Stephen Hawking: Kiköltözünk az űrbe, vagy mind meghalunk

A világ leghíresebb fizikusa hologramként jelentkezett be, hogy egy elég borúlátó jóslatot közöljön.

Az emberiségnek a következő ezer évben ki kell költöznie az űrbe, különben ki fogunk halni. A világ leghíresebb fizikusa szerint a törékeny bolygónk nem fogja túlélni a következő évezredet.

Hawking a Sydney Operaházban beszélt telt ház előtt. Személyesen nem volt ott, hologramként jelent meg, amit a cambridge-i irodájából sugároztak.

Hawking úgy zárta a beszédét, hogy felfele kellene néznünk, az égre, nem pedig a talpunk elé. "Próbáljunk értelmet találni abban, amit látunk, és megérteni, hogyan létezhet az univerzum", mondta.

Azt is hozzátette, fontos, hogy kíváncsiak legyünk, bármennyire is nehéz az élet. Ne adjuk fel, és akkor sikerülni fog, amit szeretnénk.

A tudós korábban többször fgyelmeztetett a mesterséges intelligenciával kapcsolatban is. Szerinte a mesterséges intelligencia ugyanolyan veszélyeket rejthet, mint az emberi barbárság.

Februárban is beszélt már arról, hogy kolonizálnunk kellene más bolygókat is, hogy biztosítsuk az emberi faj túlélését. Ezek a bolygók akár biztonsági tartalékként is szolgálhatnak.

Steve Hawking.jpg
 
Az űrben valóban rengeteg a napfény. Remélem azonban a csillaggyermekek adnak elég űrruhát is, mert az űrben nemcsak napfényből van sok de hidegből is, levegőből ellenben egy csepp se...

Megoldják.Szakipari szakszempontok figyelembe vételével, provizorikusan,megoldják.
Legalábbis ezt hallottam,de az is lehet,hogy rossz már a hallásom és félreértettem mindazt amit elmeséltek.
Aszongya,hogy 2 hónapos korukban már szobatiszták,10 hónapos korukban pediglenmár kvantum fizika,valami mikrobiológia vagy mi meg ilyeneket mondtak.
hát nem szuperlények?!ezért kellett volna Stephennek beszélni velük mielőtt ezt a hologramos dolgot kipróbálta volna,hogyan működik.
Mindig mondták a tanítóim,kérj tanácsot az okosabbtól ha nem tudsz valamit.Neki biztos elfelejtették mondani.
 
Szerintem Stephen Hawking boldogan beszélt volna velük, de a szerencsétlen nem tehette, mert már képtelen beszélni. Gép által kommunikál csak, a betegsége miatt. De megtippelem, ha a csillaggyerekek odamennek hozzá, meggyógyítják, boldogan beszélgetne már velük aztán gyógyultan akár heteken át is és nagy figyelemmel hallgatná az ő bölcsességeiket...

Milyen kár, hogy ezek a lusta csillaggyerekek elfeledkeztek az ő meggyógyításáról. Holott miből se állna nekik ugyebár...
 
Na,tényleg erről is szó volt a gyógyításról.Te is nézted?a műsort.
Biztos elfelejtették a sok munkájuk közepette.De tudod ami késik az nem múlik.
 
Na,tényleg erről is szó volt a gyógyításról.Te is nézted?a műsort.
Biztos elfelejtették a sok munkájuk közepette.De tudod ami késik az nem múlik.

Bocs, de ez így biztos nem igaz, hogy ami késik nem múlik, mert ha sokat késik a gyógyításuk, Hawking még a végén el- és kiMÚLIK, aztán ha gyógyítani tudnak is talán a csillaggyerekek, de hogy feltámasztani is tudnának, na azt aztán erősen kétlem...

Amúgy meg mi volt az a sok munkájuk, miket csináltak EDDIG? Mert a világ általános állapotát elnézve, nem úgy tűnik nekem, mintha derekasan nekifeszültek volna a teendőknek...
 
Egyébként nagyon érdekes volt a film .
Kínában évekkel ezelőtt összegyüjtötték őket és különböző kisérleteket végeztek.
Az egyik kislány - egyébként a gyerekek 6-8-10 év körüliek voltak - úgy felgyorsította az időt,hogy a virágbimbók kinyiltak ,a másik fiú almát lebegtetett,a harmadik a sakk bábukat mozgatta.
Pitti drága,biztos,hogy nem unatkoznál és észre sem vennéd az eltelt évszázadokat.:D
 
Bizony a Föld szavatossági idelye is egyszer lejár. Ahogy az elödeink kijöttek a vizböl a szárazföldre, ahogy rászoktunk a nappali életre az északai élet után (igaz a gyerekeink visszafelé haladnak), ahogy otthagytuk az erdöt, ahogy ösvények helyett utakat épitettünk, a források vizéta házhoz vezettük, a tüzet, meleget, teherhordo állatot... elektromos energiával potoljuk... ugyan ugy elfog jönni az idö amikor egy másik planétán probálunk megélni.
-
A technika nem egy átok hanem egy álldás, nélküle már rég kipusztultunk volna. Az anyagcsere az élet legfontosabb jellemzöje, nincs meglepö abban, hogy magunkalá piszkitunk. Másképp nem megy.
-
Ezt lehet optimálni, a homoidok földi létét meglehet hosszabbitani de nem a végtelenségig, igazi nagy természeti katasztrofák ellen tehetetlenek vagyunk, a következö jégkorszakot nem tudjuk törölni a termin-kalendáriumbol. Az jön.
-
Az elsö pillanatra hihetetlennek tünik, hogy sikerülhet e egy kivándorlás, valami más planétára de ugyanakkor reális. Ajánlom nézzetek körül és kérdezzetek rá mindarra amit a kezetekbe vesztek, amit láttok: miota van ez? Létezne ez nélkülünk emberek nélkül?
-
Ma minden pillanatban félmillio ember van a levegöben, repül valahova, pedig nem vagyunk madarak. Hány ember van a tengeren, menyi áru van uton hozzánk vizeken át?
-

Ki gondolta volna, hogy néhány orán belül az egyik kontinensröl a másikra tudunk menni anélkül, hogy skorbutot kapnánk.
-
foto_heimat1.jpg
 
Utoljára módosítva:
Messze van az az ezer év még... Mellesleg, szerény személyem szerint nem nagyon gondolkodnak még ebben... Pedig lehet, hogy kellene...
 
" Ha kiköltözünk az űrbe, mind meghalunk! " - ezt meg én mondom.... .......jpg

" Az utóbbi időben fokozódott az érdeklődés ama kapcsolat iránt, amely az agyhullámok frekvenciája és a földi ionoszféra elektromágneses jelzései, az ún. Schumann-rezonancia (SR) között fennáll.

Az 1950-es évek elején W. O. Schumann német fizikus arra következtetett, hogy az ionoszféra üregrezonancia révén elektromágneses sugarakat bocsát ki. A jelenséget megvizsgálva a legkisebb frekvenciatartományt 7,83 Hz-bez közeli értéknek találta, ami megfelel az alfa agyhullámok rezgésszámának.........

http://rejtelyekszigete.com/kvantumfizika/a-schumann-rezonancia-a-foldi-hullamok-meglovaglasa/
 
" Ha kiköltözünk az űrbe, mind meghalunk! " - ezt meg én mondom....Csatolás megtekintése 1340683

" Az utóbbi időben fokozódott az érdeklődés ama kapcsolat iránt, amely az agyhullámok frekvenciája és a földi ionoszféra elektromágneses jelzései, az ún. Schumann-rezonancia (SR) között fennáll.

Az 1950-es évek elején W. O. Schumann német fizikus arra következtetett, hogy az ionoszféra üregrezonancia révén elektromágneses sugarakat bocsát ki. A jelenséget megvizsgálva a legkisebb frekvenciatartományt 7,83 Hz-bez közeli értéknek találta, ami megfelel az alfa agyhullámok rezgésszámának.........

http://rejtelyekszigete.com/kvantumfizika/a-schumann-rezonancia-a-foldi-hullamok-meglovaglasa/
Kedves Csillagözön
-
Ezt a témát már ezerszer megbeszéltük. A Holdutazás egy tény, legalább egy tucat ember több mind egy évet töltött a világürben minden probléma nélkül.
-
Továbbá a "rezonálo képesség" még nem jelenti azt, hogy valoban berezonál egy rendszer.
-
A füzfasipnak, trombitának is van egy sajátrezgés de ha nem fuj bele senki akkor néma marad.
Kérlek ne terjesz csacsiságokat, rémhireket.
-
Ami az agyat illeti. Látod, hogy a Schumann-rezonantia frequentiája a Föld geometriájával van kapcsolatban (pontosan mondva a Föld kerületével) az agyunk nézhet ugy ki mind a Föld messziröl de a kerületük olyan eltérö (az egyik 40.000 km mig a másik egy éjjeliedény átméröje) Az alpha-hullámoknak semmi köze a Schumann frequentiához.
-
A Schumann-frequentia a nagyfeszültségü vezetékek számára jelenthet valamit nem a pici agyunkra. :)
 
Kedves Ernő!

Nem beszéltük meg. Csak te fúvod a magadét.... MSN-Emoticon-music-101.gif Le akarod tagadni a Csillagokat is az égről....:rohog:

"........Később kiderült, hogy a Schumann-hullámok az egész bolygónkat körbeölelő elektromos mezőt alkotnak, így ez a rezgés a Föld összes emlősénél azonos. Ez az elektromágneses (EM) tér szabályozza, váltja ki és hangolja össze szervezetünk másodpercenkénti sok ezer biokémiai folyamatát, így közvetve ez a mező gondoskodik az emberi szervezet egészségének fenntartásáról is.

A NASA megfigyelései igazolták, hogy az űrállomásokon, ahol a Föld elektromágneses hatása nem érvényesül, az emberek szervezetének belső egyensúlya felborul. Ennek a felismerésnek köszönhetően az űrállomásokon a Schumann-hullámokkal megegyező elektromágneses mezőt gerjesztettek, hogy fenn tudják tartani az űrhajósok egészségi állapotát....."
 
Kedves Ernő!

Nem beszéltük meg. Csak te fúvod a magadét.... Csatolás megtekintése 1340695 Le akarod tagadni a Csillagokat is az égről....:rohog:

"........Később kiderült, hogy a Schumann-hullámok az egész bolygónkat körbeölelő elektromos mezőt alkotnak, így ez a rezgés a Föld összes emlősénél azonos. Ez az elektromágneses (EM) tér szabályozza, váltja ki és hangolja össze szervezetünk másodpercenkénti sok ezer biokémiai folyamatát, így közvetve ez a mező gondoskodik az emberi szervezet egészségének fenntartásáról is.

A NASA megfigyelései igazolták, hogy az űrállomásokon, ahol a Föld elektromágneses hatása nem érvényesül, az emberek szervezetének belső egyensúlya felborul. Ennek a felismerésnek köszönhetően az űrállomásokon a Schumann-hullámokkal megegyező elektromágneses mezőt gerjesztettek, hogy fenn tudják tartani az űrhajósok egészségi állapotát....."

Én se kétlem hogy az űrállomásokon felborul a szervezet belső egyensúlya. Ennek azonban inkább ahhoz lehet köze, hogy ott súlytalanság van, meg hogy nincs normális periodikus éjjel-nappal váltakozás.

Az elektromágnesességnek ha ekkora hatása lenne ránk, megőrülnénk egy régi katódsugárcsöves TV előtt amíg végignézünk egy félórás filmet, sőt, a mobiltelefonjainkat is csak kihangsítóval szabadnma használnunk, és nem a fülünkhöz tartva...
 
Drága Csillagözön
-
Te nem magyarázol semmit csak szajkozol valamit amit elédtettek. (Nem akarlak megsérteni)
-
Hát hallgass ide, a Schumann-frequentia egy szám, (érted egy szám) ami megmondja, hogy egy másodpercalatt hányszor képes (érted képes) az elektromágneses hullám a Földet megkerülni. Erröl és csak erröl van szo.
-
Ez a jelenség jo volt arra, hogy este jobban lehetett a szabadeuropát hallani mert a rádiohullámot befogo tér megnövekszik az ionoszféra felemelkedésével.
-
7-9 Hz az elekromágneses tartományban azt jelenti, hogy apro tárgyakat "hidegen hagy", nem kelt bennük elektromágneses megosztást. (Elektrotechnika alltalános iskola)
-
Telefonálni azért tudsz egy lakásbol, alagutbol, a vonatbol, villamosbol mert a telefonálláshoz használt freqeunzia hullámhossza rövid, befér az ablakon, néhány centiméter. A Schumann-frequentia hullámhossza 300.000 km 7-ed része, bazi nagy szám.
-
Ha ettöl függene az életünk akkor már rég halottak lennénk. Nem beszélve a földalatt, vizben élö lényeket. Most 4 orát fogok utazni autoba, nem fognak eljutni hozzám ezek a hosszu hullámok.
 
Én se kétlem hogy az űrállomásokon felborul a szervezet belső egyensúlya. Ennek azonban inkább ahhoz lehet köze, hogy ott súlytalanság van, meg hogy nincs normális periodikus éjjel-nappal váltakozás.

Az elektromágnesességnek ha ekkora hatása lenne ránk, megőrülnénk egy régi katódsugárcsöves TV előtt amíg végignézünk egy félórás filmet, sőt, a mobiltelefonjainkat is csak kihangsítóval szabadnma használnunk, és nem a fülünkhöz tartva...

Nem akarok belemenni olyan vitába, hogy erősítgessem a magam igazát. Én ugyan nem voltam még az űrben, egyenlőre tervben sincs.

Csak amit lát, hall az ember arra hagyatkozik. Kénytelen vagyok a hozzáértők véleményét - és a tényeket - figyelembe venni. :DArra emlékszem, hogy az első űrrepülések után kosárba vitték el a kapszulától az űrhajósokat. A szó szoros értelmében. Később változott a helyzet. Akkor már a saját lábukon szálltak ki.

De van ennél sokkal keményebb dolog is.

".........A Föld felszínén bolygónk mágneses tere és a légkör megfelelő védelmet ad nekünk a kozmikus sugárzás ellen, s ez részben még az alacsony Föld körüli pályán, például a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén is igaz. A napkitörésekből származó, túlnyomó részt protonokból álló részecskezáporok esetén, kellő időben érkező előrejelzésekkel, figyelmeztető riasztásokkal megoldható lehet, hogy a Földtől távolabb, a nyílt világűrben, vagy a Mars felszínén dolgozó űrhajósok védelmet keressenek egy megfelelően árnyékolt „búvóhelyen”.

Vannak azonban a kozmikus sugárzásnak olyan formái, amelyek elől nemigen lehet elbújni. A galaktikus kozmikus sugárzás nagy tömegű, nagy energiával rendelkező, feltehetően egykori távoli szupernóva-robbanások során felgyorsított részecskéi ellen szinte lehetetlen védekezni.

Ahhoz ugyanis igen hatékony, vastag (mondjuk közel 2 m-es ólom vagy beton) árnyékoló burkolatra volna szükség, amit egy Marsra induló, embereket szállító űrhajó esetén a nagy tömeg miatt nyilván nem tudnak majd a kivitelezni......"

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Holdon sem voltak. Akkor még biztosan más körülmények uralkodtak az Űrben...

,.,.jpg
 
Most már végképp nem értem, mit akarsz közölni, s miben kételkedel. Eredetileg arról volt szó, hogy valamiféle sugárzás az, ami szerinted KELL az embernek, ez nincs meg az űrhajókban, hacsak nem pótolják oda valami csodaszerkentyűvel mesterségesen. Most meg azt mondod, az űrben épp túl sok a sugárzás, s mert nincs ólompáncél, szegények emiatt belegebednek. (Érdekes, nem tudok róla hogy az űrben járt űrhajósok korábban haltak volna meg a Földre visszatérve, mint ami jóeséllyel úgyis várható volt náluk a népesség várható életkorát figyelembe véve...)

Szóval most akkor a túl sok vagy túl kevés sugárzás a baj szerinted?

A TÉNY az, hogy természetesen valóban van kozmikus sugárzás, ami ellen valóban véd a Föld mágneses tere. De sok minden más is védhet ellene... Például az űrhajó falai. Nyilván persze LEHETNEK olyan részecskék amik azon is áthatolnak, de ezek olyan energiával kell jöjjenek ami ritkaság. A TÉNY az, hogy az űrhajósok nem kaptak eddig emiatt rákot vagy más nyavalyát.

Az is TÉNY, hogy a mágnesesség csak akkor van hatással az emberre, ha sokmilliószor erősebb, mint ami a Föld felszínén van. Amiatt tény, mert ezen erősség sokszorosát viseljük el az eszközeink miatt naponta, (lásd TV, hűtő, telefon, stb), aztán mégsincs semmi bajunk. Lehet fantaziálgatni, lehet hinni holmi mesmerizmusban, lehet kiadni sok pénzt mindenféle bóvli kacatért hogy csoda mágneses karkötő, megvéd minden betegségtől még attól is ha a férjem meg akarna csalni és hazajőve máshol felszedett nemibetegséget adna át nekem, szóval ilyesmikben lehet HINNI, de ez mind akkor is tény, amin a hit nem fog változtatni...
 
Olyan linket adj, ahol a teljes film megtalálható, lécci...

meghallgattad mit mond a narrátor?ha nem,hallgasd meg...;)
segítek...
Mit szellemünkkel s két kezünkkel alkotunk,
Meddig tart, ha már nem vagyunk?
E- Földön majd az emberiség lábnyomát,
Mond! Mi őrzi meg legtovább?
És ha egyszer mindannyian eltűnünk,
Jobb lesz a világ nélkülünk?

ez egy több részes sorozat,a yt-n megtalálható,bocs ha nem linkelem be mindegyiket.:dr_24:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,606
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére