Sok sok vizet kell inni!!

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Canadahun will not allow the display of content protected by copyright law, unless they have the necessary legal rights to display or direct traffic to that content.

A canadahun nem enged, bemutatni, vagy a megtalálásához irányítást adni olyan tartalmú anyagoknak, amelyek a copyright (szerzői jog) által védettek,
csak akkor ha a szükséges legális engedély megvan rá.







Párhuzamosan azzal, hogy öregszünk, a szervezetünk egyre kevésbé képes arra, hogy a szomjúság-érzet révén kommunikálja azt, hogy vízre van szükségünk. A dehidratáció pedig kóros fáradtságot, fejfájást és étvágycsökkenést okozhat – a fejlett nyugati államokban a lakosságnak majdnem a fele küszködik ezzel a problémával.
Éppen ezért, jó, ha tudjuk, hogy testünknek mennyi folyadékra van szüksége: mivel ez a mennyiség a testtömeggel is összefügg, ezért a kívánatos folyadék-bevitel napi mennyiségét nők esetén kilenc pohárban, férfiak esetén pedig tizenkét pohárban szokták meghatározni. Amennyiben naponta több mint hat pohár vizet iszunk, akkor jó esélyünk van arra is, hogy elkerüljük a húgyhólyag rákos megbetegedését. Több tanulmány szerint a megfelelő folyadékfogyasztás a mellrák és a vastagbélrák kialakulásának a kockázatát is csökkenti.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ha a sulyom es korom utan szamolgatom bizony egy kut tartalmat ihatnam meg, "napi ajanlott vizfogyasztaskent"
:shock:
 

Judith

Állandó Tag
Állandó Tag
Melitta, a recept müködik. Én március óta sok-sok vizzivás után már fogytam kb. 7 kg.-t. Muszáj inne, mert különben megterheled a májat és a vesét is. A viz mossa ki belölük a mérgezö anyagokat.
 
C

csocsike

Vendég
Nem koll teleenni magatokat mergezo anyagokal mert egy szep napon mar a viz ivas sem segit :D
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Annyi vizet ittam mostanaban,hogy kurutyolhatnanak a bekak a hasamban, de meg mindig nem ertem el az "ajanlott"mennyisegu viz adagot. :oops:
 

sincomi

Állandó Tag
Állandó Tag
Elég vizet!

Testünk mint mosógép

Csak annyi vizet engedünk a mosógépbe hogy feloldja a mosóport és hogy a ruhák benedvesedjenek. Ha ez igy van és nemérzünk szomjat akkor valmi baj van.

Elég víz kell!!!

mvh

mikael
 

sincomi

Állandó Tag
Állandó Tag
Leves és a víz

Leves és a vizszügséglet
"A táplálékkal felvett vizmennyiség ugyancsak nem tekinthetö a szervezet vízellátásának, hiszen ez teljes egészében a táplálék-feldolgozására és a szervezett méregtelenítésére fordítódik, söt még kevés is hozzá."
- Harkay György vegyészmérnök

mvh

mikael
 

valaki12

Állandó Tag
Állandó Tag
Naponta én is lenyomok vagy 2-2,5 l vizet. Bár sok helyen olvastam, hogy a napi szükséges adag 3 l körül van de hát nem fér belém több :)
 

gödipista

Állandó Tag
Állandó Tag
A víz rendkívül erős ital! Hajókat visz a hátán, ha kiárad városokat dönt romba! Nagggyon veszélyes!
A pálinkáról ilyeneket még soha nem hallottam! "Gondoljátok meg, proletárok!"
 

Nagyapa

Állandó Tag
Állandó Tag
A túlzott vízfogyasztás éppen olyan káros a szervezetre mint a kevés fogyasztás!

A túlfogyasztás kimossa a szervezetünkből a hasznos anyagokat.
A nagymértékű folyadékbevitel hatására felhígul a vér, a nátriumionok mennyisége pedig a literenkénti 135-145 millimól alá csökken: a jelenséget orvosi szóval hiponatrémiának nevezik.
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
A csapból folyó vízről ezt olvastam:
A csapvízről

Használjuk anélkül, hogy a veszélyeire gondolnánk!

A vízcsap kinyitásával mérgek sokasága folyik a házba. Pl. cián, radon, nehézfémek és sok kórokozó (pl. influenza).
Máig nincs a vízcsövek gyártásához olyan anyag, amely optimális lenne.
Minden csőben más vegyi folyamat játszódik le, pl. az ólomcső káros az egészségre, mert az ólom veszélyes idegméreg, elsősorban gyerekek számára.
A horganyzott acélcsőben könnyen képződik mérges nitrit.
Kemikáliák is előfordulnak a csapvízben. Többségük rákkeltő.
Légzési zavart, bőrirritációt, stb. okozhatnak magasabb koncentráció esetén.
A cianid és az arzén erős méreg, a kadmium vesekárosodást okoz, a króm és a szelén nagy adagban kedvez a rák kialakulásának, a fluorid a csontokat károsítja, a higany idegméreg ...
Ha az ivóvízben túl sok a baktérium, a vírus, sok panasz felléphet: influenza, izomfájdalom, fáradtság, gyomor- és bélbetegségek. (Klórozással próbálják ezeket kiküszöbölni.):confused:
 

emil.e

Állandó Tag
Állandó Tag
A Nature tavaly összgyűjtötte a leggyakoribb tévhiteket, amit szerintük semmi sem támaszt alá.
Asszem 7. volt a sok vizet kell inni. Hm...
 

romesz

Állandó Tag
Állandó Tag
A Nature tavaly összgyűjtötte a leggyakoribb tévhiteket, amit szerintük semmi sem támaszt alá.
Asszem 7. volt a sok vizet kell inni. Hm...

Mint erdekesseg: En a nevadai sivatagban elek es azok koze tartoztam akik nem ittak elegendo vizet. Hosszu ideig nagyon eros fejfajasaim voltak. Orvosi tanacsra kezdtem vizet inni. Orvosom mondta, hogy kb 1gallon (3.5-4liter) vizet igyak naponta. Azota nem faj a fejem es a kozerzetem is jobb. Mindenki azt csinal amit jonak lat, de en a vizivasra szavazok.

Ja,aztán meg nem győzök pisilni járni.
Inkabb jarj gyakran, mint kiszaradas legyen belole.
En pl minden wc-es utan megiszom 3deci vizet :)
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mint erdekesseg: En a navadai sivatagban elek es azok koze tartoztam akik nem ittak elegendo vizet. Hosszu ideig nagyon eros fejfajasaim voltak. Orvosi tanacsra kezdtem vizet inni. Orvosom mondta, hogy kb 1gallon (3.5-4liter) vizet igyak naponta. Azota nem faj a fejem es a kozerzetem is jobb. Mindenki azt csinal amit jonak lat, de en a vizivasra szavazok.
Nevadaba nekem is azt mondana az orvos.:D
Canadaban azt mondta max 1 ill.1,5l igyak a tobbitol lehet berugnak.;)
 

romesz

Állandó Tag
Állandó Tag
Nevadaba nekem is azt mondana az orvos.:D
Canadaban azt mondta max 1 ill.1,5l igyak a tobbitol lehet berugnak.;)

1litert ejjel szoktam inni :D Van egy nagy poharam amit minden este oda keszitek az agymelle. Ha nem ebredek fel ejjel akkor is reggel az elso dolgom, hogy felhajtom a vizet.

Kivancsi lennek, hogy az orvosod mit mondana arrol, ha naponta egy gallon vizet innal. Nem biztos, hogy neheztelne erte.
 
Oldal tetejére