Párizs akár már holnaptól meg tudná rendezni az olimpiát

A szervezők szerint a létesítmények 95 százaléka készen áll, és felkészültek a terrortámadásokra is.

A 2024-es olimpia megrendezésére pályázó Párizs megkezdte a nemzetközi kampányát. A pályázat hivatalosan angol nyelvű “Made for Sharing” szlogenjét a francia nemzeti színekkel megvilágított Eiffel-toronyra péntek este kivetítve fedték fel a szervezők.

Az olimpiai játékok szenvedélyét példanélküli ünnepléssel szeretnék megosztani a stadionokban és az utcákon is

– mondta a nemzetközi sajtó képviselőinek Tony Estanguet, a párizsi pályázati bizottság társelnöke. Az angol nyelvű szlogennel pedig egyetemes jelleget kívánnak a szervezők a francia pályázatnak kölcsönözni.

Néhány órával azután, hogy egy elkövető késsel támadt járőröző katonákra a Louvre múzeumánál, Bernard Cazeneuve kormányfő a nemzetközi sajtótájékoztatón úgy vélte, hogy a biztonsági erők gyors válasza bebizonyította, hogy

Párizs kiválóan felkészült az olimpia biztosítására, a rendőrség hatékonyan tud fellépni.

Arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt években Franciaország harminc világversenyt rendezett, s egyiken sem voltak biztonsági gondok.

Franciaország folyamatosan fejleszti a biztonsági intézkedéseket a nagy események biztosítására. A terrorfenyegetettség mindenhol jelen van a világban. Miután minket már ért támadás, adaptáltuk az erőinket. Ezt tettük a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságon, ezt tesszük majd 2024-ben is.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Franciaországban a pályázatot egyaránt a kormányzat és a politikai ellenzék, valamint a civil társadalom, a szakszervezetek és az üzleti világ is támogatja.

“Párizs hidakat, nem pedig falakat épít” – fogalmazott Bernard Cazeneuve.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pénteken megkapta a párizsi pályázati dokumentáció harmadik részét, amelyben a szervezők konkrétan részletezik, hogyan képzelik el a sportversenyek rendezését, a helyszínek közötti közlekedést, a versenyzők elszállásolását. A tervek szerint az olimpikonok 85 százaléka félórás távolságon belül, 30 százalékuk pedig ötperces távolságra lakna a versenyek helyszínétől.

A pályázat szerint Párizsban 90 ezer hotelszoba áll majd rendelkezésre a belváros tíz kilométeres körzetében az olimpia idején, a játékokhoz szükséges létesítmények 95 százaléka pedig – a szervezők szerint – már készen áll.
Párizs 1900-ban és 1924-ben rendezett nyári olimpiát. A NOB a 2024-es helyszínről, azaz a Los Angeles-i, a párizsi és a budapesti pályázatról szeptember 13-án, a limai kongresszusán dönt.

Europress/AFP/Patrick Kovarik

eiffel-torony-660x440.jpg
 
Nem értem hogy miért a franciáknak drukkoltok? Ellenszélbe nem igazán lehet haladni!
Ellenszél?
Miért hiszed azt hogy az Olimpia az valami magasztos, fennkölt esemény????
Tudom azért mert arra neveltek hogy az.
Milyen csodálatos az hogy sportolók piciny gyerekkoruk óta arra készülnek hogy sikert arathassonak az olimpián.
Szól a himnusz és büszkén számolgassuk az aranyakat, hiába ennyi aranyat egy ország sem szerez!!!
Aztán mikor utána számolnak kiderül hogy az országok egy része nem is áldoz annyit a sportolókra....
Európában az olaszok jártak a legjobban, ők mintegy 42 millió forinttal lettek gazdagabbak, ekkora összeggel nyolc aranyérmet kellett honorálnia a taljánoknak. A másik véglet a házigazda britek, ők egy fillért sem kaptak, bármilyen jól is szerepeltek: hiába a 29 elsőség, mindössze a Royal Mail bélyegein láthatják viszont magukat
A világon a legmagasabb pénzösszeget a grúzok kapták: 295 millió forint (egymillió Euró) ütötte a markát minden egyes éremtulajdonosnak, a kis ország versenyzői pedig egy arannyal, három ezüsttel, három bronzzal hálálták meg a rendkívüli jutalmat.
– az 1936-os olimpia után színház- és villamosbérletet kaptak a magyar aranyérmesek, 1948-ban 10 ezer, 1976-ban 70 ezer, 1988-ban 500 ezer, 2004-ben pedig már tízmillió forint volt a jutalmuk. Eddig a pekingi siker ért a legtöbbet, 20 millió forint járt négy éve a győztesekne
– az 51 arannyal taroló kínai házigazdák fejenként 11,9 millióval gazdagabban mehettek haza, az Egyesült Államokban négy éve sem kaptak “sokat”, ott 4,2 milliót ért egy arany, sőt, a németeknél még ennél is kevesebb volt a nehezen kiizzadt győzelem ellenértéke, mindössze 3,6 millió forint.
Szóval hajrá....van itt pénz.
 
Amúgy nem értem, mi a francért nem lehet úgy dönteni, legyen MINDIG a görögöknél az Olimpia?! Eleve, ők találták fel réges-rég, az ókorban még, azaz az ő szellemi leleményük. Másodszor, ott van az a rengeteg építmény is már. Jó, kissé már leromlottak, de szerintem mégis sokkal olcsóbb volna renoválni mint újat építeni. Aztán minden 4 évben mehetne ott a móka, akkor már renoválni se kéne olyan sokat. Sőt, akár lehetne ott Olimpia minden egyes évben, nem csak 4 évente, s akkor már biztos nyereséges is volna! Legalább lenne szegény görögöknek valami biztos bevételi forrásuk is!

Rájuk férne.
 
Végeredményben nem értem, mi értelme van annak, hogy minden nagyobb városban felépüljön (majd tönkremenjen...) tök feleslegesen annyi rengeteg stadion meg más sportlétesítmény, mely képes befogadni a világ csaknem valamennyi sportolóját egyszerre, meg legalább ezerszer ennyi szurkolót! Ez nem más mint az emberi erőforrások teljesen értelmetlen és esztelen, felelőtlen pocséklása!

Ha ellenben mindig egy helyen lenne - például és logikusan Görögországban, ahol még az időjárás is elég jó ehhez - a meglevő építményeket állandóan lehetne bővíteni, meg újakat felhúzni, lenne bőven mindenre elég, s emiatt azon se kéne agyalni, melyik sportműsorokat kell kivenni az olimpiából azért, hogy valamelyik másiknak legyen hely.

Nekem amúgy mindegy, sose néztem meg egyet se, nem érdekel... De így lenne logikus!
 
Baseball -t hanyan jatszak otthon? hogy egy verseny palyat felepitsenek , az olimpia utan mi lesz vele? Foci helyet ez lesz a nepsport?
Na épp efféle megfontolások miatt lenne jó, ha mindig ugyanott lenne az olimpia. Teljesen felesleges minden nagyvárosban felépíteni minden sporthoz ezeket a hatalmas létesítményeket. Egyetlen óriási komplexum kell, direkt erre a célra, oszt' jóóóóvan. Elég gyors már a közlekedés a globalizálódott Földön, aki akar el tud repülni oda, pláne mert ha annyira ez az élete legfontosabb gondja hogy lássa az olimpiát akkor nyilván jól megy a sora és gazdag is annyira hogy ezt megengedhesse magának. Tudniillik ha nem volna rá elég pénze, nem ez lenne a legnagyobb gondja se...

A többieknek meg mindegy honnan sugározzák a közvetítést, hiszen úgyis az otthonukban nézik tévén vagy számítógépmonitoron.
 
Ezt mintha én írtam volna:

Senkinek nem kell a Dagály csodauszodája

Az közismert, hogy az Orbán-rezsim az idei vizes világbajnokságot szánja az olimpiai pályázat referenciamunkájának. Az is: megmutatja, hogy mi lenne az adóforintokkal, majd a létesítményekkel, ha Magyarország nyerné el a 2024-es játékok rendezési jogát.

Az olimpiai pályázattal alapvetően két gond van:
  • az ország teljesítőképességéhez képest sokba kerül, luxusberuházás; az rendezés költségei mindenhol legalább 150 százalékra nőnek, Magyarországon ennél is többre fognak, mert ki kell fizetni a mindig éhes klientúrát.
  • És utána itt maradnak a használhatatlan, aránytalan, túlméretezett létesítmények, amelyek vagy mennek az enyészetnek, vagy továbbra is viszik a pénzt.
A vizes vébé mindkettőre szép példa. Tényleg igazi referenciadarab.

A költségeket eredetileg 25 milliárdra, a nagy versenyuszodát ezen belül 8 milliárdra tervezték. Azóta az utóbbi összeg 43 milliárdra nőtt, az összköltségvetés elérte a 100 milliárdot. Tehát a vébé összköltségvetése az eredetileg tervezetthez képest négyszeresére, a központi uszodára költött összeg több mint ötszörösére nőtt.

Ha nem 150, hanem 400-500 százalékos lesz az olimpiai költségtúllépés, akkor tényleg bajban lesz az ország.

A létesítményekre először is a óriás-műugrótorony tesz előrejelzést. Ez annyira az enyészeté lesz, hogy bár több mint kétmilliárd forintba kerül, a világbajnokság után lebontják, nyoma se marad.

A másik példa a Dagály uszodáé.

Erre úgy költ 43 milliárdot a magyar állam (legalábbis pillanatnyi állás szerint, de hol van még a július), hogy ebben nincs benne az az 52 milliárd forint, amiért a fővárostól megkapta a területet, amelyre az uszoda épült.

De mi lesz vele? A vébé után nem kell senkinek.

A hvg.hu szerint mivel az állam részéről nem áll rendelkezésre sem az apparátus, sem az eszközkészlet arra, hogy a Dagályt működtesse, vissza akarja adni a fővárosnak, hiába cserélt gazdát a terület.

Tarlós főpolgármester, aki alig két éve még maga is vehemensen ellenezte a budapesti olimpia gondolatát, a hvg.hu-nak azt nyilatkozta: a vizes világbajnokság végeztével

egy ekkora csarnok iránt való igénnyel összehasonlítva észszerűtlenül drágának látja az üzemeltetést.
Ha az állam akart egy ekkora komplexumot építeni, akkor üzemeltesse is azt.

Azaz a fővárosnak sem kell. A Budapest Gyógyfürdői csak a felújított fürdőt szeretné visszakapni. Ott tartunk tehát, hogy

az épület belekerült 52+43 milliárd forintba, az állam megvett egy területet, épített rá egy hatalmas uszodát, amivel viszont nem tud, és nem is akar mit kezdeni.
De legalább a miniszterelnök kötélbarátja építheti.

És legalább kivágtak 250 platánfát, hogy felépülhessen egy épület közel 100 milliárdért, ami két hétre szól, utána senkinek nem kell.

Ez csak egy ilyen projekt, az olimpia ennek a sokszorosa. És erre mondják a Bencsik-szerű agyhalottak, hogy hazaáruló, aki nem akar olimpiát Budapestre.
 
Az a baj hogy változás Magyarországon nem lesz. Amiatt nem lesz, mert nincs összefogás. Mert az még sokkal kisebb léptékben se sikerülhet. Íme egy példa:

Itt a CH-n az idelátogatók messze többsége ugye utálja a magyar rezsimet, többnyire nnemcsak a jelenlegit de azokat is akik korábban voltak ott hatalmon. Mégis, tegyük fel, ki kéne állítanunk NEKÜNK egy leendő magyar kormányt. Csak a mi CH-s sorainkból.

NEM SIKERÜLNE MEGEGYEZNÜNK. Nemhogy a leendő államfő/kormányfő tekintetében, de már a kormányprogramban sem.

—Az ateisták és hívők nem tudnának megegyezni egymással az egyházak leendő szabályozásáról, finanszírozásáról, annál is kevésbé arról, miféle szerepet kapjon az evolúció az oktatásban.
—A mindenféle bio/para/stb marhaságban hívők nem tudnának megegyezni az ebben nem hívőkkel (utóbbiak nem is mindegyike ateista) hogy be legyen-e tiltva a homeopátia és sok más baromság.
—A kerítéspártiak nem jutnának megegyezésre az azt lebontani akarókkal. (még itt mutatkozna talán a legnagyobb megértés, a kerítéspártiak javára, de ez se lenne tökéletes).
—Az európai integráció fokozását kedvelők, akik gyakorlatilag Európai Egyesült Államokat szeretnének, az ezt ellenzők, azaz a „nemzetio önállóság” hívei részéről azonnal nemzetellenséggé lennének kikiáltva akiket legszívesebben felakasztanának. Persze fordítva is igaz lenne, hogy az USE hívei legszívesebben száműznék a másik csoport tagjait egy lakatlan szigetre hogy ott barbárkodjanak, és ne álljanak a haladás útjába.
—Vita lenne a homokosok és más nemileg bizonytalan csoportok jogainak területén is, hiszen már abban se tudnak sokan napirendre térni hogy ezt egyesek merészelik betegségnek hívni.
—Még abban se tudnának megegyezni az itteniek, szabad-e a volt kormány egyes tagjait halmazati összbüntetésként halálra ítélni, ha nem is mindet ismétlem de EGYESEKET.
—Semmiképp se lenne megegyezés abban se, mennyire legyen közeledés Putyinhoz, és mennyire az USA-hoz.
—Legyen-e kötelezően oktatva az iskolában az angol és/vagy az eszperantó nyelv.

És még sok más...

Semmiben se lenne megegyezés. Reménytelen az egész. Emiatt marad hatalmon Orbán. Oszd meg és uralkodj...
 
Az olimpia a csodás olimpia legyen-e Budapesten?
Gyüjtsük az aláírásokat....
Iszonyatos szarszagban kellett kiállniuk az olimpiás népszavazás mellett az Együtt 16. kerületi aktivistáinak, akik a kerületi szakrendelő előtt gyűjtötték az aláírásokat. Az aktivisták standja mellett ugyanis hétfőn reggel elkezdett dolgozni egy szippantós kocsi, amit az Együtt szóvivője szerint a rendelőintézet igazgatója hívott ki, direkt azért, hogy ezzel elkergesse az aláírásgyűjtőket.
A párt közleménye szerint rendelő vezetője korábban rendőrt is hívott az aktivistákra azzal az indokkal, hogy a "Budapesti olimpia helyett orvosokat a kórházainkba" feliratú stand miatt nem tudnak ki-be járni a mentők. A rendőrség szerint viszont az aláírásgyűjtés nem zavarta a közlekedést, ezért békén hagyták a standolókat.

Az Együtt szerint viszont az iszonyatos bűz nem tántorította el az aktivistáikat és az aláírások is szép számmal gyűlnek a rendelő előtt
 
A Ch-ra pont nem igaz amit irsz, mert ha valami nemesebb cel vezerel minket az az hogy gyakoroljuk a kulturalt diferent velemenyek megbeszeleset. Legyen az kerites parti vagy kerites bonto, legyen az hivo vallasos vagy ateista ,mert minden velemenyben van igazsag es elfogadhato erv rendszer. A legfontosabb hogy megismerjuk a mas ervrendszer velemenyet.
Nem kell egyeterteni ,de oly sok szempont merul fel egy egy temaba ,hogy nagyon fontos hogy kulonboz o ideologiakat kepviselo velemenyeket meghallgassuk es velemenyezzuk, vagy cafoljuk erveljunk beszelgessunk rola, mert igy simerjuk meg masok velemenyet elgondolasat egy egy temarol stb.

Itt a CH-n az idelátogatók messze többsége ugye utálja a magyar rezsimet, többnyire nnemcsak a jelenlegit de azokat is akik korábban voltak ott hatalmon.
Nem utalunk senkit meg Orbant se ,meg az elozo kormanyok vezetoit se.
Az intezkedesei ami nem tetszik sokunknak. Nem csak a korupcio , demokracia lebontasa , a mediak tonkretetele stb miatt hanem mert nincs olyan retege a tarsadalomnak akibe nem haraptak bele. A szegenyseg meg csak nol, az ehezo gyerekek szama emelkedik evrol evre. Ilyen dolgokkal nem ertunk egyet.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,025
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére