Mozgójárdával juthatnánk a Várba

A turistáknak és az üzleti vendégeknek akkor is fel kell majd jutniuk a Budai Várba, amikor a Miniszterelnökség javaslatára teljesen kitiltják az autóbuszokat. Ennek a problémának az orvoslására fedett mozgójárda-ötlettel állt elő egy szakmai szervezet.

Biztató tárgyalásokat folytat a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) Csepreghy Nándorral, a Miniszterelnökség államtitkárával arról, hogy 2018 januárjától – a turistabuszok teljes kitiltásának várható időpontjától –megvalósulhasson az az elképzelés, miszerint a busszal érkezők a Palota úton hajthatnának fel a Lovas utca torkolatáig (ahol a hajtűkanyar felett állnak a sorompók), onnan pedig fedett mozgójárdával mehetnének tovább a Dísz-térig – mondta Erdei Bálint, a MUISZ elnöke a Magyar Aranykulcs legutóbbi szakmai estjén.

Közölték, a javaslat alapötlete a buszos fuvarozókat tömörítő NiT Hungary egyesülettől származik. A szakmai szervezet anyaga szerint az említett hajtűkanyarban elfér egy optimális busz-fordulókör, így annak kialakítása nem járna lényeges környezeti beavatkozással.

A_volt_Batthy%C3%A1ny-palota_f%C5%91homlokzata_az_I._ker%C3%BClet_D%C3%ADsz_t%C3%A9r_3-ban%2C_a_Budai_V%C3%A1rban.jpg

A volt Batthyány-palota főhomlokzata az I. kerület Dísz tér 3-ban, a Budai Várban

A MUISZ érvelése szerint ez kulturált, környezetkímélő és irreális anyagi forrást nem igénylő megoldás lehetne. Mégpedig olyan, amelyik kapacitásban is képes lenne kiszolgálni az igényeket, ellentétben a jelenlegi tervekben szereplő, Palota úti „liftes” fogadóközponttal.

halaszbastya.jpg
 
Nem is ertettem ,hogy lesz ez megoldva, ha kormany hivatalok ott a turista gyurube lesz ?valakit el kell tanacsolni a latogatastol vagy a turistakat vagy a vezert hisz nekik high security jar. Ott fog 4-5 auto vagy tobb auto konvojjal kozlekedni?
A busz kitiltas is elkepeszto mert ott a Hilton vendegei es meg az ottlakok akiket meg nem fustoltek ki. Kocsival se lehet kozlekedni akkor hogy? labbusszal? es telen? es aki nem bir gyalogolni ennyit..................
Azt olvasom nem koltozik oda ORban akkor mire ez a penz pocsekolas ? vagy csak azert mondjak ,mert mar ott is tiltakoznak, es ne legyen nagyobb tuntetes ?
 
Mit nem lehet ezen megérteni? Nektek már semmi se jó?! Eddig azért ment a sírás hogy túl sok stadion épül. Örüljetek neki hogy stadion helyett valami más építkezésen lophatnak sokat az elvtársak...

Különben se eszik olyan forrón a kását. Most komolyan, ti tényleg azt hiszitek, be tudják majd fejezni 2018-ig?! Persze hogy nem. Addig talán elkészül néhány hatástanulmány, felmérés, látványtervek, persze teljesen feleslegesen, úgyis valamit az utolsó pillanatban építenek majd meg, aminél egy termeszvár is jobban néz ki. De attól a tervek még elkészülnek majd, sokmillióért. Felvesznek majd tanácsadói díjakat is, meg mittudoménmiket még. A végén kihoznak egy irdatlan összeget, amiről azt állítják hogy annak a 80%-át úgyis az EU fizeti majd ki, mert műemlékvédelem, meg környezetvédelem meg akármi pályázatokon majd megkapja az állam. De nem kapja meg, illetve ha megkapja vissza kell fizetni mert az EU kideríti majd hogy a közbeszerzési tárgyalások szabálytalanok voltak, azokra ugyanis csak a haverokat hívták meg. (és esetleg az oroszokat...). Szóval eredetileg X összegre szól a pályázat amiből 80% lett volna EU pénz, de a végén a teljes X-be kerülne. Mármint így tűnik. Később kiderül hogy ebből lesz 3X, majd 6X, aztán ennek a négyzete is, végül más költségek is felmerülnek majd mert kiderül hogy az építkezés miatt meggyengül pár környező épület alapzata, azokat meg kell erősíteni, illetve pár épületet teljesen lebontani és újjáépíteni, esetleg nem is ugyanazon a helyen. Egyéb más gondok is lehetnek. Végeredményben 50X*X költség alatt nem lesz megúszva, de mire ez kiderül, az rengeteg év, minden lassan halad majd, állandóan újrakezdik majd az építkezést is, s ezalatt muszáj járnia a buszoknak úgyis. Szóval ha van egy kis mázlink, ezt a mozgójárdát unokáink se fogják látni, ami azonban nem baj, mert ettől még közben lophatnak az elvtársak, sőt többet is, a jó hosszú project alatt.
 
HAroldKing en voltam a varba, a vejemnek mutattuk meg. Gyonyoruen rendbe van hozva, a Matays templom is es az egesz kornyek felujitva diszkivilagitas lovaskocsival lehet menni kocsikazni a panorama egyedul allo csak a legekbe lehet az egesz varrol beszelni.
Ezen csak rontani lehet nem javitani.
 
És miért lenne baj ha elrontjuk, ha ez az ára annak hogy dicsőséges Nemzetvezetőnk és haveri köre újabb milliárdokkal gazdagodjék? Ne legyél már ennyire szűklátókörű, a cél szentesíti az eszközt, valamit valamiért, néha áldozatokat is kell hozni... ennyit igazán megérthetnél!
 
En felesleges rombolasnak latok mindent ami a varban tortenik. Minden kormany koltott ra milliardokat most miert kell felturni megint? Sandor Palota is gyonyoru, ma felvonaulasi telep nagy resze.
Tekesek fognak ott le-felrohangalni es jonni menni? HA lenne kiralyunk az se csianlna ekkora felhajtast 4 milliardot a szobajara es leirni nem lehet a sok baromsagot felesleges kiadasokat.

Ja es kozben szazezres nagysagrendben az ehezo gyerekek a melyszegenysegben elok, a 50ezer Ft kozmunkabol elok. Az oktatas az egeszsegugy romokba......
 
HA lenne kiralyunk az se csianlna ekkora felhajtast 4 milliardot a szobajara es leirni nem lehet a sok baromsagot felesleges kiadasokat.

Ja es kozben szazezres nagysagrendben az ehezo gyerekek a melyszegenysegben elok, a 50ezer Ft kozmunkabol elok. Az oktatas az egeszsegugy romokba......

el kell tuntetni az utolso fillerig azEU felzarkoztatasi penzeit
remelem azert van olyan opcio ,hogy elszamoltatas es visszaszolgaltatas
 
el kell tuntetni az utolso fillerig azEU felzarkoztatasi penzeit
remelem azert van olyan opcio ,hogy elszamoltatas es visszaszolgaltatas
Az EU nem zárja el a pénzcsapot, ezzel bizony teljes mellszélességgel támogatja ezt az össznépi lenyúlást, ami ott folyik.
Elszámoltatás? Visszaszolgáltatás? Ez fideszéknek kb. annyi, mintha prostituáltat pénisszel fenyegetnének.
 
Van elszámoltatás...épp most néz ki 18 mrd. Ft-t, amit valószínűleg vissza kell fizetnünk. Nem nekik, nekünk...de sebaj, majd elveszik valahonnan...oktatás, egészségügy, szociális kiadások...
 
elkészül néhány hatástanulmány, felmérés, látványtervek
Hol élsz?
Hatástanulmányról azt se tudják, eszik vagy isszák.
Felmérni csak az elsikkasztott pénzt tudják.
Látványterv nemzetközi pályázaton is csak kamu (elismerték!). És mire lerakják az alapkövét, a pénz már elfogyott.
Szóval egyhamar nem lesz belőle semmi. Hamar munka ritkán jó. A lassú .... :dr_103:
 
Mit nem lehet ezen megérteni? Nektek már semmi se jó?! Eddig azért ment a sírás hogy túl sok stadion épül. Örüljetek neki hogy stadion helyett valami más építkezésen lophatnak sokat az elvtársak...

Különben se eszik olyan forrón a kását. Most komolyan, ti tényleg azt hiszitek, be tudják majd fejezni 2018-ig?! Persze hogy nem. Addig talán elkészül néhány hatástanulmány, felmérés, látványtervek, persze teljesen feleslegesen, úgyis valamit az utolsó pillanatban építenek majd meg, aminél egy termeszvár is jobban néz ki. De attól a tervek még elkészülnek majd, sokmillióért. Felvesznek majd tanácsadói díjakat is, meg mittudoménmiket még. A végén kihoznak egy irdatlan összeget, amiről azt állítják hogy annak a 80%-át úgyis az EU fizeti majd ki, mert műemlékvédelem, meg környezetvédelem meg akármi pályázatokon majd megkapja az állam. De nem kapja meg, illetve ha megkapja vissza kell fizetni mert az EU kideríti majd hogy a közbeszerzési tárgyalások szabálytalanok voltak, azokra ugyanis csak a haverokat hívták meg. (és esetleg az oroszokat...). Szóval eredetileg X összegre szól a pályázat amiből 80% lett volna EU pénz, de a végén a teljes X-be kerülne. Mármint így tűnik. Később kiderül hogy ebből lesz 3X, majd 6X, aztán ennek a négyzete is, végül más költségek is felmerülnek majd mert kiderül hogy az építkezés miatt meggyengül pár környező épület alapzata, azokat meg kell erősíteni, illetve pár épületet teljesen lebontani és újjáépíteni, esetleg nem is ugyanazon a helyen. Egyéb más gondok is lehetnek. Végeredményben 50X*X költség alatt nem lesz megúszva, de mire ez kiderül, az rengeteg év, minden lassan halad majd, állandóan újrakezdik majd az építkezést is, s ezalatt muszáj járnia a buszoknak úgyis. Szóval ha van egy kis mázlink, ezt a mozgójárdát unokáink se fogják látni, ami azonban nem baj, mert ettől még közben lophatnak az elvtársak, sőt többet is, a jó hosszú project alatt.
a lenyeg az hogy legyen eleg nyilvanos wc is az nagyon fontos
 
HAroldKing en voltam a varba, a vejemnek mutattuk meg. Gyonyoruen rendbe van hozva, a Matays templom is es az egesz kornyek felujitva diszkivilagitas lovaskocsival lehet menni kocsikazni a panorama egyedul allo csak a legekbe lehet az egesz varrol beszelni.
Ezen csak rontani lehet nem javitani.
de a masik vegen meg ott van az a romos epullet a volt hadugy
azzal is csinalni kelene valamit
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,606
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére