PISA-felmérés: a kelet-európai diákoknak egy számlakivonat is kihívást okoz

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Július 29.

Melitta - 2017 Július 29, 07:31
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    A kínaiak, a belgák, a kanadaiak fényesen teljesítettek a teszten, a közép-európai régió diákjait viszont szó szerint el lehet adni.

    A PISA-felmérés nem csak olyasmiket vizsgál, mint a problémamegoldó képesség, szövegértés vagy például a matematikai ismeretek. A 2015-ös felmérés, amelynek az egyik fókusza a természettudományos ismeretek voltak, például felmérték az is, mennyit tudnak a diákok a pénzről. Míg az alap felméréstben a magyar diákok is részt vettek, és aggasztóan rossz eredményeket értek el, a pénzügyi résztről nincsenek magyar adatok.
    Az Abcúg azonban megvizsgálta a kutatók által kiválasztott néhány országot, és ez alapján vont le következtetéseket. Szerencsénkre két Szlovákia és Lengyelország is benne van a térségből a kutatók által kiválasztott országok között. A szerencse egyébként itt véget is ér, innentől kizárólag rossz hírek vannak.

    Az OECD-országok diákjainak 12 százaléka felkészült pénzügyileg: képesek komplex feladatokat megoldani, meg tudnak nevezni befektetési eszközöket. Durván negyede (22 százalék) a diákoknak viszont az alapszintet sem éri el. Ez azt jelenti, hogy tudják, hogy mi az a számla, de a bonyolultabb kérdésekre már nem képesek válaszolni. Lengyelország és Szlovákia pedig a skála végén helyezkedik el, semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy a magyar diákok jobban teljesítettek volna.


    Mit mértek fel?
    A 48 ezer 15 éves által kitöltött feladatlap a személyes pénzügyeket és a pénzügyi fogalmakat járta körbe. A diákoknak tudniuk kellett, hogyan működik egy bankszámla, egy betéti kártya, mit jelent a hitelkamat, ha részletre vesznek mobiltelefont.

    Az OECD országokban a diákok 64 százaléka keres valamilyen módon pénzt. Emellett 59 százalékuk kap zsebpénzt is. A diákok többsége (56 százalék) rendelkezik bankszámlával annak ellenére, hogy kétharmaduk a felmérés szerint nem rendelkezik elég tudással egy számla kezeléséhez. Még egy számlakivonatot sem értenek meg.

    A felmérésen legjobban a kínai diákok teljesítettek, őket követték Belgium flamand diákjai, a harmadik dobogós helyet pedig a kanadaiak szerezték meg. A kutatók szerint a pénzügyi teszten rosszul teljesítők az olvasási és matematikai teszten is rosszul szerepeltek, és ugyanez fordítva is igaz.

    Mi ebben a fintech?
    Magunknak dobjuk fel a magas labdát a kérdéssel. Természetesen minden fintech ezen a területen. Várhatunk eredményeket attól is, hogy az iskolában megjelenik az amúgy sem unatkozó diákok tanrendjében a pénzügyi alapismeretek tárgy. De emellett az érthető banki felületek, a mostani számlakivonatnál könnyebben értelmezhető képernyőket nyújtó vagyonmenedzsment appok is tehetnek azért, hogy jobban eligazodjanak a magyarok a pénzügyek világában. Az pedig még soha nem volt hátrány, ha egy üzlet beszélt a vásárlói nyelvén.

    fintechradar

    k-Medium.jpg
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Július 29.

    1. Kissné Székely Judit
      Kissné Székely Judit
      Ezen semmi meglepő sincs. A pénzügyi ismereteket nem oktatják iskolában. Otthon a szülőknek nincs megtakarítása, sem betétje, részvénye, s valószínűleg nem tőzsdézik, így nincs mit megmutasson a gyermekeknek. Matematikai ismereteken belül simán lehetne oktatni, de sajnos ezen tantárgyak közül pont azok a kiegészítő anyagok pl statisztika, amit általában a Pisa- felmérés kér. Csak sajnos ezekre már nem jut idő, s kimarad a tananyagból. Nem tantárgyakat kellene oktatni, hanem tudományterületeket, témaköröket. Ezeket kellene körüljárni minden szempontból. pl humán reál stb. Minél szélesebb körben kis létszámú osztályokkal. Írtam már valahol, hogy a lányom nyelvi fejlesztőt kap, s 10 gyermek van egy osztályban s 3 pedagógus jut rá.
      udvarfy, setni és vazonosito kedveli ezt.
    2. kein
      kein
      Kicsit homályos a dolog ...a tesztet 15 éves gyerekek írták és például nem tudták kiszámítani a kamatos kamatot ezt elhiszem, láttam érettségizett fiatalt aki nem tudta kiszámítani, hogy kb. hány négyzetméter csempe kell a fürdőszobájába.
      Amit nem értek, hogy ezek a 15 éves gyerekek 64 százaléka keres valamilyen módon pénzt ... mit dolgozhatnak?
      setni, vazonosito és udvarfy kedveli ezt.
    3. tornando
      tornando
      Egyik része nem meglepő.
      pl a kamatos kamat.
      Én azt tanultam de nem általánosban.
      Közgazdasági szakközépben
      No de a csempe?
      Az általános iskolai egyszerű számítás.
      sor darab x oszlop darab
      Hogy hová alkalmasak logikus gondolkodás nélkül?
      Hát ügyfél szolgálatosnak komputer előtt.
      Beszélni kell és sok sajnálomot mondani.
      Vagy műszaki hipermarketbe szakeladónak.
      Azokat úgyse látni sose.Bújkálnak.
      Utoljára módosítva: 2017 Július 29
      udvarfy, CasaLoma és setni kedveli ezt.
    4. Tóthné K. Zsuzsa
      Tóthné K. Zsuzsa
      Még egy-két oktatási reform ..........
    5. Ernoe
      Ernoe
      -

      Borravalo adásnál a magyarok nyertek volna.
      Legalábbis ez a feleségem és a gyerekeim véleménye. :)
      -
      Ha jön a picér a feleségem már lögdös az asztal alatt, nehogy tulszámoljam magamat. Ö tudja fejböl melyik országba menyit illik adni.
      -
      Tul sok borravalo néhány országban sértö. En az ellenkezöjét éltem át egyszer, a Londiner két héten keresztük követett engem mind az árnyék mert az elsö nap elszámoltam magam a borravalo adásnál.
      -
      tornando és setni kedveli ezt.
    6. Kissné Székely Judit
      Kissné Székely Judit
      Nyári munka. Ez otthon is így megy. Egyetem mellett is dolgoznak sokan, hogy tudják fedezni a költségeket!
    7. vazonosito
      vazonosito
      Általánosságban is gyakori (és szerintem nagyrészt igaz) az a vád, miszerint a magyar köz- és felsőoktatás túlságosan elméleti és alig tanít valami kézzelfoghatót, hasznosat, praktikusat. Jó példa erre a számlakivonat is, de gondolhatunk egy gázszámlára, villanyszámlára (nem a rezsicsökkentős előlapra, hanem a részletesre) ahol a fizikaoktatás szégyenére mondva a többség nem érti mi van leírva. A csempeszámolást kifejezetten emlegetni kellene matekórán a területszámítás és a maradékos osztás kapcsán, megemlítve a tartalékképzés szükségességét is, különös tekintettel a burkolók kétbalkezességére.
      A bérszámítás (bruttó, nettó, levonások) is kitűnő terepe lehetne a gyakorlatcentrikus matekoktatásnak (csak akarni kellene) és akkor talán odafigyelnének azok a tanulók is, akik pl. a prímtényezőkre bontásnál elszunnyadtak.
    8. CasaLoma
      CasaLoma
      Pedig, ha jól tudom, a nyelvi órák számát akarják még tovább növelni az iskolákban, és éppen a természettudományos tantárgyak rovására. Az eredmény borítékolható: a lustábbjának akkor se lesz nyelvvizsgája, ha a középiskola végéig 6ezer nyelvórája lesz, a szorgalmasabbja meg már leérettségizik nyelvből a 9. év végén, hogy ne unja halálra magát az órákon.
      Fizikából, kémiából (amiből azért a többség eddig se remekelt) még nagyobb hátránnyal indulnak, mint eddig, vagy azokból is magántanárhoz kell járniuk.
      setni és vazonosito kedveli ezt.
    9. szundi53
      szundi53
      Sok igazság van abban a fenti gondolatokban, De amíg a csempekirály és a hasonlók döntik el, h túl sok a gimnázium, kevés az inasképző (szebb nevet adtak neki, de ez a feladatuk, és így mindenki érti), a kétkezi munkás, addig a PISA eredmények lefelé fognak haladni. Gimibe, egyetemre felveszik a krémet, a vastag pénztárcájú szülők csemetéjét, a malteroskanálhoz meg nem kell meg ismerni a biológiát, földrajzot.
      Nem is annyira utópia Madách Imre : Ember tragédiája - a tizenkettedik szín
      vazonosito, Melitta és Ernoe kedveli ezt.
    10. CasaLoma
      CasaLoma
      Gimibe már kettes bizonyítvánnyal is be lehet jutni. Nem a Fazekasba, vagy az Eötvösbe, de nagyon sok gimnázium van, ahová még központi felvételit sem kell írni, csak be kell sétálni az általános iskolai bizonyítvánnyal, és beíratkozni. Vidéken bőven van olyan gimnázium, amelyik még így sem tud egy-egy osztályt elindítani, mert nincs elég jelentkező, pedig tanulmányi eredménytől függetlenül bárkit felvennének.

      Betöltetlen férőhelyek Baranya megyében (még a favoritnak számító Babits, Leőwey, Janus is hirdetett meg üres helyeket:
      https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/beiskolazas/2017/UresFerohelyek_2017_Baranya.pdf
      Utoljára módosítva: 2017 Július 30
    11. vazonosito
      vazonosito
      Az a baj, hogy az államilag óhajtott bégető biorobotok sorsa az lesz az általános, alapos és széleskörű ismeretek nélkül, hogy "mint malomnak barma, holtra fárad, s a körből, melyben jár, nem bír kitörni" (Madáchcsal szólva)
    12. szundi53
      szundi53
      Majd nézd meg a kötelező felvételi után. Nem mondják, h csökkenteni akarják a gimisek létszámát. De központi felvételi, központilag meghatározott felvételi pontszámmal. (Mint az egyetemeknél.) Állam bácsi - szokás szerint moshatja kezeit. "Sajnos gyengék voltak az eredmények, kevesebb diák ütötte meg a szintet." X gimi máris felesleges. Csökken a tanárhiány, amiért verheti a mellét.
      Ernoe kedveli ezt.
    13. CasaLoma
      CasaLoma
      Én nem csak újsághírekből és internetes fórumokon tájékozódom. Az oktatás.hu-n minden évben fent vannak a betöltetlen férőhelyek azon diákok számára, akik az első körben (nem emlékszem pontosan, de legalább 8-10 gimit meg lehet jelölni) kiszemelt gimnáziumba nem jutottak be. Számtalan gimnáziumot találni, ahol nincs kötelező felvételi, nincs központi írásbeli! Baranyában pl. nincs olyan város, ahol csak olyan gimnázium lenne, ahová központi írásbelivel+ szóbeli felvételivel lehetne bejutni.
      Ha belenézel a listába, láthatod, hogy több száz szabad férőhely van csak ebben a megyében. Az okot elsősorban a csökkenő gyereklétszámban keresném, és nem a politikában. Kevesebb gyerek születik, mint 30-50 éve, természetes, hogy kevesebb középiskolai férőhelyre van szükség.
      https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/beiskolazas/2017/UresFerohelyek_2017_Baranya.pdf
      udvarfy kedveli ezt.
    14. CasaLoma
      CasaLoma
      El kell ismerjem, hogy a mai általános iskolát végzettek PISA eredmény ide, PISA eredmény oda, sokkal, de sokkal okosabbak, mint a mi generációnk volt.
      A mi időnkben (30 éve érettségiztem) jó, ha az általános iskolát végzettek 50%-a jutott be érettségit adó gimnáziumba és szakközépiskolába.
      A 2017-es évben viszont a gyerekek 98,1 %-a lesz gimnazista, szakgimnazista vagy szakközépiskolás, és csak 1,5%-nak kell érettségit nem adó szakmunkásnak tanulni.

      "A felvettek 36,4 százaléka (28 912 fő) gimnáziumi, 38,0 százaléka (30 174 fő) szakgimnáziumi, 23,7 százaléka (18 818 fő) szakközépiskolai, 1,5 százaléka (1 226 fő) szakiskolai, 0,3 százaléka (233 fő) pedig készségfejlesztő iskolai tanulmányi területre nyert felvételt."
      http://eduline.hu/kozoktatas/2017/4/26/Majdnem_mindenkit_felvettek_lezarult_a_koze_0WM781#
      udvarfy kedveli ezt.
    15. szundi53
      szundi53
      Jelenleg. Te a máról beszélsz.
      2019-től akarják bevezetni. És mint tudjuk, amit kitalálnak, azt be is vezetik. "ismered a nagyvezér mottóját: "ha támadják, meghosszabbítjuk Bicskéig.")
      Mondanám, h fogadjunk 1 ü sörbe, de két év nagy idő, és én különben sem iszok. :)
      CasaLoma kedveli ezt.
    16. CasaLoma
      CasaLoma
      Meglátjuk. Jelen helyzetben valóban logikusabb és persze költségkímélőbb is lenne azt az 1.226 szakiskolai férőhelyet megszüntetni, és az érintett tanulókat a területileg illetékes gimnáziumba átirányítani.
      1.226 szakmunkás egy egész országra nem számottevő mennyiség. Ma azt látjuk, hogy tudunk boldogulni kevés hentessel, kevés kőművessel, kevés bádogossal, kevés vízvezetékszerelővel. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor rövid időn belül meglátjuk, hogy hogy tudunk boldogulni egy hentes, kőműves, bádogos stb. szerelő nélküli világban.
    17. *Rima
      *Rima
      ez egy jooooo nagy tevedes
      abban az idoben olyan szelekcio volt ,hogy komoly tudassal jutottal be a kozepiskolaba
      nem hogy okosabbak a maiak hanem felhigultabbak ,ma bekerul boldog-boldogtalan
      a negyesek alig jutottak kozepiskolaba abban az idoben
      az egyetemekre foiskolakra kozepmezonynek eselye se volt bejutni
      eros eredmennyel lehetett a sikerszakmakra is bejutni
      azon idoben a gyengenteljesitok mentek
      peknek-szakacsnak-cukrasznak-hentesnek
      marosnak -esztergalyosnak - banyasznak - fonononek - komuvesnek -acsnak
      ma ezekbol egyik -masik divatszakma lett a siker szferaban
      udvarfy és CasaLoma kedveli ezt.
    18. Melitta
      Melitta
      NAlunk az iskola rendszer a kozepiskola es utana mennek vagy egyetemre vagy szakmat tanulni.
      A 4 ev a high school alap muveltseget ad es vegig az alsotagozat utan kotelezo az idegennyelv.
      A nagyon rossz tanulo aki lusta aki nem akar tanulni arra is a koszon kivul ragad valami a 4 ev alatt.
      A nagy cegekhez bekerulni teszt sot 2-3 fordulos sikeres teszt irasa utan lehet , sokszor meg a kozepiskola se eleg. pl autogyar.
      Ha fel is veszik biztos el kell mennie meg iskolaba.

      Hol tud versenyezni tudasba a munkero piacon az aki nem vegzi el a kozepiskolat?ill nem tanul foiskolan vagy egyetemen?
      Az egyenlo eselyt kormanyzatilag csokkenteni , szavakat enm lehet talalni.
    19. CasaLoma
      CasaLoma
      :D Nem vetted az iróniát. A mi időnkben nemcsak hogy bejutni volt nehéz gimnáziumba, de bent maradni is. Nem volt fejkvóta alapú finanszírozás, így a gimnáziumnak nem volt érdeke a nem odavaló gyereket benntartani és továbbengedni.
      Ma, ahogy én látom, nincs olyan, hogy sikerszakma. Inkább végignyűglődi a gimnáziumot, ha egyáltalán be tudja fejezni, de pincérnek, szakácsnak, festőnek, parkettásnak akkor se megy el. Utóbbit már lámpással se találsz a déli országrészben. De nincs bádogos sem, aki a csatornát karbantartsa, és a festőnél is hosszabb a várólista, mint a plasztikai sebésznél.
      Hentes? Majd eszünk csirkét, meg halat, ahhoz nem kell hentes.
      setni, *Rima és udvarfy kedveli ezt.

Megosztás