P Á L Y Á Z A T Vers

P Á L Y Á Z A T Vers
A www.canadahun.com kanadai portál pályázatot hírdet vers es próza kategóriában.
A pályaművek témája : a tél és a téli ünnepek
Feltételek : minden pályázo 2 db vers. és 1 db próza /max.2 oldal/ művel indulhat.
A pályaműveket a www.canadahun.com "Beszélgetö" rovatában, regisztrálás után lehet megjeleníteni.
A pályázaton mindenki részt vehet, bármely korosztály, bármely országból.. Saját műveket várunk,saját,vagy művész néven, kizárólag magyar nyelven.
A pályázat beküldési határideje /torontoi idö szerint/ 2004.március 1 éjfél.
Több főből álló zsűri dönti el a pályamunkák sorrendjet.
Minden műre lehet közönségszavazatot is adni, így a közönség is kiválaszt 1,2,3, helyezettet. A zsűri által kiválasztott 1,2,3, és a közönség által legtöbb szavazatot kapó 1,2,3 helyezett eredményeit a www.canadahun.com 2004 márciusi találkozóján hírdeti ki. Az eredményhírdetésről készült videofelvételt meg lehet nézni majd a www.canadahun.com oldalon.A nyertesek névsorát a fenti oldalon fogható Happyholiday rádió is bemondja,valamint a kanadai magyar újságok is közlik.

Kérünk mindenkit,hogy ebben a topicban csak a pályaműveket jelenítsék meg.

Szebeni Attila:

Gondolatvers.

Kocsmabüzben füstölt agygözcsapoláson
egy tróger, fejemhez vágta utálatát,
s kupáncsapott egy marha kérdéssel:
- Hát hazádért vajon halni tudsz -e?

E balga kérdéssel fejbeverve csak napok után éled az érv,
s kósza érzelmek káoszában, görcsök között,
a csend visszhangjaiban vajúdik a gondolat.
- Is!

Hazádért vajon halni tudsz -e?
- Kong az térben, egy agresszív harang,
arcomba lihegve tornyábol ezerévnyi huzat.
- Feláll a ször a hátamon.
S miközben két slukk között, kínvigyorog hamutartómban a közöny,
fapofáim arnyékában magányosan sirnak gondolataim.

Hazám.
E szónak -csak így önmagában- van e értelme több,
mint meztelen idö talpnyomából feltörö érzelemcsokrok illatának?
Vagy az ezerévek kabát nemzetiszínü gombjainak?
S a válaszok nyomában feltörö kérdéspatakokat
míly gátak terelik össze, olykor ütemes, szavakat tajtékzó,
dühöngö folyammá? - Ki mondja meg, hogy mi az?

Bugyogó kérdések tánca, ezerévek folyója, áradó gondolat özön,
Hol rakja ki majd ha megindul, a méhében kihordott válaszokat?
Hol épít majd szigetet belöle?
Vagy éppen új Hazát
- Gyilkos ártéren?
Vagy ki szigetén rakja le hordalékait, egy új közöny iszapja alá?

A gátak. - Gátak -e?
Hiszen hányszor öltek már csak a szóra is oktalan.
Hányszor hangzott el, mint magasztos küldetés,
s lett rablánc, vagy szögesdrótkalicka más kezei között.
Égö lobogók, véres zászlórudak,
koszos vásznak alatt kórusban éneklö holtak.

- Fényes szelek. A látszat. De mi nem az?
- Lobogók. - Zászlók -e mind?
Cafrangokra szárított tépett jelképeim,
Koszorúzó hegyekbe szítt szittya ráncok,
torz alakja koronát vet emlékeim földjén,
közönyös idöbe fagyva a nyergén a szellem, mákviragot terem.

Míly torz világ is ez a miénk.
A múlt fénysebességen áll,
a ma cammog, vánszorog,
s a változni képes holnap egyszerü fikció.
-Aztán lassan kel a nap, s az eleddig
árnyékban kuksoló féligválasz is elökerül.
- Jó soká.

- Haza?
Hol apám született, vagy netán anyám?
Vagy sorban minden öseim?
Hisz nekem, már csupán három generáció mélységében is,
az ezer merföldnyivé nött távolság, mint szürke köd,
bizonyára eltakarja a kerdés hatásara földgömbbé tágult szemem.

Még egy röpke utóirat:
Vidulj!
Talán már nem kell újabb 10.000 év ahhoz,
hogy ugyanakkora lehessen a te hazád is, természeti jogon,
mint volt annakelötte, tízezer éve, - öseidnek is.
Születésük idejétöl fogva, és mindhalálig.
- Az egész Föld.

Epilógus
Ki halállal akar értelmet adni rövidke életének, az nem is élt.

Emlékek

Mikor a levelek lehullanak
És délután leszáll a nap
És fagy rügyez faágakon
Hófedte téli tájakon
(Mondd,hol van már nyarad)

Mikor a napfény feledésbe hullt
Kihülve tüzünk is kihúnyt
A vidám rőzse többé nem ropog
Lépteid zaja üresen kopog
(Mondd,hol van már a múlt)

Mikor téli álomba dől szíved
A világ köddé oszlik veled
A tudat szilánkokra tör
Egykori igazmondó ezüsttükör
(Mondd,ki ad még hitet?)

Tél-haikuk

Holtidény


Száradt, sárga fű
a macskakövek között.
Ó, nyári terasz!



*


Öt szűk hónap, ó
gyorsítani, hogy tudnám?
nov.,dec., jan., febr., márc.?!


*


Egy sikátorban
égtájak döbbenete,
a tél testesül.


*


Hó hull. A patak
nyelvén olvadó ostya.
Léptek, ropogás.

Valahol a Donnál

/Nagyapáink emlékére/


a kába derengő táj
tömegével színeivel a varjakkal
a hó parazsával
átcsúszik egy más időbe
átfedést képez képzeteddel a tájról

tekinteted minden képet külön-külön
kimerevít egyetlen időegység alatt

tekinteted ilyen állóképeken kalandozik
ha fordítasz az nem e te akaratod

pedig egy pillanat volt csupán
mig felemelted fejed a hóból-
egy csepp vért vesztettél akkor

Pályázatra 1 vers

Fohász

zárd be a kapukat
óvd a megmaradtakat
húzódj sötét sarokba
a tél elöl
gyújts tüzet,
éleszd a lángot
fújkáld hideg kezed
s imádkozz
hogy kitartson
hogy kitarts
tavaszig -

Kismadár a hideg télben

Kismadár a hideg Télben

Beköszöntött a hideg tél, és lehullott az első hó,
Kismadár, te vagy ki itt maradtál az utolsó.
A társaid már mind Délen vannak a nyárban,
Csak te reszketsz még itt a zuzmarában.

A nyáron még szépen dalosan énekeltél,
De lám-lám a hideg télben berekedtél.
Vacogva repkedsz a viharos télben,
Már bánod, hogy nem vagy a nyár melegében.

A havas táj a hidegben jegesre dermed,
De most már ne panaszkodj, magadnak ástad a vermet.
Tudhattad jól, nem lehetsz győztes a versenyben,
Gyenge kis madár vagy a zord téllel szemben.

De mivel hogy hadat üzentél a télnek,
Hogy bizonyítson, széttépte a fészked.
Dúc nélkül maradtál, nincsen hová menned,
Soká lesz még vége e hideg télnek.

Egyedül maradtál, senki sem áll melléd,
Nincs olyan lény, ki a végzetedtől megvéd.
Hóvihar készül, ismét fúj a jeges szél,
Bár most már nem teheted, de szívesen elmennél.

Mikor még megtehetted, Délre el nem mentél,
Most a hideg tél zordul halálra ítél.
A hóban heversz most és halálra fagytál,
Ostoba voltál, mert a téllel hadakoztál.

1997.

Karácsonyi ima

Mondd, miért nem értelek?
Hisz százszor is kértelek,
szólj csak egyetlen szót,
hogy érezzem a jót,
s ezt cselekedjem
emlékezetedre
örökre...

Néha úgy érzem, már nem látsz...
Végleg eltüntem talán?
Ha egyszer újra megtalálsz...

Béke...
Kérlek, legyen béke már,
akarom, hogy végre lásd:
értelmetlen a Halál,
ha Élet sem elötte, sem utána,
mert hogy éljen az, ki Árva?

Én Istenem, Jó Istnem,
Lecsukódik már a szemem,
De a Tied nyitva, Atyám,
Amíg alszom, vigyázz reám...

Vége... Vége...
A fény felé igyekö, utolsó facsemetéket
megfojtják a giz-gazok,
s a gözöktöl terhes, keserü levegö
vastag takaróként borítja be a Földet...

Tépd ki a nyelvem,
vájd ki a szemem,
vedd el mindenem...
Akkor is ezt kérem:
Ébredj, Istenem!

Kicsi Jézus a jászolból,
Szállj le a keresztfáról,
jöjj el a Mennyországból,
vezess ki Egyiptomból,
csak el a Golgotáról...

Kérlek... Könyörgök... Könyörülj...

Amen

Téli merengő


Itt van a tél , itt van ujra ,
tőbb időnk lesz a Canadahun.ra !
Ulők a monitor előtt merengve,
kutatom lelkedet epedve .
Háborgo tenger , vérvőrős felleg ,
csapongo gondolat , kűlőnős elme .
Oriási hálo ,- benne vergődűnk ,
lesz majd emlékűnk ha megőregszűnk !
Itt van a tél , itt van ujra ,-
s én egy napon szűlettem az Urral !

Lopakodó tél

Lopakodó tél


Még a nyár emléke édes illattal terhes,
Roskadó fák képét vetíti eléd az elme.
Víg, őszi szüret zsivalya cseng füledben,
S lábad alatt megzizzen a rőt avar selyme.

De nézd, már itt setteng a télnek zúzmarája,
Fehér lehelete a tájra hullik lágyan.
Halkan oson az ablakra virágot szőve,
S lám, az elmúláson mosolyog haloványan.

Ha ez a topic a pályázat topicja, akkor kérek mindenkit, hogy legyen erre figyelemmel, és azokat a verseit küldje, amik a téllel, illetve a téli ünnepekkel kapcsolatosak. Köszi!

Szabó Sándor: A jégvirágom

Ezüst ruháján
vidáman táncol a fény,
jeges pillantásán
az idő pihenni tér.

Tovaszállt bánatom
betakarja az egyhangúság,
egy édes-savanykás,
elfelejtett álom.

Alámerülök a végtelenbe
érzelmeim mezején,
szirmok puha ölelése
ringatja szívem bölcsőjét.

Csokrot szakítanék
szerető hitvesemnek,
de jégvirágom könnyedén,
érintésemre tovalibben.


Nappal és éjszaka

Szikrát szór a holdfény
a hó megfagyott testén,
hideg széllel lökdös,
kergeti a rohanó időt.

Óvatos lépteim tovareccsennek,
visszhangjuk ébreszt reggel,
elfelejtett álmoktól gyötörve
sietek árnyain mögötte.

Nappal és éjszaka,
peregnek porszemként egymásra,
a pillanatokra nehezedve
forognak örökre.

Balatoni tél

A jégpáncél felett süvítö szél,
didergö, bús tájakról beszél.
Fehéren csillámlik a téli hideg,
ziháló sóhaja deres, s rideg.

Éhes sirály rikolt a légben,
fájó szava hallik a térben.
Viszi a szél jajongó kínját,
Kiáltását, s fájdalmának sípját.

Pattanva dörög a rianó jég,
hallja többször a tihanyi rév.
Fogja, öleli, el nem eresztve,
Balaton medrét, e fagyszekerce.

Az ünnep varázsa

Az ünnep varázsa


Ahogy a gyertya halvány fénye remeg a falon,
Ahogy két pezsgőspohár összekoccan az asztalon,
Ahogy a selyemszalag bomlik lágyan, kecsesen,
Úgy ül meg a vágyott béke harc edzette lelkemen.

Ahogy a gyantaillat belengi a szobákat,
Ahogy az ünnep csendje meglepi az álmokat,
Ahogy a bejgli íze idéz édes éveket,
Úgy öleli át az áhitat rebbenő szívemet.

Ide illö emlékem rímes köszöntéssel :!:

KLAUZÁL TÉRI HÓPAPA.


Örvénylö hópelyhek hullottak szerteszét
s befedték a gyermekek játszóterét
Hullotak házakra, a fenyöfa ágára
elárvult hintákra, létrákra, csúszdákra.

Az utcai lámpák hunyorgó fényében
a kerengö pelyhek, csak hullottak ezrével
készültek egy csodás hófehér ünnepre,
Araként ajálva, magukat a Télnek.

Az utcák közt a Tél beosont, csöndben
s csókjával árasztotta a friss illatot,
és varázslatként a nyomában jégvirágok nöttek
az ablakok üvegén, mint megannyi csokor.

Reggelre kiderült s a napból jövö fények
mind ott játszadoztak, már a Klauzál téren
néha egy-egy szellö az ágakat rázta
s a hópelyhek ilyenkor a fénnyel paroláztak.

és jöttek a gyerekek hangos ujjongással
s futkostak szerte szét, vissongó lármával
a hógolyók röpködtek, egymást hajigálva
csináljunk hóembert ,.... a sok száj kiabálta.

Már gurult a hó hurka, egyre nagyobbodva
még hógombóc a fejének szépen kifaragva
a szeme, szája szénböl a sárgarépa orra,
lyukas cilinderben, szinte majd megszólalt.

Iza totyogómmal, mi is kimentünk a térre
a hóban csetlett botlott, de nagyon is élvezte
Az arca kipirult, majd nagy álmékodással
izgatottan mutatta.......ott van a Hópapa.


(Emlék 1972-böl)

Budapest 2003. nov. 30
Oravecz Mihály

Tóthárpád Ferenc

ANGYALOKRA KÖD SZITÁL

A jégcsapról vízcsepp csöppen,
Eresz alatt füst vacog.
Olvad, mégis dideregnek
Odakünn az angyalok.


– Térjetek be jó vándorok,
Szárnyatokra köd szitál!
Karácsonykor értetek is
Lobban a négy gyertyaláng!


Térjetek be, s mondjátok el,
Kis Jézusunk merre jár!
A sok kedves kisgyermekre
Minden házban rátalál?


A jégcsapról vízcsepp csöppen,
Eresz alatt füst vacog.
Olvad, mégis dideregnek
Odakünn az angyalok.



Tóthárpád Ferenc

TÉLI CSEND


Jég ül a fákon,
fagy dala cseng.
Csend van a földön,
s csend odafent.


Hó-puha réten
roppan az ág,
büszke agancson
fagy muzsikál.


Szökken a szarvas,
s szétveti az
ég peremén a
csillagokat.

Ezúton jelentkezem a versíró pályázatra két téli versemmel.
Remélem, tetszeni fog. :lol:
Egyed Ágnes:

Híd

Állunk, mint lángoló fák
a hózivatarban,
melegítjük egymás hidegét,
így lassan elolvadnak
köztünk a hótorlaszok,
s elindítjuk egymás felé
hangfolyamainkat,
de ott munkálkodik a
parton a szél, hordva új
és újabb gátakat közénk.

Téli táj

Tűz táncol a télben,
tengerekbe térten tátong a
tétova telihold,
súlyos magánya mélyén
burjánzik a pirkadat,
mint imbolygó fényben
az árnyék.
lankadó lángok hajolnak
felém a láthatárról,
lomha úttá fonódnak
bennem melyen eltalálnék
hozzád.

Egyed Ágnes

Elnézést a hosszú ü és ö nem állt rendelkezésemre, így röviddel voltam kénytelen élni!


A park szélén.

Halk villanás minden szikra,
Csendes éjnek néma titka.
Hósurranás, szánkó nesze,
Hideg évszak, fagyos tele.
Városszéli parkban fújva,
Szélhatárra bundát húzva.
Pad hátulja, kopott támasz,
Nagy titokra hol válasz?

Ki ül ottan, fagyott némán,
Szemlesütve, szégyen bénán?
Csendes éjben, susog, dalol,
Lába mellöl kutya csahol.
Felvonyítja: nincsen élet,
Napról napra éldegélek.
Susog, beszél, néma ritmus,
Padon ülö szegény koldus.

Gazda morran, éj havazik,
Messzi holnap, új tavaszig.
Éjbe tekint, sorsa véges.
Ünnepnapja keserédes.
Nincsen fénye, árnya fakó,
Elnyújtózó hótakaró.
Lába elött város széle,
Karácsonynak varázs éje.

Kopasz ágak, néma bokrok,
Elmélázó szegény sorsok.
Koldus napja véget érhet,
Ilyen telet túl nem élhet.
Öreg szembe könnyek ülnek,
Jégvirággá özvegyülnek.
Kutya morran, elhalkulva,
Éj sötétbe megvakulva.

Sóhajt, dobban, szíve lüktet,
Árnyékfákra varjak gyülnek,
Nem szeretve, nem gyülölve.
Parknak szélén, padon ülve.
Napot napra eltengetve,
Bánatlantot megpengetve.
Dalt énekel csendes éjnek.
Holnapváró új reménynek.

Kutya figyel, orra égnek,
Felragyogó havas éjnek.
Hangot fülel, hósusogás,
Közeledö hóropogás.
Nem morogva, figyel nagyon,
Mi közeleg fagyott havon.
Komor hangja megszelídül.
Nagy ugrással nekilendül.

Kopott ágak, jeges utak,
Fák között a remény kutat.
Vékony hangon énekelve,
Télrémeket elkergetve
Apró ember, csetlik, botlik,
Nevettében copfja bomlik.
Kisleányka sétál, halad,
Koldust látva odaszalad.

Szikrát nevet, vidám, édes,
Gyermeklelkü kis hatéves.
Szánkót húzva odalépked,
Kolduslétet még nem érthet.
Elnémulva, megcsodálva,
Kék szemeket nagyra tárva.
Nem értheti, nem sejtheti,
Nagy titkot ma megfejtheti.

Város szélén, kopott padon,
Elhalkult a városvadon.
Koldus ül ott egy gyerekkel,
Kérdést súgó nagy szemekkel.
Szó nem hallik, levél sóhajt,
Kutya figyel, már nem morrant.
Percröl percre telö élet,
Fényt lopnak a múló éjnek.

Halk villanás minden szikra,
Gyermeklélek néma titka.
Hósurranás, város nesze,
Meleg szívek, múló tele.
Városszéli parkban élve,
Koldusléttöl már nem félve.
Pad hátulja, kopott támasz,
Nagy titokra itt a válasz.

Gyerekszívben ott az élet,
Odaadja, hogyha kéred.
Kéz a kézben ülnek halkan,
Városszéli hideg parkban
Kolduslélek felmelegszik,
Gyerekkezek eleresztik.
Remény dalol, hóban, éjben,
Karácsonyi messzeségben.

Fuggetlen....



szeretlek farkascsapdak tundere
mosolyodtol megszelidulnek a farkasok
fuggoseget okozol, mint a heroin
miota nem lattalak
hianyzol

hianyzol
mint kavebol a cukor
ha nem vagyok edes, igyal meg keserun

egyutt villamcsapasokat hegeszthetnenk ossze

egyutt szamolhatnank a csillagokat
a mosogepben kavargo egbolton

egyutt karoba huzhatnank 13 hangyat

egyutt setalhatnank a haztetokon 13 fekete macskaval hatizsakunkban

egyutt gyoparkutyak lehetnenk

F13


felettes enem Ludas Matyija kotozott hozzad
ugy oleltelek mint Dobrogi a vastag fa torzset
aztan vegrendeletszeru csokjaink hurkabol segitsegert kialtottam
de a favagok mar reg hazamentek
s en ittmaradtam hozzad kotozve