Nőnapra

A mai nap különleges, ugyanis március 8. nőnap. Ez alkalomból szeretnénk téged is köszönteni!
Szalai Pál: Nőnapi köszöntő


Mi a nő nekünk? Az egész világ maga, a szüntelen változás,
Az anya, akinek testén át e világba léptünk, az első és végtelen önfeláldozás.
Ő őrzi első lépteink, törli le könnyeink, testéből etet, szeretetéből nevel,
Mindig megbocsát, ha kell és soha nem enged el, ő a fény, a meleg és minden ami jó,
semmihez sem fogható és semmivel sem pótolható.

Ahogy tudatunk lassan a világra nyílik, ő maga is átalakul, megváltozik.
Előbb éteri szépség, ideál, trubadúrok álma, költők ihletője, szerelem és őrület forrása,
Majd társunk a jóban és rosszban, életünk néma napszámosa,
Vetett ágy, vasalt ing, étel és ital, kedvesség, szerelem, a test gyönyöre, az apokalipszis kínja és a mennyország ígérete.

Mindez ő, egy személyben, lelkünk másik fele, aki értünk létezik és mi őérte.
Köszöntöm hát őket, a nőket, kívánom nekik mindazt a szépet, amit érettünk ma és minden nap önként megtesznek.

virag.jpg
 
Nagy tisztelettel köszöntöm a Hölgyeket a Nőnap alkalmából! Köszönöm, hogy vagytok nekünk és elhalmoztok szeretettel, gondoskodással bennünket, a hétköznapok szürkeségét megtörve fényt visztek életünkbe, így érdemes értetek élni, elhalmozni szeretettel jó szóval gondoskodással benneteket nem csak 1 napig, egy életen á!
Nőnapi köszöntés.jpg
 
A nemzetközi nönap eredete Clara Zetkinre megy vissza, akinek sikerült a férfi-pátkollégái ellenását megtörve 1911 marcius 19.-én az elsö nemzetközi nönapot megrendezni.
-
Nekem mindig kavarog a gyomrom amikor férfiak egy száll rozsával a kezükben és buta mondásokkal akarják elintézni ezt a jelentös napot.
-
Természetes, hogy fontos, jolesik a nöknek ha legalább egy nap leveszünk valamit a teherböl amit nap mind nap a válukon hordanak, ha elismerjük a teljesitményüket de a nönapon sokkal tovább kéne mennünk.
-
A nönapon nemcsak az egyenjoguságrol van szo ami sajnos a mi féltekénken sincs kellöen megvalositva hátmég a vallásos tanokra hivatkozo országokban ahol a superlativa, a non plus ultra abban merül ki, hogy a gyilkos a menyországba, kiélheti magát 74 lány defloratiojában.
-
A több mind 100. nemzetközi nönapra elsö alkalommal megemlékezett a Vatikáni rádio is. (Az isten malmai lassal örölnek) :)
-
A nemzetközi büntetöbiroság szerint a nök vannak a legjobban kitéve diskriminálásnak, eröszaknak, megeröszakolásnak, ök az álldozatai HIV infektionak.
-
oecd-rangliste-frauen-diskriminierung.png
 
Utoljára módosítva:
A nemzetközi nönap eredete Clara Zetkinre megy vissza, akinek sikerült a férfi-pátkollégái ellenását megtörve 1911 marcius 19.-én az elsö nemzetközi nönapot megrendezni.
-
Nekem mindig kavarog a gyomrom amikor ...

Köszönjük Emese, ismét e haszos információkat, pont ezen a napon, pont ezekre a szavakra vágytak a nők leginkább. :rohog:
 
Kedves trefa
-
A tévedések elkerülése végett mondom, a nemzetközi nönap az nem "valentin-nap", a nök jogos elvárása a férfi nemtöl ezen a napon több mind egy szál piros rozsa, ágyba szervirozott reggeli (egszer az év 365 napjábol).
-
A nönap egy demonstratio aminek az elsödleges célja, hogy ráirányitsa a világ szemét arra, hogy a legtöbb eröszakos cselekedet álldozata egy nö. A kriminálstatisztikában a nök 70%-a álldozatként szerepel (és ebben nincsenek benne a családon belüli esetek amik sok országban mind a gyerekpofozás egy családon belüli privát dolognak számit.
-
umstrittenes-cover-time-magazine.jpg

-
A speciálisan nök ellen elkövetett büntettek listája hosszu, a testi és szexuális eröszak (beleértve a szexuális visszaéléseket az egyfedél alatt lako lányokkal, a családon belül.)
-
Eröszak a hozománnyal kapcsolatban, nöi nemiszervek megcsonkitása, szexuális és egyébb kihasználása a nöknek, szexuális molesztálás a munkahelyen, kiképzöintézményekben és másutt. Nökkel valo kereskedés, kényszerprostitutio, állami vagy államilag megtürt eröszak állami intézményekben...
-
Németországban a feleség megeröszakolása elöször a 80-as évek elején lett büntetté nyilvánitva, a világ legtöbb részén még nem jutottak el odáig az emberek. Ezek a problémák Mo.-on sem ismeretlenek.
-
A katholikus egyház az "asszonyi kötelesség" teljesitésének tekintette, hogy a nö széttegye a lábát a részegen hazajött férjének A Lengyel Pápa egy körlevélben részletesen leirja mikor nem számit eröszaknak az egyoldalu szex. A Szentatya ide sorolta az alvo becserkészését, söt az eszméletlen feleséggel valo hálást is.
-
Nem akarok kitérni a fundamentalista vallásos nézeteket vallo patriarchalis viselkedésre, ez sajnos ugy a keresztény mind a zsido, mohamedán vagy hindu vallásos közösségekre jellemzö.
-
Ma már talán nevetséges de alig pár évtizede, hogy a Német nök a férjük engedélye nélkül is csinálhatnak autovezetöi jogositványt, nyithatnak bankszámlát, az arab országokban ez még most sem megengedett.
-
Egy nönek "érintetlennek" kell lenni, hogy elkeljen (ha nem az akkor titokban visszacsináltatja a család, nehogy felbomoljon a party) A gyerekházasságok ugyan tiltva vannak de mégis sok helyen kijátszák a törvényeket....
 
A jokivánságok lezajlottak, hagy emlitsek meg egy nöket érintö komoly dolgot. A legtöbb ember még nem gondolt bele mit csinálnak a lányok, asszonyok olyan országokban ahol nincs tampon?
-
usb-tampon-2.jpg

-
Meglepödve olvasom, hogy a nök millioi nem tudnak a menstruatiojuk miatt iskolába vagy munkába menni.
-
Ez egy orjási hátrány fejlödö országokban, a nök nem tudják magukat képezni, önállová tenni. A tanpon olyan drága, (1 Euro csomagonként) hogy mégha kaphato lenne sem tudnák megfizetni. A nök kénytelenek száraz földet vagy rossz zoknit használni, a következményekröl nem beszélve.
-
Van ugyan egy ujrahasznosithato tampon, az un. Ruby-Cup (ca. 20 Euro) ami 10 éven keresztül használhato csak hát arra sincs az embereknek pénze. Van egy német initiative, hogy nök a tanpont itt veszik meg egy fejlödö országban élö szegény nö számára.
-
Ki gondolná, hogy a számunkra egy ilyen "lapia" nem jelent problémát, máshol viszont sulyos következményeket magaután vono katasztrofa.
-
Errö jut eszembe, hogy nemrég dobtam el egy keresztény petitiot amit Mo-rol kaptam a Szlovák népszavazás érdekében, A petitio célja a szexuális felvilágostás betiltása volt az iskolákba, a "megnemszületett élet" védelme. :(
-
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére