Pákh Imre nem viheti ki a Golgotát az országból

A tulajdonos a védett tárgyat engedély nélkül nem viheti külföldre, a műtárgyat és kiállítási vagy őrzési helyét nyilvántartásba veszik, a Műtárgyfelügyeleti Iroda időnként ellenőrizheti a műkincset, illetve a tulajdonosnak hozzáférhetővé kell tennie kutatási, kiállítási célokra - közölte a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője.

Forster Központ: Pákh Imre nem viheti ki a Golgotát az országból

A tulajdonos állampolgársága és a műkincs vásárlási helye sem releváns a védetté nyilvánítás szempontjából, így a védési eljárás alatt véglegesen nem vihető ki az érintett műtárgy az országból - mondta el az MTI-nek szerdán Buzinkay Péter, a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője annak kapcsán, hogy előző nap a Miniszterelnökség kezdeményezésére elindították az amerikai Pákh Imre tulajdonában álló Munkácsy-festmény, a Golgota védetté nyilvánítását.

Az irodavezető elmondta, hogy a törvény szerint az ideiglenes és az "állandó" védettség között gyakorlatilag nincs különbség, a tulajdonos a védett tárgyat engedély nélkül nem viheti külföldre, a műtárgyat és kiállítási vagy őrzési helyét nyilvántartásba veszik, a Műtárgyfelügyeleti Iroda időnként ellenőrizheti a műkincset, illetve a tulajdonosnak - vele egyeztetett módon - hozzáférhetővé kell tennie kutatási, kiállítási célokra.

A védettség ugyanakkor az államnak elővásárlási jogot biztosít, amely azt jelenti, hogy az állam egy esetleges adásvétel esetén az eladó és a vevő által meghatározott áron juthat a műkincs birtokába.

Az irodavezető hangsúlyozta, a védési eljárás megindítása ellen jogorvoslat nincs, viszont ha az eljárás - három hónapos határidővel - lezárult, akkor az eljárást lezáró érdemi döntés ellen lehet fellebbezéssel élni, lehet kérelmezni a kivitelt vagy akár a védettség megszűntetését is: első fokon a Műtárgyfelügyeleti Iroda az eljáró hatóság, másodfokon a Forster Központ elnöke, ezt követheti egy bírósági kereset - tette hozzá.

A védési eljárásban előbb kirendelt szakértők mondanak véleményt, majd a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) vitatja meg az ügyet, végül pedig a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hoz határozatot.

Kedden Pákh Imre a TV2 hírműsorában arról beszélt, hogy új ajánlatot tett a a Magyar Nemzeti Banknak (MNB): korábban szóban, de már írásban is elküldte az ajánlatát. E szerint a korábban a Golgotáért kért 9 millió dollárért egy csomagot ajánl. A Krisztus-trilógia tagja, a Golgota című festmény mellett a tulajdonában lévő további 52 Munkácsy-festmény 10-12 évre szóló letétbe helyezését is felajánlotta a MNB-nek vagy más magyar állami intézménynek - fejtette ki az amerikai műgyűjtő.

Az MTI megkeresésére a MNB szerdán közölte: a korábbi nyilatkozatokhoz képest új információt nem áll módjában megosztani. Válaszukban hangsúlyozták: az MNB elkötelezett a nemzeti értékmegőrzés és értékteremtés iránt, azaz továbbra is célja, hogy a Golgota című kép is állami tulajdonba kerüljön, a Munkácsy-trilógia pedig Magyarországon egyben maradjon.

Szakértő szerint a nemzeti kultúra védelmét szolgálhatja a Golgota kivitelének megakadályozása

Az állam megakadályozhatja a Golgota című Munkácsy-festmény kivitelét az országból, egy műkincs védetté nyilvánítása a nemzeti kultúra védelmét szolgálja - mondta Kende Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi jogi tanszékének oktatója.

A szakértő kifejtette: egy műkincs védetté nyilvánításának lehetősége nem kizárólag Magyarországon áll rendelkezésre, több európai uniós tagállamban van hasonló szabályozás.

A védetté nyilvánítás a tulajdonjogot annyiban korlátozza, hogy a védett műkincset nem lehet az országból kivinni, a helyét a Forster Központnak be kell jelenteni, és az államnak elővásárlási joga van rá - magyarázta. Hozzátette: amíg viszont nem adja el a műkincset a tulajdonos, addig tarthatja bárhol, csak nem viheti ki az országból. Kende Tamás közölte: a védettség viszont nagyon komoly árcsökkentő tényező a műkincspiacon.

A jogász hangsúlyozta: a védetté nyilvánítás a nemzeti kultúra védelmét szolgálja. Ezekben az esetekben államigazgatási határozatot hoznak, és a tulajdonos bírósághoz fordulhat, ha a határozat nem felel meg a jogszabályoknak - magyarázta.

Pákh Imre, a Golgota tulajdonosa múlt vasárnap közölte az MTI-vel, hogy elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd délután azt mondta: az ideiglenes védettséggel nem kerül állami tulajdonba a kép. Ugyanakkor, ha Pákh Imre el akarná adni a képet, a magyar állam elővásárlási joggal rendelkezik.

Az államtitkár kiemelte: ha reális áron meg tudnak állapodni Pákh Imrével, továbbra is szeretnék megvenni a képet, mert az a céljuk, hogy a Golgota Magyarországon maradjon. Ha a festményt mégis másnak adná el Pákh Imre a védettség nyomán, akkor sem lehetne kivinni az országból - tette hozzá.

pakh.jpg
 
Próbálj már egy kicsit gondolkodni is, ne csak hajtogasd ugyanazt! Figyelj, mondok egy hasonlatot. Kérlek FIGYELMESEN olvasd el.

Megvettél mondjuk TE MAGAD drága pénzen egy könyvet az antikváriumban. Valamikor a XX. század elején nyomták ki, gyermekkorodban olvastad, aztán egy tűzesetben elveszett a te példányod, évtizedeken át kerested, de sehol se lehetett kapni. Most megláttad, nosza azonnal meg is vetted, örülsz neki, jaj de jó!

Pár hét múlva elutazol Budapestre valamiért, és találkozol egy régi ismerősöddel is. Ez nem véletlen, mert korábban telefonon beszélgettetek, mondtad is neki milyen boldog vagy ezzel a könyvvel, s ő ezután azt javasolta hogy ha Pesten jársz térj be hozzá, s mutasd meg neki is a könyvet mert érdekli őt.

Te tehát Pesten járva elmentél hozzá, s megmutattad a könyvet neki. Ő megnézi, s közli veled, hogy hiszen ez egy olyan könyv amit még az ő dédapja írt! Aki persze már rég halott. De akkor is a dédapja írta, az ő családi neve is az ami a könyv szerzőjéé, szóval ez CSALÁDI MŰKINCS szerinte, pláne mert e könyvből neki sincs egy példánya se. Kéri hogy add el.

Te mondod hogy nem adod, neked is kell, régóta vágytál rá. De igenis add el. És ígér neked egymilliót, kétmilliót... Te eleinte hallani se akarsz róla, de végül belegondolsz hogy elvégre már kiolvastad, sőt, készítettél róla fénymásolatot is, és rengeteg dologra kéne neked pénz... Mondod hogy oké, 10 millióért megkaphatja! Erre megsértődik, azt mondja hogy rohadt szemét haszonleső vagy, ennyit nem szabadna kérned érte, mert ez nem tisztességes! Hiába a te tulajdonod a könyv, akkor sincs JOGOD ennyit követelni! Hiszen ez neki CSALÁDI ÉRDEK, ez, hogy megszerezze! Erre te távozni óhajtasz, de ő fütyent egyet, berontanak a fiai, s közlik veled hogy csak a könyv nélkül távozhatsz, mert azt az ő családjuk VÉDETTÉ NYILVÁNÍTJA! Ami azt jelenti hogy nem mondanak olyat hogy elszedik tőled, hiszen az ugye lopás lenne, csúnyán hangzana, büntetné a törvény... Nem, ők nem lopják el tőled! Ők elismerik hogy a te tulajdonod! De VÉDETTÉ NYILVÁNÍTOTTÁK, azaz nem engedik elvinni a házukból! De mert elismerik hogy a te tulajdonod, megengedik hogy a lakáson belül bármelyik szobába átvigyed, csak mindig meg kell mondd nekik melyik szobában van épp; és bármikor olvashatod is hiszen a te könyved... Ja, hogy ehhez fel kell utazz mindig Jászladányból pestre a saját költségeden?! Erre nagy ívben tesznek, ez a te egyéni szocproblémád. Nekik ehhez szerintük joguk van, mert az ő sokadik ősük írta azt a könyvet.

Na ebbe gondolj bele kérlek. Az elv ugyanis tökugyanaz. Tökmindegy hogy egy család vagy egy ország.

Nem, nem misztifikálom a magántulajdont! Nem szent az a szememben. Simán lehetségesnek tartom hogy egy ország elkobozzon valamit akár kártérítés nélkül is a tulajdonosától. Na de ahhoz hogy ezt indokoltnak tartsam, valami rém komoly ok kell tényleg, mittudomén hogy háború, s egy bányát koboznak el ami egyedüli forrása valami szükséges nyersanyagnak, vagy ilyesmi... Az semmiképp se indok a szememben hogy egy darab FESTETT VÁSZNAT nézegethessenek az ország polgárai, amikor ráadásul simán lehetne róla készíteni tökéletesen élethű reprodukciókat is! Ez itt NEM VÉSZHELYZET. Tehát bár a magántulajdon a szememben nem valami abszolút és mindörökre sérthetetlen szentség, de ez a lehető leghatározottabban nem olyan helyzet, ami a megsértését akár kicsit is elfogadhatóvá tenné a szememben!

Tényleg, miért nem a Faludy hagyatékkal foglalkoznak ehelyett?!

És ezt most miért magyarázod nekem? Mondtam én egy szóval is, hogy korrekt lépés volt, amit az állam tett?

Talán én nyilvánítottam védetté azt a képet? Engem kell győzködni, hogy ez ilyen vagy olyan álságos húzás? Mi van veletek?

Talán nincs jogom örülni annak, hogy itt van a kép Magyarországon?

És most mit csináljak én Pákh érdekében? Tartsak éhségsztrájkot, hogy ő megkapja a plusz 3 milla dollárt?
Ha azt írom ide, hogy jaj szegény Pákh, de rettenetes, hogy nem viheti el a Munkácsyt, és nem adhatja el pl. egy szaúdi sejknek vagy egy orosz oligarchának, mit tudom én, akkor megnyugszotok? Ó, de kár, hogy nem viheti el! Így jó?
 
Igen, hasonlót tennék Pákh helyében: Mindenki azt mondja hogy úgyis gazdag a fickó. Oké. Csomagolja be, szállítsa el... Aztán semmisítse meg. S mielőtt erre rájönnek, utazzék el az országból. Nem hiszem hogy Amerikában megbüntetnék amiatt, mert megsemmisítette a TULAJDONÁT... A magyarok meg tehetnek neki egy szívességet, ha nem Magyarisztánban van. Nem megy többet Orbániába, oszt' jól van csókolom. Legközelebb azt hiszem ezerszer is meggondolna egy ilyen lépést a magyar kormány.

A műkincsrombolás most úgyis divat, lásd Iszlám Állam.
 
Tudod azt nem lehet üzletnek nevezni (biznisznek még annyira sem), ha megmondják kinek és mennyiért adhatom a portékámat. Már pediglen itt ez történt…

Kedves Flamingó, tényleg ennyire nem lehet érteni az iróniát a soraim között?
Én egy pillanatig sem kampányoltam sem a kormány mellett, sem a kormány módszerei mellett. Ironikusan írtam le, mi lehet az ő szemszögük. Pont én értenék egyet ezzel a bizniszközpontú rendszerrel, amikor az egész kapitalizmustól meg a mammonimádatától rosszul vagyok?

Nekem már ott nem tetszik az egész, hogy egy ilyen festmény magánkézben van, és árucikk. Lehet, hogy Munkácsy anno eladta, mert meg akart élni, de Leonardo is megrendelésre készítette a festményeit, a Mona Lisát is, magánembereknek, most mégis közkincs.
Egy irodalmi mű 70 év után lesz közkinccsé, akkor járnak le róla a szerzői jogok. Egy ilyen festménnyel is így kellene, hogy legyen. Ezért nekem alapból az egész rendszer gusztustalan, meg ahogy kufárkodnak ezzel a képpel.
Sajnálom, ez az én véleményem.
De a képet nem én nyilvánítottam védetté, és nem vagyok a kormány tagja sem, nem engem kell letámadni.
 
Csakhogy:
a tulajdonosnak hozzáférhetővé kell tennie kutatási, kiállítási célokra - közölte a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője.
Értem! Az övé. Az országból nem viheti ki. Meghatározott helyen, meghatározott körülmények között kell tartania.
Anélkül, hogy Pákh úrral rokonszenveznék: esetleg a kép klimatizált légtérben tartásának költségeit felszámítják Pákh úrnak? Vagy az esetleges állagmegóvási költségeket? Esetleg a vagyonadó hatálya alá esik egy ekkora műkincs?
 
Kedves Flamingó, tényleg ennyire nem lehet érteni az iróniát a soraim között?

Sajnos én csak a kép szeretetét olvasom ki a soraidból, meg azt, hogy úgy kellett az ügyeskedő parasztjának…
De lehet, hogy nem tudok a sorok között olvasni…
Én egy pillanatig sem kampányoltam sem a kormány mellett, sem a kormány módszerei mellett.
akkor a lenti soraid mire véljük?:(
... Hogyan jut egyáltalán eszébe kivinni az országból? Ráadásul a kép egy trilógia része. A másik részét 5,7 millió dollárért vette meg a magyar állam. Ezért 6 millát kínált, ez a becsült ár felső határa. Akkor ez az ember mit nyerészkedik itt kilenc millióért?

Az állam nem einstandolt, korrekt összeget ajánlott fel a képért, a pacák meg visszaél azzal, hogy tudja, nem szeretnénk, ha elvinné a képet, mivel a magyar kultúra részének tekintjük. Ezért jól meg akarja vágni az államot (azaz minket, adófizetőket). Szerintem ő a tisztességtelen. Jól tették, hogy nem engedik neki elvinni. Ez az én véleményem.
... Éppen azért létezik a műkincseken védettség, mert minden nemzet igyekszik óvni a nemzeti értékeit lelketlen kufároktól. Ez a kép pedig egy ilyen műkincs.

A képért pedig tisztességes árat kínáltak. A pacák jár el tisztességtelenül, amiért 50%-kal magasabb árat kér érte, csak mert tudja, hogy az állam mindenképpen szeretné a képet itt tartani. Attól még, hogy valaki képekkel kereskedik, lehetne tisztességes. Ha nem az, akkor ne csodálkozzon.

Az atombomba mióta műkincs?
Nem vették el tőle, az ő tulajdonában marad, csak nem viheti el.

Pákh úrnak joga van annyit kérni, amennyit akar, az államnak meg joga van azt a műtárgyat védetté nyilvánítani, amelyiket jónak látja.

Ez így igaz, erre alapozott a magyar állam is. Nem vagyok benne biztos, hogy a kép védetté nyilvánítását meg lehet támadni bíróságon. Szerintem ehhez az államnak joga van. Hogy aztán mennyire korrekt... nem érzelmekre épül, így van.

Az se sportszerű, amit Pákh úr csinált, de így van, joga van annyit kérni, amennyit nem szégyell. A magyar államnak meg ehhez volt joga.
Kétmilliárd forint nem bagó. Nekem ne sírjon Pákh úr. Blöffölt, és rápacsázott. Majd most odaadja 6 milláért is, meglátjátok. Ilyen a kereskedés maffiáéknál. Pákh is megéri a pénzét :D

... De így magasról teszek az egész kufárkodásra. Én ebben most a kormány mellett állok. Örülök, hogy itt a kép és kész. Nem loptak el semmit Pákhtól. Nyilván volt ez a jogi kiskapu, ők meg kihasználták. Ennek a Pákhnak meg nem sok esze van, már bocsánat! Mutatja ezt az is, hogy ennyi pénzt hagy elúszni, mert nagyobbat akar markolni. Mint Aesopus kutyája, aki a víz felett a tükörképe szájából is ki akarta venni a csontot.
Az meg, hogy Jóskapista mit gondol emiatt a világ túlsó felén Magyarországról megint csak nem érdekel. Annyit megér a kép, hogy ők pufogjanak.
Én azok közé sorolom. Örülök, hogy védetté is nyilvánították.
Pákh úr problémája meg nagyon nem érdekel, a kép itt van, és remélem, hogy itt is marad.
És ez csak az első három oldal.
Ironikusan írtam le, mi lehet az ő szemszögük. Pont én értenék egyet ezzel a bizniszközpontú rendszerrel, amikor az egész kapitalizmustól meg a mammonimádatától rosszul vagyok?
enyhén szólva az irónizmusod igencsak egyetértésbe burkolt, amikor a kormány lépéseiről írsz (lásd fentebbi vastagított soraid), de a te dolgod.
Nekem már ott nem tetszik az egész, hogy egy ilyen festmény magánkézben van, és árucikk. Lehet, hogy Munkácsy anno eladta, mert meg akart élni, de Leonardo is megrendelésre készítette a festményeit, a Mona Lisát is, magánembereknek, most mégis közkincs.?
Ugye tudod hogy nem 70, de 200 évvel az elkészülte után is magántulajdonban volt…
Egy irodalmi mű 70 év után lesz közkinccsé, akkor járnak le róla a szerzői jogok. Egy ilyen festménnyel is így kellene, hogy legyen. Ezért nekem alapból az egész rendszer gusztustalan, meg ahogy kufárkodnak ezzel a képpel.
Sajnálom, ez az én véleményem.
De a képet nem én nyilvánítottam védetté, és nem vagyok a kormány tagja sem, nem engem kell letámadni.
Nem támadunk, vitatkozunk. Legalábbis én nem támadtalak, csupán megpróbáltam érvelni a véleményeddel szemben.
És, ha csak egy kicsit is befogadtál az érveimből, akkor volt értelme.
Egyébként ez a lépés messze túlmutat Pákh Imrén.
Itt már arról van szó, hogy nem csak magáncégektől (lásd magánnyugdíjpénztár), nem csupán alapítványoktól (lásd norvég támogatás), de magánemberektől is elveszik, ha valami kell a hatalomnak, mert még egyszer hangsúlyoznám, hogy itt most egy magánszemély és az MNB (NEM A KORMÁNY VAGY BÁRMELY HÁTTÉRSZERVE), közötti megállapodásba avatkozott be a védettséggel.
 
Utoljára módosítva:
Sajnos én csak a kép szeretetét olvasom ki a soraidból, meg azt, hogy úgy kellett az ügyeskedő parasztjának…
De lehet, hogy nem tudok a sorok között olvasni…

Ezek szerint nem értettél, mert nem illettem ilyen jelzővel Pákh urat.
Azt viszont mondtam, és fenntartom, hogy ugyanúgy visszaél az alkufölényével, ahogy az állam visszaélt a jogával, hogy a képet védetté nyilvánítsa.
Az sem túl elegáns, hogy másfélszeres árat kérek a képért, mert tudom, hogy ez a magyaroknak fontos.
Ha ezt ti elfogadjátok, mondván, hogy annyit kér a képért, amennyit nem szégyell, akkor az uzsorakamatra is rábólinthatunk, hogy az is korrekt, ha valaki a százszorosát kéri vissza annak, amit kölcsönad. És milyen antidemokratikus, hogy az állam ezt bünteti (a bankokat bezzeg nem bünteti érte, de ez más téma.)
Egyik fél eljárása se volt korrekt, és attól még nem fogom helyeselni Pákh hozzáállását ehhez az üzlethez, mert utálom a magyar kormányt.

És Pákh helyében nekem nem lenne szívem kivinni az országból a képet, amikor végre együtt lehetne a trilógia. Sztem senki sem fog neki 9 millát adni érte, mert csak a magyaroknak ér ilyen sokat.

Azt se értem, miért mondjátok, hogy elvették meg ellopták tőle a képet. Övé a kép. Engedéllyel kiviheti az országból és el is adhatja. Az állam elővásárlási joga nem azt jelenti, hogy nem adhatja el másnak, vagy hogy csak ennyiért vagy annyiért adhatja el. Eladhatja ő akárkinek 20 milla dollárért is. Csak éppen aki megveszi, az se viheti ki engedély nélkül az országból.
Nem értem, mi ezzel a problémátok. Nem mindegy, hogy hol a kép? Miért, Pákh úr talán a kandallója fölött vagy az éjjeliszekrényén akarja tartani?

Igen, egyetértek azzal, hogy maradjon itt a kép.

Ugye tudod hogy nem 70, de 200 évvel az elkészülte után is magántulajdonban volt…

Ugye tudod, hogy a Golgota is magántulajdonban van, és abban is maradt? Senki sem államosította a képet. A kép most is Pákhé.
 
Egyébként ez a lépés messze túlmutat Pákh Imrén.
Itt már arról van szó, hogy nem csak magáncégektől (lásd magánnyugdíjpénztár), nem csupán alapítványoktól (lásd norvég támogatás), de magánemberektől is elveszik, ha valami kell a hatalomnak,

De NEM vették el tőle!
Én sem vagyok Fidesz-fan. Én sem értek egyet a kormány számos intézkedésével. Igaz, ekkora indulat talán nincs bennem a kormánnyal szemben, mert minek. Csak nekem lesz tőle gyomorfekélyem.

De azért, mert haragszol a kormányra, meg bosszant a nyugdíjpénztárak lenyúlása, Pákh ne vigye már ki a képet az országból!

Jó, talán ha valamelyik stadiont pár száz férőhellyel kisebbre építik, esetleg ki lehetett volna szorítani Pákhnak azt a plusz 3 millió dollárt. A stadion úgyis üres. De nem én vagyok a döntéshozó.

mert még egyszer hangsúlyoznám, hogy itt most egy magánszemély és az MNB (NEM A KORMÁNY VAGY BÁRMELY HÁTTÉRSZERVE), közötti megállapodásba avatkozott be a védettséggel.

Mert a Magyar Nemzeti Bank kié?
 
Nekem már ott nem tetszik az egész, hogy egy ilyen festmény magánkézben van, és árucikk

Van nemi diferencia a festmeny es egy konyv kozott, a festmenybol egy van eredeti a konyvbol meg valoszinu sokkal tobb marad fent egy nyomtatasbol szaz ketszaz ev tavlataba is.
Miert ne lehetne magankezben egy festmeny? a konyv is magan kezbe kerul abban a pillanatban mikor megvasaroljak.
Minden ami szaz evnel oregebb az antiknak minosul es az ara csak is felfele megy, mert egyre kevesebb van belole, igy ki ki a maga zsebehez merten vasarol oreg konyvet, kepeslapot, vagy festmenyt.
A festok szivesen adnak muzeumoknak galleriaknal egy egy kepet, hogy meg eletukbe minnel tobb helyen keruljenek be a muveszeti konyvekben minnel sikeresebb kelendobb legyen az alkotasa.
MInden festo ha nem megrendelesre dolgozik , akkor eladasra fest.
Minden targy a muveszeti is arucikk vasarolhato es eladhato. Ha nem igy lenne akkor valoban ehen halnanak a festok irok kepzomuveszek stb.
Sztem senki sem fog neki 9 millát adni érte, mert csak a magyaroknak ér ilyen sokat.
Ismeteljuk magunkat allitod hogy senki nem ad erte 9 millat.A Magyar Kormany adott ilyen arfekvest 2 eve, mara meggondolta magat es atadta a Matolcsieknak az uzlet megkoteset.
De van 10millios ajanlat is igaz nem magyaroktol.
Ennek a kepnek piaci erteke van mert antik es jo is a kep, a festo hires lehet menni vele barmelyik arveresre ami elkepzelheto hogy meg tobb penzt is hozhat.

a Seuso kincsek is penzt ernek es meg tulajdonjog sincs igazan tisztazva.
A tárgyalásokat Baán László és Lázár János vezette, a visszaszerzés költsége 15 millió euró volt. Orbán Viktor rajtuk kívül a hazaszállításért a TEK-es Hajdu Jánosnak is köszönetet mondott.

Ehez kepest en olcsonak is talalom a Golgota kepet.
 
Utoljára módosítva:
Van nemi diferencia a festmeny es egy konyv kozott, a festmenybol egy van eredeti a konyvbol meg valoszinu sokkal tobb marad fent egy nyomtatasbol szaz ketszaz ev tavlataba is.
Miert ne lehetne magankezben egy festmeny?

Nem egy kötet könyvre gondoltam, nem annak jár le a joga 70 év után, hanem a tartalmának. Ami azt jelenti, hogy jogdíjfizetés nélkül fel lehet használni, ki lehet adni újra, filmre vinni, stb.

Lehet magánkézben egy festményt, de amikor egy nemzet egy műkincset kulturális örökségének tekint, akárcsak az olaszok a Dávid szobrot, vagy a Mona Lisát, akkor azért az mégse olyan, mint az a doboz tej a boltban, amit megveszek.
 
Abban mindnyájan egyetértünk, hogy Pártunk és Kormányunk alulmúlta önmagát, amikor egy kiállításra kölcsön kapott képet védett nemzeti kinccsé nyilvánított.
Abban nem értünk egyet, hogy a trilógia együttes megtekinthetősége magyar területen megéri-e azt a presztizsveszteséget, amit Pártunk és Kormányunk eme intézkedése jelent.
Nem hiszem, hogy az EU-ban ez nagyobb megrökönyödést váltana ki, mint a menedékkérők és gazdasági menekültek egybemosása, vagy a halálbüntetésről vallott viktoriánus nézetek. Adalék. Alkalmasint csepp a pohárban.
Meg néhány hazáját szerető magyarban váltotta ki, hogy túlcsordult.
 
Nem egy kötet könyvre gondoltam, nem annak jár le a joga 70 év után, hanem a tartalmának. Ami azt jelenti, hogy jogdíjfizetés nélkül fel lehet használni, ki lehet adni újra, filmre vinni, stb.

Lehet magánkézben egy festményt, de amikor egy nemzet egy műkincset kulturális örökségének tekint, akárcsak az olaszok a Dávid szobrot, vagy a Mona Lisát, akkor azért az mégse olyan, mint az a doboz tej a boltban, amit megveszek.
Piciri különbség: a Dávidot a firenzei dóm építőbizottsága rendelte meg és fizette ki. Olasz földön készült olasz rendelésre, olaszok fizettek érte. Ugyanez a helyzet a Giocondával is. És nem ez a helyzet a Golgotával.
 
Utoljára módosítva:
Piciri különbség: a Dávidot a firenzei dóm építőbizottsága rendelte meg és fizette ki. Olasz földön készült olasz rendelésre, olaszok fizettek érte. Ugyanez a helyzet a Giocondával is. És nem ez a helyzet a Golgotával.

Akkor vigye a Pákh a Golgotát a csodába, hát most mit mondjak erre. Én ettől nem leszek se szegényebb, se gazdagabb. Egyelőre Debrecenbe se szándékozok utazni megnézni, lehet, soha nem is fogom látni.
 
De NEM vették el tőle!
Kb mint a sorkatonák fegyvere (sőt manapság a tiszteké is) - nem vették el csak nem használhatod , nem viheted magaddal…
Pedig a te neveden van.
Én sem vagyok Fidesz-fan. Én sem értek egyet a kormány számos intézkedésével. Igaz, ekkora indulat talán nincs bennem a kormánnyal szemben, mert minek. Csak nekem lesz tőle gyomorfekélyem.

De azért, mert haragszol a kormányra, meg bosszant a nyugdíjpénztárak lenyúlása, Pákh ne vigye már ki a képet az országból!
Nem. Én a dilettantizmusa miatt haragszom a kormányra és lehet Pákh egy darabig nem viszi ki a képet, de hogy be sem fog egyetlen más műtárgy sem jönni az is nagyon valúszínű.
Jó, talán ha valamelyik stadiont pár száz férőhellyel kisebbre építik, esetleg ki lehetett volna szorítani Pákhnak azt a plusz 3 millió dollárt. A stadion úgyis üres. De nem én vagyok a döntéshozó.
De bizony 4(5) évente te vagy a döntéshozó.
Mert a Magyar Nemzeti Bank kié?
Akkor talán idetenném a 2013. évi CXXXIX. törvény 1. §-át:
1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Központi Bankok Európai Rendszerének, valamint a Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerének tagja.

(2) Az MNB, valamint szerveinek tagjai az e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól, az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) és a (3) bekezdésben meghatározott esetek kivételével az Európai Unió intézményeitől, szerveitől és hivatalaitól, a tagállamok kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől, illetve politikai párttól.
Tehát az általános vélekedéssel szemben SZINTE semmi köze sem a kormányhoz, sem a parlamenthez (a kinevezési jogokon kívül)
Szóval kié az MNB? Hoppá!

P.s. a 3. bekezdés, mielőtt kérdezné bárki:
3) Az MNB a Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerében betöltött tagságára tekintettel ellátja az Európai Bankhatóság, az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság, az Európai Értékpapír-piaci Hatóság és az Európai Rendszerkockázati Testület hatásköréből eredő, MNB-re háruló feladatokat.
 
Utoljára módosítva:
Kb mint a sorkatonák fegyvere (sőt manapság a tiszteké is) - nem vették el csak nem használhatod , nem viheted magaddal…
Pedig a te neveden van.

Én már nem szeretnék ezen vitatkozni, én csak a privát véleményemet mondtam el az ügyben, és nem volt szándékomban az összes kormányellenes vélemény bokszzsákja lenni

Amúgy továbbra sem értem, miért baj az, hogy nem lehet ezt a képet ide-oda hurcolászni, mint macska a kölykét, hisz ahogy cdurmol is helyesen megjegyezte, a kép speciális elhelyezést, állagmegóvást, megfelelően klimatizált helységet stb. igényel.

Azonkívül, hogy nem lehet a tulajnak a hóna alá csapni, és engedély nélkül kivinni az országból, eladhatja annyiért és annak, akinek csak a akarja. Tehát nyugodtan eladhatja 10 milláért, ha úgy tetszik. Akármikor, most is, ha az állam nem él az elővásárlási jogával, és neki nem kell 10 milláért.
Nem mellesleg egyelőre csak a védettségi eljárást indították meg, a kép még nincs is védve, és ha az befejeződik, a tulajdonos fellebbezhet.

Nem mondom, hogy ez előnyös Pákhnak, vagy nem csökkenti a kép eladási kondícióit, de korántsem arról van szó, amire itt a hsz-ekben kifutja magát a dolog, hogy fegyvert szegeztek Pákh úr fejéhez és kirabolták, elvették tőle a képet, einstandolták, se arról, hogy a kép értéktelenné vált volna, se arról, hogy nem adhatja el, vagy hogy csak az államnak adhatja el, és csak 6 milláért, vagy akármennyiért. Nem értem, miért mondtok ilyeneket.

Én továbbra is úgy látom, hogy valóban "fárasztás folyik" a felek között, Pákh úr nincs is megszeppenve, tudja ő, mitől döglik a légy, körül van bástyázva egy sereg ügyvéddel, nem kell őt félteni, egyenlő felek között folyik itt a sáncháború.
Még az is lehet, hogy nem is bánja ezt az egész levédősdit, mert ha perre kerül a sor, akkor a dupláját ítélik meg neki, mint amit most kér, a franc tudja.
Én remélem, hogy meg fognak egyezni előbb utóbb, és megnyugtatóan rendeződik a kép sorsa.

Nem. Én a dilettantizmusa miatt haragszom a kormányra és lehet Pákh egy darabig nem viszi ki a képet, de hogy be sem fog egyetlen más műtárgy sem jönni az is nagyon valúszínű.

Azt majd meglátjuk. Szerintem egy-egy Remrandt, Picasso vagy más tárlatért nagy pénzeket fizetnek a a galériák, és csak mert a Golgota megvétele körül huzakodás van a tulajjal, nem jelenti azt, hogy a magyar kormány most már az összes műtárgyat le fogja nyúlni, ami bejön az országba. Ez megint olyan, mint az hogy "ellopták a képet Pákhtól".

De bizony 4(5) évente te vagy a döntéshozó.

Jaj, haggggyál már lógva ezzel is! Egy frászt vagyok én a döntéshozó! Én legutóbb se a Fideszre szavaztam, pláne nem kétharmaddal, mégis ők vannak.

Tehát az általános vélekedéssel szemben SZINTE semmi köze sem a kormányhoz, sem a parlamenthez (a kinevezési jogokon kívül)
Szóval kié az MNB? Hoppá!

P.s. a 3. bekezdés, mielőtt kérdezné bárki:
3) Az MNB a Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerében betöltött tagságára tekintettel ellátja az Európai Bankhatóság, az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság, az Európai Értékpapír-piaci Hatóság és az Európai Rendszerkockázati Testület hatásköréből eredő, MNB-re háruló feladatokat.

Megírnád ezt úgy magyarul egyszerű mivoltában egy tulajdonnévvel vagy ilyesmivel? Pl. az MNB Cérna Géza tulajdonában van. Valahogy így. Ezt a fenti paragrafusos izét még értelmezni se tudom, sorry.
 
Utoljára módosítva:
Nekem aztán tökmindegy, én örülök, hogy itt van a kép, hogy aztán hogy egyezkednek róla, az már marhára nem érdekel!
Ha a kormány így megszerzi a képet, bizony jó pár embernek keserű marad a szája íze. Nem egyenes az eljárás semmiképpen.
Engem bizony érdekel, hogy milyen úton-módon szerezte meg a kormány. Még mindig jobb, hogy az adófizetők pénzéből becsületesen kifizeti a megalkudott árat, minthogy ilyen simliskedéseket csináljon.
 
Ha a kormány így megszerzi a képet, bizony jó pár embernek keserű marad a szája íze. Nem egyenes az eljárás semmiképpen.
Engem bizony érdekel, hogy milyen úton-módon szerezte meg a kormány. Még mindig jobb, hogy az adófizetők pénzéből becsületesen kifizeti a megalkudott árat, minthogy ilyen simliskedéseket csináljon.

Jobb, ha kifizeti, de nem szerezte meg a képet. Csak azt akarja elérni, hogy ne lehessen engedély nélkül kivinni az országból. De még azt se érte el, csak próbálja.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,596
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére