Szuhanics Albert versei

alberth témája a 'Irodalom' fórumban , 2006 November 25.

  1. alberth

    alberth Állandó Tag

    Van jó egynéhány vers, melyet ide szeretnék feltenni. Van amit egykor sokan hallgattak, van melyet kevesen olvastak, van mely 40 000 példányban is megjelent már, s van amit még senki sem olvasott, s van olyan is ami még a jövőben lészen megírva. Az ihlet és a múzsák csókja függvényében még a jövő méhében formálódik talán. Kezdeném szerelmes versekkel, de lesznek a táj szépségéről is, vicces és filozófiai versek. Ami jön majd meglátjuk. Talán lesz ki olvassa is. Nagy vágyam, hogy egyszer majd szavalóversenyen figyelembe vegyék valamelyiket és nagyon jó szavaló adja elő. Ehhez viszont valóban minőségit kellene nyújtanom. Talán egyet ha majd megzenésítenének... na ez már túl nagyképű gondolat... tehát elkezdem: :444:
     
    Istengyermek, Darma, Sch.E. és 1 másik tag kedveli ezt.
  2. alberth

    alberth Állandó Tag

    Szerelem

    Szó, mint langy-tavaszi szellő,
    Vágy-sóhaj, gyönyörben merengő,
    Ősforrás, tátongó mélyből fakadó,
    Égi magasságban szárnyakon haladó.

    Kiket Ámor nyila sebzett szíven,
    Ős-Erószt követik már híven.
    Hogy Afrodité szép szem-párja,
    Bennük tekintsen egymásra.

    Mert feloldva minden gátat,
    Semmi nincs, mi ellenállhat.
    Hogy a két nem váljon eggyé,
    Szerelemben, egy igenné.

    Lélek, szellem, testnek vágya,
    Megszűnjön egy pillantásra.
    E nagy, kozmikus, kezdetben,
    A mindenségteremtő egyben.

    Önelfeledő és magát áldozó,
    Mindet elvevő‚ s mindent átadó,
    Egyben kiáradás ő és befogadás,
    A változtathatatlan és a változás.

    Mély csöndek hona és mégis cseveg,
    Tengerré változó, bár vízcsepp... lehet,
    Szédítő magasság, és írdatlan mély,
    Fantáziatelt és gondolatszegény.

    Benne harmónia, férfi és a nő,
    Szétválasztott is, de egybekelő.
    Egymáshoz feszítő őrült vonzerő,
    Beteljesülésben nyugodt, ernyedő.

    Ébrenlétében is, mélyen álmodó,
    És a megnyugvásban serkentőn ható.
    Örült mámorban szelíd hatalom,
    Sötét bujaságban ő tiszta nagyon.

    Benne van rég-múltak árnya,
    Eljövők reménysugára,
    A jelen megtalált fénye.
    Új életek születése.

    E kis, szívben nyíló virág.
    Hatalmas, mint a nagyvilág.
    Mindent áthat, földet, eget,
    Nála nagyobb nem született.

    1994. október
     
  3. alberth

    alberth Állandó Tag

    Halott álmok

    Álmodom egy nőről, akit rég ismerek.
    Képzetem ajtaján belebben csendesen,
    Nem vártan, hírtelen, akit én szeretek,
    Lágy lehelletétől a szívem megremeg.

    Valóságban pedig oly távol van tőlem,
    Mély tekintetének bús, titok világa,
    Hangja oly ismerős, áttetszően dereng,
    Hullongó álmaim mély sírjába zárva.

    Komor, zord temető, holt álmok hazája,
    Innen kísért vissza egy halott vágy árnya.
    A csontváz-alakba lelket öntve vissza,
    Képzetem ajtaját könnyedén megnyitja.

    Miért jöttél álom, s a vágy is hiába,
    Miért kísérttek engem...? Elpusztultatok.
    Csak az emlék jöhet pókhálós szobámba,
    Ő nem hagy el engem -, örökké élni fog.

    Rétság, 1977. március
     
    hontalan kedveli ezt.
  4. alberth

    alberth Állandó Tag

    [FONT=Times New Roman, serif]Pipacsok[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Megállt az idő, nem mozdul semmi sem,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]A sárgult mező tikkadtan pihen.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Fáradt a levegő, a csönd remeg..,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]A légből néz le rám tengerkék szemed.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Itt, ott piros pipacs virít a búza közt,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mint az égő ajkad, hamvas és tűzvörös.[/FONT]
    [FONT=Courier New, monospace][FONT=Times New Roman, serif]Távolban dűlőút és akácos szegély,[/FONT][/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Porfelhőben halad egy abroncsos szekér.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Forró nyári nap van, a dél közeleg,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Minden ünnepélyes, lassú, réveteg...[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]A nagy búzamező, szőke, mint hajad,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Az érett kalászok merengőn állanak...[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Egy dongó jön szemközt, s ahogy közeleg,[/FONT]
    [FONT=Courier New, monospace][FONT=Times New Roman, serif]Egyre hangosabb lesz, majd egyre csöndesebb.[/FONT][/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]A nap fenn az égen fehéren ragyog...,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Ilyen szép nincs semmi, csak a mosolyod.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Lebeg egy pillangó a búzaföld felett,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Színes lepkeszárnya énreám nevet.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Élvezi a napot, a boldog nyarat,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Távolban még villan -, aztán elmarad...[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Képzeletben látom lepke-termeted,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Szemed szép pilláit, hűs tekinteted.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Összefolyik bennem való, s képzelet,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mindenben ami szép, reád ismerek.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Megállt az idő, nem mozdul semmi sem,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]A sárgult mező tikkadtan pihen...,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Fáradt a levegő, a csönd remeg,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Lenéz rám az égből tengerkék szemed.[/FONT]

    [FONT=Courier New, monospace][FONT=Times New Roman, serif]Debrecen, 1976. május[/FONT][/FONT]
     
    hontalan, Istengyermek és Sch.E. kedveli ezt.
  5. alberth

    alberth Állandó Tag

    [FONT=Times New Roman, serif]A tűz megigézett[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Álmaimnak hajnalán[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Láttalak már téged,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Álmaimnak hajnalán[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Megismertelek.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Karcsú voltál, fiatal,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mosolyogtál szépen,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Énekeltél egy kis dalt,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Messze szállt a szélben.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Sötét hajad csillogott,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Szemedben tűz égett.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Reám néztél, s éreztem,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]A tűz megigézett.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Elindultam te feléd,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Kábultan a szélben,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Vágyakozva reám néztél,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]S eltűntél az éjben.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Álmaimnak hajnalán[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Láttalak már téged,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Álmaimnak hajnalán[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Megismertelek.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Azóta csak téged várlak,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Bár sok-sok év elszállt,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Éreztem, hogy megtalállak[/FONT]
    [FONT=Courier New, monospace][FONT=Times New Roman, serif]Régvárt... szerelem![/FONT][/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]1976. febr.[/FONT]
     
    hontalan kedveli ezt.
  6. alberth

    alberth Állandó Tag

    Egyoldalú szerelem

    Mit ér a szív, ha nem szerethet,
    Egy gyötrő álom, ó mit ér?
    A könnyek árja nem vígasztal,
    Oly fagyos az őszi szél...

    Mit ér a vágy, ha csak tied,
    És nincsen viszont vonzalom,
    Ő nem szeret meg soha téged,
    Már dér ül a lombokon...

    Mit ér az érzés, ha csak fájdalom?
    Az ő szívében nem gyúlt ki fény...
    Árnyad megnyúl a házakon,
    Lépted koppan az út kövén...

    Mit ér a bánat, a szívet tépi csak,
    S véresen hever a halott remény...
    Mi nemrég üdén zöldellt, most a sárba hull...
    Körötted mennyi eltiport levél...

    Mit ér az élet, csak kín és gyötrelem,
    Bánat, és csalódás jut neked...
    Kihalt utcákon imbolyogsz,
    Fenn a hideg Hold nevet...

    Debrecen, 1975. május
     
    hontalan, Istengyermek és Darma kedveli ezt.
  7. alberth

    alberth Állandó Tag

    Elhidegülés

    Síkos mosolyod bágyadtan remeg,
    Hidegen, áttetszőn fehérlik kezed.
    Szemed ködösen bámul reám,
    Nap voltál és lettél,
    Rideg-kék leány.

    Jeges ár sodorta rőzse lelkedet,
    Perzselő tüzedből szürke hamu lett.
    Parázs sem maradt belőle nekem,
    Mely vígasz lehetne tépett lelkemen.

    Téged más vidékre sodort el az ár,
    Szerelmednek tüzét más táplálja már,
    Zavartan, ködösen néz reám szemed,
    Belül már siratlak, elhagysz engemet.

    1975. nov. 21.
     
    hontalan és Darma kedveli ezt.
  8. alberth

    alberth Állandó Tag

    Gondolj rám!

    Ha a Nap lesz áll a hegy mögött,
    Bíbor fénybe öltözött,
    Alkony jár a fák között,
    Átsuhan a kerteken a szél.
    Ha rájuk néz a holdvilág,
    Suttognak az almafák,
    Suttogják, hogy gondolsz énreám.

    Gondolj rám, gondolj, rám, gondolj rám!
    Nincsen senki már velem,
    Szólj hozzám, szólj hozzám, suttogjál,
    S kedves hangod hozzám száll.

    Ha a Nap leszáll a tengeren,
    A kék habok mögött,
    Vörös fénye megpihen
    A hullámok között.
    Ha rájuk néz a holdvilág,
    Suttognak a parti fák,
    Suttogják, hogy gondolsz énreám.

    Gondolj rám, gondolj, rám, gondolj rám!
    Nincsen senki már velem,
    Szólj hozzám, szólj hozzám, suttogjál,
    S kedves hangod hozzám száll.

    1974.
     
    pixyke és hontalan kedveli ezt.
  9. alberth

    alberth Állandó Tag

    [FONT=Times New Roman, serif]Nélküled[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Szép tavaszi fény gyúlt a keleti égen,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Halk, lágy zene szállott felém,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Még rügyfakadás volt, csak kezdete éppen,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mert feltámadt bennem a csalfa remény.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]És szívemben friss, üde lángok remegtek,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Táncolt a lélegző fákkal a szél,[/FONT]
    [FONT=Courier New, monospace][FONT=Times New Roman, serif]Akkor éreztem, hogy téged szeretlek,[/FONT][/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]S szerelmedet vártam cserébe ezért.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]De nem láttam többé az álomvilágot,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Fagyos szél süvített a kerteken át,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Letépte a fákról a nyíló virágot,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]S elűzte a hajnal fénysugarát.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Mert eldobtad akkor őszinte szerelmem,[/FONT]
    [FONT=Courier New, monospace][FONT=Times New Roman, serif]S szívemben megfojtá a lángot a fagy,[/FONT][/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mert hiú reményeket hittel neveltem,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]S látom, csak vágyam oltára vagy.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]De tarka virágok még nyílhatnak nekem,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Lehet még új remény, s igaz szerelem.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Hogy ellebben a télnek ködfátyla, tudom,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mert az új nap is jelben, minden alkonyon.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Debrecen, 1976.[/FONT]
     
    hontalan kedveli ezt.
  10. alberth

    alberth Állandó Tag

    [FONT=Times New Roman, serif]Ma már reád vágyok...[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Vágytam a szerelmet,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mint halandó élni,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]De őszintét, tisztát;[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mint hűs forrásnak vize,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Melynél nagy melegben[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Oly jó felfrissülni.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Vágytam boldogságra,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mint rab szabadságra.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]De felhőtlen szépre,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mint az égbolt kékje.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Melyből reám ragyog[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]A Nap drága fénye.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Édes csókra vágytam,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mint még senki soha.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]De szerelmes csókra...[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Puha, langy-melegre,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Lángba borulóra,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]S vágyban önfeledtre.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Forró testre vágytam,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mint vulkánnak mélye,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Semmivé hamvasztó,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Buja ölelésre...[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]De összefonódva[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]és gyönyörben úszva...[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Szép szemek tükrében[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Felocsúdni újra.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Együtt ringatódzva,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mint tenger a szélben,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Finom sóhajok közt,[/FONT]
    [FONT=Courier New, monospace][FONT=Times New Roman, serif]Mint szellő a réten...[/FONT][/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Ma már reád vágyok,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Senki, semmi másra,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Aki legszebb álmom[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mind valóra váltja.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mióta ismerlek,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mindenem vagy nékem,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Évikém, szerelmem,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Drága feleségem.[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]1981. jún.[/FONT]
     
    szellokem kedveli ezt.
  11. alberth

    alberth Állandó Tag

    [FONT=Times New Roman, serif]Rejtély[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Izzó a levegő, tombol a nyár,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Tikkaszt a forróság, szomjas a száj.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Perzselő napfényben fürdik a táj,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Vakít a kék égbolt, vár rám a lány.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Felhevült, szép teste karcsú virág,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mélytüzű szemében titkos világ.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Végtelen kékjében ezer varázs,[/FONT]
    [FONT=Courier New, monospace][FONT=Times New Roman, serif]Csillogó mosolya megbabonáz.[/FONT][/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Hangja a távoli szellők dala,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Fülembe költözött minden szava.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Vállára lágyan hull arany haja,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Megszűnik ővele a világ zaja.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Alig voltunk együtt, s várt a laktanya,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Eljött velem Pestig, majd indult haza.[/FONT]
    [FONT=Courier New, monospace][FONT=Times New Roman, serif]Álmaimban látom, hogy nevet felém,[/FONT][/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Röpke idő alatt megszerettem én.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Sohasem feledem azt a búcsúzást,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Amikor először találkozott szánk.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Pillanat volt csupán , s jött a rohanás,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Azóta bús rejtély, lesz-e folytatás.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Viruló szép arcát láthatom -e én?[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Hamvas ajka lágyan nyílik még felém?[/FONT]
    [FONT=Courier New, monospace][FONT=Times New Roman, serif]Hallom -e még hangját, van -e még remény?[/FONT][/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Szíve dobbanása lehet még enyém?[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Vagy a sors, mint eddig, játszik csak velem,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Lemondás és bánat marad csak nekem?[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Könyörülhetne már vérző szívemen,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]A sebekre gyógyírt nyújtva én nekem.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Rétság, 1977. jún. 16.[/FONT]
     
  12. alberth

    alberth Állandó Tag

    [FONT=Times New Roman, serif]Reszkető kézzel...[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Barna kislány,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Rám nevet két szemed,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]S oly boldog vagyok.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Én melletted[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Soha nem búsulok,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Hiszen szívem[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Csak téged szeret.[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Reszkető kézzel[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Írok levelet.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Minden kis betű[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Teérted remeg,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Arra vár,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Hogy rá tekintsen[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Szép szemed,[/FONT]
    [FONT=Courier New, monospace][FONT=Times New Roman, serif]Barna lány.[/FONT][/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Valamennyi sor[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Forró vallomás,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Szenvedélyt gyújtó,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Lángoló parázs.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Szerelem ez,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Semmi más.[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Megtaláltam,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Kit régen kerestem,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Reád vártam én.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Most, hogy itt vagy,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Arra kérlek téged,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Hogy légy az enyém![/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Add a kezed,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]S maradj velem mindig,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Nem bánod te meg.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Barna kislány,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Nem tehetek róla,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]De téged szeretlek.[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]Reszkető kézzel[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Írok levelet.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Minden kis betű[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Teérted remeg.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Valamennyi szó[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Forró vallomás,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Szenvedélyt gyújtó,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Lángoló varázs.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Szerelem ez,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Semmi más.[/FONT]


    [FONT=Times New Roman, serif]1[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]974. 11.[/FONT]
     
  13. alberth

    alberth Állandó Tag

    [FONT=Times New Roman, serif]Szerelem tavasza[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Amikor a tavasz újra ébred,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Amikor a fecskék visszatérnek,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Akkor láttalak meg téged,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mikor az almafák fehérek.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Mikor a Duna kéken ragyog,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mikor neved suttogják a habok,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Akkor nevettél rám éppen,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mikor zöld fű hajt a réten.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Mikor az erdő új lombot vár,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mikor fénnyé vált a homály,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Akkor csillogott rám szemed,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Akkor találkoztam veled.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Akkor éreztem a szádat,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Amikor friss szellők járnak,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Mikor megújul a világ,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Amikor nyílnak az ibolyák.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Rétság, 1977. márc. 21.[/FONT]
     
  14. alberth

    alberth Állandó Tag

    Tegnap újra láttam őt

    Hosszú hónapok után,
    Egy pillanatra újra láttam őt.
    Őt, az el nem felejthetőt.
    Vagy csak álom volt talán?

    De nem, mert a többiek is
    Találkoztak vele,
    Amint átlebbent karcsú termete
    A keskeny folyosón.

    Nekik csak egy a sok közül,
    S nem veszik észre, amit én...
    Fátyol van mindegyik szemén?
    Őt nem lehet általánosítani...

    Hirtelen előttem lépkedett,
    Mint egy tündér, úgy tűnt elő,
    Ő, a karcsú, szép, szőke nő,
    S a világ megváltozott.

    Lángolt a keskeny folyosó...,
    S ő könnyedén lépett tova,
    Majd hátranézett oda, -
    Hol én álltam földbegyökerezve.

    Vidáman, nevetve köszönt,
    Szép szeme reám csillogott.
    Meglátta a tegnapot...
    Egy régi, kedves ismerőst.

    Majd eltűnt a szemem elől.
    Neki csak ennyi voltam rég,
    És az vagyok most is még...
    Ő nem változott, és én nem változtam....

    1975. október
     
  15. alberth

    alberth Állandó Tag

    [FONT=Courier New, monospace][FONT=Times New Roman, serif]rden állva jövök hozzád[/FONT][/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif](Ritornero in ginocchio a te... az olasz sláger versfordítása)[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Bocsásd meg nekem, ó kérlek nagyon,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Én, aki a világon a legjobban szeret.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Térden állva jövök vissza hozzád,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Kiért elhagytalak, már semmit sem jelent.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Hidd el, hogy ezután soha nem tévedek,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Térden állva kérlek, fogadd szerelmemet.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Halkan, sírdogálva térek vissza hozzád,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Kezeimben gyertya, vonagló gyertyaláng.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Hozzád vezekelve, így könyörgök neked,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Hogy tekints újra rám, s fogadd szerelmemet.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Megbántam, mit tettem, bocsáss meg énnekem,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Cserébe adom én az egész életem.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Rétság, 1978. február.[/FONT]
     
    Grandilkó kedveli ezt.
  16. alberth

    alberth Állandó Tag

    Csak egy vízcsobbanás

    Kietlen, tengerparti táj,
    Borús éjjel arra jár,
    Egy magányos, elhagyott,
    Csalódott és becsapott,
    Bús leány.

    Két szemében fájdalom.
    Boldog lenne még, tudom.
    Hogy ha újra várnák még,
    Úgy, ahogyan akkor rég...
    De ködbe vész a messzeség.

    Mindenütt csak némaság.
    Szél suhan a parton át.
    És egy halk vízcsobbanás
    Hallatszik....
    A ködön át.

    1975. október.
     
    pixyke kedveli ezt.
  17. alberth

    alberth Állandó Tag

    Emlék

    Az idő sötét fátyolán át,
    Halvány fények villannak fel,
    Egy pillanatra csak,
    Mint elmosódott árnyak,
    S elolvadnak, mint hópehely.
    Az évek mély árkot véstek,
    S a szakadék egyre mélyebb.
    Lenn, csak itt-ott égnek fények,
    Rossz emlékek és a szépek,
    Elmosódnak és kiégnek,
    Elsüllyednek, ködbe vésznek.
    S nem marad már semmi végleg...
    Csak a te szép arcod nevet,
    Nap-mosolyod, smaragd szemed
    Minden ködön átragyog.
    És felgyújtja a napot
    Lelkem sötét kamráiban.
    S hideg szívemen átrohan
    A szerelem forró tüze.
    Feloszlatva a ködöt
    Egy régi szerelem örök
    Emlékén.

    1974. 11. 1.
     
    pixyke kedveli ezt.
  18. alberth

    alberth Állandó Tag

    [FONT=Times New Roman, serif]A természet hangjai[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Tiszta hangokat kereső, menj a természetbe ki.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Itt a szellő halk sóhaja a felhőket tereli. [/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Szívd magadba tarka mezők vadvirágos illatát,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Téged vidít a madárdal, s árnyal minden lombos ág.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Ahol most vagy ott az élet rezdül, merre szerte látsz,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Gyalog járj, hogy jobban érezd a fű selymes bársonyát.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Élő világ, tarka virág, méh döngicsél, lepke száll,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Minden él, a létet zengi, s a fák büszke törzse áll.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Álom után jő a hajnal, s fűszálon harmatcsepp ragyog,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Nap sugara majd felszárít, minden kis növényt, s nagyot.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Tükrébe virágok néznek, kitárva mind szirmait,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Olybá tűnik mint mesében, tündér-varázsütésre teszik.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Későre jár jön az este, s hogy hajlik az alkonyat,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Szirmot zárnak a virágok, s szellő ujja simogat.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Amikor a nyári estén, virágillat szerte száll,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Béke honol, nézz az égre, mily tengernyi csillag-ár.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Alant a táj, felül az ég, s felröppen a gondolat,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]De te érzed, vele szárnyalsz... már csillag-utakon halad.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Egyre messzebb jársz a térben, időben is távolabb,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Gyors mint a fény és még annál is..., nem ismer határokat.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Emberlétünk oly nagy talány, s mily titkokat rejt az ég?[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Tudjuk egyszer megismerjük e nagy kozmikus zenét.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Emlékezetünk mit rejthet, s a létet mint érthetnénk...?[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Menni kell az úton végig..., legyen hozzá szerencsénk![/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]1994. október.[/FONT]
     
    zsazso kedveli ezt.
  19. alberth

    alberth Állandó Tag

    Adria

    Méla alkonyban ül a táj,
    Rideg bozótok...,
    Hűs szellő jár.
    A parti sziklák között síklik át,
    Tétován dudorász...
    Kopár hegyoldalon suhan tovább,
    Majd a bércek ölén remegő kis virág
    Vár reá -,
    S átadja illatát...

    Lenn hullám fut, hullám hátán,
    Szétloccsan a szirtek lábán.
    Fodrozódó, sós habok
    Fojtogatják a Napot,
    Csordogáló, vörös vére
    Megfesti az Adriát...

    A fehér kövek fölött
    Egyre foszlik a fény...
    S egy tücsök, a hasadék között,
    Melódiát rögtönöz...
    Amíg esti koncertetet ad,
    Az öreg Hold fénye lassan
    Megnyújtja az árnyakat...
    És a poros utakat
    Belepi a vak homály...
    Már egy-egy kis fénybogár
    Villanása jelzi csak
    Az útszéli bokrokat...

    A hatalmas vízmező
    Közepén egy ladik szánt
    Ék alakú barázdát -
    És csobban az evező...
    A távoli szigetek
    Párosan derengenek,
    És a halász - halk dalba kezd...
    Százezer csillag ragyog,
    A fények táncolnak a habok
    Tetején.

    Rijeka, 1974.
     
  20. alberth

    alberth Állandó Tag

    [FONT=Times New Roman, serif]Pista bácsi tudománya [/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Pista bácsi gatyájába,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Beleesett egy petárda.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Kiterítve száradt éppen,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]A ruhaszárító kötélen.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Gondolhatod, mi lett volna,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Ha a gatya nem ott lógna.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Elszállt volna a gatyája,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]S vele minden tudománya.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Pista bácsi nagyon mérges,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Az új gatyám volt ez, édes![/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]- Korholja a feleségét,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Így siratva veszteségét.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Neje látva a helyzetet,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Összegzi a történteket:[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Pistám, ne bánd azt a gatyát,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Reggel adtam reád tisztát.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Örülj, hogy nem oda pottyant,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]A petárda, s ottan robbant.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Férfi szavad már nem lenne,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Ami itthon latba esne.[/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]Gatyád oda, a lényeg rendbe',[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Egyél tojást, jön az este.[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Ugyan van már fiad, lányod,[/FONT]
    [FONT=Times New Roman, serif]Azért..., kell a tudományod![/FONT]

    [FONT=Times New Roman, serif]1994. március.:4:[/FONT]
     
    szellokem kedveli ezt.

Megosztás