Migránsnak neveztek Angliából hazatérő magyarokat a munkaügyi hivatalban

Több százezer magyar külföldön dolgozik, az elvándorlás miatt nehéz megfelelő szakmunkást találni, így sokan azt gondolják, hogy a hazatérő szakembereket tárt karokkal fogadják.

Angliából illetve Skóciából tért haza a három család, akik nyilatkoztak az RTL Klubnak az ország három különböző pontján. Azt mondták: néha úgy érzik, bárcsak ne jöttek volna vissza, mert megalázóan bántak velük itthon a hivatalokban.

Egy fiatal pár hosszú ideig Bristol mellett dolgozott, mert az itthoni keresetükből nem tudták volna fizetni a hitelüket. Tavaly költöztek vissza Magyarországra, a férj korábbi fizetése töredékéért dolgozik itthon. Hónapokig kellett várniuk terhes felesége TAJ-kártyájára, aki így nem tudott orvoshoz járni csak úgy, hogy minden vizsgálat után fizetett. Ráadásul az asszonyt a munkaügyi hivatalban migránsnak nevezték, és félre is tájékoztatták: azt mondták neki, hogy ha fizetni maga után a TB-t addig, amíg tisztázzák az angliai jogviszonyát, akkor járhat orvoshoz, de mégsem így történt.

A riportban megszólalt egy másik anyuka is, aki Londonból költözött haza, és a munkaügyi hivatalban róla is migránsként beszéltek, ráadásul a csecsemőgondozási díjat (CSED) sem kapja az államtól, pedig az minden kisgyerekesnek járna.

Egy másik, szintén hazaköltöző család pedig hónapok óta nem kapja meg a nagyobbik gyerekük TAJ-kártyáját, enélkül viszont nem fogják tudni beíratni az óvodába. Orvoshoz is csak akkor tudnak menni, ha sürgősségi ellátásra van szüksége.

http://rtl.hu/embed/1095666


migrNA.jpg
 
szerintem meg nem becsületesség kérdése, hanem egyszerüen sehol sem boldogulnak.
Egyáltalán láttad a riportot?
Láttad milyen szép, ma már tehermentes lakásba, ill. felujitott, házba érkeztek vissza ezek a fiatalok? Bizony hogy boldogultak, dolgoztak, takarékoskodtak, és lám ki tudták fizetni a svájci frankos hiteleiket, ami nem semmi.
 
Képzeld, örülök, hogy visszatelepültek. Csakhogy némileg hiányosak voltak az információk a riportban. De hát te anélkül is mindent tudsz a szereplőkről.
Mivelhogy a riportok csak arra voltak kihegyezve, hogy milyen megaláztatásokban volt állítólag részük, szerintem jogos volt a megjegyzésem.
Ha találnak egy-két ügyintézőt, aki nem megfelelően végzi a munkáját, akkor lehet általánosítani, de más esetben nem?
Most akkor jó, ha jól képzett gyógypedagógusok foglalkoznak az ilyen foglalkozást igénylőkkel, vagy nem? Mert az a bizonyos régi kisegítő iskola nem mindig erről szólt.
Az az égés, amikor nem merjük annak címezni a kritikánkat, akinek szól.
Kedves graver!
Tudatom veled, hogy én is csak annyit tudok a ripotalanyokrol,mint te, mert én is csak a riportbol tájékozodhattam. égyébként én ilyet nem állitottam, én csak igyekeztem neked felviágositással szolgálni,de ugy gondolom, hogy a fiatalok problémáinak lényegét még mindig nem látod. Cinikus megjegyzéseden nem sértodtem meg, ezért beirásaidra most válaszolok.
A riport a migránsozás miatt szuletett, 2 fiatalasszonyt is lemigránsoztak hivalos helyen. Az interju során kiderult, hogy e megbélyegzés mellett az ugyintézés is csapni valo. Szerintem lehet általánositani a 3 esetnél a 3 lelketlen ugyintézo hozzáállását az ugyhoz. Az ország 3 kulonbozo pontjára visszatelepult családokat interjuvoltak meg,azaz 3 hivatal 3 más-más ugyintézorol van szo. Hallhattad, hogy a nyilatkozo foosztályvezeto no 3 ugyintézoi hibárol beszélt. Lehet továbbgondolni.
Graver! ugyan nem nekem irtad ezt "Gondolom, ugyanezen hazaszeretet okán mentek el."- Ezt a mondatot én le sem mertem volna irni. Ugy látom, hogy no,talán anya létedre semmi egyuttérzés nincs benned. Igaz, konnyen beszélsz, nem a te problémád. Tudod, ezek a fiatalok bedoltek egy régebbi propagandának, a Merjunk nagyot álmodni-nak (ugye tudod kinek a propagandája?). Merték remélni, hogy megmentik a házukat-lakásukat, a pénzt Angliában osszerakják, hazajonnek és itt fognak élni ismét, nem pedig idegen országban. Ez sikerult is, de az ugyeik intézése bonyolult, amire nem számitottak. Igaz, ok is hibásak, hogy ne m néztek utána sok mindennek, de azert az itthoni ugyintézok sincsenek a helyzet magaslatán.
A gyogypedagogiával kapcsolatos kérdésedet nem értem, az elozoekben már irtam rola. Nézz utána, hol és milyen szakokon képezték és képzik ma is a gyogypedagogusokat. Irtad, hogy a régi kisegito iskolák mások voltak, problémásnak találtad oket.
Egy kis segitség neked, gravernek: A háboru után állami gyogypedagogiai iskola, majd Kisegito Iskola, az 1970-es évek elejétol Eltéro tantervu ált. iskola és speciális szakiskola elnevezéssel mukodtek. A 80-as évek elejétol a legtobb iskolában megszervezték a Továbbképzo tagozatokat-gyárakban uzemekben folyt a gyakorlati felkészités, a végén a szakmunkás bizonyitványt is megkaphatták a 10.osztályosok. 1990. aug.-tol ezeket az iskolákat "átkeresztelték" ugyan (errol már elozoleg irtam), de a jol felkészult gyogypedagogusok maradtak a mai napig (kivéve,akik nyugdijba vonultak). Merem remélni, hogy ezen iskolákrol (Kisegito isk.)irt negativ véleményedet nem saját iskolai tapasztalatod alapján irtad.
A legutolso mondatodra csak annyit, hogy attimenyfreemail.com beidézett téged, graver. Ha jol megnézed, én az o beirásaira válaszoltam. Mivel az o beidézésinél szerepelt a nick neved (tudod a graver), igy aki olvasta, tudta, hogy rolad van szo. Tudod a jozan ész azt diktálja ilyen esetben, hogy folosleges ismételgetni a graver-t. Egyébként talán mindenki értette, hogy a válaszom rolad szol
A javadra irom, hogy rájottél te is erre, hogy rolad, azaz graverrol van szo.
 
Graver csak is a propagandat szajkoza, lehet meg fizetest is kap erte.... Mindenkivel vitazva , nem tudja hogy itt a Ch-n tobbszaz hanem tobbezer pedagogus van akik aztan kotve fuzve ismeri a mai oktatast hisz sokuk sajat boren erzi.
Konket eseteket se ogadja el , meg sajat szemenek se hisz.
 
Kedves Melitta!
Gondoltam rá, hogy graver beirását beidézem a gyogypedagogus topikba, de megyoztem magamat,hogy semmi értelme nem lenne. Nekik csodálatos munkájuk van, ilyen beirásokkal folosleges lenne terhelni oket. Szeretem a vitát, de jelen esetben nem lehet érdemi vitát lezongorázni. Igyekeztem inkább felnyitni a szemét, kicsit kiokositani, na meg egy kicsit amolyan gyogypedagogiailag, szájbarágosan "eligazitani" gravert, na meg egyszer: gravert.
Ha van egy kis onbecsulése, megfelelo belátoképessége gravernek, akkor nem fog reflektálni beirásomra.
 
Kedves graver!
Tudatom veled, hogy én is csak annyit tudok a ripotalanyokrol,mint te, mert én is csak a riportbol tájékozodhattam. égyébként én ilyet nem állitottam, én csak igyekeztem neked felviágositással szolgálni,de ugy gondolom, hogy a fiatalok problémáinak lényegét még mindig nem látod. Cinikus megjegyzéseden nem sértodtem meg, ezért beirásaidra most válaszolok.
A riport a migránsozás miatt szuletett, 2 fiatalasszonyt is lemigránsoztak hivalos helyen. Az interju során kiderult, hogy e megbélyegzés mellett az ugyintézés is csapni valo. Szerintem lehet általánositani a 3 esetnél a 3 lelketlen ugyintézo hozzáállását az ugyhoz. Az ország 3 kulonbozo pontjára visszatelepult családokat interjuvoltak meg,azaz 3 hivatal 3 más-más ugyintézorol van szo. Hallhattad, hogy a nyilatkozo foosztályvezeto no 3 ugyintézoi hibárol beszélt. Lehet továbbgondolni.
Graver! ugyan nem nekem irtad ezt "Gondolom, ugyanezen hazaszeretet okán mentek el."- Ezt a mondatot én le sem mertem volna irni. Ugy látom, hogy no,talán anya létedre semmi egyuttérzés nincs benned. Igaz, konnyen beszélsz, nem a te problémád. Tudod, ezek a fiatalok bedoltek egy régebbi propagandának, a Merjunk nagyot álmodni-nak (ugye tudod kinek a propagandája?). Merték remélni, hogy megmentik a házukat-lakásukat, a pénzt Angliában osszerakják, hazajonnek és itt fognak élni ismét, nem pedig idegen országban. Ez sikerult is, de az ugyeik intézése bonyolult, amire nem számitottak. Igaz, ok is hibásak, hogy ne m néztek utána sok mindennek, de azert az itthoni ugyintézok sincsenek a helyzet magaslatán.
A gyogypedagogiával kapcsolatos kérdésedet nem értem, az elozoekben már irtam rola. Nézz utána, hol és milyen szakokon képezték és képzik ma is a gyogypedagogusokat. Irtad, hogy a régi kisegito iskolák mások voltak, problémásnak találtad oket.
Egy kis segitség neked, gravernek: A háboru után állami gyogypedagogiai iskola, majd Kisegito Iskola, az 1970-es évek elejétol Eltéro tantervu ált. iskola és speciális szakiskola elnevezéssel mukodtek. A 80-as évek elejétol a legtobb iskolában megszervezték a Továbbképzo tagozatokat-gyárakban uzemekben folyt a gyakorlati felkészités, a végén a szakmunkás bizonyitványt is megkaphatták a 10.osztályosok. 1990. aug.-tol ezeket az iskolákat "átkeresztelték" ugyan (errol már elozoleg irtam), de a jol felkészult gyogypedagogusok maradtak a mai napig (kivéve,akik nyugdijba vonultak). Merem remélni, hogy ezen iskolákrol (Kisegito isk.)irt negativ véleményedet nem saját iskolai tapasztalatod alapján irtad.
A legutolso mondatodra csak annyit, hogy attimenyfreemail.com beidézett téged, graver. Ha jol megnézed, én az o beirásaira válaszoltam. Mivel az o beidézésinél szerepelt a nick neved (tudod a graver), igy aki olvasta, tudta, hogy rolad van szo. Tudod a jozan ész azt diktálja ilyen esetben, hogy folosleges ismételgetni a graver-t. Egyébként talán mindenki értette, hogy a válaszom rolad szol
A javadra irom, hogy rájottél te is erre, hogy rolad, azaz graverrol van szo.

Na, látod, tudod te egyenesen nekem címezni a mondandódat, ha akarod, nem egyes szám harmadik személyben beszélni rólam másnak. ;)
Hogy mindjárt a végéről kezdjem, amit csináltál, olyan, mintha ott állnál, miközben szídlak valaki másnak.
Ez a módja, hogy esetleg külön nekem címzed a hozzászólást, vagy beidézed tőlem, amihez hozzá kívánsz szólni. Én is így teszek.
Szóval. Tudom, hogy a riport a migránsozásra volt kihegyezve.
Neked 3 (!) eset elegendő az általánosításhoz? Mivel mostanság gyakori téma, ezért jó példa, hogy ha három muszlim terrorcselekményt követ el, akár a világ 3 különböző pontján, akkor kijelenthetjük, hogy minden muszlim terrorista? Ugye, hogy nem.
A hazaszeretetet te dobtad be, hogy amiatt jöttek vissza a családok. Akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy amikor elmentek, akkor talán nem szerették a hazájukat?
Nagyjából tudom, miért mennek külföldre az emberek. Számos alkalommal leírtam már ezen a fórumon, hogy meg is értem az indítékaikat, és nem ítélem el - bár úgy tűnik, te azt hiszed, hogy igen. Ugyanúgy azt is megértem, ha valaki visszatér. De nem kellenek a nagy szavak hozzá.
Az ügyintézés pedig sok esetben még azoknak is nehézkes, meg bonyolult, akik nem mentek sehova.
Valamit nagyon félreérthettél, mert egyáltalán nem vélekedem negatívan a mai intézményekről, melyek a kisegítő iskolák utódjaként (?) működnek - mert ilyen néven nincs intézmény tudtommal. Nem tudom, miből gondoltad ezt, ha beidéznéd, hol nyilatkoztam negatívan a kisegítőről, vagy a gyógypedagógusokról, könnyebb lenne.
 
Graver csak is a propagandat szajkoza, lehet meg fizetest is kap erte.... Mindenkivel vitazva , nem tudja hogy itt a Ch-n tobbszaz hanem tobbezer pedagogus van akik aztan kotve fuzve ismeri a mai oktatast hisz sokuk sajat boren erzi.
Konket eseteket se ogadja el , meg sajat szemenek se hisz.

Csak azokkal vitázom, akikkel nem értek egyet. A fizetésről szólva jó is lenne, de nálam nem hirdetnek sajnos politikai pártok.
 
Képzeld, örülök, hogy visszatelepültek. Csakhogy némileg hiányosak voltak az információk a riportban. De hát te anélkül is mindent tudsz a szereplőkről.
Mivelhogy a riportok csak arra voltak kihegyezve, hogy milyen megaláztatásokban volt állítólag részük, szerintem jogos volt a megjegyzésem.
Ha találnak egy-két ügyintézőt, aki nem megfelelően végzi a munkáját, akkor lehet általánosítani, de más esetben nem?
Most akkor jó, ha jól képzett gyógypedagógusok foglalkoznak az ilyen foglalkozást igénylőkkel, vagy nem? Mert az a bizonyos régi kisegítő iskola nem mindig erről szólt.
Az az égés, amikor nem merjük annak címezni a kritikánkat, akinek szól.
Akkor a kritikát miért nem cimzed a kormánynak és a végrehajtó hatalomnak?
Vagy az nagy bátorság lenne?
Tudod a fejétől büzlik... ;)
 
Ha netán valaki kérdéseket tesz fel, akkor az kormánypárti propaganda? Ez aztán az érv. Ilyen alapon akkor én meg köszönöm az ellenzéki hangulatkeltést.
Megkérdezted mindet, hogy mernek-e nyilatkozni? Mindenesetre szívesen megnézném az összes riportot vágatlanul, amit felvettek, és amiből ezt a kis összeállítást készítették.
Ha megnéznéd vágatlanul,szerintem igencsak meglepődnél.
 
Ez a vita értelmetlen, nem tudod meggyőzni az olyan embert, aki a már kudarcba fulladt "Gyere haza fiatal" - szlogennek bedőlt. Mint a riportból kederült, ezek a fiatalok csupán azért dolgoztak Nyugaton, hogy a lakás vagy házhiteleiket törleszteni tudják. Most, hogy ez sikerült,(ők már nem is a kormánypropaganda hívó szavára jöttek vissza), így hitel nélkül úgy gondolták, hogy a magyar embernek, gyereknek Magyarországon a helye, itt próbálnának boldogulni. Nyugodtan megtehették volna, hogy itt hagyják a hiteleiket, és pá-pá Magyarország, de ők ennél becsületesebbek voltak. Örülnünk kellene, hogy vannak olyan fiatalok, akik visszatelepülnek, hozzák a gyermekeiket ebbe az elöregedett országba. Én is ismerek olyan fiatal családot, akik hazaköltöztek a kisgyerekeikkel, Magyarországon laknak, de az osztrákoknál dolgoznak(határhoz közel költöztek). Tudjátok így is lehet. Lehet őket irigyelni, e fiataloknak pedig követni( osztrák családi, osztrák nagy adóvisszatérítés...) Nem kell azonnal ilyen csúnyán írni: "Ha viszont minden szar itt, miért is jöttek vissza?" - idézet gravertől.
Az, hogy lemigránsozzák, hát ez jellemző megbélyegzés, erre álmukban sem gondoltak, hogy ezt nyíltan rájuk sütik a magyar hivatalnokok. Azt a pár hozzászólót nem értem, talán féltik a munkahelyüket a visszaköltöző magyar családoktól?Mert, ha már elhiszik,(úgy mondják, hogy átestek egy agymosáson) hogy ők is migránsok, akkor ugye nem vehetik el a munkát a magyaroktól?
Az olyannal sem lehet vitatkozni, aki még azt sem hiszi el, hogy a régen Kisegítő iskolának nevezett iskola más néven ugyan, de létezik, 6-8-12 fős osztályokkal, csökkentett tananyaggal, szuper, nagyon jól képzett, a sérüléseknek megfelelő speciális szakokon végzett gyógypedagógusokkal.
Aki vitába kezd, az tényleg jobb, ha utánanéz mindennek, mielőtt égetni kezdi magát.
Egyetértek.
Az internet korában tényleg elgondolkodtató a tudatlanság.
 
Egyetértek.
Az internet korában tényleg elgondolkodtató a tudatlanság.
Örülök, hogy Te értő olvasással átnézted bejegyzéseimet, nem futtában olvastad át. Többen zsigerből (felénk úgy mondják, hogy a szó csak ne klapfoljon, azaz kekeckednek), esetleg tényleg tudatlanságból írják válaszaikat, de lelkük rajta. Látom Te értetted válaszaim konkrétumait és a lényegét.
Üdv.: ronix
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,426
Tagok
615,656
Legújabb tagunk
tifani1214
Oldal tetejére