Soha nem fogad, mégis milliókat nyer a lóversenyeken II. Erzsébet

Még hercegkisasszonyként csak négy éves volt, amikor megkapta első póniját. Aztán fokozatosan átvette apjától, VI. György királytól a lovak iránti szenvedélyt és megörökölte a remek versenylovakat produkáló királyi ménest is.

A jelenlegi királynő 1949-ben, 23 évesen, még hercegnőként nyerte meg első versenyét, vagyis ekkor ért először győztesként a célba egy nagy presztízsű futamon egy, a tulajdonában lévő ló. II. Erzsébet uralkodóként sem hanyagolta el a királyi ménest, de az igazi aranykor a nyolcvanas évek végén kezdődött. 1988 óta a királynő tulajdonában lévő lovak 451-et nyertek meg 2851 versenyből, ez 16 százalékos siker ráta. A győzelmekből befolyt pénzdíj pedig 6,7 millió font, éves átlagban 223 500 font. Kivételesen sikeres volt a tavalyi év, 2016-ban 557 650 fontot futottak össze a királynő lovai. Ígéretes 2017 is: már húsz győzelmet arattak, a pénzdíj 413 600 font. A királyi ménes legjobbja Merlin, 8 futamból 3-at megnyerve, 22 ezer fontot hozott. De persze vannak kiadások is- írja a francia Les Echos.

Egy szuper versenyló edzése, formában tartása évente 25-30 ezer fontba kerül, és az uralkodónak 24 versenylova van. II. Erzsébet lóversenyügyi szakértői nem fukarkodnak a kiadásokkal, de a lehető legésszerűbben költik a pénzt. Például: a sandringham-i kastélyhoz tartozó lósportcentrumban 130 ezer fontos beruházással kiépítettek egy különleges, a lovak mozgásához adaptált, az edzőtermek futószőnyegére emlékeztető pályát. Ennek köszönhetően itt egy profi edző egyszerre 18, ígéretes versenylovat tréningeztet. II. Erzsébet soha nem fogadott, nem jár, legalábbis napjainkban már nem jár lóversenyekre, de még most is minden reggel ott van az íróasztalán, mint ahogy hatvanöt éve mindig, az angol lósportrajongók bibliája, a Racing Post című napilap.
HVG.

kiralyno lovai.jpg
 
Csatolás megtekintése 1571933
*
No megint csak "bezzegezem", miért is? Mert BEZZEG az angol királynőnél nincs pénzszórás! Bezzeg ott megfogják a pénzt, nem úgy, mint jelenlegi kormányunk. Ha tanácsolhatnám, és meg is fogadnák - jó lenne, ha átrándulnának a Királynőhöz, s pár leckét vennének, hogyan is kell spórolni? Itt olvastam: "...a lehető legésszerűbben költik a pénzt. Például: a sandringham-i kastélyhoz tartozó lósportcentrumban 130 ezer fontos beruházással kiépítettek egy különleges, a lovak mozgásához adaptált, az edzőtermek futószőnyegére emlékeztető pályát". S, nemcsak ebben, s nemcsak itt. Nagyon sok cikket olvastam már arról, hogy ott nincsen talicskával kitolt pénzek... Bezzeg, mint itthon teszik és fáradhatatlanul... :o
 
Jahh kérlek, a királynő a saját pénzét költi....
 
Kis tévedés van a dologban ! Mert az nemegészen a saját pénze mivel valami ca. 30 millio fontott fizet az Angol adófizetö a Királyi családnak , valamint elég sok bevételük van mondjuk az ingatlanaikból etc.pp. Tehát nem olyan "rózsaszinü" minden ahogy irják sokan , a lótenyésztésük különben utolérhetettlen ! Amugy elég sok milliós támogatást is kapnak a EU - tól mint agrár támogatás ;)
 
Valami nagyon ketes helyekrol tajekozodsz. Eu egyik legnagyobb befizetoi a britek. A Kiralyno nem kuncsorog agrar tamogatasert.
 
Nagyon tévedsz , csak utána kéne nézned , hiszen minden EU-s tagállam Németország kivételével köteles az agrár támogatás összegét nyilvánoságra hozzni online . Igy meglehet tudni , hogy aKirálynö évente ca. 500 000€ támogatást kap Brüsszelböl , hasonloan mint Nestle és a többiek is ! Nemkell kuncsorogni , ez jár és kész ! De nem a kis parasztnak akik pár ha-on dolgoznak , mert azzoknak idejük nincsen a sok pamflétott kitöllteni .
 
Utoljára módosítva:
Kis tévedés van a dologban ! Mert az nemegészen a saját pénze mivel valami ca. 30 millio fontott fizet az Angol adófizetö a Királyi családnak , valamint elég sok bevételük van mondjuk az ingatlanaikból etc.pp. Tehát nem olyan "rózsaszinü" minden ahogy irják sokan , a lótenyésztésük különben utolérhetettlen ! Amugy elég sok milliós támogatást is kapnak a EU - tól mint agrár támogatás ;)

Nem vagyok tévedésben, tudom, hogy honnan kap pénzt (az EU-t nem tudtam), de végül is az az ő pénze, miután megkapta és azon belül gazdálkodik, nem a közösből merít a passzióira amikor épp kedve tartja.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,526
Tagok
615,609
Legújabb tagunk
JuhásznéJudit
Oldal tetejére