Nemzetőrökkel kezdene tömeges deportálásba Trump

Akár 100 ezer nemzetőrt is mobilizálhat a Trump-adminisztráció annak érdekében, hogy illegális bevándorlókat deportáljon az országból, köztük olyanokat is, akik a határ közelében sem élnek - írja a Guardian. A tervre egy, az Associated Press által megszerzett 11 oldalas feljegyzésből derült fény, a túloldalról többen tagadták a dolgot.

A Nemzeti Gárda és a bevándorlás

A dokumentum alapján 11 államban mozgósítanák a Nemzeti Gárdát. Ez önmagában annyira nem érdekes, hiszen korábban is bevetették már őket bevándorlással kapcsolatos problémák esetén. Ez azonban nem csak a határon fekvő Texas, Új-Mexikó, Kalifornia és Arizona államokra terjedne ki, hanem az azok mellett fekvő Oregon, Nevada, Utah, Colorado, Oklahoma, Arkansas és Louisiana államokra is. A John Kelly, belbiztonsági miniszter által írt feljegyzésből az is kiderül, az államok kormányzói szabadon dönthetnék el, hogy hozzájárulnak-e nemzetőreik részvételéhez.

A bevándorlással, vámokkal és határvédelemmel foglalkozó hatóságok vezetőihez címzett dokumentum a jelek szerint egyfajta kiegészítésként szolgál Donald Trump január 25-én aláírt rendeletéhez, ami többek közt a határvédelemről és a bevándorlásról is rendelkezett. A feljegyzés szerint a résztvevő katonák bevándorlási hivatalnoki funkciót is betöltenének és részt vennének az illegális bevándorlók felkutatásában és letartóztatásában.

Ha ez az egész így megvalósulna, annak szignifikáns hatásai lennének. Az Egyesült Államokban nagyjából 11 millió illegális bevándorló él, ezeknek a fele a korábban említett államokban, Trump 25-ei rendelete pedig kibővítette a "bűnöző" fogalmát. Ez azt jelenti, hogy a Nemzeti Gárda bevonásával jelentősen megnőhetne a deportált bevándorlók száma. Persze ez nem rögtön következne be, a jelenlegi szabályozás szerint ugyanis a legtöbb esetben még mindig bíróságra kéne vinni az ügyeket, mert a deportálásra csak kiutasítási paranccsal kerülhet sor.

Nem lehet megnyugodni

Habár a dokumentum minden kétséget kizáróan létezik, a Fehér Ház sajtóreferense, Sean Spicer a sajtónak azt mondta, egyáltalán nincs tervben, hogy a Nemzeti Gárdával hajkurásszanak illegális bevándorlókat. A belbiztonságiak szintén ezt mondták, holott a dokumentumot éppen az ő vezetőjük írta. Spicer azt azért elismerte, hogy az írás létezik, de hangsúlyozta, hogy az nem a Fehér Házból származik, megvalósítására pedig nincs szándék. Egyes belbiztonságiak szerint viszont a dologról legutóbb múlt pénteken beszélgettek, így ha szándék nincs is rá, napirenden van tartva.

Természetesen a demokraták és a bevándorlók jogvédő szervezetei is megszólaltak az ügyben. Chuck Schumer, a Szenátus vezető demokratája szerint már az is megdöbbentő, hogy egyáltalán szóba kerülhet ilyesmi. A jogvédő szervezetek pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy tovább fokozhatja a latinók félelmeit, akik már így sem igazán érzik biztonságban magukat.

index

usa2.jpg
 
Remélem nem wishful thinking amit írok, de ha még nem is lehet konkrét előérzetnek hívni, mégis olyan gyanú kezd motoszkálni bennem, rohamosan olvadnak Trump esélyei arra, hogy kitöltse e ciklusát. Nem is beszélve az újraválasztásáról.
 
Tudniillik, Trump hasonló hibába esik mint korábban a demokraták. Azok abba, hogy leszarták a gazdaságot, ehelyett olyan látványos, de nem sokakat érdeklő ügyeket forszíroztak a végletekig, mint a melegek meg más marginális csoportok „jogai”. Mondhatnám ahogy Merkel „migránssimogató”, úgy ezek „melegsimogatók” voltak.

Most meg Trumpo hasonlóképp tesz: Az rendben volna majdnem mindenki szerint hogy jól megerősíti a határokat és korlátozza a bevándorlást, szerintem ezt keresztül tudná vinni, ha nem is olyan hirtelen eréllyel ahogy nekiesett. Ehelyett azonban azokra akar vadászni akik már az országban vannak. És ez nem jó. Ezt azok se akarják többségükben akik a határőrizet szigorítását helyeslik. Ugyanis akik itt vannak már sok éve, azok hasznos munkát végeztek, beilleszkedtek, nincs velük baj. Sőt többnyire nem is iszlám hitűek. Ezeknek már barátaik is vannak, emberi kapcsolataik... Ez egészen más téma mint a továbbiak bejövésének megakadályozása. Azt hiszem érdekes évek következnek, óriási botrányokkal, és cseppet se biztos hogy Őfelsége nem bukik bele ezekbe.
 
Ilyen tabularazasnal eloszor egy amnesztiat kene csinalnia, hisz sok illegalis dolgozik becsulettel az orszagba.
Ezt egyszer kell megcsinalni es utan az uj torvenyek szerint alkalmazni a bevandorlasi politikat.
10-11 milliotol illegalis munkavalalotol nem lehet megszabadulni honapok alatt de evek alatt se, mert potolni kene a munkajukat legalis emberekkel.
 
Pontosan erről van szó, ezt gondolom én is, és mindigis ezt mondtam. Bár tulajdonképpen nem az én ötletem, Obamától hallottam (nem személyesen hanem a Fehér Ház honlapján olvastam akkoriban) de azonnal beláttam hogy igaza van.

Konkrétan én olyasféleképp kezdenék hozzá hogy kihirdeti, eddig és eddig (mondjuk ez kb 2 hónapot jelent) minden illegális köteles jelentkezni. Aki nem teszi, utána ha elkapják semmi se lesz vizsgálva nála és ki lesz toloncolva. Aki jelentkezik, az választhat hogy kap egy újabb hónapot ami alatt köteles elhagyni az országot (ezesetben viheti magával az összes cókmókját amit tud), és ha ezen idő alatt elmegy az USA-ból önként, még csak priusszal se sújtják, azaz nem lesz kitiltva, a jövőben jöhet vissza szabályosan, az akkori jogszabályok szerint, ha akar. Vagy azt is választhatja hogy nem utazik vissza, hanem kéri hogy USA polgár lehessen. Aki ezt nem kéri, köteles visszautazni. Nyilván persze aki kéri, annak nem abban a pillanatban adják meg az állampolgárságot, hanem ennek lehetnek azért bizonyos feltételei, de azonnal kap ideiglenes tartózkodási engedélyt, s amíg az tart, „átvilágítják” meg minden. Ezzel párhuzamosan kell megszigorítani a határőrizetet is, meg minden mást elvégezni.

Kezdődik nemsokára a sok tavaszi munka. Képzelem, mi lesz ott a Bibliaövezetben, ha komolyan veszik ezeknek a deportálását tömegméretekben... Épp az a vidék (Kalifornia kivételével) kevésbé iparosodott, azaz az ottani munkák jobban igénylik a kétkezi segítséget...
 
Ehelyett azonban azokra akar vadászni akik már az országban vannak. És ez nem jó. Ezt azok se akarják többségükben akik a határőrizet szigorítását helyeslik. Ugyanis akik itt vannak már sok éve, azok hasznos munkát végeztek, beilleszkedtek, nincs velük baj.
Szerintem meg kellene nezned nehany dokumentum musort a mexicoi maffiarol es a mexikoi bandakrol ezekben az allamokban.
Jo reszuk illegalis es szo sincs hasznos munkarol es beilleszkedesrol.
Ezek a mexicoiak az eszmeletlen kegyetlensegukrol hiresek es Los Angelesben mar joreszt kiszoritottak a "puha" fekete gangeket.
En attol felek ha a Trump bekemenyit es a Trudeau folytatja a hulye tart karokkal varunk politikajat akkor ezek a gangek es maffia nemsokara Canadaban folytatja az aldasos tevekenyseget.
Abban igazad van, hogy nem muszlimok.
 
Szerintem meg kellene nezned nehany dokumentum musort a mexicoi maffiarol es a mexikoi bandakrol ezekben az allamokban.
Jo reszuk illegalis es szo sincs hasznos munkarol es beilleszkedesrol.
En attol felek ha a Trump bekemenyit es a Trudeau folytatja a hulye tart karokkal varunk politikajat akkor ezek a gangek es maffia nemsokara Canadaban folytatja az aldasos tevekenyseget.
Abban igazad van, hogy nem muszlimok.
Kedves Pitti, szerintem nem olvastad el amit írtam fentebb kellő figyelemmel!

Gondolj bele ugyanis. Ha úgy lenne ahogy fentebb írtam, hogy van mondjuk 2 hónap ami alatt minden illegális köteles jelentkezni, akkor légy te abban biztos ezek legalább 98%-a, azaz mindenki aki nem maffiózó hanem becsületes, jelentkezni is fog, mert a fenekét a földhöz veri örömében hogy állampolgár lehet! És ezután ezek majd fizetik az adót, ami jóü a költségvetésnek, de nekik is jó (még ha az adófizetés miatt netán kisebb is lesz a jövedelmük egy picivel) mert nem kell félniük meg minden.

Aki meg nem jelentkezik, arra tényleg nyugodtan lehet hajtóvadászatot indítani a 2 hónap letelte után, mert MEG IS ÉRDEMLI. Eszembe se lenne védeni azokat nekem se, de szerintem senki másnak se az USA polgárai közül, de még azoknak se akik bár illegálisak voltak, de jelentkeztek a 2 hónap alatt!
 
De igen elolvastam amit irtal es meg ertelmezni is tudtam igy palinka hianyaban ami nem kis dolog tolem.
En az altalanositasodra valaszoltam.
Azokat az illegalisakat akik ott dolgoznak evek ota kemenyen en is legalizalnam. Hasznos emberek.
 
Akkor nincs sok különbség a nézetünk közt. Kivéve hogy azt nem értem mit tartasz a korábbi postomban általánosításnak. Nyilván minden népcsoportban akadnak bűnözők, eszem ágában sincs vitatni hogy az illegálisok közt is. Csakhogy szerintem ez az egész topik abszolút nem ezekről szól, hanem a normális túlnyomó többségről, akiknek egyetlen bűnük épp az, hogy illegálisak. Maximum esetleg néha átszaladtak ott is az úttesten ahol nem volt gyalogátkelőhely, vagy más efféle. Hogy miként kell bánni a komoly bűnözőkkel, az teljesen más kérdés, és biztosíthatlak róla, velük kapcsolatban rém távol vagyok holmi elnéző magatartástól, sőt nyugodtan mondható, hogy ha rajtam múlna a törvényhozás, olyan büntetési tételek és módszerek lennének bevezetve ezek ellen, ami a „polkorrektséget” kedvelőket a legmélyebb kétségbeesésbe kergetné, de Trump se élné túl tudniillik ő a sárga irigységbe pusztulna bele, mert hogyhogy ez mind nekem és nem neki jutott eszébe, mekkora szégyen ez...!

Röviden, az igazán súlyos bűnöket elkövetők számára visszatérne a legkegyetlenebb középkor, legalább félig. Csakhogy a topik nem erről szól, hanem a normálisakról, vagy legrosszabb esetben is azokról akik ha elkövettek is valamit de legfeljebb valami egészen piti kis dolgot. De még róluk is csak talán.
 
Az igaz hogy aki ideny munkara akar jonni az kap ra engedelyt es legalisan jon dolgozni arra a par honapra, utan szepen hazamegy sokan csinaljak ezt a hatar kornyeken.
Azok aki illegalis alagutat furnak es csempeszik a drogot es csak criminal bujkal igy be az orszagba azok se nem fognak lejelentkezni hogy jo fiu lettem se nem tudnak allampolgarsagot soha szerezni mert olyan criminal recordjuk van hogy 100 eveket kaphatnak ahogy lekapjak oket.
 
Talán ez hogy legálisan idénymunkálkodnak, igaz is a mexikóiakra. Tudjuk azonban hogy rengetegen jönnek más országból, például Nicaragua, Honduras, Venezuela, akármi, s nem hiszem én hogy azokra is érvényes hogy kapnak vízumot idénymunkára! Ellenben nem „kriminál”-ok. Azt kivéve, hogy illegálisan jöttek, és eszük ágában sincs visszamenni. Sokuknak nincs is hova.
 
Remélem nem wishful thinking amit írok, de ha még nem is lehet konkrét előérzetnek hívni, mégis olyan gyanú kezd motoszkálni bennem, rohamosan olvadnak Trump esélyei arra, hogy kitöltse e ciklusát. Nem is beszélve az újraválasztásáról.
Nem egy szembesülés történik a tényleges országvezetés és a handa-babda mondatokat mondó kampány között?
Ezt még sokszor meg fogom kérdezni.
 
Illegálisnak nemcsak az számit aki belopakodott a határon, hanem az is akinek lejárt a vizuma vagy akik turistaként jöttek és feketén dolgoznak.
-
Az összes nem Indián_Natives illegális bevándorlo Europábol, Azsiábol, Afrikábol. Az USA számára a migratio egy álldás.
-
A lakoság 60%-a nem helybeli vagy az utolso 200 esztendöben bevándorolt migráns utodja. ;)
-
A "First Lady" alig két évtizeddel ezelött ahoz a kategoriházoz tartozott akiket most az államfö quasi-katonákkal akar eltávolitani az országbol. Ahogy látjuk egy eljegyzés, házsság vagy egy senior álltal valo adoptálás helyettesithet greencard-ot. :)
-
Ha Amerika a jövöben csak egyetemistákat, professzorokat, müvészeket vagy gazdagokat akar az országba engedni akkor nem tudom ki fog ott dolgozni? Nem tudom, hogy a csak relexelni akaro politikusok, papok, apácák, sportolok, gazdagok hogyan fognak kijönni szakmunkások és betanitott munkások nélkül?
-
Eddig ugy volt, hogy mindenki aki dolgozik és nem kriminális az szeretettel volt fogadva, ápolo, szemetes, tányérmoso, kertész... A leggyorsabb ut az amerikai állampolgársághoz az ha valaki katonának, szakácsnak vagy takaritonönek jelentkezik valamilyen Amerikai támaszponton vagy hajon. :)
-
Floridában nem hagyják magukat az emberek huricanoktol elüldözni, miböl gondolja valaki, hogy egy toupets eredményesebb lesz? :)
-
Az un. "Illegálisok" többsége nem eröszakkal tört be az országba (ezért a kerités nem fog segiteni semmit) Az emberek szezonmunkásként jönnek be aratáskor, robotolnak két hetet minimálbérért (1$ oránként) aztán hazamennek 1000 dollárral a zsebükbe.
-
 
Nem egy szembesülés történik a tényleges országvezetés és a handa-babda mondatokat mondó kampány között?
Ezt még sokszor meg fogom kérdezni.

Én arra gondoltam amikor ezt írtam amit beidéztél, hogy épp a minap volt itt egy nagyobb fizikai meló, előre tudtuk hogy lesz, s a főnököm mondta hogy ez kissé sok, de semmi baj, majd hív egy pár melóst a „vendégek” közül... ezalatt értendőek a mindenféle akárkik akik hajlandóak bármi nehéz vagy piszkos munkát elvállalni olcsóért. Gyakorlatilag tehát a bevándorlók, azoknak is főleg az illegális rétege - bár azt sose lehet tudni róluk hogy tényleg illegálisak-e mert nem hangoztatják, aki meg alkalmazza őket annak nincs igazoltatási joga, de nem is érdekli. A lényeg hogy vállalja-e a munkát és mennyiért.
Na a főnök el is ment, arrafele ahol ezek lenni szoktak úgy általában, aztán jön később vissza hogy a francba, EGYET SE TALÁLT! Valamiért mind leléceltek. Lehet hogy valamit megneszeltek vagy mittudomén... ő se tudta. Senki se tudta. Nem volt razzia errefele. De valami biztos történt mert aki februárig kibírta, az nem fog magától visszamenni ha nincs rá oka épp most amikor nemsokára jönnek az idénymunkák meg a turistaszezon...
Hát nekiestünk a melónak mi magunk, biza a főnök maga is a két kezével, mert a „született amerikaiak” annyit kértek volna hogy annyit sajnált volna kiadni rá. Meg is csináltuk, de nagyon nem tetszett neki, és közben mondott ám mindent Trumpról csak jókat nem...

Szóval én arra gondolok ha Trump beerősít ilyen téren, annak effélék lesznek a következményei, s aki ilyen tapasztalatokra tesz szert, hogy ott a meló, meg kéne csinálni de nincs aki bevállalja bagóért, s így maga kell megcsinálja hacsak ki nem ad érte eszméletlen pénzeket, na az nem fog legközelebb Trumpra szavazni, az biztos mint a halál.
 
Én arra gondoltam amikor ezt írtam amit beidéztél,
A példád csak egyetlen momentum az USA teljes kormányzása ügyeiből.az csak a migráns.
Nem gondoltam én se úgy homályosan másra,mint amit írsz.
Mert amit itt leírsz az a gyakorlati élet egyetlen szelete a migráns alkalmazás.
Én erre , vagy másra gyakorlati következményt sejtem más Trump ígéretben is.
És még hol vannak a többi badarságai?
Nemzetközileg is ahol a forrófejűség sok bajt csinál.
Ezért megint leírom:
Nem egy szembesülés történik a tényleges országvezetés és a handa-babda mondatokat mondó kampány között?
Ezt még sokszor meg fogom kérdezni.
Vagy forrófejű a Trump, vagy maga se tudja miket beszélt össze a kampányban.
Ha nem tudja felmérni következményeit bármilyen rendelkezésének.
Akkor belebukik mert kiderül alkalmatlan.
a handabanda kampány nem a tényleges kormányzás!
Én a szembesülést látom.
Az pedig higgadtságot, okos észt kíván,valamint rengeteg kompromisszumot.
 
Utoljára módosítva:
Vagy nem mennek haza. Ez különösen az Európából származókra igaz. Ugyanis rohadtul drága az út oda-vissza...

Az is lehet, hogy félnek a kiutazáskor elkapják öket. Hát ettöl nem kell félni a bejövetelkor még a prosztatádat is megnézik de aki kiakar utazni az USA-bol azt nem tartják vissza egy lejárt ottartozkodási engedély miatt. :)
-
Kedves Pitti, bünözök mindkét oldalon vannak, nem Hollywood találta ki, hogy amerikai állampolgárok Mexiko felé hagyják el az országot ha ég a föld a talpuk alatt.
-
Aztán mégegy: a Mexikoi auto-ipar bolykotálása (büntetö-vám) és az illegalitás megszüntetése ülldözés segitségével az két egymás ellen dolgozo rendelet. :(
-
 
Várjatok még egypár hónapot , az igaz Ö nemfog kapni mindjárt Nobel dijjat mint más aki ugyszintén kamu dolgokat mesélt el és közben több bombát dobbált szerte a világba mint bárki más ! Azért mert nagy szája van , hát legyen , de a lényeg hogy a szenátus ellen tud állni neki és van 1-2 "normális" minisztere ! Abba meg ne reménykedjatek , hogy olyan egyszerü lesz elállitani az utból bármennyire is nemkivánatos személy egyeseknek , legfeljebb ha mint Kennedy-t egy "Orosz" agent /lásd Oswald/ lelövi ! De akkor lesz hadd el hadd ,mert Pence mint alelnök lesz az USA elnöke és nem Hillary !! Ö meg ezerszer lököttebb mint Trump!! Ezt is vegyétek figyelembe .
 
Ö nemfog kapni mindjárt Nobel dijjat mint más aki ugyszintén kamu dolgokat mesélt el és közben több bombát dobbált szerte a világba mint bárki más
-
Gyulám, kérlek probáld alátámasztani az állitásodat mert az ilyen kijelentömondatok rágalmazásnak számitanak. Mi az, hogy "bárki más? :(
-
Nézzük a tényeket, mondjuk az elesett amerikai katonák számát az elmult évszázadban.
Elsö világháboru(1917-1918) 116.516
Második világháboru(1941-1946) 405.399
Korea-háboru (1950-1953) 36.574
Vietnam-háboru (1964-1973) 58.220
Golf-háboru (1990-1991) 2.586
Operation Iraqi Freedom (2003-2010) 4.411
Operation New Dawn (2010-2011) 73
Operation Enduring Freedom (2001-2014) 2.346
Operation Freedom's Sentinel (seit 2015) 31
Operation Inherent Resolve [CJTF-OIR] (seit 2014) 33
-
Elég a szokincsedet beütni az internetbe, hogy megtalálja az ember a pravda, sputnik és egy csomo rasszista oldal linkjét. Hogyan ellenörzöd, hogy amit olvasol korrekt vagy sem?
-
Ajánlom neked regisztráld magadat a statista.com-nál, ott hozzáférhetsz megbizhato adatokhoz. Van ingyenes verzio is.
-
Az alábbi diagramm például az US-háborus kiadásokat mutatja 2005 és 2015 között milliard dollárokban. Hogy felelevenitsem az emlékeidet, Obama 2009-be lépet hivatalba.
-
upload_2017-2-19_9-15-8.png
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,000
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére