Simicska...

Itt találhatja az okokat, amelyekből Simicska Csernobilt csinálhat a Fideszből! Aki ismeri Simicskát, az tudja, hogy vérbeli jogász, törvényt nem lép át!

Simicskára sok mindent lehet mondani, csak egyet nem, hogy el tudták bármivel is kapni. Ennek nagyon egyszerű oka van, főleg az, hogy okosabb, mint egy komplett jogi iroda. Ez a bátorságának az alapja. Nem is tudtak a Fidesszel addig semmit sem kezdeni, amíg Simicska kezelte a gazdasági ügyeit. Mindenki szidta Simicskát, de nem tudtak rajta fogást találni, mert a tökéletes találmány a jogszabállyal megalapozott vagyonszerzés rendszere jogtisztaságot és büntetlenséget biztosított neki és a vállalkozásainak. Az egész ugyan gyalázatos, de egyben törvényes, és ezeket a törvényeket azok alkották, akik most tele pofával mondják a nevét, de a törvényt simán megszavazták, amelynek alapján működött a rendszer.

Azonban az is biztos, hogy ő a Fidesz rendszerét fenntartotta, amely rendszernek az emberei vélhetően sem azzal az ésszel, sem azzal a jogismerettel nem rendelkeztek, amellyel Simicska. Viszont ha hibáztak, retteghettek, mert a hibákat Simicska rendszere bizonyára rögzítette, és ő az aki, ha megegyezel vele, tartja a szabályokat, de ha a határhoz hozzáérsz figyelmeztet, ha átléped, az ellenséged lesz.

Így lett ellensége Orbánnak is! Orbán átlépte azt a határt az oroszokkal való együttműködésben, amely határban még ifjú korukban egyeztek meg. Simicska nem pénzért, munkáért haragudott meg Orbánra, hanem elvi okok miatt!

Sokan mondják, hogy Simicska nem demokrata, szerintem meg az ország demokratikus berendezkedése iránt elkötelezett, valódi demokrata. Az már más kérdés, hogy mint kapitalista, a belső rendszerét, így annak idején a Fidesz belső rendszerét sem a demokráciára alapozta, de ez minden vezetőnek szíve joga.

Ez az írás nem Simicska ajnározására készült, hanem arra, hogy bemutassa, hogy a Fidesz macskajancsijainak van mitől rettegniük, mert nem igazán szabálykövető emberek, nagyképűek és a pillanatnyi elsőszámú vezetői igényeknek, kívánságoknak megfelelően hazudoznak.

Simicska ezeket dokumentálta és adott esetben szemrebbenés nélkül fel is használja. Érdekes lesz a facebook, meg a youtube rövidesen, ahol vélhetően a ma CEU-t becsukni akaró senkik láthatják magukat tömegesen. Lehet az ország történelmének legnagyobb botránya van készülőben?

Nem véletlen kering az a hír a médiában, hogy Simicska Csernobilt csinálhat a Fideszből.

civilhetes

simicska.jpg


 
Sajna en abban nem hiszek,hogy teljesen uj ismeretlen figura kell mert az jo lesz?Mitol lenne jo? Hogy semmihez meg a politikahoz se ert? Hogy lehetne rabizni egy orszagot, ugy hogy nincs semmilyen tapasztalata a politikaba?
Ugy megvezetnek a politikusaink hogy csak pislogna, nem beszelve arrol, hogy mennyi hibat kovetne el tapasztalatlansagaval. Ha jol megnezed minden miniszter elnok hibazott akik a rendszer valtozastol voltak. En nem rovom fel nekik mert ujak voltak es bele kellett latni tapasztalni kul es belpolitikaba.
Orban elso kormanyaba sokat hibazott, mar akkor korupcios ugyeik voltak, mar a 3.ciklusat csinalja es egyre nagyobb hibakat vet. A felvilaggal osszeveszett , ki all rudunk Eubol, es itt ez a CEU ugy.
 
Orbán látogatást tesz a Vatikánban. Ahogy találkozik Ferenc pápával, az kezet csókol neki. A körülötte levő bíborosok ezen teljesen felháborodnak: - Na de Szentatyám, ez azért túlzás...! Mire a pápa: - Ti csak ne szóljatok... ez az ember olyan, mint Jézus Krisztus! A bíborosok megrökönyödve kérdezik: - Hogyhogy? Erre a pápa: Istállóban született, barmok között él, akik imádják, és százezrek várják a mennybemenetelét...
 
Sajna en abban nem hiszek,hogy teljesen uj ismeretlen figura kell mert az jo lesz?Mitol lenne jo? Hogy semmihez meg a politikahoz se ert? Hogy lehetne rabizni egy orszagot, ugy hogy nincs semmilyen tapasztalata a politikaba?
Ugy megvezetnek a politikusaink hogy csak pislogna, nem beszelve arrol, hogy mennyi hibat kovetne el tapasztalatlansagaval. Ha jol megnezed minden miniszter elnok hibazott akik a rendszer valtozastol voltak. En nem rovom fel nekik mert ujak voltak es bele kellett latni tapasztalni kul es belpolitikaba.
Orban elso kormanyaba sokat hibazott, mar akkor korupcios ugyeik voltak, mar a 3.ciklusat csinalja es egyre nagyobb hibakat vet. A felvilaggal osszeveszett , ki all rudunk Eubol, es itt ez a CEU ugy.

Hát a fene (se) tudja. Értem én hogy miről beszélsz, és nagy általánosságban persze hogy igazad van. Na de most komolyan, gondolj bele alaposan, tedd a szívedre a kezedet, és úgy válaszolj: te tényleg úgy véled, egy véletlenszerűen kiválasztott, a politikában teljesen járatlan, de alapvetően azért jószándékú és becsületes ipse a tapasztalatlanságával NAGYOBB kárt tudna okozni az országnak mint a mostani korrupt és elvtelen banda?!

Mert én nem hiszem.

Az biztos hogy én magam szívesebben szavaznék a tapasztalatlan, s talán plusz naív de becsületes újoncra (politikában újonc) mint egy dörzsölt, de csak a saját érdekeit néző korrupt, elvtelen rohadékra!

Megjegyzem, azért az a Bezsongár... Most már mintha kezdene rémleni valami róla. Fura egy ürge az biztos, ha az akire gondolok és nem tévesztem össze valakivel. Az is biztos hogy egy teljesen elvarázsolt fazon, arra se mernék megesküdni hogy istenbizony full normális klinikai értelemben. Sőt erősen kétlem. Egy azonban biztos: az ürge teljesen őszintén hitet tett itt nemegyszer az EU mellett, általában véve a demokrácia és a „nyugati” értékrend mellett, az is biztos hogy az Európai Egyesült Államok híve, emiatt semmiképp se lenne magára hagyva a politikában. Arra gondolok, biztos hogy számos nyugati politikus boldogan segítené őt, gondolok itt például konkrétan Junckerre, meg más olyanokra akik az USE hívei. Sőt, ott az a nagyongonosz Soros bácsi... Biztos isten ő lenne az első támogatója, mert miért is ne, ez a Bezsongár mintha nem volna zsidóellenes, meg konkrétan sorosellenes se! Persze nem arra gondolok hogy odaülne mellé vagy mögé a Parlamentbe, de levágom a férfiasságom és megeszem nyersen, ha nem tudna egy héten belül keríteni valaki olyan személyt aki boldogan asszisztálna a háttérből, s akiben ő (Soros) is megbízik!
Ettől még nem kéne neki irányítani az országot a háttérből se, de arra e megoldás tökéletes volna hogy ha valami iszonyú bakit készülne elkövetni a fickó, akkor figyelmeztethetné hogy ez mintha nem lenne jó ötlet ezért meg azért.

Nem, én azt hiszem nem lennének az ürgével nagy bajok, azt kivéve hogy nem sokáig húzná, tudniillik ő TÉNYLEG becsületes a lelke mélyén, emiatt egykettőre rengeteg mindenki érdekébe beletenyerelne, s mihamar kicsinálnák. De nem politikailag, hanem fizikailag. Történne valami sajnálatos autóbaleset vele vagy ilyesmi.

Bár ki tudja... Állítólag nem szeret autózni... Továbbá, fentebb arról elmélkedtem hogy nem normális. Na most, tudjuk aki nem normális, gyakran zseniális. És igen gyakran gyanakvó is... Ettől persze még le lehetne puffantani messziről egy távcsöves puskával, de az tényleg nagyon durva és feltűnő...

Másrészt attól is függ minden, miként klerülne hatalomra, s mennyi hatalma lenne konkrétan. Eleinte szó se lehetne demokráciáról attól félek, mert a régi mocskot el kell takarítani, s minél sürgősebben. Oda biza olyasmi kell ami majdnem diktatúra. Azután apránként be lehetne vezeti a demokráciát újból. De nem felülről vezényelve, hanem épp a sokat szídott civil szervezetekre bízva, mert csak az a demokrácia életképes ami alulról épül ki, s így erős gyökerei vannak. Ehhez azonban az kell hogy minden le legyen csupaszítva és eltakarítva ami most van abban az országban, mert azt mind átszövi a korrupció. Ennek eltakarításához meg egy erőskezű vezető kell, gyakorlatilag egy felvilágosult zsarnok. Persze csak ideiglenesen. Hiába megy oda akár Bezsongár, akár más, ha nem lesz meg már a legelején neki is a „kétharmad”, hehehe, akkor nem sokat tehet.

Mindenesetre ismétlem, nem hiszem hogy a hozzánemértés nagy bajt generálna. A mostani kormány se ért semmihez, kivéve a saját zsebük megtöltését...
 
Az biztos hogy én magam szívesebben szavaznék a tapasztalatlan, s talán plusz naív de becsületes újoncra (politikában újonc)
es csoro kinek elsoszamu feladata lenne megtomni zsebeit
mint ahogy elodei tettek lsd. orban es bandaja
majd HA
Nem azert politizal, hogy gazdagodjek ,
hanem azert gazdagszik , hogy politizalhasson ,
akkor jon valtozas
 
es csoro kinek elsoszamu feladata lenne megtomni zsebeit
mint ahogy elodei tettek lsd. orban es bandaja
majd HA
Nem azert politizal, hogy gazdagodjek ,
hanem azert gazdagszik , hogy politizalhasson ,
akkor jon valtozas

Valami ellentmondás van abban amit írtál. Ha elsőszámú célja a zsebeinek a megtömése lenne, akkor már eleve kizárt hogy becsületes legyen, holott olvasd csak vissza, én ebből indultam ki.

Különben meg a dolog nagyon egyszerű volna. Annyi kéne csak, hogy... hogy is mondjam... eh, nem tudom egy szóval vagy mondattal kifejezni, tehát figyelj, leírom miként képzelem el a folyamatot.

Valamiképp ez a Bezsongár (vagy más, mindegy, szóval valaki aki vagy azt hirdeti magáról hogy ő becsületes, vagy valamiért ez feltételezhető róla) kapcsolatba kerül külföldön olyan ipsékkel akik gazdagok, befolyásosak, és szeretnének változást Magyarországon. Megegyeznek, hogy támogatják Bezsongárt, erre a fickó visszautazik Magyarországra, s alapít valami pártot, aminek a programjában csupa olyan érték van, amit ő helyesel, s amit természetesen a (nyugati) támogatói is helyeselnek. (nyilván, a legfontosabb pontokat előre jóváhagyatja velük, legalább nagy vonalakban). A párt alapításához a pénzt e támogatók adják, akár nyíltan, akár mindenféle más ürügyekkel. Ne tegyünk úgy, mintha más pártokat nem támogatnának külföldről...

Szóval megvan a párt, szerintem amúgy az alapításhoz nem is kéne nagy lóvé. Végső esetben azt hiszem menne akár Bezsongár saját pénzéből is. A lényeg a népszerűsítés, de ezt megtehetik a támogatók úgy is hogy ehhez hivatalosan nincs is köze a pártnak meg Bezsongárnak. Rengeteg módja van. Pénzzel mindent el lehet intézni. Akár azt is hogy valami magyar ipse aki hivatalosan nem is tagja Bezsoongár pártjának, hogy-hogynem hirtelen nagyon gazdag lesz és megvesz egy híres napilapot... Vagy a Youtube-on hirtelen rengeteg reklám jelenik meg e pártról magyar nyelven, aztán ki tudja ki fizet ezekért... stb. A lehetőségek végtelenek.

Eközben meg kell egyezni Simicskával. Ő kiadja az adut Orbán ellen, cserébe megígérik neki hogy politikai hatalmat ugyan nem kap (elvégre az átalakítás a cél), de megtarthatja az eddig összesíbolt vagyonát, és nem indul ellene büntetőeljárás se. Gyakorlatilag tanúvédelmi programnak tekinthető a dolog, a vallomásáért cserébe teljes büntetlenség. De szerintem elég ügyes ahhoz úgyis hogy úgy valljon hogy ő teljees ártatlan fehér bárányként tűnjön fel. Mindenesetre nem igyekszünk majd rábizonyítani semmit.

Orbán megbukik, s amennyiben ekkor a Bezsongár pártja kerül hatalomra, s meglesz még a kétharmad is... (ez a bizonytalansági faktor az egészben) na akkor lehet nekikezdeni az átalakításnak.

És most jön a dolog lényege ami szavatolná a muki becsületességét. A külföldi támogatói már az elején kikötnék, hogy a legelső törvény az legyen, hogy KÖTELEZŐ minden kormánytagnak, képviselőnek, mindenkinek az államigazgatásban minden évben vagyonnyilatkozatot tenni! Ráadásul aki kormánytag, annak TILOS hogy bármi jövedelme legyen a megválasztásától kezdve, mint az aktuális fizetése a kormányzati munkáért. Továbbá a vagyonnyilatkozat tétele kötelező a kormánytagok rokonainak is másodunokatestvéri fokig. (beleértve a házasság útján létrejövő rokonsági fokokat is...)

Én ahogy ismerem ennek az őrült Bezsongárnak az idealizmusát, ebbe nemcsak boldogan belemenne, de azzal kezdené hogy a miniszterelnöki fizetés a mindenkori minimálbér háromszorosánál soha nem lenne nagyobb. Ezt alkotmányban rögzíttetné... Valami effélét kikötne a miniszterek gázsijára is.

Aztán meg ha megszegi a szavát, azonnal elmaradnának ugye a külföldi támogatók... Sőt, lehet hogy váratlanul megjelenne a Wikileaksban vagy máshol valami videó, amit titokban (vagy netán nagyonis a tudtával...) készítettek róla amikoris megígért ezt-azt bizonyos Illetőknek, akik nem is látszanak a videón, hogy ezt meg azt csinál majd satöbbi, aztán íme nem tartotta be a szavát...

Beszéljünk nyíltan: ez a Bezsongár gyakorlatilag épp annyira - sőt sokkal inkább - lenne az úgynevezett nyugati orientáció széltolója, mint amennyire most OV felel meg ugyanennek, Putyin irányába. Ez nem azt jelenti hogy báb lenne, régen rossz is ha nem volnának egyéni ötletei. (Szerintem tuti is hogy van neki jópár, amilyen őrült). Vannak azonban bizonyos alapelvei a nyugati civilizációnak és az euroatlanti érdekszférának, amikkel kapcsolatban nem lehet semmi különösebb pardon vagy disputa, ezeket tiszteletben kell tartani, és ezt ő egészen biztosan tiszteletben is tartaná.

Amúgy hogy mi várható tőle nagy vonalakban, könnyen kideríthető, elég lenne végigbogarászni az itt korábban elpottyantott hozzászólásait. De ismétlem, most nem is kizárólag róla van szó, az elv, a módszer végülis bárkire alkalmazható. A recept egyszerű: Végy valakit aki kellően utálja Orbánékat, akinek eddig nem voltak különösebb afférjai a törvénnyel, s aki eléggé idealistának látszik, emellett pedig eléggé elkötelezett a nyugati értékrend mellett. Ezt ha külföldön él épp (ami valószínű ha utálja Orbánékaz) rá kell beszélni hogy menjen vissza, és vállalja el azt a kétségkívül életveszélyes küldetést hogy fellépjen OV ellen mint politikus. Meg kell támogatni rengeteg pénzzel, ugyanekkor OV legnagyobb ellenségeit fel kell biztatni OV ellen, megígérve nekik cserébe a büntetlenséget, de csak az anyagiakat illetően, azt világossá kell tenni hogy a politikából ki kell szállniuk. (elvileg ezt illetően akár a CIA is megfenyegetheti őket életveszélyesen...)
Az illetőt (Bezsongárt vagy mást) minden eshetőségre készen sakkban lehet tartani pár korábban róla elkészített videóval amiben megígér ezt-azt. Adni kell mellé pár dörzsölt tanácsadót, akik alaposan tájékozottak a politikai játszmákban már.

És kész, ennyi. A siker persze sosem garantált teljesen, de lehet ám hogy volna esélye a fickónak, mert szerintem alaposan odafigyelt, hogy most legutóbb miként ment az elnökválasztási küzdelem az USA-ban is, és miként győzött Trump, miért vesztett Clinton, stb.
 
rá kell beszélni hogy menjen vissza, és vállalja el azt a kétségkívül életveszélyes küldetést hogy fellépjen OV ellen mint politikus.
Meg kell támogatni rengeteg pénzzel,
a vizioidat nyugodtan felreteheted , fol lehet ebredni
nem kellesz se bezsongar se semmilyen formaban
te is csak a zsebedet akarnad megtomni
kulonben is mikor baktatnal hazafele es a feher kilepo kartyadat
letenned az amerikai financ ele az meg konstatalja az x eves illegalis tultartozkodast
mire hazaertsz a hir is ott var sot megeloz

a Simicska osszebutorozott Török Gáborral
  • Simicska a Jobbik mögött áll
  • a Jobbik mögött Török Gábor áll,
    Innentől nyugodtan vehetjük úgy, hogy amit Török mond, azt Simicska mondja.
lemaradtal a politikai palyarol zolifijjjju
 
a vizioidat nyugodtan felreteheted , fol lehet ebredni
nem kellesz se bezsongar se semmilyen formaban
te is csak a zsebedet akarnad megtomni
kulonben is mikor baktatnal hazafele es a feher kilepo kartyadat
letenned az amerikai financ ele az meg konstatalja az x eves illegalis tultartozkodast
mire hazaertsz a hir is ott var sot megeloz

a Simicska osszebutorozott Török Gáborral

  • Simicska a Jobbik mögött áll
    a Jobbik mögött Török Gábor áll,
    Innentől nyugodtan vehetjük úgy, hogy amit Török mond, azt Simicska mondja.
lemaradtal a politikai palyarol zolifijjjju

Hehehe... Hogy te mennyire nem ismersz engem... Akar a halál töke politikai pályára menni. Az a helyzet hogy lehet hogy tényleg elvállalnám a fent ecsetelt feltételekkel, de egyáltalán nem nagyon szívesen, és még nem szívesen is csak talán, jó sokára. És ha mégis, tényleg színtiszta idealizmusból. Amiatt nem szívesen, mert előre tudom, ha belevágnék, gyakorlatilag örökre megszűnne a nyugalmam, s egyetlen csepp időm se maradna ÍRNI, azaz ALKOTNI!
De TALÁN belevágnék, ha könyörögnének nekem hogy vállaljam el, idealizmusból. Nem, nem az úgymond „ország javára”... nem ilyen idalizmusból. Hanem a leendő Európai Egyesült Államok javára!

A saját zsebemet megtömni? Ugyan már. Minek? Vén vagyok. És egyre betegesebb is. Kell a sok pénz a halál faszának. Rég eldöntöttem, ha lesz valami komoly bajom, kórházba se megyek. Elutazom a Grand Kanyonba vagy valami más hasonló szép helyre amit régen szeretnék látni, felpakolok egy hátizsákot magamra megtömve tartós élelmiszerrel, aztán ott barangolok majd a tájban gyönyörködve, gyakorlatilag remeteként élve amíg bírom és kész.

Az a bajod neked tudod hogy nem ismered az IGAZI őrülteket! Fingod sincs róluk pajtás. El se tudod képzelni hogy valakit tényleg ne elsősorban a sok pénz érdekeljen hanem egészen más célok.

Na de most komolyan, nagyon kérlek csak egyetlen pillanatra tedd félre az irántam érzett ellenszenvedet (fogalmam sincs róla amúgy mi a tökömért érzel így velem szemben amikor soha nem bántottalak). És gondolj bele, hogy író vagyok. MŰVÉSZ. Mondd, visszagondolva iskolai tanulmányaidra. hallottál már legalább EGYETLEN olyan művészről is aki úgy istenigazában NORMÁLIS volt?!

Persze hogy nem. Mind idealista volt a maga módján. Tulajdonképpen ez ugyanaz a megszállottság mint a vallásőrülteké, csak nem vallásos céljuk van.

Nem állítom hogy ne örülnék a sok pénznek, mert persze hogy igen. De csak mert azonnal olyasmire költeném ami illik a magam idealista céljaihoz. Rengeteg effélét tudnék felsorolni, de egyik se olyasmi ami hozzám köthető, pláne nem olyan amit üzleti befektetésnek lehetne tekinteni, amiből tehát tovább gazdagodnék.

Fogd fel hogy művész vagyok. Fogd fel végre. A művészt lehet hogy érdeklik a saját alkotásai, de nem igazán az anyagi haszon. Örül neki ha összejön az is, de ez igazából mellékes neki.

Amúgy meg ez az egész csak egy olyan eszmefuttatás volt a részemről fentebb, ami egy leendő újabb regényem alapja. (Nem biztos még hogy megírom, de gondolkozom rajta). Mindenesetre komolyan hiszem azt hogy efféleképp igenis volna jelentős esély OV megdöntésére. Ismétlem azonban azt is, ehhez nem okvetlenül kellenék én, lehet más is, én csak a módszert vázoltam fel. Amúgy a közmondás is engem igazol, hogy „új seprő jól seper”. Abban biztos vagyok, a magyar lakosság senkiben se bízik aki már résztvett ott a politikai életben, azaz igenis új arc kéne.
 
az lesz a Török Gábor Simicskaval az erovel a hatamogott
hmmm meg akar lehet is valosagalapja
mitszosz

Azt szólom hogy halvány fogalmam sincs róla ki az a Török Gábor, eddig még nem is hallottam az ipséről.
Na most, az hogy az az új arc nem én leszek, mint fentebb írtam engem még csak nem is zavar (sőt, inkább örülök neki...), az azonban annál inkább, hogy nem hiszek benne, miszerint ezt a Törököt támogatja majd bármiféle kicsit is komoly nyugati hatalom. Azt meg pláne nem hiszem, hogy ha kizárólag a Simicska tartja a Török pórázát, akkor a leendő Európai Egyesült Államokért fog dolgozni.

Nekem amúgy azzal nem volna bajom ha a Simicska vagyona megmaradna miután OV eltűnik a politikai süllyesztőben, épp csak nem hiszem hogy a Simicska kicsit is elkötelezett lenne az USE érdekében, vagy általánosabban fogalmazva a nyugati értékrend mellett. Ha pedig ő nem, akkor a Török se, ha nincs a Simicska mellett nyugati „patrónusa” is.
 
hogy akarsz te konyvet irni mikor a minimum is hianyos
Hát azért amit én írok mégis jobb lenne annál amit te írsz, mert:

1. Nagy betűvel kezdem a mondatokat.
2. Használom az ékezetes betűket.
3. Kirakom a mondat végét jelző írásjeleket.

Továbbá, ki mondta neked, hogy a regényem a Földön játszódna majd? A szituáció csak hasonló lesz de nem azonos.

Mindezek tetejébe, kötekedő kérdésed semmiféle módon se válasz arra az ellenvetésemre, hogy igenis szó volt már nemegyszer komoly politikusok körében is az Európai Egyesült Államokról.

Amennyiben az "5 UNIO" olyasmit jelentene szerinted hogy csak 5 ország egyesül szorosabb köteléket alkotva, azaz a "2 sebességes EU" értendő alatta, nos, akkor is nyugodtan nevezhetem ezen egyesült országokat - ha csak 5-en is vannak - Európai Egyesült Államoknak, legfeljebb ez egy kisebb USE mint ami lehetne. De remélem, később majd kibővül.

Az USA se volt a kezdet kezdetén rögvest ekkora...

De most komolyan, tényleg csak kíváncsiságból, de áruld már el végre, mi a francért gyűlölsz ennyire?! És ne tagadd le, légy őszinte, úgyse hinne neked senki ha letagadnád, én biztos nem. Szóval, mi a bajod velem, na? Még azt se mondhatod hogy nagyon eltérő a világnézetünk, mert egy rakás dologban látnivalóan egyetértünk. Szóval, mégis, mi a bajod velem? Komolyan szeretném tudni. Jogod van hozzá hogy utálj, előre elismerem, csak szeretném tudni, miért? Mi az oka?
 
kulsosegek --- sohasem erdekeltek
szabalyok ----azert vannak hogy megszegjek
Ha szerinted a szabályok azért vannak hogy megszegjék, akkor miért bánt téged ha valaki illegálisan tartózkodik valamely országban? Sőt, eszerint az se bánthat téged ha Orbánék illegálisan gazdagodnak. Nem bánthatnak téged a választási csalások se. Semmi se.
 
Ha szerinted a szabályok azért vannak hogy megszegjék, akkor miért bánt téged
ha valaki illegálisan tartózkodik valamely országban? Sőt, eszerint az se bánthat téged ha
Orbánék illegálisan gazdagodnak
. Nem bánthatnak téged a
választási csalások se. Semmi se.
te kevered a bunozest a stiklikkel
 
Utoljára módosítva:
te kevered a bunozest a stiklikkel
A törvény is egy szabály. Szabály ugyanis az amit elvileg be kell tartani. Szóval ellentmondasz magadnak.

Idefigyelj, látom az új nickeden se javultál meg, cél és értelem nélkül kötekedel, nem vagy szórakoztató. Arra se vagy hajlandó válaszolni, miért utálsz. Így nincs több időm rád, szóval pá, letiltalak.
 
Ne becsuld le mert klasszisokkal tobb esze van mint ahogy Kosa es a tobbi okoskodo a rezsi biztos gondolja, Simicskanak.
Biztos van utokatya a kezbe es az adu asz, csak nem csak boritani akar hanem a jovoben labdaba rugni, es a jelenlegi felallas az ellenzeki oldalon nem igen biztositja ezt neki es jogosan kivar. .
Ezt maga Orbán is elismerte, valahol a neten meg is a video, amiben azt nyilatkozza, hogy a Simicska volt a legokosabb közöttük. Valószinű ez is a baj vele.Nem jó az, ha valaki okosabb a vezérnél. Veszélyes, meg kell tőle szabadulni. Nem véletlen megy a nagy propaganda Simicska ellen. Az "ők lopnak...." plakátok óta nincs hiradó, amiben ne lenne szó a Simicskáról. Az mindenesetre látszik, hogy rohadtul fél tőle a Viktorunk.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss üzenetek

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,686
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére