stresszkezelés

Fényház

Állandó Tag
Állandó Tag
Az alábbi cikkel a stresszt, annak hatását és kezelési módjait szeretném közre adni, valamint a tagok hasznos tanácsait meghallgatni, amivel egymást segíthetik ebben a témában.

Életünk és a stressz
Rohanó korunkban az embereknek egyre kevesebb idejük és energiájuk jut önmagukra és szeretteikre. Szaporodnak a napi stressz hatások, és az egyén egyre kevésbé tudja felvenni ezek ellen a harcot, egyre kevesebben tudják teljessé tenni életüket. A problémák viszont jelentkeznek, ha nem megfelelően reagálunk, ha megtagadjuk őket, ha elnyomjuk negatív érzéseinket, ha tehetetlennek érezzük magunkat a cselekvéshez.
A stressz napjaink betegsége. Testünk és lelkünk számára természetes a bennünk és körülöttünk történő változásokhoz való alkalmazkodás. A mi saját kis világunkban-otthonunkban vagy munkahelyünkön-rengeteg gondolat és szituáció van, ami alkalmazkodásra kényszerít bennünket. Ha sikeresen alkalmazkodunk, akkor az élet izgalmakkal teli kaland. Ha ez nem sikerül, akkor a „stressz korának” áldozatai lehetünk. Bár már számos könyv jelent meg, amely a stressz különböző aspektusaival foglalkoznak, ennek ellenére az emberek többsége még a legegyszerűbb stressz kezelő módszerekkel sincs tisztában. A hatékony stressz kezelés feltételei magukba foglalják: mi a stressz, mi az értelme, mi történik, ha túlzottan felhalmozódik, hogy előzhetjük meg, és hogyan szüntethetjük meg.
Az emberek más- más érzést táplálnak, és máshogyan reagálnak ugyanabban a helyzetben. Tehát nem a szituáció a mérvadó, hanem az, ahogyan megéljük. Reakciónk egy részét belső, más részét külső szabályozó tényezők határozzák meg.

Fizikai jelei:

Magas vérnyomás, érelmeszesedés, fertőzések, cukorbetegség, különböző fejfájások, fekélyek, álmatlanság, allergiák és bőrgyulladás, fizikai kimerültség, étvágyváltozás, fogyás, hízás, szexuális problémák, székrekedés stb.

Érzelmi jelei:

Múltbeli traumák, aggodalmak, félelmek, fóbiák, depresszió, apátia, kimerültség, alacsony önértékelés, szorongás, ingerlékenység, a problémák tagadása, viselkedés jegyei, halogatás, a tökéletesség hajszolása, aktivitás elvesztése, hajlam a balesetekre, fokozott alkoholfogyasztás, dohányzás, gyógyszerfogyasztás, halogatás, munkába menekülés, kiégettség.
A felsoroltakból csupán egy tünet is sok kellemetlenséget, testi-lelki egyensúlyvesztést képes okozni. Természetesen a stressz okozókat nem minden esetben tudjuk kiiktatni az életünkből, de megváltoztathatjuk a hozzáállásainkat, másképp értelmezhetjük és kezelhetjük. Ezáltal megbirkózhatunk félelmeinkkel, kiterjeszthetjük tudatosságunkat és elérhetjük maximális teljesítőképességünket.

„Ha ma csökkentjük a stresszt, megelőzhetjük a holnap betegségeit!”

Számos úgynevezett pszichoszomatikus betegség eredete a stressz. Olyan tényező, amely ott van a mindennapjainkban. Megszoktuk és mivel nem fordítunk rá kellő figyelmet, hatását alattomos módon fejti ki a tudatos és tudatalatti szinten is. A végeredmény szempontjából mindegy, hogy a stresszor valódi vagy képzelt veszély, ezért a felfogásunk átalakításában játszanak fontos szerepet a különböző stressz oldó technikák, hiszen nem mindegy melyik állítással azonosulunk.

„A pesszimista olyasvalaki, aki a lehetőségeiből nehézséget csinál. Az optimista az, aki lehetőséget csinál a nehézségekből is.”

A célok elérésében pedig a stressz oldó technikák mellett fontos szerepet játszanak a különféle agyintegráló technikák, hiszen néha azért sikerül nehezen megvalósítani valamit, mert agyunk két agyféltekéje ellentétben áll egymással az eltérő információ áradat hatására.

Várom a hozzászólásokat!
 
TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Személy szerint stressz kezelésre meditációt alkalmazok...
Valamint azt kell tudatosítania magában az embernek,hogy mindannyian az ÉLET tenyerén, kezében vagyunk...és mindig lesz lehetőség,ami miatt nyugalmat érez az ember,hogy mindig van következő lépés...és így már nem számít,ha esetleg valaki úgy érzi a főnöke kénye kedve szerint ugráltatja stb...ami miatt + a megfelelési akarás miatt folytonos stresszben van az illető...
Mint az amőba...egyszerű kis lény sodródik az áramlattal...és mégsem hal éhen...mert az áramlat arra viszi amerre táplálkozni is tud...
Nekünk is sodródnunk kell az áramlattal,és felismerve a lehetőségeinket....így stressz mentesebben élhet az ember...;)
Röviden ennyi...
 
P

PókerTomi

Vendég
Személyszerint sakkozni szoktam, nekem hadi játék, harci játék elképzelem az egész csatát és ez lenyugtat. Fura de még a vesztes parti után is nyugodt leszek. Továbbá a játékpénzes póker is leköt(ött), és megnyugtat(ott), de mióta ingyenes versenyen nyert pénzből kipróbáltam az igazi pókert valódi pénzes asztalon a játékpénzes póker egyre kevésbé köt le (néha azért még igen, főleg olyan ami alatt a játékba zene szól), épp ezért "újítottam be" a sakkot :)
 
Fortunetta189

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Kedves Fényház! Érzelmi jelei:

Múltbeli traumák, aggodalmak, félelmek, fóbiák, depresszió, apátia, kimerültség, alacsony önértékelés, szorongás, ingerlékenység, a problémák tagadása, viselkedés jegyei, halogatás, a tökéletesség hajszolása, aktivitás elvesztése, hajlam a balesetekre, fokozott alkoholfogyasztás, dohányzás, gyógyszerfogyasztás, halogatás, munkába menekülés, kiégettség.
A felsoroltakból csupán egy tünet is sok kellemetlenséget, testi-lelki egyensúlyvesztést képes okozni. Elég ha elolvasod újra ezeket a sorokat s megkapod belőle a választ,hogy mit ne tegyél. Gondolkodj el rajta. Persze ezt ajánlom mindenkinek.
 
Fényház

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fortunetta!
Köszönöm válaszod,jól vagyok egyrészt, másrészt az alábbiakat tenném hozzá: mint idézted is cikkemből, ezek az érzelmi jelei lehetnek a kezeletlen stresszhatásoknak. Könnyű kijelenteni, hogy ne tedd ezt, ne érezd azt, hiszen minden könyv is ezzel van tele. Csakhogy kevesen tudják, hogy nem elég csak tudati szinten csökkenteni a stresszt-mint ahogy azt az előtted hozzászólók helyesen tették-megjelölve azt a tevékenységet, amitől gondolataikat elterelik a stresszt okozó tényről, dologról, emberről, vagyis a stresszorról. Ennél azonban mélyebbre kell mennie annak, aki tényleg meg is akarja szüntetni. Kimutatott tény, hogy amikor a stresszhatás ér bennünket, az emberek 90%-a u.n késleltetett reakcióval cselekszik, vagyis nem tud rögtön helyesen reagálni. Ugye mindenkinek ismerős az a helyzet, amikor magunkban dühöngünk, hogy miért nem válaszoltam vissza ezt és ezt, miért nem mondtam meg neki...stb. Ez a helyzet azért is kialakulhat, mert nem a történés fáj az embernek, nem az okozza a stresszt, hanem az azzal kapcsolatos érzés. Az érzések pedig egyediek. Vagyis egy-egy történés alkalmával ahány résztvevője van, annyi érzéssel raktározza el tudatalattijában. S a lényeg ez utóbbi szón van. Vagyis az érzés a tudatalattiban tárolódik. Egyféle dologról tudatalattink 57 féle információt raktároz el, s ebből három bármikor egybeesik, ugyanúgy érez, ugyanúgy viselkedik az ember. Ezeket hívjuk fixációnak. Tehát ugyan elterelhetjük gondolatainkat, percekre, órákra, kikapcsolódhatunk akárhogy is, aminek rövidebb-hosszabb ideig(ez tevékenységtől függ)a stresszt kiváltó érzést attól még nem oldjuk fel.
De erre is van több megoldás is.
Most az érzésközömbösítés technikáját osztom meg, melyet mindenkinek javaslok kipróbálni. Az eredményeket ismét kérném megosztani aki megcsinálja.
Lehet, hogy első olvasásra kicsit együgyű gyakorlatnak látszik, de annál hatásosabb! Lehet a múltban, jelenben, és a jövőben, vagyis ha túlságosan félünk valamilyen helyzettől esetleg vizsga, beszélgetés, stb

[FONT=&quot]- Érzésközömbösítés (szükség esetén)[/FONT] [FONT=&quot]Néha egy eset kapcsán olyan nagy a negatív érzelmi töltet, hogy képtelenek vagyunk azt pozitív érzésekkel helyettesíteni, vagy a történésben szereplő személy, (személyekkel) kapcsolatosan nem tudjuk elképzelni, hogy a tőlük megszokottól eltérő módon viselkedjenek, másképp reagáljanak. Ugyanis a berögzült érzések, a sokszor ismétlődő, kellemetlen történések, szokásos viselkedési formákká váltak. Ezért előbb az érzés közömbösítés technikáját alkalmazzuk. Ezt a következőképpen történik: az érzést az érzékeléshez kötöm.[/FONT] [FONT=&quot] Felidézek egy számomra kellemetlennek tűnő esetet, ami még most is zavar, nem tudok feldolgozni. Meghatározom, kb. milyen erősségű ez a negatív érzés 0-10-ig. Átgondolom, az esetet olyan részletesen amennyire tudom, megpróbálok minél több érzékszervet bevinni a képbe, közben egyik ujjammal megnyomok egy testrészt, pl. karomon vagy lábamon. Ha már úgy érzem mindent felidéztem, (vagy már nagyon rossz rágondolni) elengedem a testrészt. Most képzeletben megalkotok egy olyan helyet, ami kellemes, jó érzést vált ki belőlem. Lehet ez megtörtént, de lehet a képzeletemben megalkotott kép is. Legjobb, ha egy természetbeli képre gondolok, ahol nincs is ember, mert lehet, hogy ahhoz is negatív érzés társul. Közben megnyomok egy másik testrészt. Amikor sikerült ezt is minél részletesebben felidézni, elengedem ezt a testrészt is, majd visszahozom az első negatív képet, miközben egyszerre nyomom meg az eddigi testrészeket. Végül meghatározom, hogy most milyen hatással van rám az eset, illetve mennyire csökkent a negatív érzés a 0-10-ig levő tartományban. Amennyiben sikerült mindkét képet érzésekkel megtöltenem, az esettel kapcsolatos negatív érzésnek, közömbössé kell válni, vagy az is lehet, hogy elő sem tudom hozni a képet, vagy fel tudom idézni ugyan, de már nincs rám hatással. Nem kell 0-ra törekedni, első körben a csökkenés is jó.

Üdv.mindenkinek: Judit
[/FONT]
 
Fényház

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves tmint Tibi!
Ez is egyfajta megközelítés. A pozitívum benne feltétlenül az optimista hozzáállás. De..! Az ilyen ember ismeri valamelyest önmagát, tisztában van erejével, hiszen csak úgy tud minden helyzetből maximumot kihozni, vagy eleve úgy tud problémát megoldani. S ez nagyon jó! Innen már csak felfelé vezet az út, vagyis a tudatosabb élethez. Akkor sodródni sem kell!
Ám tapasztalatom szerint nem mindenki rendelkezik ezzel az alapjáraton velünk született képességgel. Nagyon sokan leblokkolnak a stressztől és a félelemtől. De van más hatása is, amit lejjebb, az egyik válaszomban ki is fejtettem egy közre adott gyakorlattal.
Köszönöm, a hozzászólást!
Üdv: Judit
 
Szia Judit!
Mindenféleképpen "tudatosságból" tettem eme hozzászólásomat... ;) az életárammal való sodródást úgy gondolom,hogy saját karakteren belüli képességeinkkel tisztában vagyunk és az életárammal utazunk,mintegy megbízva az ÉLETBEN,hogy úgy is a fejlődésünknek megfelelő szituációkban van részünk...én sem velem született képességnek gondolom ezt...elkezdtem alkalmazni...rábízni magam az életre,tudatosan fizikális és mentális szinten is fejlődve, edzve magam testileg és lelkileg is a megfelelő (csak testi szinten nevezném gyakorlatnak);) a finom energiák pedig hozzák a számomra megfelelő változást...
De stresszt lehet oldani pl jómagam: hangszeres zenével,különféle sportokkal, mantrázással, meditációval,séta a természetben stb...nagyon nagyon sok dolog van amivel lehet...és nem különféle oldalak beidézését tartom ebben hasznosnak,hanem pl: bárkinek a személyes tapasztalatait..."emberközelibb" ha te is ezt tennéd pl ;) így a dolog nagyon úgy néz ki mintha egy terápiás oldalról másolnál be dolgokat... de hogy még egy gyakorlati dolgot említsek mandala rajzolás festés...is egy jó stressz oldó dolog...és bármi nemű alkotó tevékenység ;)
 
Fortunetta189

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
Kedves Judit! Válaszolva a topikod kérdésére.Meditálni szoktam s kizárni a negatív dolgokat.Mint írtad ez nem könnyű.Pozitívra fordítom az eseményeket,gondolatokat.S ebből építem az életemet. Mivel ezt nem most kezdtem nálam beválik.A jóga is jó stresszoldó. S te ,hogy csinálod? Szép napot kívánok: Fortu
 
Fényház

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Tibi!
Ismételten köszönöm hozzászólásod! Mások sokat tanulhatnak belőle.
Amikor elindítottam e topikot, azoknak kívántam segítséget nyújtani ebben a témában, akiknek hasznos lehet egy-két stresszoldó technika. Ezenkívül 18 évnyi tapasztalatomat szerettem volna megosztani e témában. A cikk az enyém, csakúgy, mint a blogban közzétett szöveg, mely a könyvemből való. A technikákat, amiket közzé teszek naponta több pacienssel csináltatok sikerrel. Bocs. hogy megosztanám ingyen azokkal, akik nem tudnak róla!!! Természetesen nem ez, ezek az egyedüli stresszoldó technikák, hiszen a többi hozzászólásból is látszik, és régóta tudjuk, hogy sok van. Ezért is kértem, hogy minél többen osszák meg tapasztalataikat. A stresszről általában, s pláne ilyen megközelítésben keveset hallani, pedig sokszor hasznos. A leírtakról lehet vitatkozni, de a tényt vitatni nem lehet. Megoldás lehet több, attól még szervezetünkre úgy hat, és úgy működik agyunk, ahogy leírtam.
Nagyon örülök, hogy akár neked, akár a hozzászólóknak van jól bevált technikájuk. Az a lényeg, hogy mindenki megtalálja a magáét. A hozzászólások ezért hasznosak.
Tehát még egyszer: inkább azoknak szántam a bejegyzést, akiknek szüksége van rá. Sokan örülnek neki más oldalakon, hogy közzéteszem. Nem mindenki teheti meg, hogy elmenjen terápiára egyrészt, másrészt pont ez a része a necces a gyógyításban. Orvoshoz menni nem akarnak, gyógyszert szedni nem akarnak, de se pénze, se ideje más után nézni, vagy huzamosabb ideig eljárni valahova. Mindenki maga döntse el, hogy ebből mit tud, vagy mit akar hasznosítani. Én senkire semmit nem akarok ráerőltetni!
A célpont tehát nem én vagyok!
Üdv: Völcsei Judit
 
Fényház

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fortu!
A tibinek adott válaszomból kiderül, hogy mit csinálok, és miért. Személy szerint ezeket is használom a többi mellett. De mindenképpen arra törekszem, hogy testi-lelki, illetve tudatos, és tudatalatti szinten is megtörténjen a stresszoldás. Ahogy az előző válaszomból kiderül, én sem most kezdtem, de megpróbálom másoknak szélesíteni a palettát azzal, hogy az általam végzett terápiás technikákat, és mások tapasztalatait megosszam azokkal, akiknek még nincs kialakult módszerük.
A hozzászólásokkal kiegészítve már van választási lehetőség!
Köszönöm a hozzászólást!

Köszönöm válaszodat!
 
TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Kedves Tibi!
Ismételten köszönöm hozzászólásod! Mások sokat tanulhatnak belőle.
Amikor elindítottam e topikot, azoknak kívántam segítséget nyújtani ebben a témában, akiknek hasznos lehet egy-két stresszoldó technika. Ezenkívül 18 évnyi tapasztalatomat szerettem volna megosztani e témában. A cikk az enyém, csakúgy, mint a blogban közzétett szöveg, mely a könyvemből való. A technikákat, amiket közzé teszek naponta több pacienssel csináltatok sikerrel. Bocs. hogy megosztanám ingyen azokkal, akik nem tudnak róla!!! Természetesen nem ez, ezek az egyedüli stresszoldó technikák, hiszen a többi hozzászólásból is látszik, és régóta tudjuk, hogy sok van. Ezért is kértem, hogy minél többen osszák meg tapasztalataikat. A stresszről általában, s pláne ilyen megközelítésben keveset hallani, pedig sokszor hasznos. A leírtakról lehet vitatkozni, de a tényt vitatni nem lehet. Megoldás lehet több, attól még szervezetünkre úgy hat, és úgy működik agyunk, ahogy leírtam.
Nagyon örülök, hogy akár neked, akár a hozzászólóknak van jól bevált technikájuk. Az a lényeg, hogy mindenki megtalálja a magáét. A hozzászólások ezért hasznosak.
Tehát még egyszer: inkább azoknak szántam a bejegyzést, akiknek szüksége van rá. Sokan örülnek neki más oldalakon, hogy közzéteszem. Nem mindenki teheti meg, hogy elmenjen terápiára egyrészt, másrészt pont ez a része a necces a gyógyításban. Orvoshoz menni nem akarnak, gyógyszert szedni nem akarnak, de se pénze, se ideje más után nézni, vagy huzamosabb ideig eljárni valahova. Mindenki maga döntse el, hogy ebből mit tud, vagy mit akar hasznosítani. Én senkire semmit nem akarok ráerőltetni!
A célpont tehát nem én vagyok!
Üdv: Völcsei Judit
Már amikor a hozzászólásomat tettem...a "belső mester" :) gondolatban éreztette velem,hogy szakember vagy ...
Igazából senkinek nem lenne szüksége másra...ha elkezdene hallgatni a saját belsőjére,ami aztán érzések gondolatok formájában közölheti vele,hogy számára melyik a legmegfelelőbb út a stressz oldásához,vagy az egyéb gyógyulásához.A lényeg mindenkiben ott van...de még sokan kívül keresik...
Elhiszem azoknak szántad a bejegyzést akinek szüksége van rá... így mások megnyilvánulásával egyszerű,hiteles képet,információkat nyerhetnek...rájöhetnek a csoda ott van bennük ingyen...és csak arra vár...hogy befelé forduljanak...az út pedig sokféle oda...
A legjobbakat kívánom...
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyetertek en is Tibivel!

Termeszetesen szukseg van ezekre a "megoldasokra" hiszen amig vakok vagyunk erre a "kepessegunkre" addig hasznosak ezek a technikak.
Ha az ember komolyan elhatarozza hogy megindul befele akkor mindenre de mindenre valaszt fog kapni.A valaszok minoseget persze a tisztasagunk befolyasolja.
Es ha befele indulunk ra jovonk hogy nincs is stressz.Csak azert "letezik" mert mindenhol a kulso megfeleles,elvarasaink,meggyozodeseink,hiedelmeink korlatai koze szoritjuk magunkat es ennek a szoritasnak az egyik megnyilvanulasa a stressz.Ha ezeket fokozatossan megtanuljuk es megertjuk hogyan is tudjuk elengedni akkor a stressz csak ugy el fog tunni az eletunkbol es csak jot mosolygunk rajta hogy megvezetett minket.
A gondolkodasunkat kell megismerni es a gondolat erejet.
 
TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
a stresszt nem kezelni ...hanem kerülni.

magam után szabadon.
www.tvn.hu_2b2e4a8d9a3f90e5771101183ff16bd0_k.gif Ugye sárba sem léptél még sohasem...?
www.tvn.hu_9a6f5303f7c16b1935bc21df9dc25911_k.jpg
Feltételezem,hogy nem, eme válaszod után.

www.tvn.hu_2bff5bc48ea6cc86b862a58c2169712f_k.gif
 
P

PókerTomi

Vendég
stresszkezelésre a pókert és a sakkot használom :) (értelemszerűen játék pénzes SZÓRAKOZÁS tététnélküli pókert) nekem bevált.
 
Oldal tetejére