RENGETEGEN TÁMOGATJÁK A SZOMORÚ MACI ELKÖLTÖZTETÉSÉT

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Közel 200 ezer ember írta alá azt a petíciót, amelyben azt követelték, költöztessék végre a depis jegesmedvét Argentínából a jóval hűvösebb Kanadába.

Arturo, akit egy ideje már kikiáltottak a világ legszomorúbb állatának, egyedül él egy betonépítményben, ahol simán 38 fok is lehet.

A 29 éves Arturo viselkedésén sokan a depresszió jeleit vélték észrevenni, és ezért vehemensen követelték, hogy költöztessék őt át máshova, például a kanadai Winnipegbe. Ezzel szemben az argentin Mendoza állatkert vezetése azzal utasította el ezt a kérést, hogy a medve túl idős már ahhoz, hogy elmozdítsák. A kanadai Winnipeg állatkertje befogadná Arturót, de az argentinoknak kellene őt átszállítaniuk. Utóbbiak viszont erre nem hajlandók.

Fenti képünk ugyan csak illusztráció, itt alább meg tudják nézni, mennyire szomorúak Arturo életkörülményei:



medve1.jpg
 
P

pacisi

Vendég
Teljesen természetes az aggodalom.Jeges medvék fogyatkoznak.Emberiség növekszik!Fáznak ,melegük van ,depisek,éhesek.Majd fontos lesz ha fogynak.Jegesmedvének nem olyan rossz helyzete.Van mit enni inni lakni.Aggodnak érte.!
 

swatura2

Állandó Tag
Állandó Tag
Két helyre semmiképpen ne költözzön. Nyíregyházán az ottani jegesmedvének még az argentín helyzetnél is melegebb van, Dániában meg legfeljebb csak vadmacskaeledelt csinálnának belőle az állatbarát állatkerti gondozók...
 

tobyboby

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden ismerősömnek elküldtem a petíciót, de bármennyien írjuk is alá, semmi sem fog történni. Az argentinok egyszerűen nem akarják vállalni a költségeket. Hogy öreg a medve és nem bírná ki az utat? Ki mondta nekik, hogy gyalog küldjék.
 

Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
A túrót! Mivel vadállat, a cselekmény hiánya sokkal rosszabb számára. A kaját csak éppen megnem rágják helyete. Vadászni ,agyalni,hogy tudja megszerezni amire szüksége van,megölni és megvédeni ami az övé a többiektől. Ez kell neki nem repülőjegy.
 

tobyboby

Állandó Tag
Állandó Tag
A túrót! Mivel vadállat, a cselekmény hiánya sokkal rosszabb számára. A kaját csak éppen megnem rágják helyete. Vadászni ,agyalni,hogy tudja megszerezni amire szüksége van,megölni és megvédeni ami az övé a többiektől. Ez kell neki nem repülőjegy.
Bár egy másik fórumra már feltettem, azért mégis idebiggyesztem.
Nem minden állatkerti jegesmaci sorsa egyformán szomorú. Ez a bocs a Sydney-i állatkertben "tengődik". Vagy egy óra hosszatt néztük , ahogy a műanyag flakonnal szórakozott, amelynek egy madzag lógott a végén.
Sydney-ben szintén meleg az éghajlat, néha 40 fok körül jár. Ez a kép is nyáron készült, de a maci egyáltalán nem látszik depressziósnak.
Egyébként én is ellene vagyok az állatkertekenek, kivéve, ha kihalóban lévő fajokat próbálnak megmenteni.
6909434231_2374a55cba_z.jpg
 
Oldal tetejére