Merkel szerint ez történt Magyarországon 2015 szeptemberében

A menekültek befogadásának elutasítása ellentétes az európai szellemiséggel - jelentette ki Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy 2015 szeptemberében azért indultak menekültek Magyarországon gyalog az osztrák határ felé, mert megtévesztették őket.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban közölt interjúban elmondta, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a menekültügyet uniós szinten szabályozó "régi dublini rendszer" nem bírja tovább a terheket. Nem lehet elfogadni, hogy minden terhet Olaszország és Görögország viseljen, csak azért, mert földrajzi fekvésük miatt hozzájuk érkeznek meg az EU-ba igyekvő menekültek.

Ezért "szolidárisan el kell osztani a menekülteket a tagállamok között", és az elosztásnál ugyan természetesen figyelembe lehet venni az adott tagállam gazdasági erejét, a munkanélküliséget és más tényezőket, de "nincs rendben", hogy "egyes országok" teljes mértékben elzárkóznak és egyetlen egy menekültet sem hajlandóak befogadni.

A befogadás megtagadása "ellentétes az európai szellemiséggel", de "le fogjuk győzni". Ehhez "türelem és kitartás kell, de sikerülni fog" - mondta a német kormányfő. Arra a kérdésre, hogy követett-e el hibákat a menekültválságban, azt mondta, hogy a 2015-ben hozott valamennyi fontos döntést ismét meghozná.

A Magyarországon 2015 szeptember elején történtekkel kapcsolatban rámutatott, hogy Németországba már augusztus végéig mintegy 400 ezer menedékkérő érkezett, és a szövetségi belügyminisztérium augusztus közepén adta ki előrejelzését, miszerint az év végéig 800 ezren érkezhetnek. Végül 890 ezren jöttek, vagyis a prognózis "nagyon precíz volt".

Így amikor 2015. szeptember 4-én a magyar-osztrák határ felé gyalogoló emberek ügyében kellett döntést hozni, "az emberek sorsát tartottam szem előtt, de összességében tisztában voltam a (menekültügyi) helyzettel" - mondta Merkel. Akkor arról kellett határozni, hogy a korábban vonaton és busszal érkezett 400 ezer fő után "azokat az embereket is beengedjük-e, akiket Magyarország egyszer csak nem engedett felszállni a vonatokra, hanem megtévesztették őket, és ezért ezrével elindultak gyalog Ausztria és Németország felé", vagyis egy "humanitárius katasztrófa elhárításáról" volt szó.

A német kancellár kiemelte: hibák korábban történtek, hiszen Németország a megelőző években túlságosan ragaszkodott a dublini rendszerhez, és nem figyelt eléggé arra, hogy a szíriai polgárháborúból és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terrorja elől Irakból elmenekült emberek "borzalmas" helyzetbe kerültek, mert csökkentették az ellátást a libanoni és jordániai menekülttáborokban, sok gyerek évekig nem tudott iskolába járni, a családok megtakarításai elfogytak, és így végül kialakult az EU felé irányuló menekülthullámhoz vezető szükséghelyzet.

A német kormány szerint mindebből az a tanulság, hogy helyben, a származási ország térségében kell segíteni a menekülteknek, és törekedni kell a menekülésre késztető okok megszüntetésére, méghozzá nemcsak Irakkal és Szíriával, hanem az afrikai országokkal kapcsolatban is - mondta Angela Merkel.

Arról is beszélt, hogy tovább kell folytatni a líbiai parti őrség kiképzését és felszerelését, de gondoskodni kell arról is, hogy a szervezet a nemzetközi jogi előírásoknak megfelelően tevékenykedjék "mind a menekültekkel és migránsokkal, mind a civil szervezetekkel kapcsolatban", és ha "kétségek merülnek fel, utánajárunk a vádaknak".

A kancellár a számos témára kiterjedő, terjedelmes interjúban kiemelte, hogy Németország nem hajolhat el a problémák elől, és nem zárkózhat be, hanem küzdenie kell a menekülés és a migráció okainak felszámolásáért, a többi között afrikai országokkal folytatott partneri együttműködés és a helyben nyújtott segítség révén.

A Németországban tartózkodó menedékkérőkkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy javítani kell az elutasított menedékkérők hazajuttatásának hatékonyságát, az pedig elfogadhatatlan, ha valaki "szabadságra megy" abba az országba, ahonnan elmenekült.

Valasz.
Merkel_Angela_lead_fill_850x370.jpg
 
Szégyen, vagy nem szégyen, nem ez volt a kérdés. Ez valóban Münchenben készült, hogy pontosan mikor, az nem derül ki a felvételből, de a nyáron bármelyik napsütéses napon készülhetett.

Borzaszto ezt az idegengyülöletet hallgatni a szátokbol, borzaszto, hogy egy demokratikusan megválasztott kormány enyire letud benneteket aljasitani. Miért nem használjátok a saját eszeteket, miért nem jöttök ide, néztek körül, informáljátok magatokat?
-
München jol keres az arab országokbol jött turistákon, a tourizmus boomt, egyre többen jönnek a gazdag Emiratokbol, mi profitálunk abbol, hogy más országban burka-tilalom van. A szállodák, kereskedök örülnek mert a vendégek jelentösen sok pénzt adnak ki.
-
A Marien-Platzon sétálo nök, nem menekültek, hogyan is tudnának olyan drága anyagbol kaftánokat hordani, luxuscikkeket vásárolni.
-
touristen-muenchen-102~_v-img__3__4__xl_-f4c197f4ebda83c772171de6efadd3b29843089f.jpg

-
Egyáltalán nem meglepö, hogy arab nök hamar felismerhetöek mert nagyobb csoportokban járják a várost, a férfiak elegánsan vannak öltözve a nök általába fejkendöt fátylat hordanak.
-
A turistahivatal szerint az arabok fejenként és naponta 400 eurot adnak ki az ittartozkodásuk alatt. A müncheni luxusüzletek elöszeretettel keresnek arabul beszélö eladokat. Ha jol tudom a magyar havi átlagkereset 400 euro.
-
Megjegyzem ugyan ilyen könnyü lehetett volna a nyilvánvalo rasszista handy-filmezönek kinaiakat filmezni München utcáin, ök is csoportosan járnak.
-
touristen-muenchen-104~_v-img__16__9__xl_-d31c35f8186ebeb80b0cd843a7c267a0e0c81647.jpg

-
 
A "leglényegesebbet" vetted észre a felvételen. Talán reklamálj a készítőjénél meg a Youtube-kommentelőknél.

Nem ö tette be a videot, nem ö használja itt heccelésre. Amiatt ti vagytok felelössek.
Nyilvánvaloan osszátok a filmezö világnézetét.
En azért nem idéznék be naci parolákkal jováhagyott propagandát ide.
Különösen undorito ha valaki a muszlemok elleni gyülöletét az antiszemitizmussal kapcsolja, mind a youtub video azt teszi.
 
Már bocsáss meg, Ernő, ennek a felvételnek semmi köze sem Magyarországhoz, sem a magyarokhoz.
Abban viszont igazad lehet, hogy ezek a nők nem szír menekültek.
 
Már bocsáss meg, Ernő, ennek a felvételnek semmi köze sem Magyarországhoz, sem a magyarokhoz.
Abban viszont igazad lehet, hogy ezek a nők nem szír menekültek.

Arrol van szo, hogy itt ezzel a videoval magyar forumozok heccelnek "allami megbizásbol" idegenek ellen.
Amit mondanak az szo szerint a "nemzeti konzultatioban" kikovácsolt ideologia.
 
Arrol van szo, hogy itt ezzel a videoval magyar forumozok heccelnek "allami megbizásbol" idegenek ellen.
Amit mondanak az szo szerint a "nemzeti konzultatioban" kikovácsolt ideologia.
Honnan veszed, hogy magyar megrendelésre készült a felvétel? Talán te voltál a megrendelő, vagy te magad készítetted?
 
Erdemes elolvasni a Youtube video alatti kommenteket, hogy tudjátok milyen ideologiához adjátok a véleményeteket.
-
A film készitöje arra szolitja fel a nézüket, hogy "nézzük meg nem e zsidok felelösek az állapotokért" egy hang meg is jegyzi, hogy "Dachau még jo állapotban van". Hát köszönöm nektek, hogy szint vallotok.
-
Szégyeljétek magatokat, ez az én kommentem.
-
A valóságot mutatja be a video, vagy nem?
Attól, hogy valakik baromságokat írnak alá, még a tény tény marad.
Amúgy meg érdekes, hogy a zsidók - ha már így szóba hoztad - a "legveszélyeztetettebbek" a migráció kapcsán - ez ügyben senkinek ne legyenek illúziói, az elsők között lesznek, akiket az "agysebészek" és az "azomtudósok" el szeretnének/fognak "takarítani" -, és éppen emiatt alapvetően támogatják Orbánt a migráció elleni törekvésekben, sőt...!

Márpedig Konrád György nem igazán vádolható Orbán-szimpátiával - hogy finoman fogalmazzak...

https://444.hu/2015/09/11/konrad-gyorgy-vedelmebe-vette-orban-viktor-menekultellenes-intezkedeseit/
http://hvg.hu/vilag/20151221_Konrad_Gyorgy_a_NYTnak_Faj_beismerni_de
 
Kedves barátom, had vágjam a szemedbe, hogy "lufikkal és plüssmacikkal" a gyerekeknek kedveskedtek és ha ez neked nem tetszik, ha neked a gáncsotállito kamerahölgyek az ideálljaid akkr azt tertsad meg magadnak mert nem vetsz emberi képet magadtrol.
-
Válogassad meg a szavaidat.
-
Ernő, a "gáncsot állító" hölgyről több videó bebizonyította, hogy nem gáncsolt el senkit, egy méterre volt a lába. Csak hát az ezt igazoló videót nem veszitek figyelembe.
Aki keres, az talál. Én nem reklámozom, felesleges, úgy is ki lenne cenzúrázva. :)
 
Honnan veszed, hogy magyar megrendelésre készült a felvétel? Talán te voltál a megrendelő, vagy te magad készítetted?

A magyar kormány "konzultál" a polgárokkal és ellátja öket "gyülöletszito" gondolatokkal, anyaggal, a közmédián és személyreszolo leveleken keresztül, ezt ö "nemzeti konzultationak" nevezi. Aki más véleményen van az "hazaárulo" még akkor is ha csak az olimpiát nem akarja megrendezni, a referendumnál sowieso.
-
A belinkelönek csak azt mondanám nézze meg kitöl idéz, nem hiszem, hogy összekéne fognunk az antiszemetikákkal csak azért, hogy az islámot kritizáljuk (itt egyébbként is csak heccelésröl van szo, nem jogos kritikárol)
 
A valóságot mutatja be a video, vagy nem?
Attól, hogy valakik baromságokat írnak alá, még a tény tény marad.
Az idei évben valóban ugrásszerűen megnőtt a belvárosban nikábot (? Beka majd kijavít, ha tévedek a ruhadarab elnevezését illetően) viselők száma. A többi, turisták által előszeretettel látogatott helyeken, mint a BMW Welt, Aréna, Dachau, nymphenburgi kastély stb. egyáltalán nem jellemző. Ott továbbra is a távol-keletiek, elsősorban japánok vannak többségben.
 
A valóságot mutatja be a video, vagy nem?
Attól, hogy valakik baromságokat írnak alá, még a tény tény marad.
Amúgy meg érdekes, hogy a zsidók - ha már így szóba hoztad - a "legveszélyeztetettebbek" a migráció kapcsán - ez ügyben senkinek ne legyenek illúziói, az elsők között lesznek, akiket az "agysebészek" és az "azomtudósok" el szeretnének/fognak "takarítani" -, és éppen emiatt alapvetően támogatják Orbánt a migráció elleni törekvésekben, sőt...!
Márpedig Konrád György nem igazán vádolható Orbán-szimpátiával - hogy finoman fogalmazzak...
https://444.hu/2015/09/11/konrad-gyorgy-vedelmebe-vette-orban-viktor-menekultellenes-intezkedeseit/
http://hvg.hu/vilag/20151221_Konrad_Gyorgy_a_NYTnak_Faj_beismerni_de
-
A tény, hogy szivesen jönnek nyaralni a bayorországi hegyekbe és a fövárosba sivatagi országbol gazdag arabok, és mind csoportosan járo turisták könnyen felismerhetöek.
-
Mi a szart keres itt ez a felvétel ha nem heccelésképpen, ugyanilyen alapon lehetett volna Kinai vagy Izraeli turistákat is fényképezni, de nyilvánvaloan a heccelés itt a cél.
-
Számomra nagyon is fontos, hogy kitöl idézünk, ha én a kutyákrol irnék egészen biztos nem Hitlerrel verbuválnák a farkaskutya iránti szeretett melett. De látom nem akarod érteni, olvassad el a kommenteket a video alatt.
-
"A barátainktol mentsen meg bennünket az Isten az ellenséggel magunk is eltudunk bánni", szol a mondás, nem kell, hogy az akácfa után most a zsidokat védje meg Orbán Viktor.
-
En nagyon szeretem Konrád Györgyöt, nagyon megtisztelö volt, hogy tudtam egyszer vele beszélgetni sok évvel ezelött.
-
Az általad belinkelt irás Konrád Györgyröl 2015-böl származik, azota sokmindent másképp kell lássunk, minden bizonnyal ö is.
 
Ernő, a "gáncsot állító" hölgyről több videó bebizonyította, hogy nem gáncsolt el senkit, egy méterre volt a lába. Csak hát az ezt igazoló videót nem veszitek figyelembe.
Aki keres, az talál. Én nem reklámozom, felesleges, úgy is ki lenne cenzúrázva. :)

A "lufikrol és plüsch-állatokrol" beszélj elöször, egy undorito cinizmus a részedröl ahogy menekült gyerekekröl beszélsz ismételten.
-
Akár milyen szögböl is nézzük a felvételeket, nem ugy nézz ki mindha a kamerahölgy balettozna, A biroság ha jol emlékszem sem hitte el neki, hogy nem történt semmi. Te még a lelövöldözött és sulyosan megsebesitett cigányok esetét is bagatelnek tartottad, nem vagy objektiv a szememben.
 
Nem ö tette be a videot, nem ö használja itt heccelésre. Amiatt ti vagytok felelössek.
Nyilvánvaloan osszátok a filmezö világnézetét.
En azért nem idéznék be naci parolákkal jováhagyott propagandát ide.
Különösen undorito ha valaki a muszlemok elleni gyülöletét az antiszemitizmussal kapcsolja, mind a youtub video azt teszi.
Nem kell hozzá semmilyen világnézet aki nem vak annak egyértelmű. Ne kapaszkodj a náci-kártyába.
 
München jol keres az arab országokbol jött turistákon, a tourizmus boomt, egyre többen jönnek a gazdag Emiratokbol, mi profitálunk abbol, hogy más országban burka-tilalom van. A szállodák, kereskedök örülnek mert a vendégek jelentösen sok pénzt adnak ki.
Nálunk a kormány üzletel a bevándorlással.
A választópolgárokat nem hatja meg a költési vágy.
Az egyszerű emberek nem az anyagiakkal gondolkodnak hanem a tapasztalataikkal.
Nekik azt jelenti a hőbörgés hogy na ezek sem akarnak dolgozni...
 
A turiastahivatal adatai szerint az arab turisták naponta, fejenként 400 eurot adnak ki Bayorországban. Olyan szállodákban laknak, olyan üzletekben vásárolnak amit te valoszinü csak filmekböl ismersz.
-
Milyen tapasztalatokrol beszélsz? Magyarországon 0,03% muszlem él, terrort csak magyar neonacik produkáltak ezidáig.
-
 
Javasolnám az információk szélesebb átgondolását. Nem oszt, nem szoroz persze, csak megpattintja kicsit a cukormázat a bájvigyoron. ".. Robin Alexander, a Die Welt újságírójának kutatásai, illetve az ezeket összegző könyve, A hajszoltak, melyből kiderül, hogy Merkel éppenséggel le akarta zárni a határokat a migránsok előtt, csak senki nem volt a környezetében, aki vállalja a felelősséget az esetleges negatív sajtóvisszhangért és a Németországgal szembeni jogi lépésekért a menekülteljárás megsértése miatt. .." pl: http://www.focus.de/politik/experte...r-merkels-fluechtlingspolitik_id_7301516.html
 
Röviden, hogy Merkel "meghivta volna a menekülteket" és ezért lettek volna uton már evek ota, egy hazugság, az iro szerint "az egész egy improvisatio volt".
-
Bele kell gondolni mi lett volna a vége ha Nyugateuropa lezárta volna a határait Magyarország elött miután már 160.000 menekült összetömörült Magyar területen.
-
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,339
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére