Mikulás is vezethet buszt Kanadában

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Meggyűlt a baja a Mikulásnak a helyi közlekedési vállalattal Vancouverben, ahol az egyik buszvezetőnek megtiltották a főnökei, hogy mikulásruhában fuvarozza az utasokat. A cég később megváltoztatta döntését.

Az 51 éves Kirk Rockwell 16 éve dolgozik mikulásruhában decemberben: piros kabátot, sapkát és nagy fehér szakállt visel, az általa vezetett járművet pedig hagyományosan karácsonyi csecsebecsék díszítik. Idén azonban nehézségekbe ütközött, a busztársaság ugyanis ragaszkodott az egyenruhához.

A sofőr ennek ellenére leszögezte, továbbra is hordani fogja jelmezét. A társaság merevségén az utasok is olyannyira felháborodtak, hogy a cég csütörtökön végül meghátrált és megengedte, hogy alkalmazottjai a közelgő ünnepek hangulatához illő ruhát vegyenek fel.

miklas2.jpg
 

almamag78

Kitiltott (BANned)
Jópofa cikk :)

Ebből csak akkor lenne gond, ha két egymással szemben közlekedő buszon a gyerkőcök kiszúrnák a másik mikulást is... és ugye nem akarunk a gyerekeknek csalódást okozni, miszerint nem egy mikulás van?! ezért javaslatom szerint az alábbi pozíciókért még pályázhatnának a busz társaság alkalmazottai: ginger bread man (=sütisemberke), 9 rénszarvas, mikulászacskó, krampuszok, fenyőfa, hóember és üveggömb... (szóljatok ha valami kimaradt)... ja igen: hópehely

Továbbá javaslom, hogy az adott busztársaság Kirknek biztosítson 8 rénszarvaserő által működtetett buszos szánt :)

Az biztos, ha én felszállnék egy ilyen buszra, elröhögném magamat, mikor meglátnám a sofőrt :) Biztos mosolyognék egész nap... (bocsi, de szerintem eléggé begyöpösödtek a közlekedési cég vezetői, ha nem veszik észre az ebben rejlő piaci potenciált. Vagyis: 1.boldog utas az elégedett utas, 2. miközben mesélik, hogy van egy ilyen járat, az pediglen ingyen reklám nekik... biztos csak az fájt nekik, hogy nem ők találták ezt ki, hanem az egyik dolgozójuk volt ennyire kreatív és bevállalós )

Amúgy milyen vicces lenne, ha a volnán / bkv társaságnál húsvétkor nyuszinak öltözött sofőrök lennének, nemde? :) Vagy az ellenőrök most karácsony közeledtével beöltöznének (tudjátok azok akik a metrónál szoktak állni... :D Biztos több mosolyt kapnának, mint így)
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem tul happy lenne ha az ellenorok mosolygos mikulasok lennenek, talan krampusz ruhaba kenne buntetniuk.....vagy inkabb szabadsagra engedni oket az ev utolso heteben.
Itt a soforok latjak el a jegyellenorzest is igy a jegyellenokrokre nincs is szukseg.
 

mustakissa

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismeritek azt a viccet, hogy "a mikulásnak öltözött jegyellenőr találkozik a krampusznak öltözött bliccelővel?" Még én sem ismerem, de nem lenne rossz kezdet. Elképzelem: egy mikulás puttony, tele büntetés befizetési csekkekkel.
 

sifralia

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismeritek azt a viccet, hogy "a mikulásnak öltözött jegyellenőr találkozik a krampusznak öltözött bliccelővel?" Még én sem ismerem, de nem lenne rossz kezdet. Elképzelem: egy mikulás puttony, tele büntetés befizetési csekkekkel.

Hát szerintem a mikulás adná az értékes ajándékát, a krampusz pedig csak a virgácsát lóbálhatná rá, azt sem örömében. :rohog:
 

Gilgames2011

Állandó Tag
Állandó Tag
Itt a soforok latjak el a jegyellenorzest is igy a jegyellenokrokre nincs is szukseg.

Most már legalább tudom honnan meríthette az ötletet a közlekedési vállalat, amikor szombati nappal bevezette a jegyellenőrzéses első ajtós felszállást arra az egyetlen járatra ami a helyi piac felé közlekedik! Igaz ez nem Mikuláskor volt, mert a "Nyuszi" hozta - talán hosszú fül rövid ész (szegény nyuszi, bocs!)!
Egyébként meg jó, ha a sofőr nem egy besavanyodott ember, ő egész nap ugyanazon az útvonalon vezet, neki is jár valami változatosság és a legtöbb utasnak is tetszik- akinek meg nem, az menjen gyalog vagy taxival!
 

Gilgames2011

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismeritek azt a viccet, hogy "a mikulásnak öltözött jegyellenőr találkozik a krampusznak öltözött bliccelővel?" Még én sem ismerem, de nem lenne rossz kezdet. .
- Érvényes jegy vagy bérlet? – kérdi az ellenőr.
Mire a bliccelő krampusz:
- A pokolba, Te egyre szenilisebb vagy, már az előző Mikuláskor sem volt!
 
Oldal tetejére