Milliárdos fájdalomdíjat kapott a tanárnőjét teherbe ejtő diák

Rekordösszegű, hatmillió dolláros (1,6 milliárd forint) kártérítést kapott egy 21 éves kaliforniai fiatal, aki még középiskolásként teherbe ejtette egyik tanárnőjét, akit többször molesztálás miatt ítéltek börtönbüntetésre – jelentette a Los Angeles Times.

Az összeget egy peren kívüli egyezség részeként fizeti a Rendlands iskolakörzet, ami ellen a fiú ügyvédei indítottak pert. A vád szerint az iskolakörzet munkatársai tudtak arról, hogy a tanárnő diákokat molesztál, de ezt nem jelentették a hatóságoknak.

A most 29 éves Laura Whitehurst ellen eredetileg 41 rendbeli szexuális zaklatás vádjával indítottak eljárást, amikor 2013 júliusában letartóztatták, és akár 29 évre is börtönbe kerülhetett volna. Végül csak egy évig tartó börtönbüntetésre ítélték, miután bűnösnek vallotta magát három fiatalkorú megrontásában, de fél év után feltételesen kiengedték.

Az angoltanárnő 2012-ben csábította el az őt teherbe ejtő diákot, amikor a fiú 16 éves volt. A kapcsolat nagyjából egy évig tartott. A fiú – akit az esetről szóló hírekben nem neveztek meg – ott volt, amikor Whitehurst 2013 júniusában megszülte közös gyermeküket, akit megosztva nevelnek.

A fiú ügyvédjei két éve indítottak per az iskolakörzet ellen, mert annak munkatársai nem jelentették a molesztálásokat a hatóságoknak, pedig az törvényi kötelességük lett volna, és még a fiú szüleinek sem szóltak. A fiú egyik ügyvédje a Times-nak elmondta: az iskolába kézről kézre járt egy fotó Whitehurst szüléséről, amin látható volt a diák is, de ennek ellenére nem tettek semmit. A rendőrséget végül csak azután értesítették, amikor a fiú anyja jelentette az iskolának a tiltott kapcsolatot.

Az iskolakörzet szóvivője hangsúlyozta, hogy a peren kívüli megegyezéssel nem ismerték el bűnösségüket, és a hatmillió dolláros kártérítést csak azért fizetik ki, hogy az egész ügyet végre maguk mögött tudhassák. Tom DeLappot közölte: nem akarták, hogy az ügyvédek „újra besárazzák a körzetet és munkatársait”, hozzátéve, hogy könnyen lehet, még ennél is többet kellett volna fizetniük, ha a kártérítés összegét az esküdtek állapítják meg.

tanrno.jpg
 
A fenébe is, mindig tudtam hogy rossz helyre születtem, Magyarország nem egy jó hely. Engem ugyanis senki tanárnő nem akart elcsábítani. Miről maradtam le...

Vagy most mi van, sápitozni kéne hogy juj szegény 16 éves fiút megrontották?! Szerintem ugyanis remekül érezte magát a kapcsolat közben. De ha csak 8 éves lett volna, már akkor is jól érezte volna magát. A fiúknak még csak afféle „szüzességük” sincs mint a lányoknál van amit ilyenkor „el lehetne veszíteni”.

Én általában védeni szoktam az USA-t, de ez már szerintem is a vicc-kategória.

Oké, fogjátok rám hogy szexista vagyok mert nem mérem egyenlő mércével itt a nőket és a fiúkat. BEVALLOM. Egyenjogúság az oké, de nem szabad összekeverni az egyformasággal.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,660
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére