Rémisztő állapotok a röszkei senki földjén

Azért utaztam a szerb–magyar határon kialakított tranzitzónához, hogy megtudjam: miért tiltottak ki két segélyszervezetet a területről akkor, amikor több ezer, bebocsátásra váró menekült szorul segítségre. Talán megváltozott a helyzet, és a magyar állam olyan elánnal osztja az ételt, a ruhát, és annyi orvost rendelt a környékre, hogy a lelkes amatőrök csak láb alatt lennének?


A helyszínen, a röszkei zónában mindenesetre nyoma sem volt az állam intenzív humanitárius munkájának. A napfényben szikrázó kerítés előtt rendőrök és katonák ácsorogtak napszemüvegekben, a kerítés mögött pedig menekültek bóklásztak a rongyokból emelt sátortáborban. Egyetlen tájidegen elem tűnt fel: egy fiatal férfi, aki kívülről a kerítésbe kapaszkodva a rendőrökkel vitatkozott.

Nem sokkal később kiderült, hogy jó volt a megérzésem: a férfi segélyszervezeti munkásként érkezett, a vita pedig pont a kitiltásokról szólt. De azt is megtudtam, hogy nem valami különleges pillanatot sikerült elkapnom.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
„Segélyszervezeteknek dolgozom, segélyszervezeti munkások napi működését koordinálom. Én tartom számon, hogy mik a problémák, milyen eszközökre van szükség, hova kell menni – magyarázta a rendőröktől távolabb sétálva. – De a közelmúltban kiderült, hogy a tranzitzónába már én sem léphetek be, így sokkal nehezebb lett a munkám”.

Kezdett felsejleni előttem a területet igazgató rendszer, amikor a férfi elárulta: nem indokolták meg kitiltását, csak elméletei vannak az okokról. Mélyebben nem tudtunk belemenni ezek elemzésébe, mert egészen gyorsan kiderült, hogy valójában mi áll a kitiltások mögött. A területet igazgató önkény.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
De mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, gyorsan elmagyarázzuk, hogy néz ki a déli határon kialakított menekültellenes rendszer. A zóna három részből áll:

  1. Kerítés a szerb–magyar határon
  2. Két tranzitzóna: Ez egy kapu a kerítésen, amelynek magyar oldalán egy 40-50 ember befogadására alkalmas, börtönszerű ketrec van.
  3. Senki földje a kerítés Szerbia felőli oldalán
A kerítést nem kell magyarázni.


Törvényes menekülteket hagyunk szenvedni a senki földjén
Éheznek a gyerekek a határon kialakított senkiföldjén, de a katonák nem engedik, hogy enni adjanak a segélyszervezetek. Sok a beteg, de orvosok sem mehetnek a közelükbe. Ön szerint ilyen nem történhet Magyarországon? Meg fog lepődni. A helyszínen jártunk.Tovább
A tranzitzónára azért van szükség, mert nem lehet megtenni, hogy egyáltalán ne engedjük be azokat az embereket, akik menedéket kérnek. A kerítésen két helyen – Röszkén és Tompán – ajtók épültek, ahol a kormány elmondása szerint bebocsátást kapnak azok, akik legálisan szeretnének bejönni Magyarországra. Az ajtók azonban egy ketrecbe vezetnek, ahol napokig aszalják mindenfajta ok nélkül a menekülteket, akik aztán nyílt táborba kerülnek. Erről bővebben itt írtunk.

A senki földje a magyar kormány igazi fejlesztése. Az ajtókon csak napi tizenöt embert engednek be, így a kerítés másik oldalán, de magyar területen, ezrek kényszerülnek hetekig, hónapokig várakozni. A menekültek a földön alszanak és segélyeken élnek, egyetlen vízcsapon és a túléléshez elegendő élelmen túl semmit nem kapnak: nincs szállás, se bolt, se vécé. Néhány hete a szerb hatóságok állítottak fel pár toi-toi vécét. Ez az a terület, ahol nem engedik, hogy a Migszol és az Oltalom munkatársai segíthessenek a rászorulókon.

Önkény, káosz
Csatlakozzunk vissza történetünkbe, hogy rögtön kiderüljön: a menekültek fogadására kialakított terület legfontosabb jellemzője a káosz és az önkény.

Át akartunk kelni a kerítés másik oldalára, a senki földjére, de az ott strázsáló rendőr a közeli tranzitzónához irányított minket. A segélyszervezet dolgozója meglepődött, mert eddig ez az ember volt felelős az átengedésért. A tranzitzónában, a kerítés mögött álldogálók hosszasan telefonálgattak, majd azt mondták, kísérőm átmehet, én nem. Miért? Ez nem derült ki, ahogy az sem, miért tiltják meg a fotózást, noha a megyei rendőrségtől engedélyt kaptam, hogy a tranzitzóna kerítésén kívül állva bármit fotózhatok. Később azt állították, csak a rendőröket nem fotózhatom, noha ilyen jogszabály sem létezik.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Egyre erősebb lett a gyanúm, hogy a határszélen a harmincas évek csendőrvilága uralkodik, ahol a kakastollas tiszt mondja meg, mit szabad, és mit nem. Ez egybevágott a segítő történetével, aki elmondta: a két segélyszervezetet egy helyi tiszt küldte el, erről papírt sem kaptak. „Lehet, hogy ha holnap kérdezitek, simán átmehettek ételt vagy ruhát osztani?” „Lehet” – bólintott, majd nyomatékul elmesélte: a napokban érkezett a területre egy angol önkéntes, aki teherautóból ruhát osztott a menekülteknek. Másnap ugyanebből az autóból cukrot és teát akartak eljuttatni az embereknek, de hiába. Az aznapi tiszt elzavarta őket. Miért? Csak.

Központi utasítás vagy helyi önkény?
A röszkei határszélen tapasztalt állapotokról megkérdeztük a Belügyminisztériumot is (BM). A tárca sajtóosztályának ezeket a kérdéseket küldtük el, válaszokat cikkünk megjelenéséig nem kaptunk:

– A kitiltás központi utasításra történt-e, vagy az ott szolgálatot teljesítők határoztak így?

– Ha az utóbbi, akkor milyen döntési jogosítványaik vannak a helyben szolgálóknak: kitilthatnak egyéb szervezeteket, a sajtót, orvosokat is?

Hiba lenne azt gondolni az esetlegesség okának, hogy a terület távol van a fővárostól, és a vad pusztában már csak ilyen kaotikusan mennek a dolgok. A rendszer védelmi oldalát ugyanis olyan precízen rakták össze, hogy ha az adórendszerünk nézne ki így, akkor Magyarország fektetne be Németországban, és nem fordítva. A határ mentén néhány száz méterenként egy katona, és egy rendőr párosa strázsált. A kerítés és a pengés drót akkurátusan elhelyezve. A kerítés előtti terület homokkal felszórva és elgereblyézve. A rendőrök már érkezésem előtt megkapták adataimat, csak biccenteni kellett a kocsiból, hogy végigdöcöghessünk a határzónán.

Ezek után nehéz elképzelni, hogy a kerítés másik oldalán tomboló állapot a véletlen műve lenne, nem pedig a kormány szándékos akciója.

Katasztrófaövezet kormányutasításra

Menekültlázadás a görög határon: így ejtették túszul a szíreket
Vascsövekkel felfegyverzett marokkóiak támadnak a szírekre. Menekülő rendőrök. Kifosztott segélyszervezetek. Elmagyarázzuk, hogyan lehet néhány egyszerű lépésben katasztrófát okozni. Riportunk a macedón határ válságzónájából.Tovább
Megdöbbentő volt ugyanis, amit a senki földjén láttam. A helyzet még a macedón–görög határ hírhedt tábornál is vadabb volt. Idomeniben ugyanis legalább sátrakban laktak az emberek.Magyarország szélén, az olimpiarendezésre készülő Budapesttől 200 kilométerre azonban ágakból, pokrócokból, nejlonlapokból épült egy egész falu. Csak néhány sátrat láttam.

„A rendőrök jellemzően nem engedik, hogy sátrakat vigyünk be” – magyarázta a segítő olyan hangon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a rendőrök védtelen emberek szívatásával vannak elfoglalva.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kísérőm gyors léptekkel járta körbe a telepet: tudakolta, kinek milyen ruhára van szüksége, begyűjtötte az angolul jól beszélő afgán újságírólány elromlott mobilját, végül pedig egy égett lábú gyereket keresett meg, hogy kiderítse, át kell-e kötözni a sebét.

A 700-1000 embernek otthont adó nyomortelepen bolyongva megállapítottam, hogy lehetetlen lenne itt olyan felvételt készíteni, amelyiken nem látszanak sem nők, sem gyerekek. A sátrak közt rengeteg gyerek játszott, egy ajtón bepillantva zöldségeket szeletelő nőket láttam, az apró gödrökben rakott tűz felett spagetti főtt. Kisgyerekek mosogattak a röszkei senki földje egyetlen vízcsapjánál, a férfiak pedig műanyag palackban hordták a vizet a sátorhoz.

Szívszorító volt látni, hogy a sárban, porban tartott emberek még itt is megpróbálnak civilizáltan élni. A sátrak előtt mindenhol levetett cipők álltak, hiszen a lakásba nem trappolunk be sáros lábbal.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Kormánypropaganda a csecsemők nyomorával
A hely brutalitása mégis akkor mutatkozott meg teljes valójában, amikor csatlakozott hozzánk az egyik segélyszervezetnél dolgozó gyermekorvos. A fehér ruhás, sztetoszkópos nő révén a tábor egy addig nem látott oldala tárult fel előttem.

Tíznapos csecsemőket hoztak elénk, az orvos a még meglévő köldökcsonkot fertőtlenítette, és szemcseppel ápolta a babák begyulladt szemét. Egyedül a tompai senki földjén négy, egy hónaposnál fiatalabb csecsemőt kellett ellátni. Családjaik három-négy hete táboroztak a porban, pokrócokból és lombokból tákolt viskókban, és még ugyanennyi várt rájuk a bebocsátásig.


Tíznapos a kisbaba, mutatja az anyja a doktornőnekGaléria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Ismételjük át: nem azért kell a kisgyerekeknek a porban lakniuk, mert nincs számukra más lehetőség. A menekülttáborokban van elég férőhely, és a családok a hosszú várakozás után mindenképpen bebocsátást nyernek valamelyik állomásra. De a magyar állam – vélhetően a menekültek elriasztása végett – igyekszik olyan mostoha körülményeket teremteni, amilyet csak lehet.

A magyar szervek nemtörődömsége már a tranzitzónába beléptetésnél kézzelfogható. Az oda belépni jogosult 15 embert ugyanis nem a rendőrség vagy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) választja ki, hanem három menekült végzi a helyszínen, miközben a magyar hatóságok a helyiek elmondása szerint egyáltalán nincsenek képben: ki mennyi ideje várakozik, ki családos, és kinek vannak egészségügyi problémái. Természetesen arról is megkérdeztük a BM-et, hogy miért ilyen módon zajlik az adminisztráció, illetve mi lesz később, ha ezek az önkéntesek átjutnak, ki állítja majd össze a listákat, amelyekben számon van tartva, ki mikor érkezett, családdal érkezett-e, van-e egészségügyi problémája. A cikk megjelenéséig erre sem kaptunk választ.


Galéria: Csecsemőket tart a mocsokban a magyar állam (15 kép)Fotó: Földes András / Index
Az angolul jól beszélő Mosan, Hanif és az Afganisztánban újságíróként dolgozó Katira állítják össze a várakozók listáját, rangsorolják az embereket családi és egészségügyi állapot szerint, és ők számítják ki azt is, hogy kire mikor kerülhet sor. A több ezer nevet tartalmazó papírokat a kerítésnél adják le a rendőröknek. Az ügyintézés persze nem mindig megy zökkenőmentesen. Néhány napja is nagy kavarodás volt a nevekkel, tudtam meg a helyszínen. A magyar hatóságok ugyanis véletlenül összekeverték a papírokat.

Földes András
roszke.jpg
 
Senki nem mondta te vagy a hibas , csak bemutatja a cikk a menekult csaladok borzalmas nehez korulmenyeit, es gondolom minden erzo szivu emberbe a humanum felebred nem csak a orvosba es az onentesekbe.
Sajnos nagyon keves az informacio a segelyszervezetek valos munkajuk bemutatasarol, mert csak is a criminal ugyeket targyaljak mert az a szenzacio... es nem az, hogy ne a foldon kelljen ujszolott babakat ellatni stb.
 
megint egy hazugságokat terjesztő cikk. Csal egy mondat a cikkből "Ezek után nehéz elképzelni, hogy a kerítés másik oldalán tomboló állapot a véletlen műve lenne, nem pedig a kormány szándékos akciója."

Micsoda szemtelenség kell a szerbiai helyzetért magyarországot vádolni. Micsoda pofátlanság azt állítani, hogy a segélyszervezeteket nem engedik ki magyarországról, szerbiába......a kerítéseken keresztül persze, hogy nem engedik, de ott a legális hazárátkelő azon szoktak közlekedni akiknek rendben vannak a papírjaik.

Most kérdem 1001X a buszok miért a Magyar határhoz hozzák ezeket az illegális migránsokat, miért nem a Horvát határhoz, ahol idillikus körülmények vannak, még kerítés sincs. A buszsofőrnek tökmindegy hova szállítják a migránsokat ..... habár valószínüleg ez az útvonal van fizetve.
 
Utoljára módosítva:
Meg szerencse ,hogy ezek az emberek nem azt nezik a senki foldje hova tartozik kozigazgatasilag ,hanem az embereket a gyerekeket nezik akiknek segitsegre van szukseguk.
Ha ilyen korulmenyek kozott valami betegseg feluti a fejet a bacik nezik hogy hol a hatar es a senkifoldjen szaporodhatnak de mar tovabb nem mehetnek?
Az ott ragadt embereknek nem kell enni ,ini , gyogyszer stb ?
Az ott eltevedt allatokat vadakat kiszabaditjuk, segitunk nekik , az embereknek nem akarunk segiteni?
 
T
Nagy szégyen ez,hogy Szerbiába nincsenek
erzo szivu ember.
... És most a Szerb helyzet miatt is minket szólnak meg! Na de látom,itt az a lényeg,amit elég régóta látok: "milyen indokkal utáljuk a magyarokat"!.. Fogjunk rájuk minden hzagugságot,osszuk az észt,igaz kalácsot azt már nem! Akik ennyire tudják mit kéne tenni,miért nem teszik meg? Lehetőség adott!Mutassák be példákkal...Jah,hogy a példa mutatás az ez lenne,amit ezeken a képeken látok??? .......
 
Szervusztok ,
igen szégyen , de kik szállitják és miért pont a Magyar határhoz a "menekülteket" megszervezve ? Miért nem a Horvát határra ?? vagy az nincsen benne a menekült segitök térképén ?? Kinek érdeke Magyarország lejáratása ?? Minek a sok hazugság ? Ki üldözi ezzeket a "menekülteket" Europába ? Mióta irja elö a Genfi szerzödés , hogy a menekült dönti el , hogy direktbe odamenjen abba az országba amelybe Ö akar ?? Vagyis mióta van háborus állapot Szerbiában és lövik a Marokoból ,Eritreából származókat ??
 
Meg szerencse ,hogy ezek az emberek nem azt nezik a senki foldje hova tartozik kozigazgatasilag ,hanem az embereket a gyerekeket nezik akiknek segitsegre van szukseguk.

Az ország határig terjed ki egy állam szuverenitása, máskülönben az a párezer ember én úgy tudom szerb területen van (nem férnének el a senkiföldjén) .... de csak azt firtatom ki kényszeríti őket, hogy ott várakozzanak, miért nem buszoznak egy másik határhoz ahol idillikusak a körülmények?! Miért ragaszkodnak ahhoz, hogy Magyaroszágon keresztül jussanak Németországba?
 
[/QUOTE]
... És most a Szerb helyzet miatt is minket szólnak meg! Na de látom,itt az a lényeg,amit elég régóta látok: "milyen indokkal utáljuk a magyarokat"!.. Fogjunk rájuk minden hzagugságot,osszuk az észt,igaz kalácsot azt már nem! Akik ennyire tudják mit kéne tenni,miért nem teszik meg? Lehetőség adott!Mutassák be példákkal...Jah,hogy a példa mutatás az ez lenne,amit ezeken a képeken látok??? .......[/QUOTE]
Jo lenne ha korultekintobben olvasnal es nem szelektive.
A cikket nem mi irtuk Mo-on jelent meg az Indexnel otthon reklamajal.
"milyen indokkal utáljuk a magyarokat"!
Ha sertesnel szantad , batran elmehetsz mas oldalra, mert itt magyarok vannak meg ha te maskeppen gondolod is. Egyikunk se utlaja sajat magat.
Milyen kalacsot kene adni forduljal az Indexhez hatha beall kajat osztani.Hogy leirja a velemenyet vagy amit latott tapasztalt fotokkal szamodra nem hiheto jarjal magad utana es szamoljal be hany gyereket lattal el.
 
T
Ha sertesnel szantad , batran elmehetsz mas oldalra, mert itt magyarok vannak meg ha te maskeppen gondolod is.

Nem szántam sértésnek! Illetve megbántani sem szerettem volna senkit! De úgy gondolom tudnotok kell az igazságot.Csak dühít,hogy ami nem is a mi országunk határain belül van,azért is minket tartanak felelősnek...És igen,úgy látom ez a cikk arról szól,hogy hogy kell utálni minket!Amúgy azt is tudom,hogy ez az index oldalon lejent meg! Olvastam....Méghozzá Augusztus 10.-én!

http://index.hu/belfold/2016/08/10/tranzitzona_roszke_tompa_segelyszervezetek_menekulttabor/
 
Mi a hazugsag benne? Hihetetlen .....csak az az igaz amit a partunk kormanyunk megmond........hasznald mar a google.......ja kurucos oldalak a frankok.......meg a kormany mediai , hat batran olvasgassatok egeszsegetekre.
 
Mi a hazugsag benne?
Konkrétan az a hazugság, hogy Magyarország a felelős azért amiért az illegáls migránsok a szerb-magyar határon akarnak továbbnenni Németország felé. Az a hazugság, hogy a magyarok nem engedik a segélyszervezeket a migránsokhoz. Az a hazugság, hogy normális dolog beavatkozni szerb területen a szerb belügyekbe.
 
Utoljára módosítva:
A senki foldje kie? hol a mienk hol a szerbeke?
Egy szarvas beteved oda ki lovi agyon vagy szabaditsa ki a magyarok vagy a szerbek?
 
Nagy szégyen ez,hogy Szerbiába nincsenek
... És most a Szerb helyzet miatt is minket szólnak meg! Na de látom,itt az a lényeg,amit elég régóta látok: "milyen indokkal utáljuk a magyarokat"!.. Fogjunk rájuk minden hzagugságot,osszuk az észt,igaz kalácsot azt már nem! Akik ennyire tudják mit kéne tenni,miért nem teszik meg? Lehetőség adott!Mutassák be példákkal...Jah,hogy a példa mutatás az ez lenne,amit ezeken a képeken látok??? .......

ha belegondolsz tuncu hosszu honapon át nem varhato el egy ilyen kis pottom országtol sem hogy százezreket lásson el. most kapott Szerbia segitséget és épitettek fütött helyiségeket pont a tél jotte miatt. nagyon hatásvadásznak és magyar ellenesnek tartom ezeket a cikkeket és ahogy jon a népszavazás ezek a mocskolodások egyenes aranyban novekednek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére