Minden ami a szívednek kedves

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Jó éjszakát !

Dobrosi Andrea: Naplemente

Nézd, be szép az ég! Nem látod?
Narancslekvárt készítenek égi szakácsok,
átöltözik a csend, már nem suttog, nem beszél,
csak a szél zenél hab-tiszta fellegének,
s ritmusára bújócskáznak tarka fények

Nézd, be szép az ég,
ahogy aranyecset díszíti kezét,
átfesti a rút homályt,
szerelmet vall néki a szürkeség - látod?

De nézd, be szép az ég,
ahogy a víz tükrének csókot ád,
hullámfodros, hűs álomra hív,
mosolyog és felénk kacsint

Úgy derül vigaszra a táj, ahogy mi szeretnénk:
átkarolva a nyári estét, csak várni újra, újra, még

Be szép, minket is lát, mielőtt lecsukná szemét!



BIG_0003691146.jpg

 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Komáromi János : Lettem

lettem magányos csillag
véges világegyetemedben
lettem az "é"
az életedben

lettem gén
végtelen láncodban
lettem könnyed lépés
esztelen táncodban

lettem apró vércsepp
gyönyörű testedben
lettem csillanó remény
könnyező szemedben

lettem sikoly
beteljesült vágyadban
lettem sóhaj
összegyűrt ágyadban

lettem halvány holdfény
az ijesztő csendben
lettem kint felejtett könyv
az őrjítő rendben

lettem csókok íze
szikkadó szádban
lettem józan áramlat
az esztelen lázban

lettem árnyék a
szemed mögött
lettem bánat
két kezed között

lettem eső
nyár hevében
lettem húszas
koldus zsebében

lettem izzadság csepp
fénylő bőrödön
lettem ív, csókolni való
szemöldökön

lettem, amit
mindig kerestem
lettem, ami
sohasem lehettem.

BIG_0004027261.jpg
 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=&quot]Szabolcsi Zsóka: Virágom

[/FONT]
[FONT=&quot]Álmodtam egy virágot magamnak,
éjjel-nappal óvom, ápolgatom.
Szépen viruló virágszálam
nem tudja, hogy csak én álmodom.


[/FONT]
vir%C3%A1gom.jpg
 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=arial,helvetica,sans-serif]Baranyi Ferenc - Porvers [/FONT]​

Akit egyszer porig aláztak;
[FONT=arial,helvetica,sans-serif]porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.
[/FONT]​

[FONT=arial,helvetica,sans-serif]Előtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.
[/FONT]​

[FONT=arial,helvetica,sans-serif]Mentséged is van, ha a lelked
bátortalan feddése rádvall:
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.
[/FONT]​

[FONT=arial,helvetica,sans-serif]Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi...
[/FONT]​

[FONT=arial,helvetica,sans-serif]Pedig akit porig aláztak -
porig kell azért lehajolni.

[/FONT]
kzszgesdrttaluu5.png
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
A PISZTRÁNG ÉS A PATAK

Hol volt, hol nem...Erdő alján,domb tövén fakadt egy kis forrás.Addig-addig mozgolódott,nyújtózkodott,míg erecskévé nem cseperedett.Akkor meg elkezdett gőgicsélni,mint az apróka emberfiak:
"Csepp-csepp,csobogó,
ugrándozni jaj,de jó!"
Ugrándozott,csacsogott,de beszédéből a csobogáson kívül semmi értelmeset nem tudtak kihámozni az emberek.Bezzeg megértette a pisztráng,aki egy napon egyenesen az égből pottyant az erecske lába elé,s azon nyomban beszédbe ereszkedett vele:
"Kérlek,kérlek erecske,
fogadj be az öledbe!"
Meglepődött az erecske,de megis ijedt egyben.Tanakodott magában,miként fogadhatná be a halacskát,amikor maga is olyan picinyke?Így válaszolt hát a pisztrángnak:
"Kicsi vagyok magam is.
Kicsi még az ölem is.
De,ha elférsz idebe,
Kicsi pisztráng,gyere be!"
Nagyot ugrott örömében a pisztráng,és máris ott lelkendezett az erecske ölében.
-Honnan kerülsz hozzám?-kérdezte az erecske.
-Jaj,ne is kérdjed!-válaszota a pisztráng.Az aranyos patakban laktam én anyámmal és testvéreimmel.Ott táncoltunk kristálytiszta vizében ma is,amikor egy sötét árnyék hirtelen elfogta előlünk a napot.Nagy csobbanást hallottam,utána fájó szorítást éreztem.Rémülten döbbentem rá,hogy régi ellenségünk,Hosszúláb szorít a csőrében.Kiszakított otthonomból.Láttam még,amikor a víz kapuja összezárult utánam.Hosszúláb meg felreppent velem a fullasztó világba,a levegő tengerébe.Sírva fuldokoltam,kapkodtam az édesvíz után,már majdnem halálra vártam,amikor még nagyobb árnyék suhant fölénk.Suhogás,csattogás támadt körülöttünk.Ekkor megnyikkant hosszúláb,egész testében megremegett,fájdalmában kitátotta hosszú csőrét,én meg kiestem halálos szorításából.Most már tudom,hogy a sas szabadított meg engem.A sas,akinek árnyéka oly sokszor lebbent át az arnyos patak felett.Most lecsapott a rabló gólyára,és így estem én ide a te lábaidhoz.
-Milyen hosszú történeted van!-sóhajtott az erecske.
-Látod,én nem tudok semmit sem mesélni.Egész nap csak itt ugrándozok,botladozom,s közben versikéket mondok,de senki sem figyelt rám,rajtad kívül.Te vagy az egyetlen,aki megértettél,ezért is szerettelek meg mindjárt.
-Megszeretni valakit még nem minden!-mondta a pisztráng-,de barátokká válni és együtt maradni mindíd,mindíg...Ez az élet valódi értelme.
-Milyen szépen beszélsz!-mondta az erecske.-Beszélj csak olyan jó hallgatni szavaidat...
-No várj csak!Nem elég a beszéd,tennünk is kellene valamit!Most már ketten vagyunk,induljunk el együtt és keressük meg rokonainkat!
-A rokonainkat?-ámult el az erecske.
-Igen,a rokonainkat.Tán nem rokonod-e az Aranyos patak?Míly nagy lenne mindkettőtök öröme,ha egymásra találnátok!És akkor én is meglelném enyéimet.
-De hogyan?Mi képpen?Elgondolni sem tudom-válaszolta az erecske csüggedten.
-Fogd meg a kezemet,vezetlek.-És máris nyújtotta egyik uszonyát.
-Jöjj velem bátran!Útközben figyelj!Figyeld meg,milyen hideg vízszagot hoz felénk a szél.Az Aranyos patak illata az,s ha meglegyinti az arcodat,akkor már hamarosan odaérünk.A hangját is meghalljuk.Messzire elhallatszik,amint a köveket csörgeti és kacag.Menjünk mindíg a szél előbe,már nem lehet messze légy türelemmel!
-Vezess hát,szívesen megyek veled!-mondta az ercske.
Elindult a két jóbarát.Három nap,három éjjel mind csak az utat keresték.Útközben meg-meg pihentek.El is fáradtak s énekeltek:
"Addig megyünk,addig járunk,
míg patakra nem találunk.
Mi a neve?-Aranypatak.
Ott laknak az aranyhalak."
Közben elállt a szél.No,most mi történjék?-Kérdezte az erecske.
-Éppen itt száll egy lepke.Megismerem két szárnyáról.Ott lakik az Aranyos patak partján.Mindjárt megkérdezem tőle merre térüljünk,merre forduljunk.
A lepke nem kérette magát sokáig.Jókedvű lepke volt,versben felelt a pisztrángnak:
"Ott ahol a füzet látod,
hol a páfrány lehajol,
ott szalad az Aranypatak,
oda tartok,ott lakom.
Jer utánam fürge pisztráng!
Jer utánam kicsi ér!
Rövid az út már odáig,
Fáradságtok kicsit ér."
Megörült a pisztráng,mégjobban az erecske.Útnak is eredtek nagy vidáman a lepke után.Vígságukban újra dalba kezdtek,akárcsak a kiránduló gyermekek,amikor céljukhoz közelednek.
"Csipp-csepp csobogó,
gyalogolni jó!
Addig megyünk,
míg nyomunkban
elovad a hó!"
Meg kell mondanom,hogy csak a rím kedvéért énekeltek a hóról.Hiszen a hó már rég eltűnt.Szép zöldelő tavasz volt,s javában nyílott a nefelejcs az Aranyos patak partján,amikor megérkeztek.A lepke mindjárt leszállt egy nefelejcsre.Ott pihente ki az út fáradalmait.A pisztráng se szó,se beszéd,gyönyörű szaltóval vetette magát a patak habjai közé.Az erecske meghatottságában majdnem sírva fakadt.Sussogott valami köszönésfélét barátainak,aztán fáradtan és boldogan hajtotta le fejét a patak ölébe.

/Gazdag Erzsi/
 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép estét !

Ligeti Éva: Tavasz rügyet fakaszt

Szürke hallgatásból, tavasz rügyet fakaszt
Hamvas levél közé, virág fátylat akaszt
Menyasszony-fehérben, jöttekor még szerény
Szirom szeme csukva, hajnal ölén erény
Érintetlen bibék, beporzásuk várják
Üdén, illatozva, kelyhüket kitárják
Cseresznyefa ága, nyílt fürtöket ringat
Szellő koronázza, napfény árnyat ingat
Sűrű lombok közül, érkezik a ravasz
Aranyglóriában pompázik a tavasz.



BIG_0004034481.jpg

 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Gradvolt Endre: Apológia

Minden álmom színesre festett,
messzire gurult üveggolyó.
Idővel egyre szelídebb leszek,
hiába vagyok megvadítható.

Már többet hallgatok, mint ítélek,
bár súllyal se több, mint éllel a szó.
Vasfog az idő az ember szívének,
ha minden színjáték megtanulható.

Hát eljátszom azt, hogy ennyire vittem.
A bűneim közül semmit se bánok.
Már átéltem mindent, amiben hittem:
az tesz emberré, hogy újra hibázok.


BIG_0004030877.jpg

 

Georgina01

Állandó Tag
Állandó Tag
LESZNAI ANNA: MI AZ ÖRÖM?...
Mi az öröm? Szép nyári reggel,
A rét még harmattal teli,
Tizenhat év, fehér ruhával
Vidám falusi reggeli
Napos tornáccal, lágy kaláccsal
A régi népes ház örül;
A pázsitot holnap kaszálják
Ma még zöldell köröskörül.
- S a szerelem? - A mesék könyvét
Elejti lankadtan a kéz,
Még tegnap, tegnap más világ volt,
A könnyű szív ma oly nehéz.
Futó percek, halk lámpafénynél
Pírban izzó találkozás,
Mi tegnap fakadt, máma nyílik,
Nehéz kehelyben hervadás.
S mi aztán jött, csend és magány volt:
A szürke órák és kemény
Szavaknak fájó horzsolása, -
Hosszú napok, kevés remény, -
Az ólmos keblű szürke éjek,
S a nehéz tehetetlen kezek! -
Szívembe' fájva bontakoznak
Lehulló rózsalevelek.
 

szavak

Állandó Tag
Állandó Tag
Mese egy emberről

Az ember egykedvűen ballagott haza az orvostól. Kezeit zsebrevágva, nem nézett se jobbra, se balra, csak maga elé meredt szomorúan. Egyedül volt, nem tartozott senkihez, nem tartozott felelősséggel senki iránt. Ezért vette tudomásul olyan lakonikus nyugalommal a diagnózist: nem gyógyítható. Nem fájt neki semmi, csak rótta az utcákat, a szemerkélő esőben, hideg, alattomos szélben. Épp csak a komfortérzet miatt hajtotta fel a gallérját. Vagy tán csak megszokásból. Hiszen már úgysem számított semmi. Gondolatai sem voltak... már nem. Befordult az ismerős sarkon, gépiesen, megszokott módon. Semmi nem változott reggel óta, amikor elindult. Szürkeség, beton, pocsolyák....ahogy mindig is. Nem mindíg volt ilyen. Ó dehogy. Valamikor régen szebb volt számára minden. Voltak érzelmei, boldog napjai, nevetés...béke, nyugalom. Ez már egy ideje a múlté...megfakult, ő meg belefásult. Nem is izgatta magát a kialakult helyzet miatt, hiszen vesztenivalója nem volt már egy ideje. Tudomásul vette az állapotát, küzdeni nem akart, nem volt ereje hozzá. Persze nem dobja el az életét, azért bolond nem volt sosem, de megbékélt valahogy. Ment, lassan, fejét lehajtva, szemben a széllel. Szürke-szürke-szürke. Lépésre-lépés. Hirtelen megállt...valami megbontotta a sötét egyhangúságot. Mivel eddig is a földet bámulta a lába előtt, észre kellett hogy vegye. A virágot..... Azt a virágot. Ami még reggel nem volt sehol. Hogy is lett volna, hiszen csupa beton minden. Kicsi volt, és napsárga. Hihetetlen módon vakított a szürkeség közepén. Meglepődött...nagyon régen nem látott ilyen szépet. Pedíg semmi különös, csak egy napsárga kis foltocska... egy betonrepedésben. Hogyan? Mióta? Miért? Kérdések sorjáztak a fejében, miközben szinte megbabonázva nézte az árva kis életet. Közben pillanatonként meghökkent saját magán is. Régóta nem érdekelte szinte semmi, és most egyszerre itt áll, és nézi ezt a pici csodát...És kérdések fogalmazódnak meg benne. Furcsa érzés volt...megint érezni. Érdeklődni valami iránt, szépnek látni valamit. Már el is felejtette szinte hogy milyen az. Nem tudott szabadulni. A virág tisztasága, léte, kisugárzása fogva tartotta. Lehajtotta a gallérját, leguggolt a növényke elé...észre sem vette hogy az eső már elállt. Úgy általában semmit nem érzékelt most maga körül. De talán mégis: melegedett. Amit még nem tudott az az, hogy nem az idő, hanem ott bent valami. Kinyújtotta az ujjait, óvatosan megérintette a virág szirmait, nem tudta miért teszi, csak érezte hogy meg kell tennie. Puha volt és meleg. Meglepően szokatlan ez egy virágtól. És ez a melegség lassan felkúszott a férfi kezén. Nem értette mi történik. Egy virág csak, nem is valami ritkaság vagy bódító illatú csoda...és mégis más. Megállította, mozdulatra, gondolatokra kényszerítette...és nem eresztette tovább. Úgy érezte tennie kell valamit, mert a növényke itt menthetetlenül elpusztul, lehet hogy még ma. Nem tudta volna megmagyarázni hogy miért teszi, hogy mit akar, csak vitte valami sosemvolt érzés...a virág élniakarása teljesen letaglózta, magával ragadta. Pár lépésre volt csak otthonról, mégis rohant. Szerszámok, kapkodás...aggódás, türelmetlenség...már arra sem volt ideje hogy meglepődjön önmagán. Kimelegedett, megcsillant a szeme, arcába új szín költözött. Félt hogy elkésik, pedíg a virágnak szüksége van rá! Honnan ez a bolondság? Mit csinálok? Ötlött fel benne egy pillantra. De már futtában csak. Vitték a lábai, a szíve...azok az érzések amiket már rég eltemetett magában. Lélekszakadva ért vissza az utcára...a virág várta. Kinyílva, ragyogóbban mint valaha. Mintha mosolyogna...gondolta a férfi. És visszamosolygott. Fogta a szerszámait, és óvatosan nagy figyelemmel kiszabadította a növényt a beton fogságából. Az arca elé emelte, és a virág hálásan hozzá hajolt. Felvitte a lakásba, és helyet, meg fészket csinált neki egy régi cserépben, amiben eddíg a tollait, ceruzáit tartotta. Holnap veszek egy szebbet, gondolta, de valahogy érezte hogy a virágnak ez egy csöppet sem fontos. Elrendezte a földet, óvatosan beletette a növénykét és helyet csinált az ablakban egy védett helyen. Érje a nap, de a szél ne bántsa...gondosan, óvatosan. Ha már itt volt, rendet csinált. Pedíg ki tudja már mikor utóljára. De most kellett, mégsem láthatod ezt nap mint nap....motyogta magában. Széthúzta a függönyt teljesen...beáramlott a fény. A virág felragyogott...ahogy még soha egyetlen virág sem amit eddig a férfi életében látott. Odaszögezte a férfi tekintetét...és ő végtelen nyugalommal és szeretettel nézte a kis növényt. Órákon át. Beszélgettek, szavak, hangok nélkül, csak az érzékek nyelvén. Estére a virág nevet is kapott....Évának nevezte a férfi, mint az első nőt a földön, hiszen legalább akkora jelentőséggel bírt már az életében...mint Éva az emberiség történetében. És valahogy illett is Hozzá. És úgy is érezte hogy Ő az első... Az ember hosszú-hosszú évek óta nyugodtan és pihentetően aludt. Elkerülték a rémei, a fájdalmai. Reggel kipattant a szeme és a virágot kereste a tekintetével...ami nem volt nehéz, hiszen még elalvás előtt abba az irányba fordította az ágyát. Igen!! Ott volt...várta hogy a férfi felkeljen, és addig a reggeli napfényben illegette a szirmait...szerette a napot. A férfi megnyugodott...elmosolyodott és a székhez lépett ahová este a ruháit hajtogatta. Végigkutatta a zsebeit és megtalálta a gyűrött papírt amit még tegnap adtak neki az orvosnál...Kisimitotta. elolvasta újra.. egy név és egy telefonszám...egy új lehetőség, egy komolyabb esély....Felemelte a telefont...tárcsázott.....

Most már élni akart....volt Kiért...​
 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép estét !

Ábrányi Emil
NAPFÉNY A MEZŐN


A nap benéz az ablakon,
Ahol lakom,
Ragyogva, álmot oszlatón.
Aludni többé nem tudok.
Felöltözöm s megyek, futok,
Futok ki nyakra-főre
A szomszédos mezőre!

Vidám pacsirta már dalol.
Nótája szól
A tündöklő kékség alól.
Nincs a bohónak semmije,
Mégis dalol szegény feje.
Dalolgat egyre, szépen,
Az ég sugár-ölében.

Azt súgja minden zsenge ág,
Minden virág:
"Légy üdvöz ó édes világ!
Légy üdvöz ó meleg sugár!
Gyors elmulás a vége bár,
Én semmitől se félek,
Csak élek, élek, élek!"

Bolyongok én is boldogan,
Csak úgy magam,
S lelkemben ujra dal fogan.
Érzem, hogy a halál se más,
Csak folytonos feltámadás
Víz-cseppben, fűben, fában,
Virágok illatában.

Érezlek, roppant Alkotó,
Te bölcs, te jó,
Magadról mindig hallgató!
Érzem, mily szép a földi lét!...
S mély áhitattal száll feléd,
Míg látok, hallok, élek:
A halhatatlan lélek!
BIG_0004041061.jpg

 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Mészáros Ferenc
Egyszer...

Egyszer kimerül az északi szél is,
és minden, amit emelt, vitt magával,
amit friss ölén becézett, kényeztetett,
árván tévelyeg majd a világban,

Akkor már csend lesz, éteri csend,
és hiába ragyog majd fenn a Nap,
nem ölel semmi, nem simít fénye,
porba oldódnak a sugarak…

Élni! Addig is, amíg fújnak a szelek,
amíg a bőröd reszketve vágyja
simítását az elemeknek, éld meg
S már nem éltél hiába…

Csipetnyi az idő, amit a végzet adott,
Szelekre nyílik a szárnya
Ússz vele bátran, az álmok egén,
Feszüljön lelked vitorlája.

BIG_0004040844.jpg

 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Mészáros Ferenc
Útravaló

Sohase várd, hogy megértsenek! Nem az a cél, hogy értsenek!
A cél az út, amelyen jársz. A saját utad.
Ennek mentén mindig találsz barátra, falat ételre,
szerelemre, ismerős ismeretlenre.
Ami mögötted marad, vagy virágba borul, vagy elhervad,
és porrá válik.
Amelyik virágba borul a Te utadat jelzi, s annál szebb ez
az út minél több virág szegélyezi.
A virág nem csak látvány: illat és üzenet.
Ha vele van tele a tarisznyád, sohasem leszel éhes,
szomjas. Életben tart a szeretet.

BIG_0004041004.jpg
 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Jó éjszakát !

Kaskötő István: Álom...

mint patikus a gyógyírt az éj méricskéli a tűnő álmot
parányit, hogy meg ne ártson
és majd ha a hajnal jön -
a józanitó reggel minden bajával, örömével
- nyelvem alatt édes-keserűn
sejtelmes ködbe takarva mint messze tűnő emlék
ismeretlen arcod, ízed még velem marad...

BIG_0003991739.jpg
 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
FÜZESI MAGDA: Metamorfózis


Én azt hittem, enyém a tenger,
Amelynek mélyén a gyöngy terem.
Én önpusztító gyötrelemmel
E kincset vágytam szüntelen.


Lebuktam ím és fölmerültem,
Szorítva gyöngyház álmokat.
Megsebzett szívvel, szelídülten,
Felnőtt lettem egy perc alatt.


BIG_0002393788.jpg

 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Őri István: Álomtakaró

Álmaidból szőjj puha takarót,
s terítsd magadra,
mert kint hideg van.

Sződd nagyra,
hogy nekem is jusson belőle,
mert én is fázom.

Sződd még nagyobbra,
hogy mindenkit betakarhass vele,
mert hideg a világ és idegen.

Énekeld el az álmaidat,
és táncolj hozzá.
Dalod legyen melegem, táncod erőm.

Serény kezekkel öltsd a szálakat
készítsd el hamar, mert fázom
siess, hogy minden a helyére kerüljön,
mielőtt lemegy a fény.

Énekelj nekem,
suttogva, tündér-éneket
hogy gyönyörű álmunk legyen,
míg csendben alszunk,
s feledjük a fagy-sötét éveket.

BIG_0004051355.jpg
 

myszty

Állandó Tag
Állandó Tag
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td colspan="3" width="100%">
</td> </tr> <tr> <td width="1%">
</td> <td align="center" width="98%">
www.tvn.hu_c2202d893d4b80d095bf6e1c14db4582.jpg



Arany-Tóth Katalin: Egyszer

Egyszer, ha majd felszállok az Égbe,
- ha leteszem a rám ruházott, földi terheket -
akkora lesz boldogságom kertje,
hogy fénysugárból mindenkinek rózsát ültetek

Egyszer, ha majd ott lehetek végre,
és fénykarommal minden lelket átölelhetek,
bánatos szívetek közepébe
az angyalokkal, rózsáimból csokrot köttetek

Egyszer, ha majd megtehetem végre...
de most még itt a dolgom: küzdök (élek!) Veletek
Fény helyett hát szóból szövök Néktek
egy égig érő, csodatévő, varázs-szőnyeget



</td> <td width="1%">
</td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%">
</td></tr></tbody></table>​
 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Szabolcsi Zsóka
Szavakra várva

Szavakat keresek,
szavakra nem találok,
szavak sivatagában
bukdácsolva botorkálok,
minden szót sivárnak érzek,
kérdek, kérlelek, várok, féltek;
állok egyhelyben elakadva
szavak erdejében, gondolatok
elágazó szálfái között
keresgélek, találgatok,
alig élek, alig látok,
ki nem mondott tévedések
árnyékában , fába vésett
jelek erdejében; gondok
felhői közt szállok,
kapaszkodnék, bújnék,
simulnék, menekülnék,
talán megszólalnék,
ha végre magamra találok.


BIG_0004051245.jpg

 

Georgina01

Állandó Tag
Állandó Tag
www.tvn.hu_d4509d3c3d95fcd9681f505406aae24c.jpg


Megyei Ábel​

Húsvéti pirkadat


Elmúlt az éj; őrződ keres,
hajnal köszönt, a sír üres.​

Ó, lépj közénk és hívd Tamást,
Láthassuk mind, szemlátomást.​

Botló hitünk új erejét
Tőled lelje s Nálad helyét!​

Fordítsd felénk szent arcodat,
Oltsd ki a testvér-harcokat.​

Teremthessünk békés Földet,
hol ember nem öldökölhet,​

s melletted él, meg nem halhat,
értelme ha jóra hallgat.​
 

Öcsi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Örömteli, szép Húsvéti Ünnepet !
[FONT=verdana,geneva]

Lelkes Miklós - Hímes tojás


Hímes tojás, a szürkén átderengő
fény, már lassan pirosba készülő,
fűszál-hálóból mosolygó ajándék, -
hol vagy te múlt, elrejtőzött idő?

Hol vagytok ti, reggeli madárhangok,
melyeken égő ezüst csend ragyog?
Szélvitte csillag? Csodálkozó égbolt?
Világom végén ülök, hallgatok.

Hímes tojás, volt-öröm, vesztes ének, -
együtt vagytok nagy álomkék szemen:
öröm bánattal végleg kéz a kézben,
s a tőr szívemben, - az is gyermekem.

Feltámadás? Feltámadhat az ember?
Feltámadáshoz a hit túl kevés.
Az ember nem más: áldozati bárány, -
s a késnek közönyös a bégetés.

Hímes tojás, mi haggyunk hitet, vágyat,
s nézzük csupán, amíg a zöld szalad,
hogy lángarany tükörben mint ígérget
öröklétet hízelgő pillanat!

Mi emlékezzünk a kedves kezekre,
melyek dajkáltak, díszt adtak reád,
Hímes Tojás, - múló, törékeny Szépség!
...de Szépség nélkül mit ér a világ?!

[/FONT]
hmestojsokkosrkbancb4.jpg

 
Oldal tetejére