Emlékezés édesanyámra
1968 szeptember 8-án édesanyám hosszú szenvedés után itthagyott minket örökre.
16 éves voltam, de betegsége utolsó hónapjaiban felnőtté értem.
Titkolnom kellett előtte, hogy ő a kórházból már nem fog haza jönni.
Utolsó találkozásunkkor már a halálán volt, beszélni nem tudott, csak a szemével jelezte, hogy lát minket.
Azóta 41 év telt el, és még mindig nagyon hiányzik.
Édes jó anyám
Ez az én imádságom:
Égben lakó jó Istenünk
Rád nagyon vigyázzon.
Szórja be utadat
Gyönge violával,
Jutalmazó két kezének
Minden áldásával.
SZERETLEK DRÁGA ÉDESANYÁM!
Aki jó volt hozzám, az volt az anyám.
Minden pillanatban gondolt Ő reám.
Ha sorsom megvadult s látta, hogy elüt,
félretolt az útból, s elé Ő feküdt.
Aki jó volt hozzám, az volt az anyám.
Ha fáztam, a lelkét terítette rám.
Átvette terheim, hogy azt ne én vigyem,
simogatta sebeim, siratta könnyeim.
Hogyha megbántottam, (már bánom azt),
nem sírt Ő sohasem, szemeim előtt.
Nem hangzott ajkáról soha, soha vád,
mert Ő a legdrágább kincs, az Édesanyám!
Csak látni akarlak, anyu fényes csillag,
- újra, még egyszer - látni, ahogy jössz,
jössz, mindig jössz, ha hívlak.
Látni sietséged, angyal szelídséged,
odabújni hozzád, megölelni téged …