Radikális keresztény nevelés" ürügyén vették el egy román pár 5 gyerekét

Az Európai Parlamentben (EP) is megvitatják a norvég gyermekvédelmi szolgálat által szüleitől elvett román gyermekek ügyét, miután 42 EP-képviselő kezdeményezte a téma napirendre tűzését. A román családtól pillanatok alatt elvették 5 gyermeküket "veszélyeztetés" címszó ürügyén.

Nemzetközi tiltakozást váltott ki, hogy tavaly novemberben egy ötgyermekes norvég családtól valamennyi gyermeküket azonnali hatállyal elvette a gyermekvédelmi hivatal. A romániai bevándorló, de már kilenc éve biztos egzisztenciával Norvégiában élő szülőkkel szemben az egyik iskolai tanár tett bejelentést, miszerint „radikális keresztény nevelési elveikkel” veszélyeztetik gyermekeik fejlődését. Ugyanakkor sem fizikai, sem másfajta bántalmazást, sem pedig elhanyagoltságot nem állapítottak meg a Bodnariu családban - összegzi a Hetek az előzményeket.

A különböző tematikus foglalkozásokon a norvég iskolákban a gyerekek meséltek a mindennapjaikról, amivel tudtukon kívül magukra ragasztották a „túlzottan keresztény” címkét az iskolavezetés részéről. Szüleik, Marius és Ruth Bodnariu ekkor már kilenc éve éltek Norvégiában, korábban pedig mindketten a Román Pünkösdi Egyház árva gyerekek felé való missziójában dolgoztak. Iskoláskorú gyerekeiken kívül még három kisfiú, az 5 éves Matthew, a 2 éves John és a 3 hónapos Ezekiel alkotta a később „közveszélyesnek” minősített családot.

c1000.jpg

Egy tanár tavaly novemberben bejelentést tett a Norvég Gyermekvédelmi Hivatalnál (Barnevernet) arra hivatkozva, hogy Eliana és Naomi radikális világnézeti neveltetése veszélyes mind rájuk, mind a többi gyerek számára. Konkrétumként azt adta meg, hogy szerinte nem természetesen viselkednek, valamint odahaza azzal „terrorizálják” őket, hogy Isten megbünteti a bûnöket.

November 16-án a hivatal emberei rajtaütésszerûen kivonultak az iskolába, ahol rögtönzött kihallgatást szerveztek a szülők tudta nélkül. Ráadásul egy rövidke beszélgetés után nemcsak hogy igazolva látták a tanár gyanúját, hanem mivel előfordult, hogy a gyerekek „fenekelést” kaptak, ha engedetlenek voltak, ezért „veszélyeztetés” gyanúja miatt az iskolából egyenesen a Barnevernet helyi központjába szállították őket. Ezután a hivatal emberei rendőri kísérettel kivonultak a családhoz, és a két kisebbik fiút is „védelem alá” helyezték, majd pedig kihallgatták. Ez alapján indokoltnak találták, hogy az alig 3 hónapos Ezekielt is elvegyék a sokkos állapotban lévő szülőktől.

c1000.jpg

Mindezt alig 48 óra alatt, a kiskorú gyerekek „vallomása” és bármiféle fellebbezési lehetőség vagy jogsegély biztosítása nélkül. Bodnariuék ügyvédje szerint a nemzetközi jog értelmében „gyermekrablásnak” minősíthető a norvég gyámhivatal brutális beavatkozása. Szerinte az is abszurd, hogy a látogatási jogot is megvonták a két nagyobbik lány esetében, akiket a szülők azóta nem láttak, hogy november 16-án reggel elmentek az iskolába.

Miután 42 EP-képviselő kezdeményezte az ügy napirendre tűzését, az Európai Parlamentben is megvitatják a norvég gyermekvédelmi gyakorlatot.

c1000.jpg
Már többször is tüntettek a gyermekvédelmi eljárás ellen.

„A román állampolgároknak védelmet kell élvezniük attól függetlenül, hogy melyik országban élnek vagy milyen vallásúak, mivel a nemzetközi jog minden fajta diszkriminációt tilt, a hatóságoknak pedig tagállami és uniós szinten is meg kell tenniük mindent ennek elkerülése érdekében” – jelentette ki Daniel Buda, EP képviselő. Kijelentette: egyetlen jogrendszer sem igazolhatja, hogy egy három hónapos csecsemőt minden alap nélkül elvegyenek az édesanyjától - idézi a képviselőt.

Hetek.
roman csalad.jpg
 
Nem tudom a pontos helyet, egy faluban. Annyi pontosítást az előzőhöz hozátennék, hogy megnéztem a későbbi híradót, és egészen pontosan úgy néz ki a dolog, hogy a gyerekeket elvették azonnal a szülőktől, és eddig nyomozott a hatóság. Az ügyészség azért nem emelt vádat a szülők ellen, mert nem találta elégségesnek a hatóság tényközlését, és további nyomozás elvégzésére utasította azt. A hírekben az is elhangzott, hogy a szülőket (???) nem csak a kislány kínzásáért fogják elitélni, hanem azért is, mert a többi gyereknek meg ezt végig kellett nézni.
Konkrétan itt a híradós tudódítás:http://tenyek.hu/tenyek/201248_nyomoznak-a-bezart-kislany-ugyeben.html
 
Azt nem tudom, hogy ebbe az esetbe miért kel/kellett a vallást belekeverni.
Ha a muzulmánoknak meghagyják a jogot, hogy több nejűek legyenek és egy nap többször imádkozzanak akkor ennek a román családnak is legyen lehetősége egy pofont vagy fenekest kiosztani.
Hála az Istennek, hogy az én gyerekeimet nem kellett fenyíteni vagy verni, de nem mindenki győzhető meg szép szóval.

Ha valaki a jó cselekedetre jutalmat vár, akkor jogos ha rosszat tesz akkor megkapja a büntit is. Vagy mindkettő vagy egyik se. Gyerekeim megértették.

A következő történetet olvastam.
A villamoson egy idős néni leült egy számára átadott helyre, vele szemben egy kb. 5 éves kislány ült. Mivel ő azt akarta, hogy vele szemben az anyukája üljön ezért nagyon mérges volt és elkezdte rugdosni a néni sípcsontját. A néni megpróbált arrébb húzódni, de a kislány továbbra is rugdosta. Így végül szólt a kislánynak, hogy - Kérlek szépen ne rugdos mert az fáj.
Az anyuka kikelt magából - Mi semmit se tiltunk, mindent megbeszélünk a gyerekkel és az értelmére próbálunk hatni.
Egy 16-17 éves srác helyeselt,- az én anyukám is így nevelt engem. A szájából kivette a rágógumit és belenyomta a kislány anyukájának hajába, jó erősen. Néni légyszíves meggyőzni, hogy máskor ne csináljak ilyent.
 
Kiváncsi lettem a lassan egyévvel ezelőtti polémia végkövetkeztetésére úgy látom elfáradtak a vitázók. Viszont ISTEN malmai azóta is őrölnek , Tehát :
"Több mint fél éves kálvária ért véget. A Norvégiában élő Marius és Ruth Bodnariu visszakapták mind az öt, tavaly novemberben elvett gyermeküket. A család története azóta bejárta az egész világot: április 16-án globális tiltakozó akciót rendeztek számos országban, köztük Magyarországon is. Esetük kapcsán az Emberi Jogok Európai Bizottsága is állást foglalt.

Mióta tavaly novemberben a norvég gyámügy minden előzetes figyelmeztetés nélkül elvitte a norvég anyától és román apától származó 4 hónapos Ezekielt, a 9 éves Elianát, a 7 éves Naomit, az 5 éves Mateit, és a 2 éves Ioant, Norvégia számos alkalommal kényszerült magyarázkodásra nemzetközi kapcsolataiban. A norvég fél arra hivatkozott, hogy fizikai fenyítés (azaz: egy-egy nyakleves, fenékre csapás) miatt vették el a gyerekeket, ami Norvégiában jogellenes. Sokan azonban arra világítottak rá, hogy a gyámügy jelentéseiben a család keresztény világnézetét jelölte meg veszélyforrásként. "

Alakulgatnak a dolgok :http://konzervativcsalad.blog.hu/2016/06/03/gyozelem_ujra_egyutt_a_bodnariu_csalad

Nemcsak gyanú a keresztényüldözés! :

"Eddig még világszerte vitatéma volt, hogy miért is vették el a Bodnariu család 5 gyermekét: pusztán fenekelés vagy keresztény világnézet miatt? Az első esetben egyszerűen a hatályos norvég törvények megsértése miatt kirótt abszurd módon súlyos büntetésről, a másodikban viszont keresztényüldözésről van szó. A jegyzőkönyvek tartalmának ismeretében a kérdés többé nem kérdés.

Facebook posztban osztotta meg, miért is változtatta meg a véleményét. A titok nyitja ennyi: Costea betekintést nyert a Barnevernet jegyzőkönyveibe.
Október 13-án kelt iratok tanúsága szerint a naustdali gyermekvédelem már a novemberi rajtaütés előtt megfigyelte a Bodnariu szülők gyereknevelési szokásait, és már akkor megfogalmazódott bennük a gyanú, hogy azok "a Biblián alapulnak", amit a hatóság nagyon helytelenített, és emiatt javasolta a gyerekek elvételét. A szülők ellen azt a vádat is megfogalmazták, hogy gyermekeiket "Isten és a szülők értékrendjének tiszteletére nevelik" (sic!). A Barnevernet szerint ez azért veszélyes, mert olyan elvárásokhoz vezethet a gyerekekkel szemben, aminek azok esetleg majd nem tudnak megfelelni. Úgy vélték, hogy a szülők hite "belső konfliktust" hozhat létre a gyerekekben, amitől feszültté válhat a családi környezet. Magyarul a Barnevernet jegyzőkönyvei szerint a vallás a gyerekeknek rossz, a túlzásba vitt vallásosság pedig már ahhoz is elegendő indokot szolgáltat, hogy egyszerűen elkobozzák a gyerekeket a szülőktől.
A jegyzőkönyvek 4 alkalommal említik a Bibliát, egyszer pedig Istent és a vallást. A Barnevernet Norvégia szekuláris nevelési elveit testesíti meg, így érthető, hogy ha vallásos családokkal kerül sor összecsapásra, mindig az előbbi kerül ki győztesen. 2012-ben, amikor eltörölték az evangélikus egyház államegyházi státusát, már a norvég lakosság 72%-a vallotta magát szekulárisnak, és csak 2% látogatott rendszeresen istentiszteleteket. A keresztény gyermeknevelés az országban már a múlté, és a szekuláris nevelési elvek váltak általánosan elfogadottá. Ezért is van, hogy a családjukból kiszakított gyerekek 25%-a bevándorló családokból származik: a gyermekvédelem és a norvég állam nem tudja elfogadni a más kultúrákból hozott tradicionális nevelési módszereket. Ez azért is szörnyű, mert a menekültek egy része pont a vallási üldöztetések elől érkezik Norvégiába, ahol aztán szépen cseberből vederbe jutnak. "Akár ideológiai agressziónak is nevezhetnénk ezt" - jellemzi Peter Costea a norvég rendszer visszásságait.
A Bodnariu gyerekek "norvégosítása" már folyamatban van: egyikük elpanaszolta a láthatáson, hogy az állam által kijelölt nevelőszülők arra tanítják őket, hogy nincs Isten, nem kell imádkozni, és az ember a majomtól származik. "

Az ateizmus atlanti világbeli győzelme ténynek látszik, a kulturmarxizmus győzött , átlépte az osztályharcos proletár világforradalom eszméjét, negyven évet éltünk a munkásosztály vezette szocializmusban , és közben a "nyugatot" saját egyetemi értelmisége hülyítette meg a marxizmus lopakodó verziójával.
 
Kotyag annyi csusztatas van amit irsz , hogy az csak na.
A fanatikus vallassal a gyereket tonkre teszi az a szulo aki ugy gondolja , hogy nincs joga a gyereknek szabadsagba elnie csak a dogmak alapjan. Az osszes problemas gyerekkor hozza a beilleszkedesi nehezseget es sok esetben a criminalt is. Ez vonatkozik minden vallasra.
Ilyen sehol nem tanitanak hogy a majomtol szarmazunk. Lehet a XIX vege es a XX.szazad elejen ez komoly vitakra adott okot ,de ma sehol nem tanitanak ilyen hulyeseget.

A modern szulonek a gyereket meg kell ismertetni minden alap informacioval, mert akkor kesobb se huzzak be semmilyen vallasi fanatikusok.
Aki 2000 evvel ezelotti tanokat akar betartatni ma ahogy ano akkor eltek es gyerekeket neveltek az bizony nem elfogadhato a demokratikus orszagokba. PL a gyerek veres ami meg 100 eve sincs hogy termeszetes volt ugy az iskolakba mint otthon a szulok fegyelmezesi modszerei kozott. Vagy a lanyok nem tanitatasa , es csak otthoni munkara fogasa stb.....
A gyereket ha kiemelnek a csaladbol ott maguk a gyerekek szolgaltatjak az infokat , akar rajzok akar elbeszelesek utan.
Nyilvan ha visszakaptak a gyerekeket az ok megszunt.
MI nem vagyunk birok es a dontes vegig megy egy komoly proceduran szakemberek sokasagan. Nem ugy van hogy valakire rafogjak hogy te rosszul neveled a gyerekeidet es elveszik toled.
Mit csinalnanak ha a lanyuk tinikent hazamenne,hogy megszallta a szentlelek...es a szive alatt hordja a messiast?
Ilyen szelsoseges peldak elofordulhatnak ha a gyerek nincs a ami vilaggal tisztaba de semmivel, csak a vallasi meseket ismeri.
 
Kiváncsi lettem a lassan egyévvel ezelőtti polémia végkövetkeztetésére úgy látom elfáradtak a vitázók. Viszont ISTEN malmai azóta is őrölnek , Tehát :
"Több mint fél éves kálvária ért véget. A Norvégiában élő Marius és Ruth Bodnariu visszakapták mind az öt, tavaly novemberben elvett gyermeküket. A család története azóta bejárta az egész világot: április 16-án globális tiltakozó akciót rendeztek számos országban, köztük Magyarországon is. Esetük kapcsán az Emberi Jogok Európai Bizottsága is állást foglalt.

Mióta tavaly novemberben a norvég gyámügy minden előzetes figyelmeztetés nélkül elvitte a norvég anyától és román apától származó 4 hónapos Ezekielt, a 9 éves Elianát, a 7 éves Naomit, az 5 éves Mateit, és a 2 éves Ioant, Norvégia számos alkalommal kényszerült magyarázkodásra nemzetközi kapcsolataiban. A norvég fél arra hivatkozott, hogy fizikai fenyítés (azaz: egy-egy nyakleves, fenékre csapás) miatt vették el a gyerekeket, ami Norvégiában jogellenes. Sokan azonban arra világítottak rá, hogy a gyámügy jelentéseiben a család keresztény világnézetét jelölte meg veszélyforrásként. "

Alakulgatnak a dolgok :http://konzervativcsalad.blog.hu/2016/06/03/gyozelem_ujra_egyutt_a_bodnariu_csalad

Nemcsak gyanú a keresztényüldözés! :

"Eddig még világszerte vitatéma volt, hogy miért is vették el a Bodnariu család 5 gyermekét: pusztán fenekelés vagy keresztény világnézet miatt? Az első esetben egyszerűen a hatályos norvég törvények megsértése miatt kirótt abszurd módon súlyos büntetésről, a másodikban viszont keresztényüldözésről van szó. A jegyzőkönyvek tartalmának ismeretében a kérdés többé nem kérdés.

Facebook posztban osztotta meg, miért is változtatta meg a véleményét. A titok nyitja ennyi: Costea betekintést nyert a Barnevernet jegyzőkönyveibe.
Október 13-án kelt iratok tanúsága szerint a naustdali gyermekvédelem már a novemberi rajtaütés előtt megfigyelte a Bodnariu szülők gyereknevelési szokásait, és már akkor megfogalmazódott bennük a gyanú, hogy azok "a Biblián alapulnak", amit a hatóság nagyon helytelenített, és emiatt javasolta a gyerekek elvételét. A szülők ellen azt a vádat is megfogalmazták, hogy gyermekeiket "Isten és a szülők értékrendjének tiszteletére nevelik" (sic!). A Barnevernet szerint ez azért veszélyes, mert olyan elvárásokhoz vezethet a gyerekekkel szemben, aminek azok esetleg majd nem tudnak megfelelni. Úgy vélték, hogy a szülők hite "belső konfliktust" hozhat létre a gyerekekben, amitől feszültté válhat a családi környezet. Magyarul a Barnevernet jegyzőkönyvei szerint a vallás a gyerekeknek rossz, a túlzásba vitt vallásosság pedig már ahhoz is elegendő indokot szolgáltat, hogy egyszerűen elkobozzák a gyerekeket a szülőktől.
A jegyzőkönyvek 4 alkalommal említik a Bibliát, egyszer pedig Istent és a vallást. A Barnevernet Norvégia szekuláris nevelési elveit testesíti meg, így érthető, hogy ha vallásos családokkal kerül sor összecsapásra, mindig az előbbi kerül ki győztesen. 2012-ben, amikor eltörölték az evangélikus egyház államegyházi státusát, már a norvég lakosság 72%-a vallotta magát szekulárisnak, és csak 2% látogatott rendszeresen istentiszteleteket. A keresztény gyermeknevelés az országban már a múlté, és a szekuláris nevelési elvek váltak általánosan elfogadottá. Ezért is van, hogy a családjukból kiszakított gyerekek 25%-a bevándorló családokból származik: a gyermekvédelem és a norvég állam nem tudja elfogadni a más kultúrákból hozott tradicionális nevelési módszereket. Ez azért is szörnyű, mert a menekültek egy része pont a vallási üldöztetések elől érkezik Norvégiába, ahol aztán szépen cseberből vederbe jutnak. "Akár ideológiai agressziónak is nevezhetnénk ezt" - jellemzi Peter Costea a norvég rendszer visszásságait.
A Bodnariu gyerekek "norvégosítása" már folyamatban van: egyikük elpanaszolta a láthatáson, hogy az állam által kijelölt nevelőszülők arra tanítják őket, hogy nincs Isten, nem kell imádkozni, és az ember a majomtól származik. "

Az ateizmus atlanti világbeli győzelme ténynek látszik, a kulturmarxizmus győzött , átlépte az osztályharcos proletár világforradalom eszméjét, negyven évet éltünk a munkásosztály vezette szocializmusban , és közben a "nyugatot" saját egyetemi értelmisége hülyítette meg a marxizmus lopakodó verziójával.

Kedves Kotyag

-
Egy fontos dolgot kifelejtettél a hozzászolásodbol, mégpedig azt, hogy a gyerekeknek a hazatérése szigoru feltételekhez van kötve, aminek a betartását a szülök megfogadták, ehez tartozik a rendszeres ellenörzés is.
-
Norvégia egy jol müködö szociális állam, amelyik sokat tesz a polgáraiért, különösen olyan események ota mind a magát keresztény Al-Kaida, modern keresztesharcosnak tekintö Andreas Behring Brevik, tömeggyilkos aki 77 gyereket lelövöldözött mind a nyulat az istene nevében.
-
Nem istennélküliek pusztitanak napjainkban terroristaként hanem hangokat hallo, földönkivüli parancsnokokra hivatkozok.
-
A szekularizmus az nem vallásellenesség, hanem a szabad vallásgyakorlás alapfeltétele.
Az állam csak akkor tudja ezt a feladatát teljesiteni ha vallás privát dolog marad.

-
Az elmult két evezred alatt az egyik háboru követte a másikat, egyszer a kereszténység elterjesztése, a pogányok megtéritése, aztán a reformatios háboruk amik a világot lágba boritották.
-
Ne feledjük, A második világháboru az "atheista bolschewizmus" legyözésének a jegyébe lett meghirdetve, emiatt támogatták Hitlert az egyházak.

Marx 1881-ben már meghalt, ne tegyed öt felelössé azért ami a te gyerekkorodban történt, több emberöltövel utána. Marx egy olyan kort kritizált amelyikben a rabszolgatartás, a jobbágyság, a feudalizmus, a földnélküli vagyontalan dolgozo népnek a kiszolgáltatottsága... egy elfogadott állapot volt.
-
Szabadjon megjegyezzem, hogy a villámhárito ellen 150 éven keresztül küzdött az összes keresztény egyház, és "Ketzerstange"(eretnek-bot) néven tiltotta a használatát. Ha én lettem volna Marx vagy Engelsz akkor én is protestáltam volna végülis légy modjára hullottak a harangozok, akik bim-bammal probálták vihar idelyén elháritani a katasztrofákat.
-
Az elmult évszázad hibái pont azok voltak ahova a magyar kormány most kormányoz, a nationalizmus és az utána jött izolatio, aktuális néven nevezve, az EU-bol valo kiválás eszméje.
-
hogy az állam által kijelölt nevelőszülők arra tanítják őket, hogy nincs Isten, nem kell imádkozni, és az ember a majomtól származik. "
-
Szerinted melyik Istent kéne a Norvég államnak propagálnia? A vallás az privát dolog épp ugy mind a szexualitás.
Az állam csak akkor szol bele a szexualitás praktikákba ha egy felnött visszaél a hatalmával gyermekek felet.
Lehet, hogy te ilyen vallásos orgiákat elfogadhatonak tartasz?
-'

-
Hogy a vallásosságod téged is tévutra visz mutatja, hogy szidod a tudományokat de fogalmad sincs az eredményeiröl.
-
Az evolutionak a lényege a származás, az idöbeli egymásutániság.
Hogy az ember a majombol fejlödött ki az egy a teremtéshivök álltal terjesztett "fake news".
-
A majom épp olyan idös mind te, meglátogathatod öket az állatkertben. Tehát ö nem lehet a te ösöd.
Egyébbként is melyik majomra gondoltál? Kitöl származik az a sok sokféle majom?
-
Abban semmi kétség, hogy a majmok a rokonaink de nem a nagyszüleink, hanem az unokatestvéreink. ;)
 
Utoljára módosítva:
Kedves Kotyag
-
Egy fontos dolgot kifelejtettél a hozzászolásodbol, mégpedig azt, hogy a gyerekeknek a hazatérése szigoru feltételekhez van kötve, aminek a betartását a szülök megfogadták, ehez tartozik a rendszeres ellenörzés is.
-
Valamit nem vettetek észre az idézőjeleket , a beidézett szöveg arról a honlapról származik , tény a Bodnariu gyerekeket hazaengedték a norvég tisztségviselők munkáját a román családszövetség elnöke nevezte keresztényüldözésnek. Bocs a második link lemaradt velük is vitatkozzatok van helye a jóindulatú jobbá tevő embereknek , http://konzervativcsalad.blog.hu/2016/02/24/norvegianak_a_bibliaval_van_baja
és ismét az első : http://konzervativcsalad.blog.hu/2016/06/03/gyozelem_ujra_egyutt_a_bodnariu_csalad

Norvégia egy jol müködö szociális állam, amelyik sokat tesz a polgáraiért, különösen olyan események ota mind a magát keresztény Al-Kaida, modern keresztesharcosnak tekintö Andreas Behring Brevik, tömeggyilkos aki 77 gyereket lelövöldözött mind a nyulat az istene nevében.
-
Breivikhez muszáj hozzáfűznöm egy megjegyzést : " A tömeggyilkos Breivik zseniálisan mutatott rá a problémára egy olyan országban, ahol a zárványokban élő etnikai kisebbségek alig okoznak problémát például a szomszédos Svédországhoz viszonyítva, Franciaországról vagy Nagy Britanniáról nem is beszélve. A létező liberális propagandagépezet mindent megtett, hogy Breiviket magányos őrültnek állítsa be, nehogy szembe kelljen nézni a problémával. A tömeggyilkos abban volt zseniális, hogy nem az általa gyűlölt iszlám bevándorlókat vette célba, hanem kristálytiszta logikával azokat, akik szerinte felelősek az iszlám norvégiai térnyeréséért – saját honfitársait.

Nem istennélküliek pusztitanak napjainkban terroristaként hanem hangokat hallo, földönkivüli parancsnokokra hivatkozok.
-
A szekularizmus az nem vallásellenesség, hanem a szabad vallásgyakorlás alapfeltétele.
Az állam csak akkor tudja ezt a feladatát teljesiteni ha vallás privát dolog marad.

-
Az elmult két evezred alatt az egyik háboru követte a másikat, egyszer a kereszténység elterjesztése, a pogányok megtéritése, aztán a reformatios háboruk amik a világot lágba boritották.
-
Ne feledjük, A második világháboru az "atheista bolschewizmus" legyözésének a jegyébe lett meghirdetve, emiatt támogatták Hitlert az egyházak.
-
Valóban tragikomikus a vallási kisebbségek helyzete. A létező liberális kiskáté szerint minden vallás egyenlő, de persze vannak egyenlőbbek. Ma a világ nyugati felén minden vallás, felekezet, szekta – legyen akár a legdestruktívabb –, pozitív diszkriminációban részesül a kereszténység hagyományos formáival, elsősorban a katolicizmussal szemben. Londonban 2011-ben a keresztények a lakoság felét sem tették ki, Csehországban 15%-ot sem, (nyilván a sörben hisznek) mégsem jut eszébe egyetlen létező liberálisnak sem, hogy innentől kezdve ők a pozitíve diszkriminálandó vallás. Retorika szintjén ez a kereszténység régi bűnei miatt van, válogatás nélkül rátolva mindent katolicizmusra. Minden más vallás bűntelen – ez annak fényében, hogy például az iszlám gyakorlatilag semmiféle engedményt nem hajlandó tenni a létező liberális eszmeiségnek, fölöttébb mókás. Különösen akkor, ha az iszlám országok viszont hallgatólagosan terroristának minősülnek, mivel éppen a létező liberális civilizációt fenyegetik – közvetlenül, deklaráltan.
A dolog ráadásul manapság úgy van beállítva, mintha a keresztények még mindig üldöznék az ateistákat, pedig rég fordítva van – ha valódi, fröcsögő vallási türelmetlenségnek akarsz tanúja lenni, hallgass meg egy létező liberális ateistát a vallásról, különös tekintettel katolicizmusról beszélni! De az se piskóta, ahogy bizonyos ateista zsidók saját ortodoxaikról beszélnek.
Pozitív mítoszokat sem a nem keresztény vallások, sem az ateizmus köré nem lehet koholni, így a lakájmédia démonizál, rögeszmésen a keresztény egyházak, elsősorban a katolikus egyház valós vagy vélt bűneibe kapaszkodva terjeszti a keresztény(katolikus)ellenességet, a fanatikusok rémtetteinek további túlzásával az iszlámellenességet, és általában a vallásos gondolkodás, a hit nevetségessé tételével propagálja az ateizmust.
A dolog természetesen már visszaütött. A liberális demokrácia nevében – az Egyesült Államok titkos terrorszervezetei hathatós segítségével – kirobbantott „diktatúraellenes” forradalmak mindenütt a Közel Keleten a radikális iszlámot hozták helyzetbe, anyugati világ a Közel Keleten működő terroristák keltetőgépévé vált.

-
Marx 1881-ben már meghalt, ne tegyed öt felelössé azért ami a te gyerekkorodban történt, több emberöltövel utána. Marx egy olyan kort kritizált amelyikben a rabszolgatartás, a jobbágyság, a feudalizmus, a földnélküli vagyontalan dolgozo népnek a kiszolgáltatottsága... egy elfogadott állapot volt.

Tényleg azt hiszed Marx halálával az általa is elindított szellemiség is meghalt, és mára hatástalan?
-
Szabadjon megjegyezzem, hogy a villámhárito ellen 150 éven keresztül küzdött az összes keresztény egyház, és "Ketzerstange"(eretnek-bot) néven tiltotta a használatát. Ha én lettem volna Marx vagy Engelsz akkor én is protestáltam volna végülis légy modjára hullottak a harangozok, akik bim-bammal probálták vihar idelyén elháritani a katasztrofákat.

Nem értem minek turkálsz a 2000 év szemetesládájában , a villámhárítás döntő lehet a gyerekek ügyében? Egyébként :
A Villámhárítókat - V. már az ókorban használták. Így III. Ramszesz egyiptomi király (Kr. e. 1300.) által Medinet-Abuban felállított árbocfák hegye a villámelvezetés céljából meg volt aranyozva. Állítólag Salamon templomát több V. védte. A V.-ra a figyelmet Franklin B. 1749. hívta fel, azonban az első V.-t nem ő, hanem a morva Divisch Prokop állította fel 1754. Prendizben (Znaim mellett). Franklin hat évvel később (1760) állította fel az első V.-ját Philadelphiában.

Read more: http://www.kislexikon.hu/villamharito.html#ixzz4TJEmXp4g
-
Az elmult évszázad hibái pont azok voltak ahova a magyar kormány most kormányoz, a nationalizmus és az utána jött izolatio, aktuális néven nevezve, az EU-bol valo kiválás eszméje.

Jogodban áll mindenféle dolgot állítani , de minek? Mi a célod a norvégok és villámok mi az összefüggés?

Szerinted melyik Istent kéne a Norvég államnak propagálnia? A vallás az privát dolog épp ugy mind a szexualitás.
Az állam csak akkor szol bele a szexualitás praktikákba ha egy felnött visszaél a hatalmával gyermekek felet.
Lehet, hogy te ilyen vallásos orgiákat elfogadhatonak tartasz?

Újra nem értem miről beszélsz, a kereszténység a mai (lásd ERNOE) ateizmusban föntebb írtamvédendő kisebbség kellene, hogy legyen, vagy mégsem?

Hogy a vallásosságod téged is tévutra visz mutatja, hogy szidod a tudományokat de fogalmad sincs az eredményeiröl.
-
Az evolutionak a lényege a származás, az idöbeli egymásutániság.
Hogy az ember a majombol fejlödött ki az egy a teremtéshivök álltal terjesztett "fake news".
-
A majom épp olyan idös mind te, meglátogathatod öket az állatkertben. Tehát ö nem lehet a te ösöd.
Egyébbként is melyik majomra gondoltál? Kitöl származik az a sok sokféle majom?
-

http://konzervativcsalad.blog.hu/2016/02/24/norvegianak_a_bibliaval_van_baja

Olvasd el figyelmesebben a cikket lécci, nem velem vitázol a román családszüvetség elnöke a norvég BARNEVERNET jegyzőkönyvei alapján írta le ezeket.

"
Facebook posztban osztotta meg, miért is változtatta meg a véleményét. A titok nyitja ennyi: Costea betekintést nyert a Barnevernet jegyzőkönyveibe.
"
Peter Costea osztotta meg az információkat, még a norvégok sem tiltakoztak a tartalma miatt tehát nagy a valószínűsége, hogy igaz , csak azt állíthatták volna , hogy a jegyzőkönyvekben ezek nem voltat benne és akkor hamarosan vissza kellett volna vonnia bejegyzését Costeának.

Üdv Tibor.
 
Utoljára módosítva:

már a novemberi rajtaütés előtt megfigyelte a Bodnariu szülők gyereknevelési szokásait, és már akkor megfogalmazódott bennük a gyanú, hogy azok "a Biblián alapulnak", amit a hatóság nagyon helytelenített,
-
Kedves kotyag
-
Egy diszkussziot nem visz elöre ha csak anyit mondasz, hosz, alaposabban kell olvassak.
-
A gyerekeket nem lehet károsodás nélkül ugy nevelni mindha egy többezer évvel ezelötti közösségben élnének, az elöbb utobb orjási problémákhoz fog vezetni.
-
Lotot és családját megmentésre érdemesnek tartotta az Isten, nem utolsosorban azért mert a vendégszeretet érdekében akár a lányait is felálldozta volna. Amikor a részegek ott dörömböltek az ajtaján, hogy agyja ki a szöke angyalokat mert szexelni akarnak velük (ezt nem én költöttem ide, szo szerint igy áll a bibliában) akkor ö felajánlotta a kiskoru lányait, az üzletet azzal téve atraktivvá, hogy a lányok "még érintetlenek". Az is a fiatalok védelme melett szol, hogy nem olvassuk fel nekik a történet végét, hogy Lot lányai ugy küzdenek a magányosság ellen, hogy az apjukhoz bujnak a takaro alá, természetesen betartva a bibliai morált, az idösebb elöbb, utána a fiatalabb.
-
Szivesen elmagyrázom neked, hogy miért lett a Kathekizmus átirva, miért értelmezik az egyházak a bibliát és nem szo szerint veszik.
-
Visszatérve a hozzászolásomhoz, a videoban láthato extázis a Pünközsdistáknál azt mutatja, hova vezet ha egy ösrégi könyvet szoszerint, betegesen interpretálunk. A tanitás szerint az Apostolok egy "deus ex machina" hatására elkezdtek különbözö nyelven beszélni.
-
A videon láthato jelenetek azt mutatják, miként kergetik felnöttek a gyerekeket az "isten közelébe", egy technikával redukálják az agyuk oxigénellátását, ugy hogy elveszitik az eszméletüket, levegö utáni kapkodnak, össze vissza gagyognak, amit ök "nyelv-beszédnek", ember és isten közti kommunkiátionak neveznek.
-

Ezeket a tanácsokat megtalálod a Korinthusiakhoz irt levél 14,20-22; Márkus 16,17.18; Apg 2,1-36; Apg 10,44-48; Apg 19,1-7 stb.
-
A szülők ellen azt a vádat is megfogalmazták, hogy gyermekeiket "Isten és a szülők értékrendjének tiszteletére nevelik" (sic!).
-
A 21. században rengeteg kérdésre értemesebb felelet is lehet adni mind: "az Isten akarja". Aki ezt megtagadja a gyerekeitöl az vét ellenük.
-
Nem értem, hogy különösen most, a fundamentalista muszlem tanokkal élök kritizálása idelyén teret akarsz adni extremista keresztény tanok gyakorlásának?
-
A jegyzőkönyvek 4 alkalommal említik a Bibliát, egyszer pedig Istent és a vallást.
-
Mi van ebben meglepö? Irják körül a bünesetet? Lassan azt kell higyem, hogy a te feleséged is havonta két hetet a sátorban alszik, hogy a menstruálással ne tegye tisztátlanná a házatokat. Ez is egy bibliai parancs.
-
A keresztény gyermeknevelés az országban már a múlté, és a szekuláris nevelési elvek váltak általánosan elfogadottá.
-
Tudod te mit jelent szekularis? Azt, hogy az állam nem kényszerit a polgáraira vallásokat.
-
Ez azért is szörnyű, mert a menekültek egy része pont a vallási üldöztetések elől érkezik Norvégiába, ahol aztán szépen cseberből vederbe jutnak.
-
Ha te felnött fejjel nemlétezö dolgokban hiszel az a te dolgod de ha a gyereket arra neveled, hogy aki nem ugy gondolkodik mind te az mind megvetést érdemlö "bünös", ha távoltartod a gyerekeket az emberiség nehezen megszerzett ismereteitöl akkor egy jogsértést követsz el. A társadalomnak joga és kötelessége a gyermekeket a védelmébe venni akár milyen szomoru.
-
A gyerek nem a szülö tulajdona, a gyereket mind önállo személyiséget kell kezeljük. Tök mindegy, hogy alkoholt öntesz a gyerek fejébe vagy vallásos zagyvaságokat amik ugyan ugy ártanak.
-
hogy az állam által kijelölt nevelőszülők arra tanítják őket, hogy nincs Isten, nem kell imádkozni, és az ember a majomtól származik.
-
A majmot azt letárgyaltuk, ami egy Isten létét illeti, hát abban biztosak lehetünk, hogy nincsenek olyan istenek mind amilyenekröl a vallásos mythologiák beszámolnak, ezért is hivják a velük foglalkozo tanokat vallásnak, hiszek-egynek és nem tudom-nak.
-
Szerinted kell imádkozni? Egy gyereket térdre kényszeriteni, benne félelmet kelteni, elhitetni vele, hogy az élete célja egy képzeletbeli lény szolgálása... egy visszaélés a szülöi hatalommal.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,398
Tagok
615,651
Legújabb tagunk
Serényi Edit
Oldal tetejére