Táguló univerzum

tisztahiszti témája a 'Tudomány,Technika' fórumban , 2009 Január 18.

  1. Umaksuman

    Umaksuman Állandó Tag

    Ezzel kapcsolatban egy kis érdekesség:
    ET lábnyomai talán itt vannak az orrunk előtt - mondja Paul Davies, az ismert asztrofizikus. Mint tudjuk, a földönkívüliek rádiójeleit kereső SETI program mostanáig nem járt sikerrel, ezért Davies azt javasolja, hogy inkább saját bolygónkat, sőt saját sejtjeinket kéne alaposan átkutatni. Persze nem olyasmit kellene keresni, mint Clarke Űrodisszeájának monolitja, az aligha maradna hosszú ideig szem előtt, végezne vele az erózió, vagy eltemetődne. De pl. a bányák meddőhányói sokáig megmaradnak, a hajdani bányákat a Földön, a Holdon, vagy a kisbolygókon felfedezhetnék a geológiai kutatások. Vagy kereshetnének nukleáris hulladékot is, pl. a plutónium 244-es izotópját, ami a természetben csak nyomokban fvan jelen, ezért nagyobb előfordulásai idegen nukleáris technológia jelei lehetnek. De a földönkívüliek hagyhattak jeleket akár a DNS-ünkben is, az ún. "nem kódoló" szakaszokban.
    Az Davies is elismeri, hogy ötletei csak vad fantáziaszülemények, de ilyen irányokban keresgélni lényegesen kevesebbe kerülne, mint a hagyományos SETI kutatások költségei.
    (A New Scientist cikke nyomán)

    Ezt nem értem, de talán nem is nagy gond. Az ált. rel. („Einstein görbülttér-elmélete”) szerint akár ilyen is lehetne, a nagy meglepetés inkább az, hogy a megfigyelések szerint – legalábbis nagy léptékben – gyakorlatilag sík.

    Nem tudom, mi volt a konkrét eset, de a galaxisok-galaxishalmazok nagyléptékű eloszlására éppen ez jellemző: általában „vékony” szálak, húrok mentén helyezkednek el, ezek között pedig hatalmas ürességek vannak.
     
  2. apaa

    apaa Állandó Tag

    Üdv U
    A földi élet esetén az átfedések ritka alkalmazkodó képessége is érdekes kiindulást jelez.
    Pl a rovarok "rezes"vére, a gombák kitines sejt szerkezete, a vanádiumos vérü "tengeri herkentyű", és a NASA-sok arzénos andoki találmánya.
    És ez egy stabil bolygó pálya nyugodt nappal.
    Egy Kepler-16 beli kaotikus "pályaalkalmassági" lehet kaland az életnek.

    Az eredeti modell szerint volt a lineális közeli szétspriccenés
    majd a autógumi belső
    azután a nyereg alakú
    majd a húr illetve a több univerzum

    Most ép a galaxisok szappanbuborék elrendeződésében észleltek valami elhúzást,
    de ez nem a Nagy Fal ez valami lényegesen távolabbi.

    Az új 700 milliómodik évi csillag is meglepő de most már várom egy másik univerzum lenyomatát is
    tán a nagy WEB meglát valamit, ha feljut valaha.
     
  3. messenger777

    messenger777 Állandó Tag

    Sokan még csak találgatnak ezen a téren, semmi konkrétumot amit tudományos alapon bizonyítékokal is alá lehetne támasztani nemtudnak felmutatni... :)
     
    Qeem an kedveli ezt.
  4. fradiata

    fradiata Állandó Tag

    Én azt nem értem, hogy az állítólagosan végtelen világegyetem hova tágul?Akkor kellene lennie amibe tágul tovább, és ugye akkor már határolt és nem végtelen:)Eléggé paradoxonnak tűnik.
     
  5. Qeem an

    Qeem an Állandó Tag

    Nem tudom mi az a végtelen,nekem ez nem mond semmit.Épp úgy mint ahogy ezt a második szót sem tudom hova tenni.Még nem találkoztam egyikel sem,és mégis mindenki érti.Ha viszont léteznéne akkor már kellett volna találkoznunk velük,mert mindenütt fellelhetőek lennének.A világ egyetemről meg annyit,ha egy elefántból csak az agyarát látod,azt is meg munkálva.Lehtetlenség megmondani hogy,mi is vol az valójában.Azért ezt a pél dát hoztam fel,mert a világegyetemet óriási supernova robbanások,még attól is gigantikusabb méretű gammakitörések rázzák meg.Erre a mi környékünkön,nem történik még ezekhez hasonlatos esemény sem.Mint ha belennénk zárva egy láthatatlan burokba,ahol semmi rossz nem érhet el minket.Csak annyi dolgunk van hogy egymással foglalkozzunk,úgy ahogy azt mi tudjunk.
     
  6. mraich

    mraich Új tag

    :)

    Programozó vagyok, és hallottam (számomra) szemléletes, és jó példát a dologra...
    Vegyük az Excel-t... kutathatjuk mit tud, minden műveletet, minden funkciót megismerhetünk, minden összefüggést feltárhatunk... de hogy maga a program hogy keletkezett - a forráskód, a fordítás folyamata... ebből soha nem tudhatjuk meg. Valami ilyesmit csinálnak a fizikusok, és körülbelül ennyire lehetetlen a keletkezésre következtetni. Körülbelül. :)
     
    Csillagözön és hengelhoffer kedveli ezt.
  7. Umaksuman

    Umaksuman Állandó Tag

    Csak a félreértéseket elkerülendő: a topic címe "Táguló univerzum", a tágulás pedig - legalábbis a megfikgyelési adatok leginkább elfogadott interpretációja szerint - jelenleg is tartó folyamat. A kezdet problémájával az "Ősrobbanás" topic foglalkozik, ott találhatod az erre vonatkozó érveket és ellenérveket.
    Ami pedig a programozói példádat illeti, az szerintem kicsit sántít. A programozó pl. megnézheti az Excelen kívül a Quattro Pro, a Lotus 1-2-3, vagy a VsisCalc működését is, ebből pedig képet kaphat a dinamikus táblázatok fejlődésének folyamatáról. A fizikusok ugyanezt csinálják, mikor a Világmindenség egyre távolabbi részeit, azaz a ma létező objektumok egyre korábbi állapotait figyelik meg. Aztán a programozók ismerik a fordító programokat és linkereket is, ez alapján pedig már lehetnek elképzeléseik egy konkrét program forráskódból futtatható formába való átalakításáról. A fizikusok is ismernek számos általános törvényszerűséget, ezek alapján pedig következtetni tudnak a folyamatok időbeli lefolyására. És nem utolsó sorban: ami a programozóknak a "reverse engineering", az a fizikusoknak a kutatás, kísérletezés, amivel a világ működésének egyre újabb törvényszerűségeit tudják megismerni, és ezek alapján olyan "decompilert" készíteni, aminek segítségével a jelenleg megfigyelhető "programból" a "forráskódra" tudnak következtetni.
     
  8. madarkalap

    madarkalap Új tag

    Végtelent pedig jól értjük a matematikában. Általában nem egy számot értünk rajta, hanem valamely sorozattal "tartunk a végtelenbe", azaz minden határon túl nézzük az értékeit, és vagy tart valahova, vagy nem.
    Persze van is olyan számhalmaz mindenemellett, ahol a végtelen egy létező szám (vagyis inkább számok, mert ott több van belőle), amivel számolni, összeadni, kivonni lehet.
     
  9. MPZ

    MPZ Új tag

    Szerintem ha elfogadjuk a multiverzum elméletet, akkor a mi világegyetemünk már a "valamiben" tágul. Így talán könnyebben értelmezhető :)
     
  10. hengelhoffer

    hengelhoffer Állandó Tag

    Lehet, hogy a ebben a témában a végtelen fogalmát kellene elfelejteni.
    Az univerzumok közötti térre is kitalálnak valami jó nevet.
    Az is lehet, hogy, a multiverzumunk csak egy bizonyos számú univerzumot tud tartalmazni, és itt lép a képbe a multiverzumokat tartalmazó "megaverzum" más nem jutott az eszembe.
     
  11. MPZ

    MPZ Új tag

    Megaverzum, ez ötletes :)
     
  12. csimbe

    csimbe Állandó Tag

  13. hengelhoffer

    hengelhoffer Állandó Tag

    Húúú ez nekem már nagyon elvont. :) Én már azzal is beérném, hogy magát az ősrobbanást, és az univerzumunk keletkezését, a benne elfoglalt helyünket felfogjam. Nem hogy mi volt előtte :D
     
  14. csimbe

    csimbe Állandó Tag

    Ha már lúd, legyen kövér! Szól a monás. A téridő membránnak, mint a 2D-s hipergömb felületének egy 3D-s vetületére, mint az Univerzumra tekintünk, az egy parányi pont csak. Így már viszonyíthatunk a szemléltető ábrák segítségével.:D
     
  15. Dínóka1

    Dínóka1 Új tag

    A multiverzumot szerintem egyelőre inkább hagyjuk! Az jelenleg és lehet, hogy mindörökké csak képzelgés marad, mert semmi bizonyíték nem lesz rá. Mivel elvileg a fénynél gyorsabban semmi sem halad, a rádióhullámok sem. És jelenleg a rádióhullámokkal, mikrohullámú háttérsugárzás, röntgenhullámok segítségével "látunk" legmesszebbre. Habár semmi sem lehetetlen... Továbbá az univerzum tágulásához nincs szükség valamire, tágulhat tovább egy teljesen légüres térben ahol semmilyen részecske, se "sötét" se egyéb nincs... Bőven vannak még kérdések az univerzumon belül.
     
  16. MPZ

    MPZ Új tag

    Én megkérdőjelezné azt hogy a fénynél nem lehet gyorsabban haladni. Már a NASA is komolyan foglalkozik az Alcubierre hajtómű megvalósíthatóságával.
     
  17. sem

    sem Állandó Tag

    de szüksége van térre ahol tágulhat sokkal érdekesebb lenne tudni hova is tágul, ott vajon mi van és mi veszik el éppen?
     
  18. hengelhoffer

    hengelhoffer Állandó Tag

    A térhajtóművel felszerelt űrhajó egy helyben állna. A tér mozdulna el körülötte. Tehát itt nincs jelentősége a sebességhatárnak.
    Egyébként biztosan gyorsabban tágult az univerzum a kezdeti időkben a fénynél, különben a mérete nem 93 milliárd fényév lenne.
    Bár lehet, hogy valamit félreértettem itt.
     
  19. tisztahiszti

    tisztahiszti Állandó Tag

    Hát ami azt illeti bizony én még érettségire készülve tanultam,hogy legkisebb elem az atom...ma pediglen..Valójában az univerzum az én gondolatomban nem más mint egy sejt amelyben sok milliárd molekula van.És az egész az több trilliárd x trilliárd sejtet tartalmaz.Ja és ilyen egész lehet még valahol a síkon sok sok milliárd egész(ezeket a molekulák alkotják)Én csak elképzelni tudok,hogy mit gondolhat a világról egy vírus.
    Senki sem tudja,hogy milyen anyagok áramlások,stb vannak a létben.Mi csak azt tudjuk amit mi ismerünk.Ha valaki megmagyarázza nekem,hogy az ember hogyan építette a piramisokat,hogyan ismerte a csillagokat a viking ,maláj, inka hajósok akkor én elhiszem,hogy bennünket a gólya hozott.A valós lét több annál mint amit ismerünk.A gondolatok átvitele,értesülések közlése szerintünk a beszéd,valójában biztos vagyok benne ennél azért sokkal több módja és formája van a gondolatok közlésének.
     
  20. tisztahiszti

    tisztahiszti Állandó Tag

    Ki mérte meg?? Szerintem ez csak teória és én ezekben nem hiszek,hiszen valamikor máglyán állva vontuk vissza azt a tant,hogy a föld gömbölyű,a nap forog közöttünk.
    Abban egyetértek veled,hogy az univerzum születésekor tágult-ma is tágul !?-de meddig? És csak az egyik univerzum.Biztos vagyok benne hogy sok sok trilliárd univerzum létezik.Az is biztos hogy az univerzumokat a tudomány egy síkon ábrázolja,azaz nekünk forgáspontja minden bolygónak egyforma,sőt a galaxisok is mind lapjára fekve vannak ábrázolva...vajon mihez viszonyítva, mi állította be őket ha igaz az elhelyezkedésük,hogy így legyenek elhelyezve.A mai tudomány szerint minden bolygó egyenlítője egy síkon van..véletlenül sincs 45 o-al eltolt másik bolygó sík.Vajon igaz,és vajon miért van így ábrázolva.Ha ez így van akkor ez csak valami rájuk ható hatás ellenhatás miatt lehet így. A fekete lyuk is tehet ilyet..de a többi galaxis miért egysíkú? Ha egy ementáli sajtot felvágunk a jukak ott is egyirányba mutatnak.Azt viszont tudjuk,hogy a föld gravitácója miatt van.
     

Megosztás