvész. Így vettünk bútort majdnem félmillió forintért. Azt, amit ők leszállítottak, a feléért-kétharmadáért meg lehet venni más boltokban, de mi csak egy helyen, a Magyar Bútorés Faipari Szövetség Budapestről kihelyezett üzletében vásárolhattunk” – panaszkodik valaki."

"Emlékeznek a vörösiszap-katasztrófa utáni kármentő alap lefoglalására? A civil emberektől érkező kétmilliárd forintra rátenyerelt Orbán – az önzetlenül adott segítségből így lett egy mozdulattal Nemzeti Építőipari Üzletalap, nem utolsósorban a csókosoknak. A szegény emberek is ezerszám küldték az SMS-eket a bajbajutottaknak. Nem gondolták, hogy ahelyett, hogy azonnal célba érne a címzettekhez a segítség, központi akarattal remekebbnél remekebb beruházásokra költik majd szolidaritásból adott forintjaikat.
A tragédiát elszenvedett családok pedig várhattak sorukra – sokuk járulékos kárát máig nem ismeri el a magyar állam –, és ennek folyományaként vagy másfél milliárd forint guggolt majd’ másfél évig az OTP-számlán. Biztosan jó volt valakinek valamire, hogy oly sokáig jegelték az adományozók pénzét. Lett viszont a tragédiát elszenvedettek által csöppet sem kívánt emlékpark, rémisztő színvonalon megvalósítva. Sosem adta ki az állam a hivatalos listát a részletekről, csak egy-egy nagy bugyor van megjelölve, de hogy abban belül mi van, azt mindhiába kértem, sosem kötötték az orromra. Pedig az ördög a részletekben rejlett. Akkor is, mint már annyiszor. A helyiek által fölöslegesnek ítélt építkezések egy részének lebonyolításával éppen azt a karitatív szervezetet bízták meg, amelyben a miniszterelnök felesége is önkéntesként dolgozik. Oldalán Kokóval, akinek az étterméhez az első Orbán-kormány végnapjaiban adományozott 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást."
 
A 2 milliardot az emberek celiranyosan a voros iszap katasztrofara adtak.
Akkor nem lehet masra kolteni es ezert mar az elso felvetes is rossz.
Ovoda es egyeb felujitasokra meg kilatokra az eutol lehet penzt kerni palyazni es a kormany dolga ezeket a kiadasokat allja az adokbol. Erre gyujteni nem lehet.

Fals az egesz mint anyugdij penztar ,hisz a szoke mirza megigerte a egyeni szamlat stb es mi is lett belole.

Ezek a penzek nem magan penzek amibol nyaralni lehet menni vagy madartavlatbol nezni a dugokat a foldon.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére