Nem találták az Erzsébet-utalványok felét több borítékban

Többen csak a 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalvány felét kapták meg a postával – jelezte több olvasó is az atv.hu-nak. Lehet, hogy csak nem találták, a Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint ugyanis a borítékokban tényleg csak három szelvény van, de mindegyiken két utalvány, így jön ki a 10 ezer forintos érték.

A posta hétfőn kezdte el kézbesíteni a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt, több olvasó viszont arról számolt be, hogy az ígért összeg felét kapták meg. Egyikük a portálhoz eljuttatott levelében azt írta, hogy ő és édesanyja is csak két darab kétezer és egy darab ezer forintos utalványt találtak a borítékokban.

A Miniszterelnökségnél a portál kérdésére közölték, a hiányzó utalványok problémája nem az ő hatáskörük, hanem a Magyar Postáé. A beszámoló szerint a postánál is zárt ajtókba ütköztek, a Magyar Posta sem tartja hatáskörének, hogy mennyi utalvány kerül a borítékokba, hiszen ők „csak kézbesítenek”.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a köztévében azt mondta, az Erzsébet-utalványt tartalmazó borítékban több utalványszelvény található, amelyek egyenként két utalványt tartalmaznak, 1000 és 2000 forintos címletekben, összesen 10 ezer forint értékben.

HVG

erzsebet utalvany.jpeg
 
Amióta az eszem tudom, azóta hallom, hogy soha nem teszünk pénzt, értéktárgyat postai borítékba. Ebből is látszik, hogy az én anyukám nem a Miniszteri Hivatalban dolgozik, mert akkor már ott is megtanulták volna, kb. 5 éves korukban. :)
Ha jól emlékszem egyszer az Index csinált egy próbát. Feladtak 10 különböző címre 1-1 db ezer forintost borítékban. Emlékeim szerint 7 érkezett meg, de abból a 7-ből is egy koszos és sáros volt.
De találtak már komplett levélpakkot kidobva kukába, mert úgy gondolta a postás azt már nem tudja kivinni, mert amúgy is helyettesített körzete volt. Rendszeresek a csomagdézsmálások is, nem véletlen, hogy egyes kereskedők nem szállítanak Magyarországra. Novemberben rendeltem 2 telefon tokot az Ebayről, különböző helyekről. Kínából megjött, az angol küldemény elveszett. Nem visszatérítést kértem, hanem a terméket, az eladó mégis visszatérítést adott, gondolom nem véletlen.
Érdekes, hogy nyomkövetett külföldi küldeményem vagy magyar futárszolgálatos csomagom még nem veszett el.
 
Utoljára módosítva:
Kiegészítés az utalványokhoz:
"Nem csak adóbevallást kell benyújtania a nyugdíjasoknak jövőre a karácsonyra kapott 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány miatt, de a juttatást terhelő 37 százalékos adót is be kell fizetniük, ha nem módosítják az adótörvényeket – mondta el a hvg.hu-nak Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. A szakértő kiemelte: amíg korábban a klasszikus béren kívüli juttatások után senkinek nem kellett adót fizetnie, az adótörvény néhány évvel ezelőtt elfogadott módosítása óta ez csak a munkavállalókat illeti meg."
http://hvg.hu/gazdasag/20161207_Adot_kell_fizetnie_a_nyugdijasoknak_az_Erzsebetutalvany_utan
 
A postásnál alá kellett írni, hogy átvettük.
Igen, aláírtad, hogy átvettél egy darab borítékot! Amiben ugye akármennyi utalvány is lehet. De nem az utalványt nyomta egyenként a kezedbe! Mert akkor ugye ilyen turpisság, hogy hol volt, hol nem volt utalvány, szóba sem jöhet! Viszont a postásnak felelőssége az lenne, hogy valóban annyi utalványt adjon át, mint amennyi az elismervényen szerepel, és nem mondhatja azt, hogy bocs, semmi közöm hozzá, mennyit veszel át, mert nem az én hatásköröm!
 
elvagy Te varazsolva aranyom
meghogy felelosseg meg kotelesseg hol elsz TE ?
mese ami NEM MESE
tobb SZAZEZER erteku postai csomag megerkezik utanvettel
mondom addig NEM FIZETEK mig nem ellenorzom a csomagban levo ertek epseget
aszongya a postas addig nem nezi mig nem fizet
szoval fenykep postasrol csomagrol mert az serult
nyitas benne egy db tobbezerert ripityakra torve
foto
irom a reportot odadugom a postasnak irgya maaa ala
aszongya NEM az o dolga idehozni a píízt beszedni oszt slussz
azt megtette maradektalanul
szoval azota is hadban allok ki a felelos???
a ceg ki kuttte vagy az amelyik hozta
mert mindegyik mossa kezeit
szoval a mese tanulsaga a postasnak hiaba reklamalsz O NEM HATOSAG !!!
Nem, nem vagyok elvarázsolódva. Bár Erzsébet-utalványt még nem láttam, de gondolom, ez sem egy olyan sajtcédulaféle papírocska, amit a gyerek is le tud másolni, hanem mivel készpénz helyettesítő eszköz, így szigorúan sorszámozottnak kell lenni. Abban a fene nagy minisztériumban nem csak azt kell tudni megmondani, hogy Maris nénjének Kukutyinba mennyi utalványt küldtek ki, hanem azt is, pontosan, sorszám szerint, hogy melyiket! :)
 
ezen tovabb menve azt is tuggggya mar a computeres vilag ,hogy
gipsz jakab kapta a 13 as utalvany sunyifalvara
de azt csoro marci hasznalta wellnesre
vagy ez mar tul nagy adminisztracio lenne
a feltetelek adottak
Pontosan!
Ez az utalvány is éppen olyan lehet, mint az étkezési jegyek! Ne tudd meg, majd' befontam a szemöldököm minden hónapban, mire felvezettem egyenként, hogy ki, mikor, mit vett át....
Mert ugye bevallani csak a jövedelmet kell, és adózni is csak a jövedelemből kell. Jövedelem pedig akkor lesz az utalványból, ha Te azt átveszed, és el is tudod költeni. Az adóbevallásnak pedig minden sorát papírokkal kell tudni alátámasztani, mi, mennyi, honnan.
Az édeskevés, hogy a minisztérijumból küttek ennyit vagy annyit, a rossebb tuggya mennyit. :)
 
Nem, nem vagyok elvarázsolódva. Bár Erzsébet-utalványt még nem láttam, de gondolom, ez sem egy olyan sajtcédulaféle papírocska, amit a gyerek is le tud másolni, hanem mivel készpénz helyettesítő eszköz, így szigorúan sorszámozottnak kell lenni. Abban a fene nagy minisztériumban nem csak azt kell tudni megmondani, hogy Maris nénjének Kukutyinba mennyi utalványt küldtek ki, hanem azt is, pontosan, sorszám szerint, hogy melyiket! :)
Navárgyááá.
Elmegyek Erzsébet utalvánnyal a henteshez. Vásárolok 1250 Ft-ért. Adok neki egy 1000 Ft-os utalványt, és 250 Ft-ot. Kapok egy blokkot 1250 Ft-ról. Ez jó nekem adóigazolásba? Mert ugye 1000 Ft értékű utalványt számolok el vele... Vagy két részletben kell kérnem a hentestől a blokkot? Vagy az utalvány értékében ÁFÁS számlát kell kérnem? Vagy ne bonyolítsam, vegyek darált húst, azt pontosan ki lehet csipegetni 1000 Ft értékűre?
 
Nem. Ahogy minden adóköteles jövedelemről igazolást kell, hogy kapj, úgy erről is. Semmilyen adóköteles jövedelmet nem küldözgetnek megdézsmálható postai borítékban. (eleve postai borítékba csak olyan dolgot teszünk, amit el lehet hagyni, vagy el lehet lopni)
 
Emberek! A zárt borítékban küldött értékekért a posta nem felel, ha sértetlen a boríték! Azt pedig szinte kizártnak tartom, hogy ne a ráírt értéket tartalmazza! Az is egy téveszme, hogy ezután adózni kelljen, mert pl. a munkavállaló csak annyi utalványt kap, hogy az erre fordított összegből a munkáltató be tudja fizetni az adót!
 
Nem biztos, hogy jó példát hoztál, mert a munkavállaló, meg a nyugdíjas, az két külön kategória.
 
"Nem kell adóbevallást készíteni a nyugdíjasoknak járó Erzsébet utalványok után
2016. december 7. 12:13
A sajtóban ma hamis állítások jelentek meg, ezért a félreértések tisztázása érdekében leszögezzük, hogy a decemberben minden nyugdíjasnak járó 10 ezer forint értékű Erzsébet utalvány közterheit - a személyi jövedelemadóról szóló törvény 69. paragrafus (5) bekezdése értelmében - az állam fizeti meg, és az adóhatósággal szembeni elszámolás is az államot terheli.

A nyugdíjasoknak tehát csak el kell költeniük az utalványokat, más teendőjük nincs, a juttatás miatt nem kell adóbevallást készíteni."

(Nemzetgazdasági Minisztérium)
 
MIert nem lehet ezt egyszeruen atutalni mint a nyugdijat?
Azt mondta a radioba egy fomufti karpotoljak azokat akiknek hianyos a 10ezer Ft-os jutatas.
Hogyan?akkor eleve ok kevesebbet kuldenek es rafogjak a postasra?
 
"Nem kell adóbevallást készíteni a nyugdíjasoknak járó Erzsébet utalványok után
2016. december 7. 12:13
A sajtóban ma hamis állítások jelentek meg, ezért a félreértések tisztázása érdekében leszögezzük, hogy a decemberben minden nyugdíjasnak járó 10 ezer forint értékű Erzsébet utalvány közterheit - a személyi jövedelemadóról szóló törvény 69. paragrafus (5) bekezdése értelmében - az állam fizeti meg, és az adóhatósággal szembeni elszámolás is az államot terheli.

A nyugdíjasoknak tehát csak el kell költeniük az utalványokat, más teendőjük nincs, a juttatás miatt nem kell adóbevallást készíteni."

(Nemzetgazdasági Minisztérium)
A minisztérium valóban ezt mondja, csak hogy az idézett paragrafus a munkáltató által a munkavállalónak adott béren kívüli juttatásainak szabályait tartalmazza.
Az Erzsébet-utalványokat a kormány küldi a nyugdíjasnak.
A kormány nem munkáltató, a nyugdíjas nem munkavállaló ebben a történetben.

Nyilván a nyugdíjasok nem fognak adót fizetni, de ennek nincs semmi jogi alapja.
 
Az összes parlamenti párt már bebizonyította, hogy szabad "hűjének" lenni!
 
Nem a postás csomagolta, ő csak kihozza. Miért is felelne?
Egyébként csak azt írtuk alá, hogy átvette. Összeg nem volt rajta, elvileg nem tudja mi van benne.
Az utalványokon vonalkód található.
Az említett levelek külön borítékban érkeznek, együtt az utalványokkal, tehát két boríték van, két díj megfizetésével. Mi /még?/ nem kaptunk, ha valakinek hiányzik, itt elolvashatja.
http://www.blikk.hu/aktualis/politi...dijasoknak-az-erzsebet-utalvany-melle/3yz00cw
A törvényeket a hatalom hozza. Ha akarja kell fizetni adót, ha nem akarja nem kell fizetni. Ilyen egyszerű.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,101
Tagok
615,630
Legújabb tagunk
Kasterski Zsigmond
Oldal tetejére