Minden második ember rákos beteg lesz 2020-ig

A Macmillan Cancer Support jelentésének előrejelzése szerint az Egyesült Királyságban folyamatosan növekszik a rákos betegek száma, várhatóan 2020-ra eléri a lakosság mintegy felét.

A folyamatos növekedés legfőbb okozójának azt a tényt tartják, hogy az emberek egyre hosszabb ideig élnek. A rendkívül nyugtalanító adat és prognózis mellett valamelyest reményt ad az a tény, hogy párhuzamosan növekszik a rákot túlélő betegek száma is.

A brit Macmillan Cancer Support jelentése kiemeli, hogy 1992-ben a rákban megbetegedők aránya 32 százalék volt, 2010-re ez a szám 44 százalékra emelkedett, a prognózis szerint 2020–2030 között várhatóan 47 százalék lesz. A kutatók attól tartanak, hogy ez a szám akár alábecsült is lehet, mivel az emberek egyre hosszabb ideig élnek. A kutatók az elemzések elkészítéséhez külön választották a rákos megbetegedéseket és halálozásokat az egyéb betegségektől.

A túlélési lehetőségeket a következő számok illusztrálják. 1992-ben a rákos betegek 20 százaléka gyógyult meg. 2010-re ez a szám 35 százalékra emelkedett, és 2020-ra azt prognosztizálják, hogy a rákbetegek 38 százaléka nem a ráktól, hanem más betegségtől hal majd meg. Az egyéb halálokok közül a leggyakoribbak a szívbetegségek, a légzőszervi betegségek és az agyérgörcs.

A kutatás szerint a gyógyulási esélyek növekedését a korai diagnózis, a fejlettebb kezelések, és sikeresebb beteggondozás eredményezte. Ugyanakkor egyértelmű párhuzam figyelhető meg a magasabb életkorú populáció és a magasabb számú rákos megbetegedés között.

És a gyógyulás sem mindig teljes. Jane Maher professzor, a Macmillan Cancer Support vezető orvosa szerint sok páciensnek maradnak egészségügyi és lelki nehézségei a kezelések befejezése után is. Az emberek fáradékonysággal, fájdalommal, nehézkes mozgással, vagy éppen mozdulatlansággal, illetve komoly gondokat jelentő mellékhatásokkal küzdenek.

„Minél rövidebb időn belül felül kell kerekednünk ezeken a problémákon, elsősorban a betegek, de az adófizetők érdekében is. El kell érnünk azt, hogy az emberek számára több megelőző szolgáltatást tudjunk biztosítani ahelyett, hogy várnánk, amíg kórházi ellátásra kényszerülnek.

Ciarán Devane, a Macmillan Cancer Support vezérigazgatója szerint a prognózis óriási terhet ró az egészségügyi rendszerre és a társadalomra. „Ötből két beteg nem hal meg a daganatos betesége következtében, és ők utógondozást is igényelnek majd.”

Az Egyesült Királyságban arra számítanak, hogy 2014 és 2015 folyamán további 5000 beteget gyógyítanak ki a rákból, és számukra is biztosítani kell majd a gondoskodást, hogy az igényeiknek megfelelő, jobb minőségű életet élhessenek majd.

A rák kockázati tényezőiről
  • az egyén megbetegedésének lehetőségét számtalan kockázati tényező alakíthatja
  • ezek közül néhányat nem lehet befolyásolni, ilyen a kor és az öröklődés
  • más kockázati tényezők, mint például az életmód, egyszerűen ellenőrizhető – a legfontosabb a dohányzás mellőzése, a mozgás és az egészséges testsúly megtartása
  • a rákos diagnózisok 25 százalékánál az derül ki, hogy a betegség elkerülhető lett volna, ha a páciensek nem hanyagolják el az életmódbeli változásokat.

Magyarország a rákhalálozásban élen jár az EU-ban

Magyarországon a daganatos betegségek a haláloki statisztikában a második helyet foglalják el (23%) – olvasható a Magyar Tudományban, a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratában, Tompa Anna cikkében. A hazai rákhalálozásból kiemelkedik a tüdőrák-halálozás, ami a világon mindkét nemben a legelső. Ennek oka igen összetett, a dohányzás mellett a környezet, munkahely és a fokozott stressz is közrejátszik a betegség halmozódásában. Magyarországon halnak meg legtöbben a dohányzás következtében, holott nem nálunk a legmagasabb az egy főre jutó cigarettafogyasztás. A szomszédos Ausztriában hasonló mértékű cigarettafogyasztás mellett a halálozás 2,5-szer kisebb, mint nálunk. Ennek magyarázata még nem teljesen világos, de valószínű, hogy a hazai alacsonyabb életszínvonal, a rosszabb higiénés körülmények és az életmód különbözősége magyarázhatja az eltérést.

2008-ban például hazánkban 70 527 új daganatos beteget regisztráltak, ebből 36 190 férfit és 34 337 nőt. A rákban meghaltak száma 32 776 volt, amiből 18 236 férfi és 14 540 nő szerepelt. Ebben az évben is jellemző, hogy a daganatos megbetegedések számában alig van különbség a nemek között, ugyanakkor a halálozás a férfiaknál gyakoribb. Magyarországon a daganatos halálozás az elmúlt negyven évben némi ingadozást követően fokozatosan emelkedett. 1945 és 2008 között a tüdőrák-előfordulás tízszeresére nőtt.

Magyarországon a rákhalálozás (kb. 33 ezer) különösen kedvezőtlenül alakult, és jelenleg az EU-tagállamok között az élen áll. Ez nem csupán a diagnosztikus és szűrési módszerek hatékonyságának vagy egyszerűen az életkor meghosszabbodásának tudható be, mert abszolút mértékben korspecifikusan is emelkedett a megbetegedések száma. A 35–64 év közötti korosztályban az utóbbi harminc évben a hazai daganatos halálozás nemzetközi összehasonlításban kiugróan magas. Bár ez nem minden daganatféleségre igaz. Nálunk is, mint az összes fejlett ipari országban csökkenés mutatható ki a gyomorrák és a méhnyakrák halálozása terén, ugyanakkor a tüdő-, szájüregi, emlőrák, prosztata- és vastagbélrák előfordulása megemelkedett.

Az összesített halálozási szám 2003-ig fokozatosan emelkedett, majd némi csökkenés tapasztalható, bár ez idő alatt a népesség száma is csökkent. A különböző daganatféleségek közül a tüdőrák és a szájüregi daganatok halálozása a népességfogyás ellenére is emelkedett mindkét nemben. A vastagbél-, végbél- és az emlőrák mortalitása stagnálni látszik. A szűrési programoknak köszönhetően az emlőrák-halálozás várhatóan tovább fog csökkenni.

MNO

rak.jpg
 
Végülis ha amiatt nő a rák mennyisége mert tovább élünk, az nem olyan nagy tragédia. Valamiben elvégre úgyis meg kell halni, vagy nem?

A gond inkább az, hogy nincs bevezetve/engedélyezve egy törvényileg szabályozott és emberséges módon lebonyolított EUTANÁZIA, ami lehetőséget ad rá hogy akin nem tudnak segíteni, fájdalommentesen haljon meg miután elrendezte a dolgait az ismerőseivel stb, természetesen csak akkor ha óhajtja ezt a szolgáltatást, mert nem ám hogy rákényszeríteni... És ez ingyen kéne járjon, állampolgári jogon!

Senki nem választhatja meg szabad akaratából, világra jöjjön-e és hogyan, s ez igazságtalanság. Legalább azzal legyen ez ellensúlyozva, hogy azt megválaszthassuk, mikor és hogyan távozunk belőle.
 
Nem csak azért nő, mert nő az átlagéletkor. Társadalmi okai vannak és a természet rombolásának valamint az ember természetes biológiájának semmibevételével lehet magyarázni. Mi magyarok ebben is világelsők közé tartozunk, épp most jelent meg a HVG-ben, hogy Magyarországon gyorsabb tempóban fogyott a népesség, mint Szíriában.

npessg_nagy.jpg

A világ húsz leggyorsabban csökkenő lélekszámú országa közé tartozik Magyarország – derül ki a CIA-nak, az USA Központi Hírszerző Ügynökségének legutolsó (2015-ös) adataiból – olvasható a HVG-ben.

Az elkeserítő az, hogy a rákot is lehetne gyógyítani, de arra nagyon vigyáznak a gyógyszergyártók, hogy ne veszítsék el idő előtt a pácienseiket holmi kevés hasznot hozó műszer, vagy gyógyszer/gyógymód miatt.
 
Tényleg nem tűnik fel senkinek, hogy a stressz és a kognitív disszonancia feloldatlan állapota az egyik legfontosabb lelki oka a fizikai megbetegedéseknek?
Miért tér el nagyságrendileg nálunk a rákos megbetegedéseknek a száma, mint egy határral tőlünk nyugatra? Miért vagyunk sajnálatos előkelő helyen az öngyilkossági rátában? Szomorú összefüggést kell felismernünk. Nem azért, mert rossz élelmiszert eszünk, nem azért, mert rosszak az egészségügyi körülmények...hanem mert igyekszünk eleget tenni generációk óta örökölt kötelességünknek: beletörődni
 
Nem kétlem, valóban vannak okai az életkorkitolódáson kívül is a rákbetegségek gyarapodásának, de amíg ennek ellenére is tolódik ki az életkor, s a rák olyn idősen sújt le ránk, ami életkort a korábbi nemzedékek tagjai közül alig élt meg valaki, addig én nem aggódom különösebben.

Azt az összeesküvéselméletet azonban nem hiszem el, hogy volna már tuti rákgyógyszer, de eltitkolják. Eleve, a ráknak rengeteg fajtája létezik ugye. Továbbá, ha mégis volna ilyen csodagyógyszer, annyit keresne vele aki piacradobja, hogy bőven megérné neki akkor is, ha emiatt a régi rákgyógyszereit kukázhatná. Pláne, mert azokat más gyógyszermulti is gyártja, de ebben a csodagyógyszerben ő volna az egyetlen, így garantált az extraprofit! És a világméretű piac!
 
A Macmillan Cancer Support jelentésének előrejelzése szerint az Egyesült Királyságban folyamatosan növekszik a rákos betegek száma, várhatóan 2020-ra eléri a lakosság mintegy felét.

A folyamatos növekedés legfőbb okozójának azt a tényt tartják, hogy az emberek egyre hosszabb ideig élnek. A rendkívül nyugtalanító adat és prognózis mellett valamelyest reményt ad az a tény, hogy párhuzamosan növekszik a rákot túlélő betegek száma is.

A brit Macmillan Cancer Support jelentése kiemeli, hogy 1992-ben a rákban megbetegedők aránya 32 százalék volt, 2010-re ez a szám 44 százalékra emelkedett, a prognózis szerint 2020–2030 között várhatóan 47 százalék lesz. A kutatók attól tartanak, hogy ez a szám akár alábecsült is lehet, mivel az emberek egyre hosszabb ideig élnek. A kutatók az elemzések elkészítéséhez külön választották a rákos megbetegedéseket és halálozásokat az egyéb betegségektől.

A túlélési lehetőségeket a következő számok illusztrálják. 1992-ben a rákos betegek 20 százaléka gyógyult meg. 2010-re ez a szám 35 százalékra emelkedett, és 2020-ra azt prognosztizálják, hogy a rákbetegek 38 százaléka nem a ráktól, hanem más betegségtől hal majd meg. Az egyéb halálokok közül a leggyakoribbak a szívbetegségek, a légzőszervi betegségek és az agyérgörcs.

A kutatás szerint a gyógyulási esélyek növekedését a korai diagnózis, a fejlettebb kezelések, és sikeresebb beteggondozás eredményezte. Ugyanakkor egyértelmű párhuzam figyelhető meg a magasabb életkorú populáció és a magasabb számú rákos megbetegedés között.

És a gyógyulás sem mindig teljes. Jane Maher professzor, a Macmillan Cancer Support vezető orvosa szerint sok páciensnek maradnak egészségügyi és lelki nehézségei a kezelések befejezése után is. Az emberek fáradékonysággal, fájdalommal, nehézkes mozgással, vagy éppen mozdulatlansággal, illetve komoly gondokat jelentő mellékhatásokkal küzdenek.

„Minél rövidebb időn belül felül kell kerekednünk ezeken a problémákon, elsősorban a betegek, de az adófizetők érdekében is. El kell érnünk azt, hogy az emberek számára több megelőző szolgáltatást tudjunk biztosítani ahelyett, hogy várnánk, amíg kórházi ellátásra kényszerülnek.

Ciarán Devane, a Macmillan Cancer Support vezérigazgatója szerint a prognózis óriási terhet ró az egészségügyi rendszerre és a társadalomra. „Ötből két beteg nem hal meg a daganatos betesége következtében, és ők utógondozást is igényelnek majd.”

Az Egyesült Királyságban arra számítanak, hogy 2014 és 2015 folyamán további 5000 beteget gyógyítanak ki a rákból, és számukra is biztosítani kell majd a gondoskodást, hogy az igényeiknek megfelelő, jobb minőségű életet élhessenek majd.

A rák kockázati tényezőiről

  • az egyén megbetegedésének lehetőségét számtalan kockázati tényező alakíthatja
    ezek közül néhányat nem lehet befolyásolni, ilyen a kor és az öröklődés
    más kockázati tényezők, mint például az életmód, egyszerűen ellenőrizhető – a legfontosabb a dohányzás mellőzése, a mozgás és az egészséges testsúly megtartása
    a rákos diagnózisok 25 százalékánál az derül ki, hogy a betegség elkerülhető lett volna, ha a páciensek nem hanyagolják el az életmódbeli változásokat.
Magyarország a rákhalálozásban élen jár az EU-ban

Magyarországon a daganatos betegségek a haláloki statisztikában a második helyet foglalják el (23%) – olvasható a Magyar Tudományban, a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratában, Tompa Anna cikkében. A hazai rákhalálozásból kiemelkedik a tüdőrák-halálozás, ami a világon mindkét nemben a legelső. Ennek oka igen összetett, a dohányzás mellett a környezet, munkahely és a fokozott stressz is közrejátszik a betegség halmozódásában. Magyarországon halnak meg legtöbben a dohányzás következtében, holott nem nálunk a legmagasabb az egy főre jutó cigarettafogyasztás. A szomszédos Ausztriában hasonló mértékű cigarettafogyasztás mellett a halálozás 2,5-szer kisebb, mint nálunk. Ennek magyarázata még nem teljesen világos, de valószínű, hogy a hazai alacsonyabb életszínvonal, a rosszabb higiénés körülmények és az életmód különbözősége magyarázhatja az eltérést.

2008-ban például hazánkban 70 527 új daganatos beteget regisztráltak, ebből 36 190 férfit és 34 337 nőt. A rákban meghaltak száma 32 776 volt, amiből 18 236 férfi és 14 540 nő szerepelt. Ebben az évben is jellemző, hogy a daganatos megbetegedések számában alig van különbség a nemek között, ugyanakkor a halálozás a férfiaknál gyakoribb. Magyarországon a daganatos halálozás az elmúlt negyven évben némi ingadozást követően fokozatosan emelkedett. 1945 és 2008 között a tüdőrák-előfordulás tízszeresére nőtt.

Magyarországon a rákhalálozás (kb. 33 ezer) különösen kedvezőtlenül alakult, és jelenleg az EU-tagállamok között az élen áll. Ez nem csupán a diagnosztikus és szűrési módszerek hatékonyságának vagy egyszerűen az életkor meghosszabbodásának tudható be, mert abszolút mértékben korspecifikusan is emelkedett a megbetegedések száma. A 35–64 év közötti korosztályban az utóbbi harminc évben a hazai daganatos halálozás nemzetközi összehasonlításban kiugróan magas. Bár ez nem minden daganatféleségre igaz. Nálunk is, mint az összes fejlett ipari országban csökkenés mutatható ki a gyomorrák és a méhnyakrák halálozása terén, ugyanakkor a tüdő-, szájüregi, emlőrák, prosztata- és vastagbélrák előfordulása megemelkedett.

Az összesített halálozási szám 2003-ig fokozatosan emelkedett, majd némi csökkenés tapasztalható, bár ez idő alatt a népesség száma is csökkent. A különböző daganatféleségek közül a tüdőrák és a szájüregi daganatok halálozása a népességfogyás ellenére is emelkedett mindkét nemben. A vastagbél-, végbél- és az emlőrák mortalitása stagnálni látszik. A szűrési programoknak köszönhetően az emlőrák-halálozás várhatóan tovább fog csökkenni.

MNO

Csatolás megtekintése 1454629
*
Olyan sok mindent meg tudtak oldani, mint a TBC, a szamárköhögést, a rubeolát, a himlőt.Ennek a borzalomnak nem találják a gyökerét. Az is igaz, hogy hatalmas üzlet. Aki bajban van, minden olyan gyógyszernek NEM minősülő, de étrend kiegészítőt, teákat összevásárol, ami vagy használ, vagy nem.
G.B.
 
Tényleg nem tűnik fel senkinek, hogy a stressz és a kognitív disszonancia feloldatlan állapota az egyik legfontosabb lelki oka a fizikai megbetegedéseknek?
Miért tér el nagyságrendileg nálunk a rákos megbetegedéseknek a száma, mint egy határral tőlünk nyugatra? Miért vagyunk sajnálatos előkelő helyen az öngyilkossági rátában? Szomorú összefüggést kell felismernünk. Nem azért, mert rossz élelmiszert eszünk, nem azért, mert rosszak az egészségügyi körülmények...hanem mert igyekszünk eleget tenni generációk óta örökölt kötelességünknek: beletörődni

Így igaz. Elárulom, itt az USA-ban az első fél év volt szar, amíg ki nem ismertem magamat valamennyire, meg amíg itt is a drága jó szeretett honfitársaim közt laktam... Aztán hogy továbbálltam, egyre jobb lett. De annyira jó, hogy egy rakás TESTI betegségem is megszűnt csak úgy magától, bármiféle gyógyszer szedése nélkül! Ha hiszitek ha nem, nem viccből írom, de MÉG AZ ARANYEREM IS! Holott azt éppen nem szokták pszichoszomatikus eredetű nyavalyának tartani... De mégis, messze kevesebb a stressz ami itt ér, s ilyen jó a hatása ennek a testi állapotomra is!
De még ezen felül is volt egy rakás kisebb bajom, s mind elmúlt...
 
Nem kétlem, valóban vannak okai az életkorkitolódáson kívül is a rákbetegségek gyarapodásának, de amíg ennek ellenére is tolódik ki az életkor, s a rák olyn idősen sújt le ránk, ami életkort a korábbi nemzedékek tagjai közül alig élt meg valaki, addig én nem aggódom különösebben.

"A 35–64 év közötti korosztályban az utóbbi harminc évben a hazai daganatos halálozás nemzetközi összehasonlításban kiugróan magas."
Szerintem meg aggasztó, hogy éppen a legaktívabb életkorban nőtt meg a daganatos halálozás.

Azt az összeesküvéselméletet azonban nem hiszem el, hogy volna már tuti rákgyógyszer, de eltitkolják. Eleve, a ráknak rengeteg fajtája létezik ugye. Továbbá, ha mégis volna ilyen csodagyógyszer, annyit keresne vele aki piacradobja, hogy bőven megérné neki akkor is, ha emiatt a régi rákgyógyszereit kukázhatná. Pláne, mert azokat más gyógyszermulti is gyártja, de ebben a csodagyógyszerben ő volna az egyetlen, így garantált az extraprofit! És a világméretű piac!

Nem vagyok összeesküvés-elmélet párti, de azért én úgy látom, hogy a betegség sokkal nagyobb üzlet, mint az egészség. Ha meggyógyul valaki, oké, éli tovább az életét, nem hajt több hasznot azoknak, akik gyógyászati dolgokból élnek. Ha viszont hosszú ideig betegeskedik, megvesz mindent, amit csak tud, ami akármilyen halvány reményt nyújt, hogy segít rajta. Óriási pénzek vannak ebben az üzletben.
 
Utoljára módosítva:
A rák nem válogat életkor szerint. Egyre több a rákbeteg gyerek is.
Nem azért több a rákos idősebb korban mert az emberek tovább élnek (80 fölött amúgy már ritkán találunk rákosat), hanem azért, mert a test addigra nyújtja be a számlát a stressz, a rossz életmód, és a vacak kaják miatt.
Az életkornak ehhez más köze nincs, régen is ugyaneddig éltek az emberek (aki túlélte a gyerekkort, TBC-t és egyéb ragályt, meg a háborúkat), és a rákot még csak hírből se ismerték.
 
"A 35–64 év közötti korosztályban az utóbbi harminc évben a hazai daganatos halálozás nemzetközi összehasonlításban kiugróan magas."
Szerintem meg aggasztó, hogy éppen a legaktívabb életkorban nőtt meg a daganatos halálozás.

Nem vagyok összeesküvés-elmélet párti, de azért én úgy látom, hogy a betegség sokkal nagyobb üzlet, mint az egészség. Ha meggyógyul valaki, oké, éli tovább az életét, nem hajt több hasznot azoknak, akik gyógyászati dolgokból élnek. Ha viszont hosszú ideig betegeskedik, megvesz mindent, amit csak tud, ami akármilyen halvány reményt nyújt, hogy segít rajta. Óriási pénzek vannak ebben az üzletben.

Nana. Képzeld el, feltalálod a rák gyógyszerét. Nem teszed közzé. Mi lesz? Igen, a betegek vesznek egy rakás mindent ami nem hasznos, de reménykednek benne. De ebből alig valamit vesznek pont tőled. A pénzük nagy részét máshol költik el. A hasznod kicsi marad. Ha közzéteszed a felfedezésed hírét, minden beteg tőled vásárol majd rákgyógyszert! Óriási haszon!

Aztán meg ha valaki rákos, nincs rá gyógyszer, akkor hamar meghal. Utolsó évében lehet hogy vesz sok mindent, de az csak egy év. Kis üzlet... Ha meggyógyítod, él tovább, még akár 20 vagy 30 vagy akárhány évet is, s közben is lesz ilyen-olyan betegsége, amikor megint vesz ezt-azt tőled vagy máshol, tehát ez újabb üzlet.
 
Tőlem vesznek, ha azt ígérem, hogy hatásos szert kapnak a rák ellen. ;) Még az is lehet, hogy hat is valamennyire, de nem gyógyulnak meg tőle, vagy nem teljesen.
S miért kéne, hogy tovább éljenek 20-30 évet? Hiszen emberből van bőven. Mindig lesznek újabb kucsaftok.
Te abból a fikcióból indulsz ki, hogy feltalálom a rák gyógyszerét. Én meg abból, hogy annyira nem is törném magam, ha a biznisz megy anélkül is, sőt.
 
Így igaz. Elárulom, itt az USA-ban az első fél év volt szar, amíg ki nem ismertem magamat valamennyire, meg amíg itt is a drága jó szeretett honfitársaim közt laktam... Aztán hogy továbbálltam, egyre jobb lett. De annyira jó, hogy egy rakás TESTI betegségem is megszűnt csak úgy magától, bármiféle gyógyszer szedése nélkül! Ha hiszitek ha nem, nem viccből írom, de MÉG AZ ARANYEREM IS! Holott azt éppen nem szokták pszichoszomatikus eredetű nyavalyának tartani... De mégis, messze kevesebb a stressz ami itt ér, s ilyen jó a hatása ennek a testi állapotomra is!
De még ezen felül is volt egy rakás kisebb bajom, s mind elmúlt...
*
Kedves Advocatus_diaboli,
ha nem is minden betegségnek, de legalább 80 százalékuknak a stressz az oka. Itthon sokan belementek ebbe a svájci francos történetbe. T. kormányunk hozsannázta magát, s addig húzták, addig vacakoltak, amíg még és még jobban felment a Franknak az értéke. Sokan ezért lettek öngyilkosok, mert nem tudták fizetni a részleteket. Elveszítették a házukat, az otthonukat, felbomlott a családjuk. S, mindazon pénzen, amit t. kormányunk elsinkófált, most Kusza Szem és társai hólapáttal dobálják ki a felesleges dolgokra a forintokat. Ez az igazán napi horror. Megállapítják, hogy Kusza Szem, csaló, hazug, és Döbrögi kedvenceként vásárolja a Sándor Palotába a kézzel csomózott szőnyegeket,vásárolja a különféle ingatlanokat, majd alapítványba teszi a megvásároltakat - s onnan egyetlen lépés - s máris nem közpénz, közvagyon, hanem az általa "üzemeltetett" alapítványnak a vagyona. Mindezt nyilvánosságra hozták, írják a lapok, mindenki csapkod, morog - természetesen - akik nem fityesz közelíek és semmi, de semmi nem történik.
Pumpálják a közpénzeket a magánszférába.
Megy a lenyúlás, úgy csinálják, mintha több életük volna. Pedig, mint mindenkinek nekik is egy van. Nem is értem, miben reménykednek? De, hiszen a többit úgyis tudod, ha le sem írom. A halottas ingen nincsen zseb. S, ha van is, minek? Erre még a fene nagy eszükkel nem gondoltak. Félelmetes. Az emberek mennek tönkre, kétségbeejtő.
G.B.
 
Beteg ember sokba kerul, nem csak a kezelese a gyogyszerezese amit altalaban nem keszpenzbe fizetnek hanem az allam , biztositok stb.
HAtalmas osszegeket koltenek kutatasokra, es meg mindig gyerekcipobe jarnak.

Igen, az államnak és az adófizetőknek nagyon sokba kerül az egészségügy, a gyógyszergyártóknak pedig remek üzlet. A fegyvergyártás, az olaj után ez a harmadik legnagyobb biznisz. Ezért aztán azok, akik benn vannak, nagyon vigyáznak rá, hogy ne kelljen osztozni holmi kezdőkkel...:)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,310
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére