Nemzetegyesítési misszionáriusok Kanadában

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
kuldottek.jpg

A magyar kormány nemzetpolitikájának egyik legmeghökkentőbb programja a Körösi Csoma Ösztöndíj, amelynek keretében 47 fiatalt küldenek öt-hat hónapos időtartamra a diaszpóra magyarságához, hogy “minél jobban megismerjék a diaszpórában élők hétköznapjait”. A programra mintegy 480 millió forint költ a kormány!




Akik esetleg nem tudnák, a magyar kormány szerint az Észak-Amerikában élő magyar származású polgárok a magyar “nemzettest” tagjai, és a diaszpórában élnek. Én személyesen furcsának találom ezt, hiszen a magyar származású amerikaiak és kanadaiak döntő többsége sok évtizede, gyakran generációk óta Észak-Amerikában él. Udvariatlan minket “diaszpórának” nevezni.


Misszionáriusok
Az ösztöndíjasok feladata többek között a magyar identitás erősítése, a magyar önazonosságra, a nemzeti összetartozásra való buzdítás, sőt az is, hogy “naprakész és korrekt információval szolgáljanak Magyarországról”. Gondolom itt arról lehet szó, hogy a “liberális és magyarellenes” média által megtévesztett külhoniakat igyekeznek majd a helyes irányba terelni. Mindezt maga a magyar kormány jelentette be, el lehet olvasni.


21 nemzeti misszionárius már április eleje óta itt Észak-Amerikában tevékenykedik. Igen, állítólag az Egyesült Államokban és Kanadában vannak! Őket az Észak-Amerikai “diaszpóraszervezetek” ígényei szerint választották ki, magyar nyelvet, néptáncot tanítanak, könyvtárosok is vannak közöttük.


Én megkérdeztem Répás Zsuzsanna államtitkártól, aki a programért felel, hogy pontosan melyik városban és szervezetnél találhatóak a nemzetegyesítők? Nem válaszolt, nem árulta el nekem a titkot.


Itt az Egyesült Államokban még az is felmerült, hogy talán azért ennyire titokzatos a program mert az ösztöndíjasok turistaként utaztak be, és ezért kell 90 nap után visszatérniük Budapestre egy beszámolóra. Igen, a régi kádári időket idézve, be kell nekik számolni arról, hogy kikkel találkoztak, és mit tapasztaltak miután megismerték “a diaszpórában élők hétköznapjait.” Hogy miről számol be egy néptáncoktató a magyar kormányszerveknek? Ez számomra mindeddig érthetetlen, azt mindenkinek a fantáziájára bízom.


Ha valaki látta Kanadában a polgári kormány nemzeti misszionáriusait, kérem írjon a szerkesztőnek, számoljon be arról hogy mit tapasztalt. Itt az Egyesült Államokban eddig még nem sikerült felfedezni, hogy hol vannak, és mit csinálnak a nemzetegyesítés Budapestről küldött ügynökei.


Lázár György, a KMH vendégszerzője
 

alberth

Állandó Tag
Állandó Tag
A magyarságtudat nemzedékeken át tart és szerintem nemes dolog a távoli földrészeken is emlékezni a gyökerekre, s kapcsolatot tartani az anyaországgal. Nem beszélve a rokonokról, mert bizonyára a kinti magyaroknak van itthoni rokonsága is ám.
 

felelf

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha nem lenne nemzettudat, akkor nem lenne ez a rádió és fórum és minden egyéb.
Félek, hogy a Magyar kormány csak a saját önös érdekeit képviseli É-Amerikában és agitál a jövő évi választásokhoz. Valószínűleg azért nem találkoztatok velük, mert inkább a kissé szélsőségeseket keresik.
 

felelf

Állandó Tag
Állandó Tag
Az akartam írni, hogy "egy kicsit szélsőséges". Sajnos beszúródott automatikusan a smili.
 

platz

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy hiszem, hogy mindenképp a
külföldön élő vagy külföldre szakadt magyarsággal való törődés szép megnyilvánulása ez a tevékenység a kultúra, a világban szétszóródott magyarság identitástudatának erősítéséhez. (Szerintem a diaszpóra kifejezést nem a Kanadában élő magyarságra érti a cikk - bár jobb, kevésbé szak- kifejezést is találhattak volna erre)
A Körösi Csoma Sándor program ösztöndíj pályázatának a
a célja a pályázati kiírás szerint:
" A magyar kormány olyan magyarokat keres, akik külföldi magyaroknak segítenének a magyarságukat erősíteni." Továbbá nemcsak Kanadába, hanem a világ többi részébe is
küld magyar pályázatnyerteseket, így például:Európába, az USA-ba, Kanadába, Ausztráliába, Latin-Amerikába, Dél-Afrikába vagy Izraelbe mehetnek "
Én ebben semmi rosszat, "legmeghökkentőbbet", kivetnivalót nem látok. Ellenkezőleg! :-D
 

platz

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy hiszem, hogy mindenképp a
külföldön élő vagy külföldre szakadt magyarsággal való törődés szép megnyilvánulása ez a tevékenység a kultúra, a világban szétszóródott magyarság identitástudatának erősítéséhez. (Szerintem a diaszpóra kifejezést nem a Kanadában élő magyarságra érti a cikk - bár jobb, kevésbé szak- kifejezést is találhattak volna erre)
A Körösi Csoma Sándor program ösztöndíj pályázatának a
a célja a pályázati kiírás szerint:
" A magyar kormány olyan magyarokat keres, akik külföldi magyaroknak segítenének a magyarságukat erősíteni." Továbbá nemcsak Kanadába, hanem a világ többi részébe is
küld magyar pályázatnyerteseket, így például:Európába, az USA-ba, Kanadába, Ausztráliába, Latin-Amerikába, Dél-Afrikába vagy Izraelbe mehetnek "
Én ebben semmi rosszat, "legmeghökkentőbbet", kivetnivalót nem látok. Ellenkezőleg! :-D:eek:
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
felelf;3770215 írta:
Ha nem lenne nemzettudat, akkor nem lenne ez a rádió és fórum és minden egyéb.
Félek, hogy a Magyar kormány csak a saját önös érdekeit képviseli É-Amerikában és agitál a jövő évi választásokhoz. Valószínűleg azért nem találkoztatok velük, mert inkább a kissé szélsőségeseket keresik.

Annyit hallottam,hogy megerkeztek Canadaba Torontoban is tobben ,es Montrealba is,de minket senki nem keresett meg:( Nem vagzunk a benne a pixisbe, pedig buzog bennunk a magyarsagtudat, nincs olyan szegmentese a magyar kulturanak ami a candahunon ne szerepelne. Soha semmilyen tamogatast nem kaptunk se vallveregetest, pedig eronkon felul tartjuk fent honaprol honapra az oldalt.
Nem szerenyseg de Eszak-Amerika legnagyobb magyarnyelvu portalja vagyunk, az igaz mi nem politizalunk, es nem vagyunk senkinek elkotelezve.
 

George Sand

Állandó Tag
Állandó Tag
Melitta! be kell állni a hozsannázó kórusba, és nemcsak támogatást kapsz, de lehet, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere szellemében néhány trafikkal is meglök a csúti rém (fideszes rajongók az előbbi jelzőt kérem olvassák kedves vezér-nek...)

mellesleg: egyáltalán nem véletlen, hogy programért felelős államtitkár asszony nem volt hajlandó érdemben válaszolni...pedig megtehetné, hisz abban az országban ahol törvény támogatja a nyiltszínű rablást, nem értem mit kell szégyenlősködni, titkolózni ilyen apróságokban.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
:Dhogy engem senki nem akar megvesztegetni, ez igazan felhaborito,;):D lehet a trafik nem lenne jo szamomra mert az edesseggel hadilabon allok,es a vegen meg nem maradna semmi a profitbol.
 

rodeoclown

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem igazán értem, hogy mi a cél. Akit rákell beszélni, hogy legyen magyarságtudata, az "annyit is ér" (szabadon idézve Lazár János honatyát). És miért csak most 3 évi kormányzás után aggodnak értünk?
 
fehérorgona
szivesen részt vennék ezen a programon, bár mennyibe is kerül,mert a "szó" egyesités nagyon jó dolog a szó nemes értelmezésében
 

frodiradar

Állandó Tag
Állandó Tag
kicsit olyan pr szagú az egész dolog szerintem.anno a szakdolgozatomat a magyarság identitástudatának vizsgálatából írtam.a kutatás alatt meglepő grafikonokkal (pontosabban az eredmény volt meglepő) és véleményekkel találkoztam.az identitástudat fontos, de senkire sem lehet ráerőszakolni, vagy "elvenni".
 

George Sand

Állandó Tag
Állandó Tag
fehérorgona;3770604 írta:
fehérorgona
jó dolognak tartom ezt a programot, aki szereti a hazáját, szivben mindig magyar marad;)

én is jó dolognak tartom ezt a programot! azt pedig, hogy közel 500 millió forint közpénz felhasználásáról ismét nem tudnak felvilágosítást adni azt is nagyon jó dolognak tartom... a legjobbnak pedig azt tartom, hogy szarnak az egészre és nem is akarnak elszámolni az adófizetők pénzével az adófizetőknek. és a legeslegjobban ezt a jelenséget szeretem, csuhajja!: https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=r-UHlXz3Qqc
 

Mai Teréz

Állandó Tag
Állandó Tag
De kár egy ilyen megosztó cikkre, ilyen durva hangon (is!) reagálni.
Valamilyen csodálatos a canadahu portál, pontosan az a nagy előnye, hogy a kislányok összevarrják békéből és szeretettből az egész világot!
De csak belerondít a politika ebbe is.
Ilyen posztokat idehaza is lehet olvasni százszámra, a CH értékét pontosan az ilyen durvaságok hiánya adta!
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Tovabbra se politizalunk, es sajnalom ha nem erted a humort ..........nem sajat szerzemeny hanem egy notabol valo.;)
 

blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Ugye én maagyar vagyok. Ezt az érzést a világon senkinek nem kell erösitenie mert én magyar vagyok. Az unokám már nem magyar de az unokám. Miért kezdeném öt (vagyis öket) magyarositani? Úgysem lehetne de a legmesszebb ameddig juthatnék az,hogy végül sehova nem tartozónak érezné magát. Igy van jól minden ahogy van.
 

klarissza4

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép, a misszionárius munka, a kinti magyarok néha az igazi magyarok. Mert itthon csak a közöny és a némaság, csüggedés van. A családok tönkremennek a Bank hitelei miatt, az árvíz, az eső. Nem beszélve az iskolások problémái miatt. Ki tud megélni pl.: rokkant nyugdíjból, ami 28. ezer Ft. Miért akar az ország dicsekedni, mikor nyomor van itthon. Az egészségügy is haldoklik. A missziós szolgálat, legyen szeretetszolgálat. Pl. a lepramisszió Budapesten, hány hölgy köt, horgol ingyen. Könnyű annak véleményt mondani, aki egészséges, és van fizetése. Mert bizony az én négy gyermekemből 2 munkanélküli, én pedig rokkant nyugdíjas vagyok. Így nem igen tud boldoggá tenni, hogy mi lesz külföldön. Sajnos, egy fecske nem csinál tavaszt.
Klára Kajári
 
Oldal tetejére