"Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más..." / Reményik Sándor /

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
tumblr_mpkfwxW4ni1rkfsplo1_r1_500.jpg


Károlyi Amy : Szó


Vannak csendek,
mikor a percet
átüti a szó.
Nyiss ki ajtót és ablakot
Isten a látogató.
Hagyd minden dolgod,
a szóra figyelj
Oly ritkán hallható.
Átömlik rajtad mint egy ölelés,
mikor Isten meglátogat,
Te vagy a hang,
a szó.
 
Utoljára módosítva:

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
83286692ac6935a7bdfc79b2b3a97f5f.jpg


Hartay Csaba : Tűlevéllel elvarrt szavak


Vannak-e szavak? Csakis szótlanul.
Vannak-e percek? Látatlan elvonul.
A kertben hógyapjas tuják állnak.
Szenteste áldott születésre várnak.
Az égen holdtestű, csillagszemű halak.
Akar a kimondatlanul is létező szavak.
Csak az emlékezés akváriumfénye.
A múlt, mintha lassan úszva égne.
Éjben derengő, nádtetős ház, szólít, hív.
Odabent szaporán dobogó kályhaszív.
Most dermedt szobák, elfagyó szavak,
s körben komor, repedezett vályogfalak.

Elfolynak évek, omlanak ölelések.
Ami marad: katedrális a feledésnek.
Az égen holdtestű, csillagszemű alak.
Szaggatott dallam, tűlevéllel elvarrt szavak.
 
Utoljára módosítva:

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
a6930f2ad21e09b8c69221f1250db3d9.jpg



Lator László : Jóság



Egyszerűen és átlátszóan
lebegünk a világ dolgai fölött,
mint a súlytalan madarak,
mint a levegő, mint a semmi.

Nem akarunk semmit, de éjszaka
vágyaink lila lánggal égnek,
s reggelre megszületnek bennünk
a föld, a nap és az állatok.

Mi vagyunk a föld, a nap és az állatok,
a lassú folyók és a messze
hegyek hullámzó éneke,
határtalan alázat.

A földért és a fákért és az égért,
az állatokért és az emberekért vagyunk,
a kemény falakon áthatolnak
remegő sugaraink.

Megértésünkben felolvadnak a kövek,
az utak összefutnak,
szemeinkből a földre
a jóság szüntelen zuhogása árad.

Érezzük ereink lüktetését,
időtlenek, határtalanok vagyunk,
s magunkba oldjuk
az újuló és porladó világot.
 
Utoljára módosítva:

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag

adbfdf9c6e3fdcb451baed0c4b522644.jpg


Szabó T. Anna : Ünnep

Változat egy Weöres-versre


A csillag-szárnyas éj nyugalma zeng
a szív kamráiban, hol tág a tér,
hová visszhangos csendek hangja fér,
s a benső égen kék angyal kereng.

Künn minden csak a békéért eseng,
dörög, dobol, dübög, künn dől a vér,
és rikolt, ahogy torkából kifér
a külvilág – benn minden összecseng.

Csak légért kapkod, szűk helyén feszeng,
nyomul, tolong, de semmit el nem ér
a künn, ahol a pénz pengéje leng,

de legbelül csak gyertya, bor, kenyér,
a benső csendben dal nyugalma zeng,
hajnal dereng, a szívben ünnepély.
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
f52d5be19d64187d973c3867995b1299.jpg


Székely Magda : Erőért

Legyen Akaratod szerint
mit rám raktál sose sokalltam
tudtam hogy nem rogyhatni meg
míg próbáidat végzed rajtam

Kis erőt most mégis Uram
és ha a hátamba nyilallik
görnyedésem mélyebb szöge
szándékod irányába hajlik
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag

27b8ab46e6508b8c1fe4646064c0954d.jpg


Somlyó Zoltán : Álmok szőnyegén



Az álmaimból és reményeimből
szines, süppedő szőnyeget fonok.
És éjjel-nappal fonok egyre-egyre,
a munka édes, sürgető, konok.

Beléfonom a jelen bús magányát
ciprus-színével is kegyetlenül.
Amely fölött az őszi alkonyatban
lágy tétován fehér galamb repül.

Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg,
nagyboldogan terítem majd eléd:
menj végig rajta s érezd meg a lelkem
különös, vágyó, rezgő ütemét...
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
cb007a61f6ab6ef9d88565cd648877c0.jpg


Bella István: Az ég falára



A gaz, ami a sírjukon kékell,
az ég, ami sírjukból terem,
megtermi külön életével
ami még bennük végtelen.

Így tanulok én is halkulni,
leszek csönddel, éggel teli,
és nagyon, nagyon földöntúli,
és nagyon, nagyon emberi.
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
2b4852adeb872c41d041c3bddf1f0e0a.jpg



Arany-Tóth Katalin: Sírva, ezerszer


Ami nincs, azt ne keresd sehol.
Lehet, hogy csak álmaidban zakatol
halkuló, monoton ütemek között,
mint a vágy, mi titkon szívedbe szökött.

Valóságnyi pillanatvarázs,
mit mosolyba öltözve, repesve vársz,
s aztán mennyire fáj a felébredés!
Nyelved éllel forog, mint sebben a kés.

Így sebzed magad, és másokat,
miközben lelked szeretetért kutat.
Magányod nem érti senki, senki más!
Magadnak vagy a legnagyobb árulás.

Olykor megállsz. Gyónsz egy keveset.
Hazugságban az igazad keresed,
félreértésben a magyarázatot,
miközben magadat újra áltatod:

lesz - mert volt - egy élhetőbb világ!
Hiszed: csendben vár egy jó élet reád.
Hisz elcsendesül minden vihar egyszer,
s te újrakezdenéd sírva, ezerszer.
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
f886bc43567854ab3344964457b66f42.jpg



Dsida Jenő: Templomablak


(Szent-Iványi Sándornak)

Kik csak az uccán
járnak-kelnek
szépséget rajta
nem igen lelnek,
kiváncsi szemmel
rá nem tapadnak:
csak egy karika,
szürke karika,
ólomkarika,
vén templomablak.

Rácsa rozsdás,
kerete málló,
emitt moh lepi,
amott pókháló, -
sütheti napfény,
sötét örökre,
mint világtalan,
bús világtalan,
agg világtalan
húnyt szeme-gödre.

De ki belép
a tág, iromba,
boltozatos,
hűvös templomba
s belülről pillant
ablakára,
megdöbbenten áll,
megkövülten áll,
elbűvölten áll: -
Nézz a csodára! -

Színek zengése!
Fények zúgása!
Mártir mosolya!
Szűz vallomása!
Kék, ami békül,
piros, mi lázad!
Magasba ragad,
a mennybe ragad
lángtünemény
és tűzkáprázat!

Ó, titkok titka:
a földön ittlent
belülről nézzen
mindenki mindent,
szemet és szívet
és harcot és békét! -
Áldja meg az Úr,
áldja meg az Úr
a belülről látók
fényességét!
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
6c79f7c72becb0e797ff5a398067afcd.jpg



Dsida Jenő: Megint csupa kérdés


Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi
az új semminél, mely valaminek
tudja magát?
Miért kellett bágyadt mosolygásainknak
önmagukra ébredniök az élet ágyán?
Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten
olyan kapút, melynek csak egyik pántja
sok ezer fekete mérföld?
Téli estéken keservesen énekelve,
őseink és dédunokáink hajából
miért fonjuk az élet hosszú kötelét?
Miért faljuk fel egymást
akkor is, ha nem vagyunk éhesek
s miért pattan fel gőggel a gerincünk,
ha végigütnek rajta?
S miért nem akarunk lefeküdni ősszel
hullott levelek közé, mint aszott szemét
a seprű alá?
Nagy kerek szemmel is mért nézünk vakon
a forgószelek tátongó sodrába?
S miért lát kicsivel többet az ember,
ha csöndesen ül egy percig... így...
s behúnyja a szemét?...
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag

eaf6ac950481ad394a5f519bce3f907a.jpg



Szepes Mária: Kibékülés




Békét kötni mindennel és mindenkivel,
aki más, mint amit jónak, szépnek
tartok, s csak önmaga tud lenni.
Elfogadni külön kozmoszának törvényeit,
ha az enyémtől eltérnek. Megbocsátani
idegen, rossz ízeket, helyükre tenni
téves jelképeket. Megérteni titkos
nyelvüket, a hebegőt, a dadogót,
a szitkozódó, mérget fröccsentő csúfat is.
Felismerni e tintahal-felhő mögött a zokogó,
magányos kárhozottat, aki adni, kérni
nem képes. Számláján csak bevétel-rovatot
vezet. Tenni, áldozni sohasem szeret,
nem ismer egyebet, csak a nihilt,
koporsót ácsol, sírgödröt ás.
Elviselni a botor jajszavát,
aki maga keresi búját, baját,
visszaüt, támad, s vádol, hogy ütik,
sültgalambra lesve tétlenkedik.
Nyavalyáinak utána jár,
a figyelmeztetésért halálmadárt kiált.
Nem tudja másképp. Semmiféle vád,
ítélet csontalkatát nem szabja át.
Bölcs az, aki megbocsát: Ilyen a világ!
Ennyi az ember, s ennyi vagyok
magam is. Nem több és nem kevesebb.
Néha megostromlom a lehetetlent,
Sziszifuszként hegyre hordom terheimet,
azután visszahullok talajt vesztve megint.
De magamnak is megbocsájtok,
ami nehezebb, mint átugrani
saját, földre vetült árnyékunkat.
E biblikus varázslat mégis
megtörténik időnként, pedig nem idézi hit.
A csoda villáma váratlan mindig,
eltünteti, ami valónak tűnik,
s megmutatja, ami a mulandóban is
igaz, mert soha el nem múlik.
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag

abf7f6772bf01bf882f3f3a6f7a2b758.jpg


Áprily Lajos: December végén



Havas hegyek ködökben elmerülnek.
Az ég felé egyetlen csúcs se lát.
De köd mögött idő-tündérek ülnek
s nyújtják a téli nappal fonalát.
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
46e2abcc903a8144326df1e9aba21b20.jpg


Földesi Mihály : Jégvirág harmónia

Ezüst párás ezüst erdő,
Ezüst hold az égre fel jő.
Ezüst lábnyom ezüst hóban,
Ezüst hal az ezüst tóban.
Ezüst hegyen ezüst a rom.
Ezüst szánon ölel karom.
Ezüst pihe ezüst szárnyon,
Ezüst széllel messze szálljon.
Ezüst óév ezüst ködben,
Eltűnt puha, ezüst csöndben.
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
a09f6c7ad8b3cdabd8d94d7e38db7a93.jpg


Csabai Máté:hajnalig, ébren


összesöpörtem a más álmokat
meghagytam a töprengőt ami beleillik
az alkonyi panorámába – az ablakon
még látni a völgyeket
a megdöbbent köd a kisszobába szállt
csontoktól ropognak a hegygerincek
mint egy ügyetlenül pumpáló szív
dobban meg minden éjfélkor az éjszaka
holnap is megvirrad
biztatom sürgetem rugdosom a sötétséget
nem félelem nem is a versek árulása
nem áruba bocsátani a szót
a csendben ugyan kinek
hanem csak ennyi: holnap megvirrad
és ahogy a szülőasztalra fekszik
lassan a hajnal – lefekszem
a legszebb perceket méltón aludni át.
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
13669641_1431641423528652_5922267456797675450_n.jpg


Tóth Árpád : Be szép az ég...


Be szép az ég bíborló baldachinja,
S be jó alant heverni szemlehúnyva,
A csend szól, mintha hegedűhang hullna,
Hegedül a csend, hűs arany a húrja,
Hallgatja a szív, elalszik a búja,
Álmodik a szív, s az álmot nem unja.

Mindent megun a szív, szerelmet is,
Pénzt is, kacajt is, hűvös kertet is,
A bú bakján ül, mint egy bús kocsis,
És hova hajtson, nem tudja, a hűs
Estén, és elbóbiskol néha s kis
Álmok ringatják...
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
13707804_1430858516940276_954576947076495705_n.jpg


Juhász Gyula: Béke


És minden dolgok mélyén béke él,
És minden tájak éjén csend lakik,
S a végtelenség összhangot zenél,
S örök valók csupán mély álmaink.

És minden bánat lassan béke lesz,
És mindenik gyötrődés győzelem,
S a kínok kínja, mely vérig sebez,
Segít túllátni a szűk életen.

Testvéreim: a boldogság örök,
S e tájon mind elmúló, ami jó,
S az élet, a szép, nagy processzió,

Mely indul örvény és sírok fölött,
Az égi táj felé tart csendesen,
S egy stációja van: a végtelen.
 

gyöngyesz

Állandó Tag
Állandó Tag
15356724_1625369077489218_937195556359145511_n.jpg



Áprily Lajos : A ragyogó madár



Kerested erdőn, bérceken,
fiatalságtól részegen.
Álmodtad és tudtad, hogy él,
különb madár a többinél:
elorzott minden drága színt,
smaragdot, türkizt és rubint,
szikrázóbb, mint a gyurgyalag,
begytollán bíboros szalag,
a kékcsókánál kékje szebb,
a jégmadárnál ékesebb.
Véredben él, álmodban ég,
egyetlenegy gyönyörüség.
S míg mohón űzte két szemed,
futott, futott az életed...

S mikor fejedre hó szitál
s szemed téveszti már a színt
s a fényt nem bírja már
s a szép már nem dédelgeti:
egy suhogó hang meglegyint,
s tapogató kezedre száll
s káprázó tollát kelleti
a ragyogó madár!
 
Oldal tetejére