Szoktatok meg "magyarul" fozocskezni?

Balika79

Új tag
Én sem vagyok mesterszakács de azért felismerhető a húsok között melyik micsoda.Mondjuk tarjából nem csináltam még pörit,nyilván mert csillagászati az ára,lapocka,comb, az én árkategóriám. :D
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Káposztás tócsni (macok, lepcsánka, röszti, stb.)
Egyszer láttam egy TV műsort, ahol ezt az ételt megemlegették. Azóta keresem a receptjét. Most megtaláltam:
Savanyú káposztás tócsni
Előkészület: 15 perc, sütés: 5 perc
Hozzávalók 4 főre: 80 dkg burgonya, 20 dkg savanyú káposzta, 3 db tojás (mennyiség a tojás nagyságától függ), só ízlés szerint, bors ízlés szerint, 1 nagy db vöröshagyma, 0,5 dl napraforgó olaj (kisütéshez), majoránna ízlés szerint, 1 gerezd fokhagyma, snidling ízlés szerint
Elkészítés: A burgonyát, a hagymát, a fokhagymát megtisztítjuk és lereszeljük, a káposzta levét kinyomjuk, és kisebbre felvágjuk. Hozzáütjük a tojásokat, sózzuk, ízlés szerint fűszerezzük. Jól összekeverjük, forró olajba evőkanállal adagolva halmokat teszünk, kanállal elsimítjuk, és szép aranysárgára sütjük. (Még nem készítettem el, de rövidesen kipróbálom.)
Érdekességként: a NoSalty.hu oldalon gyüjtötték a tócsni neveit. 70-et találtak (nem számoltam utána):
bandurák, bere, beré, berét, berhe, bodag, borzaska, bramborák, buhi, cicedli, cicege, cincogó, cinke, derrentyű, egérke, enge-menge, görhöny, hadi, hadirántotta, harula, hlebcsánka, hremzli, kartoffelpuffer, kremzli, krumplibaba, krumplifasírt, krumplilepény, krumplimálé, krumpliplacki, krumpliprósza, krumplitócsni, krumplis tócsni, lapcsánka, lapcsinka, latke, lapotya, lapótya, lapotyka, lepcsák, lepcsánka, lepkepotyi, leppalacsinta, mackó, macok, macskanadrág, matutka, matyutyka, medvetalp, nist, pacsa, pacsni, placki, prósza, recsege, reszelt krumplis, röstiburgonya, rösztike, siligó, sisznyi, smacog, sündisznó, süni, szisznyi, tocsi, tócsi, tocsnyi, tócsni, tócsnyi, toksa, vakhús.
(Van köztük olyan, ami a mi környékünkön egészen más ételt jelent pl. a bodag, a görhöny, a pacsni, de más vidéken lehet, hogy ezzel a névvel illetik.)
 
Utoljára módosítva:

Panda1972

Állandó Tag
Állandó Tag
Pont a hétvégén csináltam rakott krumplit. Sajnos nem volt otthon jó kis magyar kolbász, igy chirozo-val kellett megcsinálnom, de igy finom volt és el is elfogyott. :)
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Én sem vagyok mesterszakács de azért felismerhető a húsok között melyik micsoda.Mondjuk tarjából nem csináltam még pörit,nyilván mert csillagászati az ára,lapocka,comb, az én árkategóriám. :D
Tarjából én is ritkán készítek pörköltet, leginkább csak akkor, ha akcióznak vele.
Kicsontozom, így a leves is megvan.
A tarja inkább grillezéshez jó, szerintem. De cigánypecsenye is finom készíthető belőle, persze, ha nem túl zsíros.
(Szoktunk marhából is pörköltet csinálni. Látszólag drága, de kiadósabb. Most utóljára sertés lapockából készítettem. Mire elkészült, a hús a felére összement, ahogy a zsír kisült belőle. Pedig látszólag nem is volt annyira zsíros. Marhánál alig van ilyen mennyiség csökkenés.)
 
Utoljára módosítva:

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Körömpörkölt
1 kg sertésköröm, csülök, farok, oldalas, császárvég, fül (ha a társaság olyan, lehet felkockázott lapockát is beletenni, ha már a többi kezd megpuhulni), 10-15 dkg füstölt szalonna, 1-2 nagy fej hagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, fűszerpaprika, só, bors, köménymag, (van, aki majoránnát, kakukkfüvet, borsikát is használ, vagy ezek közül egyet-kettőt), 1 dl vörösbor.
A körmöket és a többi húsfélét már eleve daraboltan és tisztítva vásárolom, ha lehet. Otthon aztán még megperzselgetem, megkapargatom, hogy makulátlanul tiszták legyenek. Megmosom, minden csontszilánk is kijöjjön belőle. A szalonnát apróra kockázom, kiolvasztom. Rajta megpirítom az apróra vágott hagymát, ráteszem, még mielőtt megsárgul, a felkockázott paprikát, majd az apróra darabolt paradicsomot (a héját is levágom) is átpirítom, ráteszem a tisztított körmöket, és a többit (a fül jó, ha darabolva csak később kerül bele). Sózom, majd időnként jól átkeverve saját levében pirítom. Pár perc múlva rászórom a pirospaprikát és szükség szerint kis vizet hozzáöntve félpuhára párolom. Beleteszem a darabolt, vagy zúzott fokhagymát, a köményt és készre párolom. A főzés végén beleöntök 1 dl (vagy több) száraz vörösbort. Sós-, vagy petrezselymes-burgonyával, házi tarhonyával, savanyúsággal tálalom. Friss kenyérrel is finom.
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok,
nem szeretnék senkivel sem vitatkozni , de nem értem mondjuk miértnem lehet a Tarjából pörköltett késziteni és miért lenne drágább mondjuk a combhúsnál ? Mondjuk itt Németországban majdnem a duplájába kerül a comb igaz a tarja sokkal zsirosabb , de a zsir az izhordozó volt és lessz is mindig . Mi itt inkább Marha húsból /lábszárból, ha lehet/ készitjük a "Gulascht" a sok Mohamedán vendégeink miatt . Azért a lábszárból mert izletesebb és a sok köttöszövet tartalmátol sürübb is lesz mindenféle behabarás nélkül is . A brassóihoz még csak annyit , hogy állitólag a Budapesti Mátyás pince valamikori konyhafönöke Papp Endre készitette el elmesélése szerint elösször disznó farokból amelyet elöföztek majd kicsontoztak . A késöbbiek folyamán már sertéslapockából vagy tarjából illetve nyesedékböl . Nem a megmaradt különbözö húsfélékböl illetve a vendégtöl vissza hozott maradék rántott szeletböl / mint néha szokás/. tehát igy annyiköze van Brassóhoz mint a Székelyeknek a káposztához . Különben a Tarjából készült sültek sokkal izletesebbek mivel nem száradnak ki olyan gyorsan.
 

sorcier

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Szervusztok,
nem szeretnék senkivel sem vitatkozni , de nem értem mondjuk miértnem lehet a Tarjából pörköltett késziteni és miért lenne drágább mondjuk a combhúsnál ? Mondjuk itt Németországban majdnem a duplájába kerül a comb igaz a tarja sokkal zsirosabb , de a zsir az izhordozó volt és lessz is mindig . Mi itt inkább Marha húsból /lábszárból, ha lehet/ készitjük a "Gulascht" a sok Mohamedán vendégeink miatt . Azért a lábszárból mert izletesebb és a sok köttöszövet tartalmátol sürübb is lesz mindenféle behabarás nélkül is . A brassóihoz még csak annyit , hogy állitólag a Budapesti Mátyás pince valamikori konyhafönöke Papp Endre készitette el elmesélése szerint elösször disznó farokból amelyet elöföztek majd kicsontoztak . A késöbbiek folyamán már sertéslapockából vagy tarjából illetve nyesedékböl . Nem a megmaradt különbözö húsfélékböl illetve a vendégtöl vissza hozott maradék rántott szeletböl / mint néha szokás/. tehát igy annyiköze van Brassóhoz mint a Székelyeknek a káposztához . Különben a Tarjából készült sültek sokkal izletesebbek mivel nem száradnak ki olyan gyorsan.
En is tarja es marhalabszar pàrti vagyok.;)
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Magam a marhahúst az itt levö Török kereskedöknél szoktam vásárolni , igaz ök nem bontják ugy szét mint mi a részeket hanem csak ugy egyben van a nagyrésze . De ami a lényeg , kivan rendesen véreztettve és nem kapok a kért hús felébe vizet mint máshol . Ami meg nem megvettendö hozzá , hogy joval olcsobb mintha Német hentesnél venném mert igy pl. 5-6€ fizetek kilonként ami a hentesnél 8-10€ között mozogna . Mivel a cégünk egy közjó egyesület igy a filléreket háromszor kell megforgatnunk mielött kiadjuk .
Körömpörköltett vagy Székelykáposztát csak akkor tudunk sajnos fözni , ha a Magyar sulik vagy Cserkészek jönnek hozzánk .
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem is a gulyás marhalábszárból az igazi.
Ez pörköltnek is nagyon jó. Ha sertéshúsból készítem, akkor tarja vagy lapocka az alapanyag. Persze a köröm-csülök is fínom, de az már más étel.
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Valamikor, nagyon régen hallotam a gombás pacalról.
(Egykoron még Torgyán parlameti korában azzal mentették ki, amikor valahol nem jelent meg, hogy ezzel rontotta el gyomrát, amit Debrecen környékén valahol evett.)
Akkor, és azóta is többször kerestem az elkészítését, hozzávalóit. De csak elnagyolt leírását találtam.
Ismeri valaki?
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Amióta kerestem a gombás pacalt feltettek több receptet az internetre.
Beírtam néhányat magamnak. Küldök belőle, hátha mást is érdekel. (Még nem próbáltam ki!)
Pacalpörkölt gombával
Hozzávalók: 2 kg pacal, 30 dkg laskagomba, 3 fej hagyma, 2 db paprika, 1 csipet őrölt kömény, 5 ek. pirospaprika, 3 db babérlevél, 5 gerezd fokhagyma, 1 csipet só, 1 csipet bors, 1 csipet ételízesítő, 1 ek. Piros Arany (Erős Pista)
Elkészítés: A hagymát felaprítom, a zöldpaprikát feldarabolom. Olajon megfonnyasztom a hagymát, rádobom a zöldpaprikát és megszórom a köménymaggal. Ha már megpuhultak, pirospaprikázom és felöntöm egy nagy pohár vízzel. Beleteszem a hosszában félbevágott fokhagymákat és a babérlevelet, majd ezt az alapot, pár percig rotyogtatom. Sózom, darált erőspaprika krémmel fűszerezem. Ezután hozzáadom a pacalt, felöntöm annyi vízzel, amennyi szűken ellepi és szinte teljesen puhára főzöm. A vége előtt, hozzáadom a felcsíkozott gombát és azzal főzöm készre.
Borókás, erdei gombás pacal recept
Hozzávalók: 1 kg előfőzött pacal, 2 fej hagyma, 30 dkg erdei gomba, 3 gerezd fokhagyma, 5 szem borókabogyó, egy kanál zsír, vagy olaj, fél kávéskanál bors, só.
Elkészítés: A hagymát a zsíron sárgára pirítom, ráteszem a felcsíkozott pacalt, megkeverem, majd mindig kevés vizet aláöntve, sót belekeverve felteszem főni. Mikor félig megpuhult, beleteszem a zúzott fokhagymát, a borókabogyókat és a törött borsot. Úgy negyed óra múlva a megtisztított erdei gombát. Lassú tűzön készre párolom.
 
Utoljára módosítva:

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
A múlthéten Magyar vendégeinknek kedveskedve , szokás szerint Körömpörköltett készitettem . Már röhögnek az itteni hentesek , hogy ilyenkor csinálok kocsonyát . Mert a Németek már másra nem használják , ez ha hiszitek hanem hulladék !! Igy szereztem bele egy pár farkat és fület is amit kutya eledelek adnak el / hát nem lököttek / . Persze krumpli nem is kelett hozzá , kis kenyér és az Orosz boltban vettem kovászos uborkát mellé , hát netudjátok meg milyen "zabálás " volt vacsorára .
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy svájci ismerős is írta már, hogy ott sem lehet kapni körmöt.
Német ismerősöm elszörnyedt a mákos tésztától. Van ismerősöm, aki juhtúrót visz külföldön élő ismerősének. Hallottam már külhoni magyart, aki azt mondta, hogy tehéntúró nincs náluk. Itt is írták már, hogy disznó zsírt nem lehet beszerezni, de zsírszalonnát sem.
Úgy látszik, hogy mi ilyen különlegesek vagyunk.
 
Utoljára módosítva:

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
igen sajnos itt nem tudják mi a jó !!!! Az almásréteshez vanilia szószt adnak és fagylalt gombocot , iiiiiii rémes ! Nem tudják mi a Krémes , még a jó finom szilvásgombocot sem azt is sárgabarackal csinálva a "sógoréktól" vettékát és egy ici-pici zsemlemorzsát szornak a tetejére sok vajjal . Nem tiszták ezzek !! Nejem majd kiugrott böréböl amikor a tésztára vértlenül nem paradicsom szószt , hanem lekvárt tettem :rohog::rohog:. Igy megsem probálkoztam a Grizes tésztával egyszer probálkoztam , hogy Gánicsát csinálok , de arcvonásaitól itélve inkább csak fött krumpli maradt belölle . Van itt vagy 1000 féle kenyér , de olyan mint otthon :dr_4:. A tehén túrót magam készitem az itteni vizes akármiböl . De tudjátok , ahány ház annyi szokás .
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom, hogy bírnám ki, ha nem ehetnék rakott krumplit jóféle fokhagymás kolbásszal készítve, igazi szegedi vagy bajai halászlét, körömpörköltet, kocsonyát, tökös-mákos rétest, vargabélest, gulyást, tokaszalonnát, stb. Amikor látom a TV-ben, hogy milyen (félig zöld) paradicsomot árulnak az amerikai piacon, elszörnyülködök. A lángos még elkészíthető akárhol, de a külfödi vendégek rácsodálkoznak. Az ételeink közül több olyan, hogy a külföldieknek is nagyon ízlik, de sokan azt mondják, hogy ilyennel még nem találkoztak.
Számomra meglepő volt, hogy a németeknél egyszer ünnepi ételnek tálalták a házigazdáink a rizses lecsót, amit a papa a világháború alatt tanult főzni nálunk. (Nem volt igazi, mert jóízű magyar paprika, paradicsom kellene hozzá!)
A közismert idézet (Szivet cseréljen, aki hazát cserél), átferdíthető: gyomrot cseréljen, aki hazát cserél!
 
Utoljára módosítva:

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Kolbásszal töltött karaj

A kolbásszal töltött hús egy klasszikus étel, amit sokan szeretnek és el is készítenek. Nem csak karajból készíthető, én legutoljára lapockából csináltam, kaptam egy szép darabot, nem volt inas, nagyon zsíros, nem volt szétszabdalva.

Bepácoltam előző este. Vékony és hosszú pengéjű késsel egy lyukat vágunk a hús közepébe, majd végig toljuk a kést a hús teljes hosszában. A füstölt kolbászt mossuk meg, ha megereszkedett a „bőre” könnyen lehúzható (én le szoktam húzni). Óvatosan, de határozott mozdulatokkal (esetleg kissé csavargatva, ha olajjal megkenjük a kolbászt, jobban csúszik) toljuk be a vágatba, amíg a másik végén ki nem jön (ha puha, tegyük be a fagyasztóba, míg meg nem keményedik). A kilátszó végeket nem fontos levágni. Fokhagyma-, vöröshagymakrémmel, 1-2 kávéskanál sűrített paradicsommal, kevés fűszerkeverékkel (sülthús, grill, flekken, gyros, ami van itthon, előfordul, hogy többfélét is használok) bedörzsölöm, leöntöm olajjal. Becsomagolva teszem a hűtőbe.

Másnap körbesütöm, majd Római - Pataki tálba (amit előtte beáztok), teszem a sütőbe kis vizet, zsírt teszek alá. Ekkor még sózom. A sütőt 180º-ra állítom. (Ha kerámiát, vagy jénait teszek a sütőbe, nem melegítem elő!) Puhulásig sütöm (ez lehet akár 2 óra, vagy kicsit több is). Majd a fedőt levéve egy kis színt adok neki, közben fordítom. Amikor kiveszem a sütőből, a fedőt visszateszem!

Ha nincs kerámiatál, alufóliába csomagolva is lehet sütni, de lazán csomagoljuk be! (Kihülésig visszacsomagolni!)

Szoktunk mellé tenni krumplit, de ezt később, hogy ne főjön szét! Az utóbbi időben vele sült vegyes zöldségkörettel készítjük, de figyelni kell, hogy melyiknek mennyi idő kell. Nem szabad egyszerre beletenni, mert pl. mire az apró hagyma megpárolódik, a karfiol szétfő!
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére