Kedves pestieszti!
Engedd meg, hogy pár sorban megpróbáljalak lebeszélni kiköltözési szándékodtól, dacára a Téged ért sérelmek végett.
Azzal kezdeném, hogy Én is őslakosa vagyok ennek a (ahogy Vitéz nagybányai Horthy Miklós mondotta volt: vörös rongyba bújt bűnös város) Bpestnek, és tudom milyen, rossz tapasztalatokban nincs hiány. De azt azért elfelejtetted üzenetedben leírni, hogy a szurkáló nem magyar(bár szerintem ez mindenki számára egyértelmű) volt. Ha legalább olyan országot szeretnénk, mint mondjuk Finnország akkor Tegyünk érte, mert a menekülés csak rövid ideig megoldás. Ha a történelem példáját venném, akkor Atilla hun király a szökötteket(nem hadifogoly!!! hanem izzig-vérig hun) kikérte Rómától, és ha nem bánod akkor most nem írnám le mivel büntették a szökötteket, mert lássuk be ez is szökés volna.
Ha 10-20 évig mindenki elmenekülne, akkor az országot már nem Magyarországnak hívnák. Rád éppúgy szüksége van a köztársaságnak, a Nemzetnek és a társadalomnak egyaránt. Nem is beszélve arról, hogy aki ide született, annak nem csak jogai de kötelezettségei is vannak.
Ha probléma van, akkor vegyük fel egymással a kapcsolatot, és segítsünk egymáson, mert össze kell tartanunk és meg kell védenünk Hazánkat akár külső akár belső ellenség támadna ránk.
Pm-be válaszolj, ha úgy gondolod hogy fontolóra veszed/vetted javaslatomat.
Soha ne add fel!
Kitartás!
Tisztelettel: marton01
Ui.: Azt természetesen nagyon sajnálom ami történt Veled, de a megoldást itthon és egymás segítségével kell megoldani. Természetesen nem elsősorban erőszakkal, hanem józan ésszel, de ami a Miénk, azt sosem dobjuk oda senkinek koncként. Ha kell megvédjük a tulajdonunkat ha kell akár az életünk árán is. Ez kötelességünk!
Kedves marton01!
Ne haragudj, hogy így ismeretlenül írok neked, de a pestiesztinek írt válaszod eszembe juttatott valamit.
Mielőtt a gondolataimat megosztanám veled (és másokkal), mindenképp meg le kell írnom, hogy én kozmopolitának vallom magam. Nem, ez nem egy betegség, nem egy irányzat, és nem egy koktél, és habár nem vagyok ezzel túl népszerű, de ez van. Ha hiszed, ha nem, van ilyen. Szerencsémre én olyan közegben nőttem föl, ahol igenis létezik a másság elfogadása. Ez a másság lehet nemzetiségi, lehet nemi, lehet vallási, lehet bármilyen. Olyan helyen nevelkedtem, ahol egy épületen belül több nemzet, de nyugodtan mondhatom, hogy több kontinens lakói éltek békében, nyugalomban, mint Budapesten egy kerületben. Beszélek (a magyar anyanyelvemen kívül) három nyelven. Szóval én megtanultam, hogy mindenhol emberek élnek. Élhetnek boldogan, összetartásban, békében, szeretetben. Függetlenül attól, honnan jöttek, mit csinálnak, mit esznek, mit hisznek, mit olvasnak, vagy mit gondolnak. Megtanultam nem ítélkezni. Nem haragudni a másikra, mert nem úgy cselekszik, ahogy az nekem logikus vagy jó. Nem keresni az ellenséget másokban, mert rá kellett jönnöm, hogy bizony néha az ellenség ott van bennem is. Ez is csak nézőpont kérdése. Talán ismered: Megkérdezték a kisfiút, hogy mi szeretne lenni. Azt válaszolta, hogy "Katona!" "Na, de azt megöli az ellenség." - mondták neki. Erre ő határozottan rávágta, hogy "Akkor ellenség!"
És akkor a lényeg:
Az ellenség, természeténél fogva mindenhol ott van, és folyton azt lesi, hogy megtalálják-e. És a legnagyobb öröme, ha végre rálelnek, mert akkor végre azt teheti, amihez a legjobban ért. Rombolhat. Szurkálhat. Vághat. Lőhet. Bánthat. Okot mindig tud rá találni. Nem fog kérdezni. Az ok ott van a fejében, és ez neki elég, hogy cselekedjen. Néha akkor is jön, ha nem keresed. Meglep, és bánt. Általában azokat, akik védtelenek. Akik nem akarnak harcolni. Akik békét akarnak. Csak békét.
Sajnálod, ami pestiesztivel történt? Dehogy sajnálod! Végre egy újabb példa, egy ok, hogy gyorsan klaviatúrához ülhess, és azt írhasd, hogy nem magyarok szurkáltak. Ítélkezel. Egy ártatlan sérült ember történetét használod, hogy megmutasd, miként gondolkozol. Ahogy én is a te válaszodat használom, hogy egy kicsit ellenpólust adjak. Ilyenek vagyunk. Ettől ilyen színes a világ.
Hogy ki döntse el, hogy én hova mehetek, és hol élhetek, nem hiszem, hogy rajtam bárki másnak feladata. Hogy ide születtem, nem azt jelenti, hogy itt is kell meghaljak. Számos példa utal arra, hogy olyan emberek, akik nem itthon gyarapították a tudásukat, a vagyonukat, többet tettek a hazánkért, mint azok, akik itthon hangosan próbáltak úgy tenni mintha. Szóval, ha valakinek mennie kell, mert a megérzései, a sorsa, az életösztöne ezt diktálja, akkor hagyni kell menni. Hogy miként bántak anno a szököttekkel, nem tudom, de azt vajon Te, kedves marton01 tudod-e, hogy milyen évet írunk most, és hogy azóta hány év telt el?
Civilizáció, fejlődés, haladás, de ide sorolható még a felfedezés, a kalandvágy, és a szabad gondolkozás is. Ismerősek ezek a kifejezések? Azt, hogy ide írhatsz, szintén ennek köszönhető. Igaz?!
Kérlek gondolkodj el ezen. Ha pestieszti menni akar, mert bántják, akkor nem az a megoldás, hogy lebeszéled, és arra buzdítod, hogy fegyverkezzen fel, és legyen ő is harcos. Mi van, ha ő nem akar harcolni az ellenséggel? Mi van, ha ő nem akar több vért? Mi van, ha ő csak nyugodtan akar élni egy olyan helyen, ahol kicsit jobb, mint ahol már attól fél, hogy minden irányból támadás érheti? Ki vagy Te, vagy bárki más, hogy megmondja, hogy pestieszti mit tegyen? Ki vagy Te, vagy bárki más, hogy fegyverbe szólítsd pestiesztit, hogy harcoljon, miközben ő inkább élni szeretne. Hogy mit kéne tenned? Ha engem kérdezel (de valószínűleg nem), akkor sikeres jövőt. Nagyon szép az eszme, ami mögé álltál, és biztos vagyok benne, hogy sok követőre lelsz, de szerencsére van még szabad gondolkodás, és szabad akarat.
Boldog vagyok, hogy sokan nem értenek velem egyet, és maradnak itt ebben a csodálatos országban, de ne ítélkezzen senki azok felett, akik nem így tesznek, mert ez a szabadság, és ezt nem veheti el tőlünk senki. Az is szabad döntésed, hogy maradsz, de az is, hogy mész. Én tisztelem a döntésedet, és habár az eszközeiddel nem értek egyet, de semmi pénzért nem beszélnélek le arról, hogy maradj. Azt kívánom neked, hogy boldog ember légy.
A legnagyobb tisztelettel,
ekho
Ui.: Mond meg nekem, hogy mit kéne tennie egy hívő, de nem vallásos értelmiségi, iskolázott, szakmával és számos nyelv tudásával rendelkező, rendkívüli munkabírású, és rendkívüli tűrőképességű 18 éves kora óta folyamatosan dolgozó kétgyermekes apának, akinek elsődleges kötelessége felnevelnie a gyerekeit, és kötelessége a lehető legbiztonságosabb, legszebb jövőt biztosítani a számukra? Mit kell tennie, ha most ez itthon nem lehetséges? Köszi, de a harcaimat én magamban vívom meg. Mások bántása nem emel a magasba. Nincs olyan tárgyam, vagyonom amit harccal megvédenék. Az egyetlen értékem a családom. Bármimet vihetik, ha a családomat ezzel megvédhetem. Az optimizmusom meg arra késztet, hogy merjek cselekedni, és minden rendben lesz. Akárhol is éljünk.
(A fene, ha ezt a levelet szétszabdalom 20 részre, simán megvan a beugróm
)
