Patkányok futkosnak egy budapesti kórházban

Tetvekkel, rovarokkal és patkányokkal osztják meg mindennapjaikat a Merényi Gusztáv Kórház dolgozói egy névtelenségét kérő munkatársuk nyilatkozata alapján.

Visszataszító állapotok uralkodnak a Merényi Gusztáv Kórházban az egyik dolgozó szerint, aki az RTL Klubnak számolt be a fővárosban működő intézmény mindennapjairól. Az Index idézte az egyik dolgozó szavait is, aki szerint a kórházban "minden éjszaka kukucskálnak ki a patkányok, az egerek meg szaladgálnak".

Névtelenül nyilatkozva elmondták: hónapok óta patkányok vannak az álmennyezetben a gerontológián: az étkezőben az álmennyezet leszakadt, és egy állat az egyik ápoló elé pottyant. Az osztályon furcsa szag terjed, és tele van minden patkányvizelettel, a vezetőség pedig bár tud a problémáról, nem tesz semmit. A patkányok és egerek mellett tetvek és más rovarok is állandó vendégek az intézményben.

Elrendelték a rágcsálóirtást
Az RTL Klub munkatársai az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult az ügyben. Végül az Állami Egészségügyi Ellátó Központ küldte meg a választ kérdéseikre. Ebben arról írtak, hogy szombaton "a szolgálatot teljesítő ápoló egy kisméretű állatot észlelt", azt azonban tagadták, hogy az álmennyezet leszakadt volna. Ez utóbbi kapcsán fotókat is csatoltak a levélhez, melyeken látszik, hogy valóban nem szakadt le - ellenben megrongálódott és lyukas. A közlemény szerint elrendelték a rágcsálóirtást az épületben.

Hazipatika

patkany_1.jpg
 
Németországban egy ápolo abban lelte az örömét, hogy embereket visszahozott a halálbol és utána ünnepeltette magát. Ehez elöször egy injektiot adott nekik aztán jött az "ujraélesztö készülékkel".
-
Sajnos az életmentés nem mindig sikerült, ugyhogy most összesen 92 gyilkossággal vádolják.
-
Az eset egyedülállo, eddig csak gyogyithatatlannak tartott betegségben szenvedöket segitettek át korházi alkalmazottak a tulvilágra, na meg aki Kalkutában kivolt szolgáltatva Mutter Teresának.

Tehát a statisztika szerint ágyban párnákközt halni meg egy katholikus korházban nagyobb mind, hogy allah nevében elgázoljon bennünket valaki.
Nézz utána alaposan, hátha sikerül kiderítened, hogy az elkövető egy Magyar származású katolikus volt.
 
A patk
A galambok nem jönnek be a kamrába meg a konyhába, nem dézsmálják meg az élelmiszert, nem rágnak össze mindent.
Jóval több galamb van Mo-n, mint patkány, és mindenkit érint a velük kapcsolatos probléma, aki nagyvárosban él. Én személy szerint sem taálkoztam patkánnyal a spájzban (állítólag az oroszok vannak ott), ellenben a galambok minden ablakpárkányt és erkélyt teleszarnak.
 
ez egyszerűen undorító főleg egy kórházban még jobban megbetegednek az emberek ott bent így viszik el a fővárosunk hírnevét
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére