vers, próza
Fehérben
Szikrázik a táj,
Meleg hó bundában.
Arany sugár néz le rá,
Fénylő palástjában.
Takar, véd a hó,
Óvja az alvókat.
Kik alatta fekszenek,
S álmodoznak jókat.
Tapsi a nyuszi,
Emeli a lábát.
Fákról hull a puha hó,
Betakarja hátát.
Károg a varjú,
Bedagadt a torka.
Morcos, nagyon szomorú,
Ázott lett a tolla.
Dombon az őzi,
Ugrálósat játszik.
Magasan száll ügyesen,
Ezért sose fázik.
Bambival együtt,
Fürgén versenyeznek.
Mókus Matyi a bíró,
Sokat örvendeznek.
Eredmény: remek,
Dicsérik a telet.
Kedvük: vidám, daloló,
Jobb már nem is lehet.
Didereg egy ág,
Elkezd énekelni.
Cinke Cili vígan zengi:
Jön a tavasz, nem kell félni!
Solymos Györgyi
Január
Január, te ifjú, víg suhanc!
Libbenő, könnyű, bátor lépten suhansz.
Jöjj el, várunk: zsengén, fehéren,
Hozzánk a reménység szárnyain utazz!
Január, te ifjú, víg suhanc!
Színes, szép álmokkal ma hozzánk rohansz.
Jöjj el, várunk: zsengén, fehéren,
Hozzánk a reménység szárnyain utazz!
Január, te ifjú, víg suhanc !
Hozzál sok csillogó és fényes napot.
Jöjj el, várunk: zsengén, fehéren,
Hozzánk a reménység szárnyain utazz!
Január, te ifjú, víg suhanc!
Szeretet, béke legyen bárhol is jársz.
Végre itt vagy: zsengén, fehéren,
Újév köszöntünk!
Gyere, velünk mulass!
Solymos Görgyi
1
Erő
Köszönöm jól vagyok, megint szeretek élni, újraéledő „írásvágyam" is ezt bizonyítja.
Szinte kibuggyannak belőlem a következő mondatok, melyek megörökítik életem legnehezebb időszakát, beszámolnak arról, miként jutottam el a megnyugváshoz, és egy új élethelyzet elfogadásához.
Gyötrelmes vívódással megszerzett tapasztalataimat sorstársaimnak ajánlom. Egyedül maradtam, Anyám hosszú szenvedés után elköltözött az égi világba. Mély ürességet, bánatot éreztem, vágyódtam drága lénye után. Fájdalmas szomorúság gyötört, hiszen távozásával minden eltűnt, ami eddigi életemnek szépségét és értékét adta.
Hosszú heteken keresztül harcoltam, hogy élni tudjak magányosan is, új célokat, baráti kapcsolatokat kerestem.
A segítséget emlékeimtől vártam, felidéztem azokat és mérlegeltem. Hosszú tusakodás után sikerült félretennem a rosszakat, őrizve óvni a jókat. Csokrot kötöttem belőlük, a lelkembe rejtettem, ahol gondoztam, ápoltam őket, ezt teszem ma is.
Ez a hosszú nehéz folyamat segített a gyógyulásomban, napjaim egyre könnyebbek lettek, lassan sikerült új szeretetteljes közösségeket, programokat találnom, és azokat elfogadva átélnem.
Ebben a megújulási időszakomban
köszöntött rám Advent, mely szent erejével gyorsította felépülésemet.
Négy héten át a rebbenő, melegítő gyertya fényénél felidéztem gyermekkorom készülődési és ünneplési képeit.
Átéltem a bensőséges hangulatokat, régi ízek, illatok, hangok elevenedtek meg, élveztem a családi együttlétet.
Részesévé váltam a nyüzsgő készülődésnek, ami testet, lelket szépített.
Láttam a múlt meglepetés karácsonyfáit, melyek az otthonunkba minden évben „bújva" érkeztek, a díszítésük „titokban" történt, - Jézuska hozta. - Hallottam a hat részre vágott almagerezd közös ropogtatását, ami mindig a vacsora végét jelentette. A legnagyobb boldogságot a tündöklő fenyő körüli jókedvű beszélgetés, dalolás adta, melynek csak az éjféli misére megzendülő harang vetett véget.
Visszazökkenve a jelenbe, egyre gyötrőbbé vált a gondolat: - hogyan lesz az idén?!? - elérzékenyülve latolgattam lehetőségeimet. Hosszú tanakodás után elhatároztam, hogy az ünnepet utazással töltöm, Szegedre és Siófokra megyek. Huszonötödikén célom a Fogadalmi Templom volt. Időben érkeztem, már bensőségesen szólt az orgona, ami a mise kezdetét hirdette.
2
Mély tisztaság költözött a szívembe, felmelegített a közös ima, ének és a lélekbemarkoló prédikáció. Az óriási templom szépségével, karácsonyi fényével nyugalmat és békességet adott.
A szertartást áradó Bach muzsika zárta, amit a csodás akusztika katartikus élménnyé varázsolt.
Kifelé jövet felpillantottam a kupolába, ahol az orgonista személyében meglepve fedeztem fel volt tanítványomat, Tamást.
Felmentem hozzá, öleléssel köszöntöttük egymást, majd tartalmas beszélgetésbe kezdtünk.
- Tíz éve kántorkodom Szegeden, otthont teremtettem, megnősültem, két fiam
van, a családom: boldogságot, biztonságot ad. Szeretem a várost, a
muzsikálást. Szerencse, ha az embernek a munkája a szórakozása is. -
- Ismerem ezt az érzést, mióta nyugdíjba mentem álmaimban gyakran
dolgozom. -
- A fiaimnak úgy tanítom a hangokat és a ritmust, ahogy Györgyi néni nekem. Tetszik még énekelni? -
- Sajnos csak nagyon ritkán, egy-egy jeles napon. -
Még hosszú ideig beszélgettünk közös ismerősökről, komoly és vidám történeteket idéztünk.
A visszapillantásunkat közös zenéléssel zártuk. Az orgonaszó hangja mellett áhítattal fohászkodtam, a gyönyörű templom zengőn röpítette az égig énekes imámat. A záró akkordok után éreztem, hogy könyörgésem eljutott Istenhez és Szeretteimhez.
Másnap a Balatont kemény hideg napon gyönyörű napsütésben láttam. A színek szikrázó kavalkádjában tárult elém a végtelen gyönyörű természet. A látvány ugyanazt a csodát keltette bennem, mint az éneklés.
Mindkét nap élményét őrizni fogom, támaszom lesz hétköznapjaimban, hiszen tudom, hogy a jelenünk csak a múltunk megőrzésével lehet teljes értékű.
A „szép" Istenhez emel, közelében érezhetjük a jóságot, reményt, szeretteinket, ezáltal megtaláljuk nyugalmunkat.
Minden megértő emberi szó, gyönyörű dallam, színes táj, csillogó víz, örömöt és erőt ad, segít abban, hogy életünket tisztességben, szeretetben tölthessük.
Solymos Györgyi
[/url]
