Oszama gyógyít, de ez csak Bicskén számít

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Október 17.

Melitta - 2017 Október 17, 16:46
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Családját, az idegengyűlölet már elűzte, Magyarországon született lányát prostituáltnak nevezték.

    A Hír TV-nek a 25 éve Bicskén élő szír háziorvos azt mondja: képtelenség megjósolni, hogy az Orbán-kormány nemzeti konzultációja hová vezet, az ő felesége és öt gyermeke már külföldön él. 2015 nyarán döntöttek úgy, hogy kipihenik az itteni hangulatot,nem akarták tovább hallani a saját anyanyelvükön azt, ami itt folyt, kerestek egy olyan helyet, ahol színesebb a világ, ahol az emberek bőrszín, vallástól függetlenül egymás mellett békében tudnak élni, és ez Manchester városa volt.

    Ő is csak azért érzi elhamarkodottnak a döntést, mert magára maradt, ötvenvalahány évesen elkezdeni nyelvet tanulni egy kicsit nehéz volt, és még most sem tart ott, hogy követni tudja őket.

    Bourgla Oszama egyik lánya Németországban sebész. Itthon szeretett volna gyógyítani, de féléves hitegetés után a kórház közölte vele, hogy az államtitkárság nem támogatta ezt, a kórháznak meg nem volt 130 ezer forintja, hogy alkalmazza:

    ezért önkéntes munkát ajánlottak fel egy frissen végzett orvosnak, és mivel az angol továbbképzés egy kicsit nehezebb, úgy döntött, hogy Németországot választja.

    Védettség Bicske határáig
    Az orvost közvetlen környezetében soha nem érte atrocitás amiatt, hogy szír származású, éppen ellenkezőleg, bátorították őt.

    Az egyszerű emberek megszerették a háziorvosukat, és próbálnak ragaszkodni hozzá.

    Ugyanakkor, ha elhagyja Bicske határát, ő ugyanolyan barna bőrű, arab kinézetű ember vagyok,
    mint bármely migráns ebben az országban.

    Próbál minél kevesebbet utazni Bicskén kívül, ha megy, a barátaival teszi, hiszen soha nem tudhatja, kiben, milyen reakciókat vált ki.

    Most lehet, hogy azt mondják, hogy én túlzok, (…) de Őcsényben láttuk, hogy a kisgyerekek megérkezésének puszta híre mekkora riadalmat tudott kiváltani azokban a szerencsétlen emberekben, akik tulajdonképpen sosem láttak még menekültet.

    osama.jpg
     
    Ring Magazin, Ernoe és vazonosito kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Október 17.

    1. tornando
      tornando
      Elrendelt az az törvénybe iktatott idegen gyűlölet persze hogy nincs
      Ha nem teszel olyat nem fognak börtönbe zárni vagy megbüntetni
      De mégis lett idegen gyűlölet a plakát kampány után egy elég jól mérhető idegen gyűlölet
      Idegen minden kívülálló nemre fajra foglalkozásra tekintet nélkül.
      Már az is mindegy miként került az országba
      Már ránézésre ítélnek és az embert nem ismerve
      Néha összekeverik mint gumeliget #19
      Ne mismásoljatok az idegen gyűlölelő mélyen előítéletes és már külsőre ítél (beskatulyáz, kriminalizál)
      És gyakran támad "Itt mi nem szeretjük az idegeneket"
      Meg se várja hogy megismerje, eleve feltételezi szemét népség és gyűlöl és tettlegességre ragadtatja magát időnként az idegen gyűlölő
      Ezt nem jogszabályi utasításra teszi persze Hanem kampányhatásra romlott el lelke
      Nem volt Ő győlölő ami volt az másként nevezik
      Utoljára módosítva: 2017 Október 18
    2. Nikosz99
      Nikosz99
      Vajon hol tanult sebésznek az orvos lánya? Gondolom ugyanaz nem segítette hogy itt dolgozhasson mint a többi orvost. Ugyanazért is ment el. Ugyanazért szakadt szét a család mint a többi. Látott valaki szegény orvost Magyarországon? Tiszteletem a lelkiismeretes orvosoknak.
    3. Nikosz99
      Nikosz99
      Ezt az esetet kifejthetnéd konkrétabban. Mert hasonlót már hallottam csak kicsit másképp.
    4. Melitta
      Melitta
      A tv be is volt egy riport a dokival, otthon vegzett a lanya es utana ment ki. Igen sok szegeny orvos van otthon ezert is mennek el. 130 ezer FT a kezdo fizetes. Gondolom te is tobbet keresel. Az osszes nem boravalos orvoslas igen szereny keresetet biztosit. Nem a plasztikai sebeszre es a nogyogyaszokra gondolok.
      Georgina Bojana, ladybug7spots és Ernoe kedveli ezt.
    5. Ernoe
      Ernoe
      -
      Németországban a "Vermummungsverbot" nem a muszlemokkal kapcsolatban hanem az RAF és álltalánosan a tüntetések miatt lett létrehozva. Enyit tudnod kéne a Történelemböl. München televan gazdag arab országokbol jött turistákkal akik burkát hordanak, a repülöbe beszálláskor, vagy igazoltatáskor (ha lenne) azonnal megmutatják az arcukat, néha még a TV-reporternek is. Fejkendö sincs az iskolába megtiltva.
      -
      Miért is tiltanák meg Mo.-on ilyesmit, a muszlemok száma 0,03% :)
      -
      Hangsulyozom a Koránban egy szo sincs a Burkárol, ezért nem is foglalkozik vele sehol a vallás-állam szerzödés, ahogy mondod Islam-törvény.
      -
      Nincs államilag elrendelt idegengyülölet mondod, ez nevetséges. Nem konzultász a Nemzeteddel? :rohog:
      Utoljára módosítva: 2017 Október 18
      ladybug7spots kedveli ezt.
    6. Ernoe
      Ernoe
      -
      Magyarországon.
      -


      Az egyesült nemzetek szervezetének egy képviselöje modja:
      0:33 "Más országokban egy kisebbség aki egy idegengyülöletet szit, Magyarországon a kormány"
      -
      Enyhitésképpen megjegyzi, "Pozitiv azonban, hogy a nyilvánosság véleménye megosztott. "
      -
      Megjegyzem, a kormány küzd a megosztott vélemények ellen és azota referendumot, "nemzeti konzultatiokat" hozott létre, ahol megmondja a népnek mit kell gondolniuk. Mindez közpénzböl egy pártpropaganda.
      -
      Utoljára módosítva: 2017 Október 18
      Melitta, ladybug7spots és tornando kedveli ezt.
    7. Nikosz99
      Nikosz99
      Speciel erre a mondatodra gondoltam:
      "Az utca embere nem kérdezi ki vagy, ha nem tetszik az orrod összevernek, diszkriminálnak, kigunyolnak, megsértenek, degradálnak..."
    8. Nikosz99
      Nikosz99
      Tehát nem azért keresett a lánya keveset mert diszkriminálták volna a származása miatt. Bár a doki mintha erre utalt volna.
    9. Ernoe
      Ernoe
      Nyilvános helyen tilos az emberevés, ez érvényes Mo.-ra is. Ennek ellenére lelett lövöldözve Mo.-on majd egy tucat ember, több mind félszázan megsebesültek pusztán azért mert az Orbán által emlegetett ethnikába nem passzoltak bele. Ez önmagában elkeseritö de a leg fájobb, hogy mögötte egy kollektiv bünösség huzodik meg, nehezen találsz, több mind 10 év után is, olyat aki kellö vehemenciával elutasitaná a cigányok elleni gyilkosságokat.
      -
      Ami megtörtént 1944-ben arrol senki nem akar hallani, az emlékmüvek a Dunaparton permanens belesznek szenyezve... nem is akarom felsorolni az egészet mert elgondolkozás helyett csak ujabb gyülölet jön létre a tettesek, szimpatizánsok lelkében.
      -
      Több esetet ismerek, evtizedeken keresztül migratioban élt magyarok honvágytol hajtva visszaköltöztek a szülöhazájukba de nem találták a helyüket, a honfitársak ott szurtak ki velük ahol csak tudtak, keserüen visszajöttek No.-ba.
      -
      Nem kell, hogy az utcán belédrugjanak, az eredmény ugyan az, ha ismerösök, barátok rokonok, szeretönek látszo beszélgetés közben elmondják neked az aggájaikat, hogy a Soros, korábban Kalergi terv egy "Lopakodó népirtás Európa népei ellen"
      -
      Még a kezembe is nyomják a röplapokat, amin pl. az áll, hogy: "A faji keveredés pestise évente többezer kevert fajú gyermek megszületését eredményezi.." aztán mindha mi sem történt volna az asztalhoz invitálnak bennünket: "Vegyetek, egyetek!" - mosolyognak, a feleségem kiváncsian kérdi "Mi állt a papiron?"
      -
      Most forditsam le, hogy a gyerekeinket a pestissel hasonlitják össze, te pedig egy aljas terv eszköze vagy, de ne aggodj, a jelenlevök azok kivételek. Ök nem rasszisták de... tudni vélik mi a tutti. :(
    10. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Alapvetően abban látom a problémát, hogy a magyar nép (és nem csak a vezetőik) sosem vették a bátorságot, hogy szembe nézzenek a múltjukkal, tanuljanak belőle és lezárják azt.
      Tükörbe nézni bizony igen kelemetlen, ha tudja valaki, hogy bűnei vannak...egyszerűbb lesunyt fejjel járni és másokra mutogatni.

      Ez mérhetetlenül szomorú... és undorító.
    11. Nikosz99
      Nikosz99
      Ja, megint a cigánygyilkosságokkal jössz. Mindenki elutasítja az efféle cselekményeket. Ahogy a lincselést is ami szintén megtörtént. Orbán etnikájába nem passzolnak? Ez érdekes lenne... :) Gondolom a mostani lakóhelyed múltja és jelene nem zavar azzal nem foglalkozol.
      Milyen barátaid vannak neked? Ilyen röpirat-osztogatók? :eek:
      Mellesleg ez nem volt válasz arra amit írtam csak mellébeszélés de már megszoktam.
    12. Nikosz99
      Nikosz99
      Te talán bűnösnek érzed magad kollektíve?
    13. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Itt nem kollektíve, hanem az egyénről van szó.
      Bár koros vagyok, nem éltem még (vagy csecsemő voltam) e kishon vérzivataros időszakaiban, nem hunyom be a szememet az akkor történtekkel, az egyéni /személyes hozzáállással, viselkedéssel kapcsolatban sem.
      Különösen nem egy olyan országban és egy olyan nép tagjaként, ahol tapsoltak és ma is sokan tapsolnak a rasszizmusnak, a kirekesztésnek, a megkülönböztetésnek, az elnyomásnak....személyes érdekből, vagy egyszerűen ostobaságból.
      Melitta és Ernoe kedveli ezt.
    14. Vegetable
      Vegetable

      A kinaiakkal szemben nincs elutasító politikája a kormánynak. Azonosithatóan ázsiaiak. Az afrika felöl jöttek ellen vannak, tehát akiknek a barna valamelyik foka a bőre, azokat éri attrocitás. Megjegyezném ezzel azt a cigánygyülöletet is felszítjják, amivel annyit próbáltak a fideszéra elött harcolni, hogy aki nem illeszkedett be közülük, annak sikerüljön. Ott is romlik a helyzet, mert nehezen kapnak munkát, és ha ugy nő fel valaki, hogy a szülőknek nincs munka, más lesz a gondolkodása. Ez a hófehér bőrü ősmagyarokra is igaz.
      Tehát az európai és ázsiai külsőt hagyjuk, a lengyel fehér, csak külföldiül beszél. Az örmények se néznek ki afrikainak. Úgy mellesleg. Még részben se.
    15. Ernoe
      Ernoe
      Lehet, hogy "mindenki" elutasitja a cigányok orvul valo lelövöldözését de tölled még nem halottam ezt.
      Most is zsigerböl megprobálsz valamit felszámolni a bünösök oldarára. Szégyen.
      -
      A "röpiratokat" itt olvastam elöször a CH-on, ti tették be "hazafik", a mai napig megtalálhato magyarul az interneten.
      A legujabb "Nemzeti Konzultátio" pont erröl, a "faji keveredés pestiséröl", az "europai faj megvédéséröl" szol. Erröl kell döntsetek. :(
      -
      Már hogyne erdekelne a mostani hazám multja. Az állásfoglalásom teljes öszhangban van azzal amit képviselek.
      Ök voltak a gyilkosok, Horthy és a többi akinek ma konjukturája van Mo.-on pedig a szállitok.
      Utoljára módosítva: 2017 Október 18
    16. Nikosz99
      Nikosz99
      Oké akkor bűnösnek érzed magad egyénileg?
      udvarfy kedveli ezt.
    17. Nikosz99
      Nikosz99
      Na most akkor mégse idegengyűlölő? Mert az valahogy sántít hogy idegengyűlölő de nem gyűlöli az ázsiait a lengyelt az örményt stb. A cigány meg nem is idegen.
    18. Ernoe
      Ernoe
      -
      Tölled nem azt kérem számon amiröl nem tehetsz, mert nem is éltél,
      hanem azt, hogy miként itéled meg a multat, a másik által elkövetett embertelenséget?
      -
    19. Nikosz99
      Nikosz99
      Most mit vársz? Ha csak ez a szíved vágya kijelenthetem hogy elutasítom a cigányok orvul lelövöldözését sőt ugyanúgy más gyilkosságokat is bárki kövesse el.
      Nem valamit számolok fel te is tudod miről van szó csak elhallgatod. Pedig én meg tőled várnám el hogy elutasítsd a lincselést mert az is gyilkosság.
      Hozhatnád a hozzászólást amiben ilyen röpiratokat hoztam. Ha nem tudod akkor ne beszélj velem többes számban. Az előbb még azt írtad a barátaid adták neked. Az interneten sok minden van németül is többek közt.
      Mit is képviselsz?
      udvarfy kedveli ezt.
    20. tipasa
      tipasa
      az én írásomat olvastad? Olyanokat irsz !!!!! Ennyi zöldség

Megosztás