Schweitzer József

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Meghalt Schweitzer József



Életének 93-ik évében elhunyt Dr. Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi, a Rabbiképző Intézet volt igazgatója, egyetemi tanár.





Veszprémben született Schweitzer Sándor jogász és Hoffer Friderika gyermekeként. Csecsemő volt, amikor édesanyját elveszítette. Anyai nagyapja Hoffer Ármin szentesi, majd veszprémi rabbi. Kisgyerekként került Budapestre, itt kezdte az elemi iskolát. 1940-ben a Pesti Izraelita Hitközség Reálgimnáziumában érettségizett. A II. világháború idején munkaszolgálatra hívták be, majd Budapesten bujkált. 1946-ban szerzett bölcsészdoktori diplomát az akkori Pázmány Péter, a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1947-ben avatták rabbivá. 1948 és 1981 között Pécsett volt főrabbi. 1981-ben a Budapesti Izraelita Hitközség főrabbijává hívták meg, e tisztséget 1985-ig töltötte be. Ekkor az Országos Rabbiképző Intézet igazgatói tisztségére nyert kinevezést, e minőségében teljesített szolgálatot 1997-ig. Felekezete a neológ hitközségek országos főrabbijává választotta. (Wikipedia)

Munkásságáról részletesebben itt és itt olvashatnak.

Méltatására még visszatérünk.

זכר צדיק לברכה Az igazak emléke legyen áldott.



A Szombat néhány cikke Schweitzer Józseftől ill. Schweitzer Józsefről:

www.szombat.org/hirek-lapszemle/schweitzer-jozsef-ujevi-koszontoje

www.szombat.org/hagyomany-tortenelem/4695-mindenkinek-a-maga-hagyomanyai-szerint-kell-megelnie-a-hitet

www.szombat.org/tortenelem/honnan-tudjak-pecsett-hogy-maria-zsido-volt

www.szombat.org/archivum/a-szeretet-nem-mulo-erzes-%E2%80%93-tisztelet-talalkozas-schweitzer-jozsef-ny-orszagos-forabbival-1373028955

www.szombat.org/politika/nem-szakad-vege-egy-hungarikumnak

www.szombat.org/politika/itt-nem-volt-zsido-kommunistazas

www.szombat.org/hirek-lapszemle/vannak-hidak-ezeket-kell-epiteni

www.szombat.org/hirek-lapszemle/2685-miert-nem-vette-at-schweitzer-jozsef-forabbi-a-magyar-oroksegdijat

www.szombat.org/archivum/a-jelkep-es-a-munkas-schweitzer-jozsef-es-feldmajer-peter-vitajahoz-1352774070



Kertész Péter: Nehéz zsidónak lenni. A Schwetizer Józsefről írott könyv ismertetője itt olvasható.
 
Oldal tetejére