Meghívták a román kormányfőt és a szocdem pártelnököt Trump beiktatására

Bár Orbán Viktor a sajtóhírek szerint nem kapott meghívót Trump beiktatására, a román kormányfő, valamint a román szocdemek első embere igen. Utóbbi, Liviu Dragnea el is megy a washingtoni ünnepségre.

Liviu Dragneát, a román képviselőház elnökét és a román szocdem PSD párt elnökét meghívták és részt is fog venni Donald Trumpnak, az Egyesült Államok leendő elnökének beiktatásán, közölte hétfőn Marcel Ciolacu, a román képviselőház titkára. Az Agerpres román nemzeti hírügynökségnek a képviselőházi titkára hozzátette, hogy Dragnea biztosan részt vesz ezen az eseményen, amelyre meghívták Sorin Grindeanu miniszterelnököt is.
ga1.gif

Orbán Viktor azért nem megy el Donald Trump beiktatására, mert nem kapott rá meghívót. „A magyar kormányfő és a megválasztott amerikai elnök telefonbeszélgetése során szóba került, hogy Donald Trump szívesen fogadja Washingtonban Orbán Viktort. A látogatás időpontjáról még egyeztetések lesznek”írta akkor ennek kapcsán Havasi Bertalan, Orbán közeli munkatársa a Figyelő kérdésére.

mandiner

administration-1846270_640.jpg
 
images
*
Most azt a külön "fogadást" minek is köszönhetjük? Vagy ne is agyaljak erről? Mindenképpen elgondolkoztató, hogy meghívó nem érkezett, pedig döbrögi tapsolt anno' és gratulált is...
 
image.aspx

-
"Gigantikus Trump-party lesz Budapesten: fellép Bayer Zsolt, Nógrádi György és még sokan mások" olvasom az interneten.
-
A magyar kormány egy messiást lát Trump-ban. Automatikusan arra kell gondoljak, hogy a volt magyar Miniszterelnök Gömbös Gyula is elsöként látogatta mega a Német Dirodalom uj kormányzoját a hatalomátvétel után. :)
-

-
Nézd, én nem vagyok oda Trumpért, sőt kifejezetten bizalmatlan vagyok iránta. Ennek ellenére, Hitlerhez hasonlítani őt kifejezetten nemhogy túlzásnak, de rágalomnak érzem!

(Amúgy épp az efféle túlzások is amiket a demokraták megengedtek maguknak iránta, egyik okai lehettek annak szerintem, hogy sokan épp Trumpra szavaztak, mert e módszerekkel a demokraták ellenszenvessé tették magukat. Az efféle piszkos trükköket én se szerettem, amikor éltek vele, holott Hillarynak drukkoltam. Jobb híján...)

Szóval persze, lehet hogy Trump nagyon rossz elnök lesz, de kétlem hogy annyira rossz mint Hitler, sőt még az se biztos hogy akár kicsit is rossz lesz. Lehet. De nem biztos! Annyi csak a biztos, hogy amennyire én látom, jelentősen visszavett azokból a szélsőséges szólamaiból, amivel a kampányában nyomult. Ez szerintem jó jel.
 
Mindenesetre a lánya lesz a tanácsadója, aki politikáról, diplomációról valószínűleg csak a tévében hallott, ellenben a divatszakmáról nyilván sokat tud... Adva van tehát "minden", hogy jó elnök legyen. :)

Miért, ha jól tudom Obama meg valami ügyvédbojtárféleség volt eredetileg. Hiába jogi szakma, akkor se külpolitika. Nem is belpolitika. Aztán egész jó elnök volt. Nem is beszélve Reagenről, aki meg színész volt. Aztán a saját fülemmel hallom, máig mindenki errefelé őt emlegeti hogy ő volt rengeteg időkre visszamenőleg a legtutibb elnök...

Szóval ez nem ezen múlik. Az elnök szerintem lehet olyan hülye is mint egy ganajtúróbogár, az se nagy baj, semmi vész, feltéve hogy egyetlenegyvalamihez jól ért: s ez az, hogy felfedezze, kinek van mihez tehetsége, s azt annak való pozícióba pakolja! Az hogy a lánya valamiféle „tanácsadó”, semmit se jelent, ez jó ürügy rá hogy a leányka sok pénzt kaphasson semmiért, hiszen nyilvánvaló enélkül is elmondhatná a tanácsait az apukájának. A lényeg az kiből lesz külügymniszter, belügyminiszter, mittudoménmégki. Ha ezeket jól választja ki, a többi már nem nagyon számít, még az se neki magának mi máshoz van még (vagy nincs) esze.

Különben meg mindenki annyira keveset vár tőle, olyan szerény képességeket tételez fel róla, hogy igazából ezt lehetetlen alulmúlnia, szóval végeredményben nagy csalódást nem hiszem hogy okozna majd. Ellenben eddig már annyi meglepetést okozott, hogy még az se lehetetlen hogy valami rém kellemes dolog lesz a kormányzása hozadéka!

Igen, lehetséges. Nem biztos de benne van a pakliban azért. Ő most egyszerűen egy „fekete doboz”, ismeretlen tényező. Semmit se tudunk róla, azaz felesleges a találgatás.
 
Nézd, én nem vagyok oda Trumpért, sőt kifejezetten bizalmatlan vagyok iránta. Ennek ellenére, Hitlerhez hasonlítani őt kifejezetten nemhogy túlzásnak, de rágalomnak érzem!

(Amúgy épp az efféle túlzások is amiket a demokraták megengedtek maguknak iránta, egyik okai lehettek annak szerintem, hogy sokan épp Trumpra szavaztak, mert e módszerekkel a demokraták ellenszenvessé tették magukat. Az efféle piszkos trükköket én se szerettem, amikor éltek vele, holott Hillarynak drukkoltam. Jobb híján...)

Szóval persze, lehet hogy Trump nagyon rossz elnök lesz, de kétlem hogy annyira rossz mint Hitler, sőt még az se biztos hogy akár kicsit is rossz lesz. Lehet. De nem biztos! Annyi csak a biztos, hogy amennyire én látom, jelentősen visszavett azokból a szélsőséges szólamaiból, amivel a kampányában nyomult. Ez szerintem jó jel.

Ha figyelmesebben olvasol, észreveszed, hogy az irásom középpontjában nem Trump áll, hanem a magyar öngyilkos politika.
-
Trump a kijelentései alapján gyengiteni kivánja az EU-t, Orbán azt képzeli ez jo a nemzetének, hát nem. Ugy látszik, hogy Orbán embertelen menekültpolitikája tetszik Trumpnak, ez egy további vonzoerö... ott a feketék nállatok a cigányok akik a börtönöket töltik, de nem kérdeznek ezek a "nagy emberek" az után miért van ez igy?
-
 
Miért, ha jól tudom Obama meg valami ügyvédbojtárféleség volt eredetileg. Hiába jogi szakma, akkor se külpolitika. Nem is belpolitika. Aztán egész jó elnök volt. Nem is beszélve Reagenről, aki meg színész volt. Aztán a saját fülemmel hallom, máig mindenki errefelé őt emlegeti hogy ő volt rengeteg időkre visszamenőleg a legtutibb elnök...

Szóval ez nem ezen múlik. Az elnök szerintem lehet olyan hülye is mint egy ganajtúróbogár, az se nagy baj, semmi vész, feltéve hogy egyetlenegyvalamihez jól ért: s ez az, hogy felfedezze, kinek van mihez tehetsége, s azt annak való pozícióba pakolja! Az hogy a lánya valamiféle „tanácsadó”, semmit se jelent, ez jó ürügy rá hogy a leányka sok pénzt kaphasson semmiért, hiszen nyilvánvaló enélkül is elmondhatná a tanácsait az apukájának. A lényeg az kiből lesz külügymniszter, belügyminiszter, mittudoménmégki. Ha ezeket jól választja ki, a többi már nem nagyon számít, még az se neki magának mi máshoz van még (vagy nincs) esze.

Különben meg mindenki annyira keveset vár tőle, olyan szerény képességeket tételez fel róla, hogy igazából ezt lehetetlen alulmúlnia, szóval végeredményben nagy csalódást nem hiszem hogy okozna majd. Ellenben eddig már annyi meglepetést okozott, hogy még az se lehetetlen hogy valami rém kellemes dolog lesz a kormányzása hozadéka!

Igen, lehetséges. Nem biztos de benne van a pakliban azért. Ő most egyszerűen egy „fekete doboz”, ismeretlen tényező. Semmit se tudunk róla, azaz felesleges a találgatás.
Az elnök személye az egy dolog )aki jelölteti magát, az már benne van a politikában), általában egy tanácsaadó team dolgozik vele. Akiknek fontosabb a szerepe, mint magának a bábnak, aki megszólal... És ha ott csak amatőrök vannak, akkor semmi jóra nem lehet számítani.
 
Ha figyelmesebben olvasol, észreveszed, hogy az irásom középpontjában nem Trump áll, hanem a magyar öngyilkos politika.
-
Trump a kijelentései alapján gyengiteni kivánja az EU-t, Orbán azt képzeli ez jo a nemzetének, hát nem. Ugy látszik, hogy Orbán embertelen menekültpolitikája tetszik Trumpnak, ez egy további vonzoerö... ott a feketék nállatok a cigányok akik a börtönöket töltik, de nem kérdeznek ezek a "nagy emberek" az után miért van ez igy?
-

Ennyi idő után sem teszel külömbséget a menekült és az illegális migráns közt ?! Nem értem miért csúsztatsz és nevezed a magyarországi menekültpolitikát embertelennek? Szerintem ott a tévedés forrása, hogy menekülteknek tekinted azt az emberáradatot akik egy jobb élet reményében a zöldhatárokon keresztül betörnek európába és teljes ellátást követelnek maguknak. Az pedig ahogy Magyarország kezeli az Európai migrációs válságot az sem embertelen, hanem egyre többen tekintik követendő példának.
 
Biro vagy hogy itelkezel ki a menekult se ki nem? Tobb ezren megkaptak a menekult statuszt akkor azokkal mi van.............
Embertelen satrakba tenni minuszok idejen es Bicsken a ko epuletu tabort megbezarni.
NEm nalad van hiba ?hogy senkit nem birsz se a menekulteket se a feketeket se a romakat van meg a tarsolyodba valakik?
 
Ennyi idő után sem teszel külömbséget a menekült és az illegális migráns közt ?! Nem értem miért csúsztatsz és nevezed a magyarországi menekültpolitikát embertelennek? Szerintem ott a tévedés forrása, hogy menekülteknek tekinted azt az emberáradatot akik egy jobb élet reményében a zöldhatárokon keresztül betörnek európába és teljes ellátást követelnek maguknak. Az pedig ahogy Magyarország kezeli az Európai migrációs válságot az sem embertelen, hanem egyre többen tekintik követendő példának.

Most kire gondolsz? Arra a pártra akinek a vezetöje, németországban a holokausztra valo emlékezést egy "szégyennek" tekinti? Ezek bizos Orbán oldalán vannak.
-
En embertelenségnek tartom, hogy távolrol jött emberek állnak a magyar határon, éheznek fáznak és a kormány nem tesz semmit értük! Tök mindegy, hogy milyen okbol kifolyolag jöttek, egy kutyával nem illik igy bánni!
-
A kormánynak kötelessége lenne velük foglalkozni, megkérdezni miért vannak ott és a Genfi egyezmények alapján cselekedni.
-
Ezek az emberek nem idegen földön állnak hanem Magyar földön, és hagyjátok öket megfagyni, még a segélyszollgálatokat is elhesegetitek. Direkt 1,5 méterrel odébb lett a kerités felhuzva, ha tetszik a kormányotoknak akkor "határsértök" mert magyar területen állnak, ha felelöséggel jár a dolog, akkor ugy csináltok mindha a szomszédnál lenne a felelösség.
-
Nem szép.
 
Miért is kellene beengedni minden illegálisn érkezőt? Miért nem helyes gondolat, hogy előbb adják be a menedékkérelmüket és az elbírálás után jöhetnek, ha megkapták a menekült státuszt.
Miért jó és követendő a németországi migrációs politika?

itt egy hír, hogy mennyire kellenek a migránsok mindenkinek.
http://hvg.hu/itthon/20170116_hatarzur_menedekkerok_ausztria_rabafuzes

Nem tudom mennyire lehet tragikus a magyarországi menekültszállás, ha mégis magyarországra akarnak behatolni a migránsok, nem jó nekik se Görögország, Szlovénia, se Románia.
 
Ami Trump-ot illeti. En biztos vagyok benne, hogy Amerika és a világ átfogja vészelni az uj elnököt, van nekik egy jo alaptörvényük az nem engedi meg, hogy egy csaladi-clan felrugja a jogot.
-
Nagyon megértök vagytok iránta, egy ember aki folyamatosan csuppa hülyeséget mond ugy a választási kampany alatt mind utána arrol joggal hiszem, hogy olyan mind ahogy mutatja magát. Szomoru, hogy ez a stilus, ez a tartalom ami a M. kormánynak szimpatikus.
-
Nézz meg egy sajtotájékoztatot vele és egyet Obamaval. Obama meghallgatott minden kérdést, látszik rajta, hogy iparkodik megérteni a kérdezöt és megprobál kielégitöen válaszolni, mig Trump lekicsinylöen szortirozza a kérdezöket, nem enged meg kritikus kérdéseket... tiszta Orbán stilus.
-
Madart tollárol, embert barátjárol... a beiktatási party sokat elárul, mig világszerte az intellektuális emberek Obamát bucsusztatják, a Trump beiktatásának a partyján olyan ujságirok éljeneznek akit rasszizmusért már elitéltek, igaz a M. kormány Lovagkereszttel dotálta.
-
 
Most kire gondolsz? Arra a pártra akinek a vezetöje, németországban a holokausztra valo emlékezést egy "szégyennek" tekinti? Ezek bizos Orbán oldalán vannak.
én például Wolfgang Sobotka -ra az osztrák belügyminiszterre gondoltam

En embertelenségnek tartom, hogy távolrol jött emberek állnak a magyar határon, éheznek fáznak és a kormány nem tesz semmit értük! Tök mindegy, hogy milyen okbol kifolyolag jöttek, egy kutyával nem illik igy bánni!
-
A kormánynak kötelessége lenne velük foglalkozni, megkérdezni miért vannak ott és a Genfi egyezmények alapján cselekedni.
-
Ezek az emberek nem idegen földön állnak hanem Magyar földön, és hagyjátok öket megfagyni, még a segélyszollgálatokat is elhesegetitek. Direkt 1,5 méterrel odébb lett a kerités felhuzva, ha tetszik a kormányotoknak akkor "határsértök" mert magyar területen állnak, ha felelöséggel jár a dolog, akkor ugy csináltok mindha a szomszédnál lenne a felelösség.
-
Nem szép.

Ezek az illegális migránsok szerb területen vannak, a szerb vendégszretetet élvezik. De szerinted miért nem buszoznak mondjuk Szlovénia felé, vagy miért nem kérnek menekülttstátuszt romániában, ha szerbia nem tetszik nekik.
 
Miért is kellene beengedni minden illegálisn érkezőt? Miért nem helyes gondolat, hogy előbb adják be a menedékkérelmüket és az elbírálás után jöhetnek, ha megkapták a menekült státuszt.
Miért jó és követendő a németországi migrációs politika?

itt egy hír, hogy mennyire kellenek a migránsok mindenkinek.
http://hvg.hu/itthon/20170116_hatarzur_menedekkerok_ausztria_rabafuzes

Nem tudom mennyire lehet tragikus a magyarországi menekültszállás, ha mégis magyarországra akarnak behatolni a migránsok, nem jó nekik se Görögország, Szlovénia, se Románia.

Ne tereld el a figyelmet. Az emberek ott vannak magyar földön a kerités elött, tök mindegy, hogy miért.
Még egy állatot sem hagyok étlen, szomjan a hidegbe, nem kergetek el onnan NGO-t akik emberséget gyakorolnának.
-
Orbánnak semmi joga a kerszténységgel érvelni, ezt nyiltan megmondta a Pápa is.
 
én például Wolfgang Sobotka -ra az osztrák belügyminiszterre gondoltam

QUOTE="Ernoe, post: 5051072, member: 3085"]
En embertelenségnek tartom, hogy távolrol jött emberek állnak a magyar határon, éheznek fáznak és a kormány nem tesz semmit értük! Tök mindegy, hogy milyen okbol kifolyolag jöttek, egy kutyával nem illik igy bánni!
-
A kormánynak kötelessége lenne velük foglalkozni, megkérdezni miért vannak ott és a Genfi egyezmények alapján cselekedni.
-
Ezek az emberek nem idegen földön állnak hanem Magyar földön, és hagyjátok öket megfagyni, még a segélyszollgálatokat is elhesegetitek. Direkt 1,5 méterrel odébb lett a kerités felhuzva, ha tetszik a kormányotoknak akkor "határsértök" mert magyar területen állnak, ha felelöséggel jár a dolog, akkor ugy csináltok mindha a szomszédnál lenne a felelösség.
-
Nem szép.

Ezek az illegális migránsok szerb területen vannak, a szerb vendégszretetet élvezik. De szerinted miért nem buszoznak mondjuk Szlovénia felé, vagy miért nem kérnek menekülttstátuszt romániában, ha szerbia nem tetszik nekik.[/QUOTE]

Ne tanácsokat adjál, mit csináljanak. Az emberek örülnének ha egy pohár forro teát ihatnának. Szégyen, gyalázat. Ha ez a keresztény kulturátok akko inkább ne kultiváljatok ilyesmit.
 
Ha figyelmesebben olvasol, észreveszed, hogy az irásom középpontjában nem Trump áll, hanem a magyar öngyilkos politika.
-
Trump a kijelentései alapján gyengiteni kivánja az EU-t, Orbán azt képzeli ez jo a nemzetének, hát nem. Ugy látszik, hogy Orbán embertelen menekültpolitikája tetszik Trumpnak, ez egy további vonzoerö... ott a feketék nállatok a cigányok akik a börtönöket töltik, de nem kérdeznek ezek a "nagy emberek" az után miért van ez igy?
-

Azt én se hiszem hogy Trump elnöksége automatikusan jó lesz a magyaroknak. Elvileg persze lehet akár még ez is, de ha úgy lesz a véletlen műve lesz, és nagyobb esélyét látom annak hogy inkább ellenkezőképp lesz, azaz rosszabb lesz. Ennek azonban kábé semmi köze a menekültekhez, az csak egy picike kis kérdés Trump és Amerika politikájában. Igazából még az USA-ba jövő mexikóiak (az ottani „menekültek”) is, nemhogy azok akik Európában kószálnak.
Itt a dolog ugyanis a gazdaságon múlik, főleg a „rozsdaövezet” dolgozóin. Ha oda tud Trump sok munkát teremteni, persze olyat ami amerikai fogalmak szerint elfogadhatóan van megfizetve, akkor minden mást kb leszarnak majd a szavazók hogy mit csinál és hogy beszél. Ez már világosan kiderült az eddigiekből is, hiszen eleve emiatt is nyerhetett választást!

Ha lesz ott sok ilyen munka, minden mást megtehet: csúnyán beszélhet a nőkről, odaajándékozhat jó állásokat a családtagjainak, nem mutatja be az adóbevallását, botrányt botrányra halmozhat úgy általában, építhet 2 kilométer magas betonfalat a Mexikói határra ha akarja, de ha nem épít oda semmit az se számít. Az se ha deportáltat 20 millió illegális bevándorlót, de az se ha befogad inkább még háromszor annyit. Az meg hogy hogyan politizál Európával, végképp senkit se fog izgatni, Európa kábé mintha nem is létezne a legtöbb itt élő szemében, Magyarországról meg pláne még csak nem is hallottak. Ez annyira így van hogy emlékszem, egyik alkalommal nem értettem egy szót amit a főnököm mondott nekem. Sehogyan se értettem. Erre valami alkalmazáson a telefonjában bemondta a szót, majd megmutatta nekem a kiírt szöveget hogy mit jelent... Ember, azt se tudtam hogyan olvassam el a fordítást! Kiderült, nem magyar hanem észt nyelvre állította. Hogy miért, fogalmam sincs azóta se. Akkor már több mint fél éve tudta (elvileg...) hogy magyar vagyok. Szóval, a magyarok, meg a politikájuk akár menekültekkel akár mással, itt rohadtul nem érdekel senkit! Az se fog érdekelni senkit, ha a románok előrenyomulnak a Tiszáig és Trump kijelenti hogy ez jogos és elismeri azt ősi román területnek. De az se ha fegyverrel támogatja meg Orbánt hogy Magyarország magához csatolhassa Erdélyt, a Felvidéket, Vajdaságot de még Kárpátalját és Bécsújhelyet is. Lennének ilyesmiből persze hatalmas botrányok, cikkírások, de amikor az újraválasztásáról kell dönteni, ez, meg bármi más is, semennyit se fog számítani, az emberek leszarják majd. Ha a gazdaság jól dübörög... Ha azonban NEM, akkor Trump a feje tetejére állhat és lehet minden másban a világ legcsodálatosabb elnöke, olyan simán veszít majd hogy olyan még nem volt!

Itt az fog számítani, mennyi és milyen fizetettségű munkát fog "teremteni", behozni, visszahozni. Minden más a jelentéktelen, huszonhatodrangú "futottak még" kategória csupán, színesíti a mindennapokat de amúgy elolvasás után 2 perccel talán nem is emlékeznek rá. Kivéve a lakosság 1 százalékát kitevő hőbörgőket. Mert látszik hogy még az amúgy demokrata érzelműeknek is ez az igazán fontos: a munka, a gazdaság.

És mindez amúgy logikus is, ez azt bizonyítja ugyanis hogy az őskapitalista USA-ban is érvényes a marxizmus alaptétele: a tudatot a (gazdasági) lét határozza meg! Ez az alap, a legfontosabb amire minden épül!

Ha Trump egyetlenegy ígéretét se tartja be, de ezt az egyet igen, még újabb 4 évre is meg fogják választani, akkor is ha nagyobb világégést csinál mint most van Szíriában, ha teremt egy ilyet akár mittudomén még Ausztráliába vagy Kínába vagy akárhova is, feltéve hogy az USA-ra nem hullanak majd atombombák. (futurulógusok szerint ugyanis az atomcsapadék gyengíti a munkalehetőségeket a környéken...).

Ha azonban ezt az egy ígéretét nem tartja be, minden mást azonban igen, legközelebb nemhogy elnöknek, de egy nyilvános WC üzemeltetőjének se fogják megválasztani.

Én így látom. És ismétlem, ebben a képletben Magyarország annyira sincs benne hogy legalább egy légypiszok zavaró nagyságát elérje benne.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,916
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére