Síksági bölényeket telepítettek vissza egy kanadai nemzeti parkba

Síksági bölénycsordát telepítettek vissza a kanadai Alberta tartomány Banffi Nemzeti Parkjába, több mint 130 évvel azután, hogy Észak-Amerika ikonikus állata eltűnt a Sziklás-hegység kanadai részének keleti lejtőiről.

A Parks Canada 16 síksági bölényt, más néven préribölényt (Bison bison bison) - ez az amerikai bölény egyik alfaja - szállított át a múlt héten egy albertai védett csordából a tartomány nyugati részében lévő nemzeti park egyik körbekerített legelőjére.

A csordát egészen 2018 nyaráig megfigyelés alatt tartják, majd az állatokat szabadon engedik a park keleti völgyeiben lévő csaknem 1200 négyzetkilométeres "visszatelepítési" övezetben.

Helyreáll az ökoszisztéma

A Parks Canada szerint a bölények a térség domináns legelő állatai voltak, és visszatelepítésükkel helyreállna a rend az ország legrégebbi, 1885-ben alapított nemzeti parkjának ökoszisztémájában.

"Ez lenne Észak-Amerika mindössze negyedik síksági bölénycsordája, amely folyamatos kapcsolatban állna a rá vadászó ragadozókkal, és ezáltal fontos szereplője lenne az itteni ökoszisztémának, csakúgy, mint egy évszázaddal ezelőtt" - mondta Kasper Heuer, a visszatelepítési projekt illetékese, hozzátéve, hogy az említett ragadozók a parkban honos farkasokat és medvéket jelentik egyebek között.

A tíz vemhes nőstény és a hat fiatal bika alapos kivizsgáláson esett át, nyomkövetős nyakörvet kaptak, majd konténerekben utazva tették meg az Albertát átszelő 400 kilométeres távot, amelynek utolsó szakaszán helikopterre erősítették a konténereket, mivel az állatok új lakhelye négy keréken megközelíthetetlen.

Annak idején hatalmas bölénycsordák, csaknem 30 millió egyed kóborolt szabadon Észak-Amerikában. A vadászat azonban a kihalás szélére sodorta az állatokat.



boleny.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,626
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére