Na erre mondjon valamit Szijjártó Péter!

Ezt az érvelést egyszer még tanítani fogják valahol, de egyelőre úgy tűnik, hogy Ukrajnában nem magyar nyelven. Szijjártó Péter reggeli, szokatlanul erős – Kijev további EU-s integrációjának blokkolásáról szóló – nyilatkozatára csakhamar reagált az ukrán oktatási miniszter.

Lilija Hrinevics a 112 nevű tévécsatornának azt mondta: „Rendkívül csalódott vagyok, és meghökkent, hogy magyar kollégáink nem akarnak európai kilátást a magyar származású ukrán állampolgároknak. Nem sértjük meg a nemzetközi vállalásainkat az új oktatási törvénnyel, amellyel kapcsolatban Magyarországon sok mítosz kering.”

Az Ukrajinszka Pravda által szemlézett beszélgetésben a miniszter asszony itt még nem állt meg. Hrinevics szerint Budapest hazudik, amikor azt állítja, hogy Ukrajnában bezárnak a kisebbségi nyelven is oktató intézmények: „Ez nem igaz, nem zárjuk be őket. Csupán kiterjesztjük bennük a gyerekek számára a hivatalos nyelv tanulásának lehetőségét, mert eddig mi sértettük meg azoknak a magyar gyerekeknek a jogait, akik tovább akarnak tanulni, de nem beszélnek ukránul, azaz nincs bejárásuk a felsőoktatásba, a későbbiekben pedig nem viselhetnek hivatalt az önkormányzatoknál. Részben megőrizzük a magyar oktatást, a gyerekek tanulni fognak magyarul, de ukránul is, és teljesen integrálódhatnak az ukrán társadalomba.”

A miniszter arról is beszélt, hogy mielőtt Petro Porosenko elnök aláírta a törvényt, a kijevi külügyminisztériumban tartottak egy értekezletet külföldi nagyköveteknek, ahol a törvény „minden részletét” elmagyarázták nekik, ez után pedig, mondja Hrinevics, „abszurd minden, a kisebbségek jogkorlátozásáról szóló nyilatkozat”. Hozzátette: október 19-én találkozik magyar kollégájával (Balog Zoltánnal), és reméli, hogy megbeszélésük „politikamentes és szakmai lesz, a magyar vezetés pedig nyitottsággal hallgatja meg az új törvény szerinti tanterv bemutatását”.

Vörös Szabolcs

tanitas.jpg
 
Pont most olvasgatok vissza több helyen ezzel kapcsolatban :)
ezt találtam

A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye váltott ki tiltakozást több országban, köztük Magyarországon. Ez azt mondja ki, hogy Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. A tantárgyaknak a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatása csak az első négy osztályban maradna meg, az is csupán az önkormányzati - vagyis nem állami - fenntartású tanintézetekben, azokban is csak külön osztályokban vagy csoportokban. Az 5. osztálytól felfelé már - az anyanyelvi tárgyak kivételével - a tantárgyakat ukránul oktatnák majd.

Ez szerintem egy nagyon durva kitétel így. Nem csoda, h az országon belüli demokratikus erők melllett tiltakozik Lengyelország, Románia és Bulgária is. (ez utóbbi meglepett, nem tudtam, h bolgárok is élnek nemzetiségi szinten Ukrajnában)
 
Na állj!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Az uj oktatási törvény 7. cikke kimondja, hogy az oktatás nyelve csak az 1-4 osztályban lehet anyanyelv, a felso tagozatban már csak az ukrán.

Klaus Johannis román elnök nem nevezhető magyarbarátnak( sőtttt...) de lemondta a jövő hónapra tervezett ukrajnai utjat, és nem hajlando fogadni a látogatáson lévő ukrán képviselőház elnökét tiltakozasul.

A szomszédos országok, Lenggyelország, Romania, Bulgária és Magyarország is tiltakoznak az ellen, hogy Porosenko elnök aláirta a törvényt.

Kár ebbe belekeverni az aktuálpolitikat, mert a tiltakozasok nem erről szólnak.

Ukrajna egyszeruen probalja megmagyarazni azt amit nem lehet!

Sok-sok ev telt el az utolso hatarrendezes ota, es egy orszag most probalja eltorolni azt, amit a kissebbsegek azota elertek.
Konkreatan a magyarokrol: a kornyezo orszagok mindegyike elfogadja az anyanyelvi alapoktatast. Komarnoban pl. 3 magyar tannyelvu altalános iskola van.
Ugyanakkor a felsooktatas a legtobb helyen az államnyelven folyik.
Mi ezzel a baj?
Tenyleg a magyarság az aki vergodik valami ellen feleslegesen?

Szerintem egy sok-sok év alatt kiharcolt jog eltorlése ellen vannak a tiltakozok( akik csak reszben magyarok!)
 
Tisztára olyan mint amikor a régi Magyarország A magyar nyelv mellet kötelező volt az oroszt is tanulni :). Mondjuk nekem nem volt vele bajom én szerettem :). Nálunk meg elk sokan tanulnak Ukránból és Rommániából is a helyei egyetemen. Éppen ezért nem nagyon értem most ezt a fellángolást. Akiket ismerek jobban beszélik a Magyart mint az Ukránt. Itt valami politikai anyagi dolgok lehet a háttérben csupán hogy ezzel elkezdtek foglalkozni pont most. Mondjuk az egész migráció is csak egy hatalmas billiárdos üzletág semmi más. Szó sincs a menekültek civilizációs felzárkózásáról ők csupán csak pénzt jelentenek néhány felső hatalomnak
 
Nem igazan ertem, hogy mi mellett és mi ellen szóltál.
Még egyszer:
Az uj ukran oktatáasi torveny 7. cikke szerint csak ukranul lehet tanulni 5. osztalytol.
 
Nem igazan ertem, hogy mi mellett és mi ellen szóltál.
Még egyszer:
Az uj ukran oktatáasi torveny 7. cikke szerint csak ukranul lehet tanulni 5. osztalytol.

Na ez pont nem fog megtörténni eddig se így volt ezután se így lesz ennyi. Ukránban van Magyar oktatás és színtiszta Ukrán is ennyi Ez olyan mintha Magyarországon kötelező lenne az összes többi itt élő külföldinek is az anyanyelvén oktatni a tananyagot. Marhaság :) Teljesen tiszta és érthető hogy Ukránban a saját anyanyelvükön folyik az oktatás. Hiszen Magyarországon is magyarul folyik és nem üzbéggül. Ilyen felfogással Ukrán is kővetelhetné hogy akkor Magyarországon is ukránul folyón az oktatás. Na ne bohóckodjunk már. Én ha kimegyek Németbe tanulni milyen jogon követelhetném hogy Magyarul akarok ott tanulni? Gondolkodjunk már el egy kicsit mi is zajlik itt valójában. Ha valaki nem Magyarországon él akkor igen is fogadja el hogy annak az országnak a nyelvén tanul ahol éppen él. Alternativ megoldások pedig vannak szinte minden országban. Ráadásul Ukrábna sokkal jobb az életszínvonal mint Magyarországon. Igazából meg ez az egész engem nem is érdekel. :) Ami miatt hozzászóltam egyel talán mert marhaság ez az egész. nem ezzel kéne foglalkozni ha nem a komoly súlyos problémákkal nem pedig egy ujjabb problémát generálni a meglevőkhöz mert ez nem más mint konfliktus generálás. :) Kész kabaré ugyan akkor siralmas is
 
Csigafi szamodra röhejes, siralmas stb...
Ugyann akkor van egy oriasi kulonbseg koztuk es akozott amit Te irtal.
Te a magad elhatarozasabol mentel oda, ahova mentel!
Ok ugy kerultek ukrajnaba, hogy egy lepest nem tettek erte.
Nehany öltonyos, kalapos "uriember" ugy dontott, hogy ok egy adott idoponttol nem magyarok tobbe, hanem ukranok.
Ez azert eleg nagy kulonbseg.

A masik dolog amit irsz:
Itt az alapoktatasrol van szo.
Szemben azzal amit allitasz, az osszes velunk szomszedos orszagban van magyar oktatási nyelvu iskola. Mint ahogy nalunk is nem egy nem ketto olyan, ahol a kissebbseg nyelven folyik az oktatás.
De megegyszer mondom, itt az alapoktatasrol van szo, és nem a felsoktatasrol, ami a legtobb orszagban az allam nyelven folyik, és ez ellen senki nem is veri a nyalat
 
Na ez pont nem fog megtörténni eddig se így volt ezután se így lesz ennyi. Ukránban van Magyar oktatás és színtiszta Ukrán is ennyi Ez olyan mintha Magyarországon kötelező lenne az összes többi itt élő külföldinek is az anyanyelvén oktatni a tananyagot. Marhaság :) Teljesen tiszta és érthető hogy Ukránban a saját anyanyelvükön folyik az oktatás. Hiszen Magyarországon is magyarul folyik és nem üzbéggül. Ilyen felfogással Ukrán is kővetelhetné hogy akkor Magyarországon is ukránul folyón az oktatás. Na ne bohóckodjunk már. Én ha kimegyek Németbe tanulni milyen jogon követelhetném hogy Magyarul akarok ott tanulni? Gondolkodjunk már el egy kicsit mi is zajlik itt valójában. Ha valaki nem Magyarországon él akkor igen is fogadja el hogy annak az országnak a nyelvén tanul ahol éppen él. Alternativ megoldások pedig vannak szinte minden országban. Ráadásul Ukrábna sokkal jobb az életszínvonal mint Magyarországon. Igazából meg ez az egész engem nem is érdekel. :) Ami miatt hozzászóltam egyel talán mert marhaság ez az egész. nem ezzel kéne foglalkozni ha nem a komoly súlyos problémákkal nem pedig egy ujjabb problémát generálni a meglevőkhöz mert ez nem más mint konfliktus generálás. :) Kész kabaré ugyan akkor siralmas is
Nem releváns, hogy te miként minősíted a helyzetet vagy ízlésed szerint miként minősíted marhaságnak emberek, embercsoportok igényeit. A lényeg az, hogy (1) alapjogi sérelem érte a kisebbséget; (2) kisebbségi igény van az anyanyelvi köznevelés biztosítására. Csak kiegészítésképp idézném Magyarország 2011. évi CLXXIX. törvényét a nemzetiségek jogairól:
"12. § (1) A nemzetiséghez tartozó személynek joga van:
a) anyanyelvének szabad használatához szóban és írásban, történelmének, kultúrájának, hagyományainak megismeréséhez, ápolásához, gyarapításához, továbbadásához;
b) megtanulni anyanyelvét, részt venni anyanyelvű köznevelésben, oktatásban és művelődésben;
22. § (2) Az állam a magyarországi nemzetiségek anyanyelvét közösség-összetartó tényezőként ismeri el. Az állam tekintet nélkül arra, hogy a köznevelési intézménynek ki a fenntartója, támogatja a nemzetiségek által használt nyelv alkalmazását a nemzetiségi köznevelésben. A nemzetiségi köznevelés többletköltségét - jogszabályban meghatározott módon - az állam viseli."
 
Utoljára módosítva:
Mar is uzenjunk hadat. Eggyel tobb vagy kevesebb orszaggal allunk mar ugy is hadilabon.
Alakul...
Vitalij Bala politológus szerint meg kell szabadulni az oktatási törvényt bíráló kárpátaljai magyar képviselőktől és tisztviselőktől, Tarasz Berezovec politikai tanácsadó pedig úgy véli: a magyar kormányt szomszédait és Brüsszelt folyamatosan sértegeti, ezért az Európai Unió a jelenlegi vitában Ukrajna mellé fog állni. „Ukrajna pénzén akarnak magyarul taníttatni ukrán állampolgárokat! Maguknak akarnak munkaerőt kinevelni, más meg fizesse!” – írja felháborodottan Berezovic. Hasonló véleményt fogalmazott meg Vadim Prisztajko külügyminiszter-helyettes is.

Az Európa Tanács ukrán delegációját vezető Volodomir Arjev arról beszélt, hogy az antidemokratikus fejlemények miatt Magyarország mindenki szemében megbízhatatlan, a magyar nacionalizmus miatti uniós aggodalomnak köszönhetően van mivel válaszolniuk Magyarország zsarolására. Arjev rámutat: Ukrajna igyekszik kihasználni azt, hogy Lengyelország visszafogottabban bírálja a törvényt, és hogy Szlovákia hallgat. Konsztantyin Uszov kormánypárti képviselő szerint vége annak az időnek, hogy a magyar gyerekek egy szót sem tudnak ukránul.
 
Nem releváns, hogy te miként minősíted a helyzetet vagy ízlésed szerint miként minősíted marhaságnak emberek, embercsoportok igényeit. A lényeg az, hogy (1) alapjogi sérelem érte a kisebbséget; (2) a kissebbségi igény van az anyanyelvi köznevelés biztosítására. Csak kiegészítésképp idézném Magyarország 2011. évi CLXXIX. törvényét a nemzetiségek jogairól:
"12. § (1) A nemzetiséghez tartozó személynek joga van:
a) anyanyelvének szabad használatához szóban és írásban, történelmének, kultúrájának, hagyományainak megismeréséhez, ápolásához, gyarapításához, továbbadásához;
b) megtanulni anyanyelvét, részt venni anyanyelvű köznevelésben, oktatásban és művelődésben;
22. § (2) Az állam a magyarországi nemzetiségek anyanyelvét közösség-összetartó tényezőként ismeri el. Az állam tekintet nélkül arra, hogy a köznevelési intézménynek ki a fenntartója, támogatja a nemzetiségek által használt nyelv alkalmazását a nemzetiségi köznevelésben. A nemzetiségi köznevelés többletköltségét - jogszabályban meghatározott módon - az állam viseli."

Törvények na az egy érdekes dolog
Hagyomány ápolás. Na ez már sajnos idehaza is botladozik ha a saját nemzet saját országában nem tudja ezt fenttartani csak tőredékesen akkor hogy valósulhatna meg ez külföldön :) Ha a Forrásország is bukdácsol ezen a területen. Nem kell itt erőszakoskodni meg vaskalaoposkodni ezeket a viselkedési formákat már régen le kelet volna vetkőzni és fejlődni kéne haladni nem pedig megrekedni a múlt pocsványaiban és azokat a pocsványokat bőviteni. Nekem a törvényekkel hiába jőssz amikor jelenleg a tőrvényeket bizonyos érdek-képviseletek saját ízlésükhöz igazítják amikor csak akarják. Nem kell ide semmi más csak józan paraszti ész. Elgondolkodni azon mi a legjobb mindenkinek és kész nem pedig mi a legjobb a vastag pénztárcának. Nem a pillanatnyi tényekre kell építkezni ha nem a jövőbeli következmények számításba vételére. Bedobnak egy csontot hagy rágcsálják hol ott azon már húsnak régen nyoma sincs de jó az amíg rágicsálják addig is le vannak foglalva. Aztán amig le van foglalva a rágicsáló addig van idő azon töprengeni mi van ha húst akar majd és nem éri már be a csonttal :) Vagy mi van ha már rá un a csontra :) Egy lényeg ha eddig nem volt ebből semmi gubanc akkor miért kel ebből gubancot csinálni ? Miért kell szítani a békétlenséget? Mi áll a háttérben valójában? Mi a cél? a valódi cél? stb stb...

A továbiakban e témához nem szolok hozzá úgysem oldanak meg semmit az itteni hozászolások ez a pár nézetütközés csupán csak egy pár szem por a sivatag tengeréből, amit felkapott a szél és sodója ide oda ennyi :)
 
Kicsit elgondolkodtam at okokon.
Aki kivancsi ra nezze meg Ukrajna tortenelmet.
Eleg viharos, bizonyos fokig érthető az ukran nacionalistak gondolkodasa.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/56/Ukraine_census_2001_Ukrainians.svg
Ez ukrajna etnikai terkepe.
Eleg egyertelmuen mutatja, hogy az ukranok elsosorban az oroszok miatt hoztak a torvenyt.
Az orosz nemzetiseg aranya nagy ebben az orszagban, es a krim elfoglalasa utan nem igazan szeretik oket, mert hivatkozasi alapot adnak.

Mi magyarok ujra csak szenvedo alanyai vagyunk ennelk a dolognak(marmint az ukrajnaban elo magyarok)

Népek: ukrán 77,8%, orosz 17,3%, fehérorosz 0,6%, moldován 0,5%, krími tatár 0,5%, bolgár 0,4%, magyar 0,3%, román 0,3%, lengyel 0,3%, zsidó 0,2%, egyéb 1,8%.

Az ukran nepesseg aranya 77,8 ami bizonyos mertekig erthetove teszi ezt a szegyenletes torvenyt.
 
Nem releváns, hogy te miként minősíted a helyzetet vagy ízlésed szerint miként minősíted marhaságnak emberek, embercsoportok igényeit. A lényeg az, hogy (1) alapjogi sérelem érte a kisebbséget; (2) a kissebbségi igény van az anyanyelvi köznevelés biztosítására. Csak kiegészítésképp idézném Magyarország 2011. évi CLXXIX. törvényét a nemzetiségek jogairól:
"12. § (1) A nemzetiséghez tartozó személynek joga van:
a) anyanyelvének szabad használatához szóban és írásban, történelmének, kultúrájának, hagyományainak megismeréséhez, ápolásához, gyarapításához, továbbadásához;
b) megtanulni anyanyelvét, részt venni anyanyelvű köznevelésben, oktatásban és művelődésben;
22. § (2) Az állam a magyarországi nemzetiségek anyanyelvét közösség-összetartó tényezőként ismeri el. Az állam tekintet nélkül arra, hogy a köznevelési intézménynek ki a fenntartója, támogatja a nemzetiségek által használt nyelv alkalmazását a nemzetiségi köznevelésben. A nemzetiségi köznevelés többletköltségét - jogszabályban meghatározott módon - az állam viseli."
Mint jelezted ez egy magyarországi törvény... nem az ukrán...
2 külön országról beszélünk. hadd döntsék már el, hogy mit akarnak -- nehogy már a balog énekelje el nekik ! a következő remélem a másik országba való szavazás tiltása lesz... szavazzon abban az országban, ahol él.. ahol rálátása van a dolgokra és nem csak a csodálatos propagandát látja - hallja.
 
Én nem értem miért fáj ez. Tanuljon a gyerek az anyaország nyelvén, ez csak hasznára válik. Ettől még otthon beszélhet magyarul, a magyar szülő is magyarázhat tananyagot magyarul, akár másképp is. Szerintem meg ennek a cirkusznak éppen politikai vonatkozása van kizárólag...
 
Különös tulajdonságuk a liberális beállítottságú emberek többségének, vagy legalábbis a szószólóknak mindenféleképpen, hogy csak szelektíven libereálisok. Mit is jelent ez pontosan? Szolidaritást vállalnak, támogatják a melegek, romák, zsidók, migránsok, és egyéb bármilyen értelemben vett kisebbségek ügyét, de mikor a jog fosztott magyarok ügyét kéne támogatni (ahol ugye ezek a magyarok képezik úgymond a kisebbséget), amihez elvileg tartoznak (?), akkor vagy közömbösek, vagy leggyakrabban a "támadó" oldalára állnak. Mint, ahogy a cikk is utal rá, teljes mellékes, hogy jelentősen korlátozzák az őshonos magyar közösség jogát egy 25-26 éves országban, amely előbb utóbb e közösség felszámolásához vezet. A lényeg az, hogy lehessen támadni Szíjgyártót, akire 20-30 év múlva a lőtéri kutya sem fog már emlékezni.
Az ilyen és az ehhez hasonló dolgok megadják a választ arra, hogy miért is akkora a baloldali pártoknak a támogatottsága amekkora, és miért nem fognak a közeljövőben kormányra jutni.

Természetesen liberális beállítottságú emberek másik csoportjáról is szót kell ejteni, ők azok akik nem válogatnak, nem szelektálnak, következetesen liberálisok minden témában, mindenkivel.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére