Schulz válaszolt Orbánnak: Ha nem fogadnak be menekülteket, nem kapnak támogatást

"Ha kancellár leszek, nem fogom elfogadni, hogy megkérdőjelezzék a szolidaritás eszméjét."

Ezt mondta kedden Martin Schulz, a német szociáldemokraták kancellárjelöltje egy üzleti konferencián. Schulz egyértelművé tette, hogy kancellárként azért állna ki, hogy

az EU vonja meg a támogatást azoktól, akik nem fogadnak be menekülteket.

Ezzel a kvótarendszerrel szembeni magyar, cseh és lengyel álláspontra válaszolt. Orbán Viktorra pedig (aki hétfőn azt mondta a parlamentben, "nem enged a brüsszeli zsarolásnak") külön is kitért:

"Orbán azt mondja, ez német probléma. Hadd fogalmazzak teljesen világosan. Amikor a mezőgazdasági politikáról van szó, akkor azt hallom, hogy igen, kérem. Amikor a támogatásokról van szó, akkor azt hallom, hogy igen, kérem. Amikor viszont a menekültpolitikával kellene szolidaritást vállalni, akkor azt mondják, hogy köszönjük, nem. Ez nem elfogadható."

Amikor bejelentették, hogy Schulz lesz a jelöltjük, a szociáldemokraták támogatottsága megugrott, három hónapja még fej-fej mellett álltak Merkelékkel szemben. Azóta viszont visszaestek, 24 százalékos támogatottsággal 14 százalékpontos hátrányban vannak a legutóbbi felmérés szerint.

Kedden kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen az Európai Bizottság a bevándorlási kvóták megtagadása miatt.
(Politico)

eu  es hu.jpeg
 
? 1290 menekult befogadasat maga Orban irta ala. Raadasul azt kerik tole targyalja le az ugyeiket es dontson .
Ez nem elfogadhatatlan keres, annal is inkabb mert a letelepedesi kotvennyel tobb mint 10 ezer embernek adott befogadast amibol mar jo par fent akadt a szuron.
A pava tanc nem dolgozik , hogy alair valamit es utana visszatancol belole.
Ha megszavazta akkor most miert nem teljesiti amit megszavazott?
A menekult kerdes egesz Eu problemaja , az se fer hogy ket orszag a gorog es az olasz vallaljon mindent meg csak szolidalitas szinten se tamogatja ket orszag Mo, es a lengyelek.
Ezert bevallalni es kockara tenni az orszag letezeset semmiesetre se van szinkronba.
Lehetne felteteleket targyalni , hogy csak csaladosokat, vagy csak a serult gyerekes csaladokat vallalja, vagy csak iskolai vegzettseget kovetel stb.
De a zero szolidalitas mikor ilyen nagy problema van a Eu clubba aminek mi is tagja vagyunk....elfogadhatatlan.
Canadai is emelte a kvotat a nehez helyzetre valo tekintettel hogy segitsen az Eu unionak es a szerencsetlen menekulteknek.
Horrorisztikus penzekkel segitik a gorog torok taborokat a nemetek es az eus orszagok.
Mi 300 milliardot koltottunk el keritesre , + a hatarvadaszok es a rendorok es a security stb. ezen mar mindenki tul van , meg van a kerites bontsak is a magyarok a fem piacra hordjak, ahol lehet. Ja es a lenyeg 1290 menekult hoz meg penzt is adtak volna.

Mire lehet szamitani ha beperelkuk az Eut? Idaig minden pert elvesztettek, ha megnyernek is hany befekteto fog tolongani Mo-ra ahol semmilyen szolidalitas nem leteszik?
 
? 1290 menekult befogadasat maga Orban irta ala.
Melitta, nem veszed eszre, hogy itt mar regen nem 1290 menekult befogadasan all a vita? Annyit mar regen befogadott az orszag. Itt arrol van szo, hogy nem akarjak befogadni azt a selejtet amit a nemetek leselejteztek. A magyarok sajat maguk akarjak eldonteni, hogy kit fogadnak be. Nem feltetlenul azokat akiket rajuk akarnak eroszakolni.
 
OLvass utana mert meg mindig az 1200 menekultrol van szo a tobbi amirol te beszelsz az menekult kotvennyel erkezett sot becsalogatott emberek.

A kvota az orszag felajanlasa vagy a GDP aranyosan lett megallapitva.
 
Melitta, nem veszed eszre, hogy itt mar regen nem 1290 menekult befogadasan all a vita? Annyit mar regen befogadott az orszag. Itt arrol van szo, hogy nem akarjak befogadni azt a selejtet amit a nemetek leselejteztek. A magyarok sajat maguk akarjak eldonteni, hogy kit fogadnak be. Nem feltetlenul azokat akiket rajuk akarnak eroszakolni.
Eltelt 2 év. Ennyi idő alatt sem munkába állítani nem sikerült őket, de hazaküldeni sem lehet, és még ki tudja, hány évig.
 
Pitti,van benne valami.
Ám amikor itt kezdődött legelőször a vita a befogadásról.
Találtam azt mondani: A látszat kedvéért meg kell tenni a befogadást de feltételekkel.
Az pedig hogy legyünk ügyesek és mi válogassunk előbb.
Akkor most nem írhatnád:'a selejtet amit a nemetek leselejteztek"
Arra is van válasz:"De hát nem ide akartak jönni".
Hogy miért nem áldotta meg józan rafkós ésszel Orbánt a teremtő?
Miért csak a tagadással átkozta meg?
 
Utoljára módosítva:
CasaLoma , ezt nemakarom ám elhinni , hiszen majd mind atomfizikus meg agysebész !! 90% magas iskolai végzetséggel rendelkezik és a Német iparosok sorba állnak értük !! Hallgasd csak meg a Német vállakozok elnökénet beszédjét !! Mindegy , hogy herr Grillo vagy Kemf ugyan azt mondják , tehát az az igaz !!
 
Eltelt 2 év. Ennyi idő alatt sem munkába állítani nem sikerült őket, de hazaküldeni sem lehet, és még ki tudja, hány évig.
Szerintem nem ez a lényeg,( most éppen).(bár lehet benne valami) hanem az együttműködési képessége a kormányunknak.
Hisz annyira ért a pávatánchoz.
Hát mutathatott volna valamit, kész a befogadásra de másképp.
Az is pávatánc(Csili-csali) de barátságosabb.
 
Utoljára módosítva:
Ez a kötelezettségszegési eljárás a migránskérdésben pont jókor jött ... a jelentősége kb. akkora mint az uborka görbületével foglalkozó brüsszeli határozatnak, viszont a választók összezárnak, a lényeg, hogy 2018-ig címlapokon kell tartani, ez lehet akár a kampány vezérvonala.
 
Azt ki fog jol jarni? Nem az orszag az biztos. Azt lehet szidni mint a bokrot mindenkit.
 
Ez a kötelezettségszegési eljárás a migránskérdésben pont jókor jött ... a jelentősége kb. akkora mint az uborka görbületével foglalkozó brüsszeli határozatnak, viszont a választók összezárnak, a lényeg, hogy 2018-ig címlapokon kell tartani, ez lehet akár a kampány vezérvonala.
Megint csak kétfelé mutat üzeneted: Bel és külpolitikára.
Egy: belpolitikailag ki jöhet ki jól belőle. Ez kinek jó? Neked ? Vagy csak az uralkodó pártnak?
Kettő: külpolitikai hiba.Ha végigmegy:Ez kinek jó? Neked? Az országnak?
 
Utoljára módosítva:
Szoval a Nemetek megint zsarolnak es a sajat sz@rukat rank akarjak tukmalni.

Pitti! Tudod mi az a "támogatás", amivel zsarolnak? Annak a veszteségnek és általunk befizetett összegne az 1/3-a, amiről 2004-ben a belépésünkkor megegyeztek. Maguk a németek mondták ki, hogy nem jó ötlet a "támogatás" csökkentése, mert annak a 80 százaléka a német gazdaságban köt ki. Mit gondolsz miért van a németeknek ugyanannyi kereskedelmi többlete, mint amennyi hiány a perifériának?

Ez csak porhintés. Most, hogy az angolok otthagyják őket valami más okot kell taláni, amiért kevesebb lesz a befizetett pénz és erre a Zorbán mindig kéznél van. Tudod az amerikai hazánkfia, George Friedman geopolitikai szakértő (ő volt a Stratfor igazgatója) Stumpf András kérdésére, hogy mi lesz ha kitessékelnek Schengenből, ha ez így megy tovább.

És? Akkor mi van? Meg kell mutatnia a papírjait a határon... Ennyi. (George Friedman)

Nem gond, ha az EU szétesik?

Már szétesett. Nem működik. Orbán azt mondta Brüsszelnek: nem hallgatunk rátok. És? Mi a következmény? Semmi. Orbán megértette, hogy az EU nem fogja megvédeni az országát.

Tehát neki kell megvédenie.

Érdemes elolvasni, mert ez az amerikaiak véleménye nem sajtójuk véleménye.
 
Megint csak kétfelé mutat üzeneted: Bel és külpolitikára.
Egy: belpolitikailag ki jöhet ki jól belőle. Ez kinek jó? Neked ? Vagy csak az uralkodó pártnak?
Kettő: külpolitikai hiba.Ha végigmegy:Ez kinek jó? Neked? Az országnak?
Egy: Mivel a pártnak jó így nekem is jó lesz...meggyőznek róla.
Kettő: Nem számít ..vaaan másiiik...egy ideig lehet hintázni.
 
Megint csak kétfelé mutat üzeneted: Bel és külpolitikára.
Egy: belpolitikailag ki jöhet ki jól belőle. Ez kinek jó? Neked ? Vagy csak az uralkodó pártnak?
A kormány magabiztosan folytathatja eddigi politikáját, elvégre a névszavazással (részvétel 43%) de az igenek 98% arányából meggyőződhetett a támogatottság mértékével ... a választásokra se fog elmenni 60%.

Kettő: külpolitikai hiba.Ha végigmegy:Ez kinek jó? Neked? Az országnak?
Ez nem hiba, ez egy irányzat. Látva a befogadó országokban egyre növekvő társadalmi feszültségeket, az egyre fokozódó terrorveszélyt, hogy a határozatot évek óta nem sikerült végrehajtani, tulajdonképpen senki sem akaraja... egyre többen fogják ellenezni az EU tagországok közül
 
A hited odáig megy az EU vezetői közé tennéd Orbánt.
Oda nincs propagandája.
Ez nem realitás.
A pillanatnyi állás úgy néz ki.:
A kötelességszegési eljárással együtt.
EU támogatás megszűnése lehet.
E nélkül pedig az ország rosszul jár.
Megáll az élet.
Ezt tudja Orbán is.
A szavazati jog megvonása is lehet

Mégis bezárta magát egy csapdába: a mindent tagadás csapdájába.
Ebből hogy jön ki? Kompromisszumok és arcvesztés nélkül?
Talán úgy mit az IMF kizavarás majd visszahívás után.2011 őszén.
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban_ot-hat_oran_mult_az_allamcsod.604386.html
Az IMF-nek megköszönjük a segítséget, úriember nem csibész: nehéz pillanatban segítettek ki bennünket, de nem kívánunk együttműködni tovább.
Huzalra hogy fogja eladni Ha belebukik a külpolitikája?
Az lutri hogy a németek és az UNIO hátrál meg.
Társadalmi feszültségük ide vagy oda.
Pillanatnyilag nem az a realitás.
Egy lapra tenni mindent, politikai kalandorság.
A belebukásukra építeni?
 
Utoljára módosítva:
. Maguk a németek mondták ki, hogy nem jó ötlet a "támogatás" csökkentése, mert annak a 80 százaléka. Mit gondolsz miért van a németeknek ugyanannyi kereskedelmi többlete, mint amennyi hiány a perifériának?
Szerintem ez teljesen igaz.De nem is meglepő
"a támogatás 80%-a a német gazdaságban köt ki"
Hát hol kössön ki, Ugandában?
Vég szó mégis csak az: Nekünk nem lesz miből vásároljunk.
Ez pedig első sorban ránk csőd.
A támogatás megszűnése csak egy lehetőség.
A másik a szavazati jog elvétele.
Mindenképpen rettenetes lutri az egész.
Okosabb politika kell.Nem a kard-ki kard.
az idézett linkedben
http://mandiner.hu/cikk/20160420_ge..._europa_tagadja_orban_kimondja_a_nyilvanvalot
van ilyen is:
csak tegyünk úgy, mintha viselkednénk és vásároljunk F–16-okat,
Példát vehetne az Erdélyi magyarság több évszázados kompromisszum kötési képességről.
 
Utoljára módosítva:
A belebukásukra építeni?

az eljárás három ország ellen indult, úgy is tekinthetjük, hogy a tagországok kb. 10% ellen. Ennek az eljárásnak pont olyan eredményei lehetnek mint a többi eljárásnak...pillanatnyilag folyik vagy ezer a tagállamok ellen.
Mellesleg ezt a kvótás határozatot nem is hajtotta végre egyetlen európai uniós tagállam sem.
 
És ahol elkezdték végrehajtani, a Balti államokban, csúfos kudarcot vallottak. Amint észrevették a betelepítettek, hogy a munka nélkül kapható jövedelem mire elég, és munkával sem lehet a német jólétben élni, azonmód visszaszállingóztak Németországba.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,522
Tagok
615,609
Legújabb tagunk
JuhásznéJudit
Oldal tetejére