Pénzügyi műveltség: megbeszélések

Nekromata

Állandó Tag
Állandó Tag
beosztás

Hello.
Nem tudom ide tartozik-e, de én arra lennék kíváncsi, hogy a pénzkezelés oldaláról, ki hogyan valósítja meg a havi bejövő fizuból a pénz beosztását és figyelemmel kisérését, hogy félre tudjon tenni és el tudja kezdeni a befektetéseket. Ez az amiről még sehol nem láttam bejegyzést, úgy gondolom ez mindenkinek kényes téma.

Könyvekbe, elszórva van róla szó, az a lényeg, hogy a pénz kitölti a rendelkezésére álló helyet.
Először félre kell rakni, ami marad azt elkölteni, ellenkező esetben a pénz elvándorol.nehéz úgy félrerakni, hogy ami hónap végén marad.

Ismerek a környéken embereket akiknek egy ideig elég jól ment a sora, több milliókat kerestek havonta, most pedig a meglévő javaikat adják el, hogy megéljenek.
persze szoc segélyből sem hiszem, hogy tul sokat lehetne félretenni.
 
Tudod, hogy a mi az a plusz-jövedelemforrások többségének a legkritikusabb tényezője?

Üdv mindenkinek! Csak az utóbbi napokban határoztam el, hogy elkezdek foglalkozni a tőzsdei kereskedelemmel. Mindig is vonzónak találtam, de valahogy csak most vettem rá magam. Nem kis meglepetés ért amikor rádöbbentem, hogy millió könyv, cikk, stb. van a témával kapcsolatban. Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy kicsit átlássam mik is a fontosabb irodalmak a témában és mik azok amiket nyugodtan hanyagolhatok, mert nem annyira lényegesek. Van már 1-2 könyvem, különböző írások(kb.500-1000 oldalnyi), mivel az elmúlt napokban gőzerővel gyűjtöttem az információkat. A segítséget előre is köszönöm, remélem idővel sokkal több dologgal tisztában leszek, akár általatok is.
További szép napot mindenkinek!

Egy ingyenes letölthető könyvet szeretnék a figyelmedbe ajánlani, amennyiben érdekel, hogy hogyan tudsz plusz jövedelemre szert tenni, értelmes munkával tisztességesen.

Ki segít Neked mindebben?

Egy ember, aki valóban a semmiből épített fel egy "álomkarriert".

> 1996-ban - élete első munkahelyén - még üléshuzatokat varrt éhbérért egy multinál

> pár év múlva "varrónőből" sikeres értékesítővé avanzsált (volt olyan eset, ahol egy - mások által csak "nagy mágusnak" titulált - értékesítőtől átvett terület forgalmát MEGHÉTSZEREZTE)

> 7 év értékesítés után önállósította magát, és 2 röpke év alatt piacvezetővé vált a területén - felépített egy sikeres szövegíró karriert, és kiemelkedő eredményeket tett le az asztalra

> mára pedig 4 részvénytársaság résztulajdonosa lett, amelyeket egy régi ügyfelével közösen alapítottak meg...
 
Cadderly

Állandó Tag
Állandó Tag
Hello.
Nem tudom ide tartozik-e, de én arra lennék kíváncsi, hogy a pénzkezelés oldaláról, ki hogyan valósítja meg a havi bejövő fizuból a pénz beosztását és figyelemmel kisérését, hogy félre tudjon tenni és el tudja kezdeni a befektetéseket. Ez az amiről még sehol nem láttam bejegyzést, úgy gondolom ez mindenkinek kényes téma.

Nem tudom, hogy pontosan mire gondolsz, de sztem nem lenne hülyeség eredménykimutatást vezetni. Tapasztalatom szerint nem a látványos kiadások miatt nincs az embereknek megtakarításuk-azokat megérzik a pénztárcájukon és idővel visszafogják-hanem a sok apró kiadás miatt. Plusz egy tábla csoki a nagybevásárlásnál, vagy plusz egy chips, egy havilap, stb., ezekre havi szinten több tízezret is ki lehet adni anélkül, hogy az ember észrevenné.
Ez talán segít:

Lehet látni azért ,hogy mélyül a szakadék a gazdagok és a szegények között...

Másképp gondolkodnak. Pontosabban fogalmazva a gazdagoknak vannak vágyaik, álmaik, és hajlandóak tenni azért, hogy megvalósítsák azokat. Persze nem a mo.-i mutyikirályokra gondolok.
A legtöbb ember lusta gondolkodni, sőt, annak örül ha mások gondolkodnak helyette.
 
ani02

Állandó Tag
Állandó Tag
Gerilla Marketing...

Sziasztok!
Segítséget kérnék, keresem a Haszon magazin kiadásában megjelent:
gerilla üzletkötés, gerilla marketing
az önmenedzselés edzésterve
előre is köszönöm, csak ne djvu ill. txt formában tegyétek fel, mert nem tudom letölteni!
még egyszer köszönöm

:)

hát...én úgy szereztem meg, hogy beballagtam a megyei könytárban előjegyeztettem könytárközi kölcsönzésben-elhozták valahonnan az országból 1.000 Ft-ért-lefénymásoltattam, és bespiráloztattam.-még igy is felére jött ki, mintha megveszem.
Djvu kiterjesztésű könyvhöz van olvasó progi-érdemes leszedni, mert egyre gyakoribb formátum.

a:)
 
ani02

Állandó Tag
Állandó Tag
:)

Köszönöm szépen az ötletet!

:)

igy bármilyen ritka könyvet meg lehet szerezni-volt már egy olyan keresett könyv, amiből csak egy darab volt -egy szinte biztos, hogy van az ország könytáraiban valahol a keresett könyvből-most nálunk megemelték a könytárközi kölcsönzést 1.000 ft-ra, de ha valamit már nem lehet kapni jelenleg, igy még mindig megszerezhető.
az áráról nem is beszélve-drágább könyvek fél áron jönnek ki még igy is-én ráadásul mániákus aláhúzó, jegyzetelő vagyok-fullra "firkálok" minden könyvet-legalább is a szakkönyveket-igy nekem sokkal jobb a fénymásolat, a hátsó, üres oldalra lehet jegyzetelni:)

ja, itt keresd a könyveket:www.szikla.net

üdv:a
 
Claire18

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Claire18!

Jótanács: az egyik doc. típusú fájlban van 1-2 személyes dolog
az töröld szerintem...:wink: A fájlokhoz az úgy sem kell...

Mégegyszer nagyon köszönöm. Nagyon régóta vadásztam rá:)
Majd figyelem miket keresel, ha megvan küldöm.:D:D

Kedves Hunda!

Köszönöm a figyelmességet! Az említett file egyébként az anyaghoz megadott hivatkozás lementése. Mivel tényleg nem igazán szükséges, töröltem. N.V. egy másik szakterületébe enged bepillantást, valószínűleg jó marketing érzékkel nem véletlenül. :D

Ha bármire szükséged van még, írj, hátha az is megvan!

Üdv.
Claire18
 
maci70

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, Wolf Gábor marketinggel kapcsolatos műveit keresném.
Üdv Attila

Sziasztok, kimaradt az előzőből Tonk Emil is érdekelne.
Üdv Attila
 
Madartej

Állandó Tag
Állandó Tag
Hello.
Nem tudom ide tartozik-e, de én arra lennék kíváncsi, hogy a pénzkezelés oldaláról, ki hogyan valósítja meg a havi bejövő fizuból a pénz beosztását és figyelemmel kisérését, hogy félre tudjon tenni és el tudja kezdeni a befektetéseket. Ez az amiről még sehol nem láttam bejegyzést, úgy gondolom ez mindenkinek kényes téma.

2 lehetőség is van, ami működik.

Az egyszerűbb: a beérkező fizuból először a befektetést intézed és a maradékból gazdálkodsz.

A bonyolultabb megoldás a "3 borítékos" módszer. A pénzt beérkezéskor 3 részre osztod: befektetés, tervezett kiadásra gyűjtés és a napi kiadások. A napi kiadás és a befektetés értelemszerű, a tervezett kiadás pedig nagyobb, nem rendszeres kiadás(ok)ra való gyűjtést jelent (pl új TV), amit a megfelelő összeg összegyűlése után valósítasz meg.

Persze mindennek az alapja először egy pénzügyi analízis, azaz a befolyó pénzek és a kiadások elemzése éves szinten. Ebből már látszik, hogy ha lehet megtakarítani, akkor mennyit és azt miből ill. honnan lehet esetleg lecsípni...
 
ats

Állandó Tag
Állandó Tag
"puruttya
Köszi a linket, nem tudom miért ezt írtam,"

Nos azért nem találod mert én úgy tudom, hogy megszűnt a termék. (kicsit öreg 2007 vagy 2008 nem tudom)
Ha elmész a weboldalára ezt láthatod (bezárt a blog is) is itt egy működő link hozzá. http://www.gazdagtanacsado.hu/gtszakcio
http://www.gazdagtanacsado.hu/gtszakcio
Kb 1 hónappal ezelőtt apróhirdetésben találkoztam vele 12k volt, csak már addigra eladták sajnos

Ha sikerülne megszereznek akkor egyeztessünk pm-ben mert engem is érdekel!
 
ats

Állandó Tag
Állandó Tag
hidroponi!

Ez mind igaz, ezt írhattam volna én is. Csak az azért tegyük már tisztába a dolgokat.
Egy blogról letölthető pár darab és pár perces mp3 (ingyenes kérdés felvetés)
azért NEM EGYENLŐ közel 20 órás hasznos tartalommal! (konkrét megoldásokkal! ez egy 3 napos konferenciának a komplett anyaga)

Minden ki elfelejt egy apróságot az ingyen letölthető vagy megtévesztésként "beárazott" ingyenes bemutató előadások, csak azért vannak, hogy felkeltség a figyelmedet az fizetős szolgáltatásaikra.
Mert a kérdéseidre sosem adnak választ, csak felteszik őket!
(pl. "új Marketing" 8700 Ft (ingyenes csali a medve2-be) és el is hangzik benne hogy 2008 ingyenes bemutató előadás)

Egy ingyenes "csali" az nem egyenlő magával a termékkel!
 
hidroponi

ez nem csali, hanem a gazdagtanacsado blog tartalma.

viszont megigerem hogy nem fogok tobbet ilyesmit felrakni, nehogy megutkozz es esetleg egy kicsit is meg kelljen dolgoznod olyan infokert amiket nem ragtak meg neked elore, pepesre. :``:
 
ani02

Állandó Tag
Állandó Tag
ritka:(

Sziasztok!

Szeretném segítségeteket kérni az alábbi könyvek felkutatásában:

Farkas Ferenc: Emberi erőforrás menedzsment
Bakacsi Gyula: Stratégiai emberi erőforrás menedzsment
Poór József: Menedzsment tanácsadási kézikönyv
Peter Block: Makulátlan tanácsadás
Daniel Goleman: Természetes vezető

Ha valakinek valamelyik megvan és felrakná, vagy tud linket, ahonnan letölthetném nagyon sokat segítene, s hálám "örökké üldözné" :)

Üdv.: medit1972

:)

emberi erőforrás gazdálkodóként egy kivételével mind megvan sajnos "csak" könyv formában-volt, ami a főiskolán kellett-HR szakkönyvek, coaching irodalom a lehető legritkább esetben vannak digitalizálva sajnos-pénzügyi témájú könyvek gyakrabban-de én évek óta gyüjtöm az e-könyveket,-még egyel sem találkoztam.többször leirtam már tanácsként:esetleg járható út, ha könytárból, könytárközi kölcsönzéssel szerzi meg az ember lánya a szakirodalmat-és lefénymásoltatja-szkennelni nekem sincs időm sajnos, ezért inkább másoltatom.

üdv:a
 
medit1972

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!

kissKöszi a válaszodat, én sem találtam még ezeket a könyveket fent a neten, de azért még reménykedem hátha valakinek mégiscsak megvan digitalizált formában otthon a gépén, és felteszi valamelyiket.;) Én az emberi erőforrás tanácsadó szakra járok, s oda nagyon kellenének, de drágák, ha nem sikerül letölteni, én is fénymásoltatni fogom ezeket a könyveket.

Üdv: medit1972

quote=ani02;3164617]:)

emberi erőforrás gazdálkodóként egy kivételével mind megvan sajnos "csak" könyv formában-volt, ami a főiskolán kellett-HR szakkönyvek, coaching irodalom a lehető legritkább esetben vannak digitalizálva sajnos-pénzügyi témájú könyvek gyakrabban-de én évek óta gyüjtöm az e-könyveket,-még egyel sem találkoztam.többször leirtam már tanácsként:esetleg járható út, ha könytárból, könytárközi kölcsönzéssel szerzi meg az ember lánya a szakirodalmat-és lefénymásoltatja-szkennelni nekem sincs időm sajnos, ezért inkább másoltatom.

üdv:a[/quote]
 
Jazz-Blues

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy HR szakos, 2 éve végzett, de tapasztalat nélküli (más területen dolgoztam eddig) munkakeresőnek mit javasolnátok? Köszönöm Tibor
 
Levente75

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha valaki föl tudná tenni az alábbi anyagokat, nagyon megköszönném.

A Hipnotikus reklámszövegek-nek nem él a linkje.

Nagyon szeretném:: Wolf Gábor: Hipnotikus reklámszövegek
Marketing tervezési szisztéma
Navigátor magazin

Köszönöm: amet
M.. T.. SZ... nekem megvan.
 
O

oliyboty

Vendég
kockázatmenedzsment feladat levezetések

Sziasztok!

Szeretnék tőletek egy kis segítséget kérni. Van a fősulin egy olyan tárgyam, hogy kockázatmenedzsment, amiknél van pár feladat, amit azért nem tudok megoldani, mert a fősuli az ég világon semmi jegyzetet, segédanyagot nem biztosított, és így kicsit nehézkes megoldani. A lényeg annyi, hogy ezekből a feladatokból lesz a vizsga és ha felteszem ide, akkor lenne valaki olyan kedves és ha van ideje, levezetné nekem, mi hogyan jön ki? Csak a feladatok kellenének, a többi részt már megcsináltam.

Nagyon szépen köszönöm és örök hálám!

Bernikiss
 
Csatolások

  • Kockázatmenedzsment BA 2HD 2010 ösz.pdf
    105.1 KB · Olvasás: 95

Cadderly

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy az első feladatra Hull könyvében lesz a válasz, a másikra az a gyanúm, hogy Jorion könyve adja a megoldást, bár ilyenkor már elég tompa vagyok. Ha ráér hétvégén megpróbálom megcsinálni, mondom ezt úgy, hogy per pill lövésem sincs az egészről ;)
 
Szia,

Ha nekem szólt a válasz, akkor ráér persze, november 13-a határidő. kiss
 
Oldal tetejére