Tízezrek elbocsátását hozhatja a vasárnapi pihenőnap

CasaLoma

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez már nevetséges!
Tudják ezek egyáltalán mi a dolguk? Törvényeket hoznak, visszavonják, nem értem mi ez az össze vissza kapkodás!
Végre egyszer használták az eszüket, és nem dobnak ki milliárdokat egy olyan népszavazásra, aminek borítékolni lehet a végeredményét. Sógor-koma-haver el tudja az másra is verni, nem csak népszavazásra. (pl. Alsómocsoládon még nem építettek focipályát az UCSMCS-nek)
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Végre egyszer használták az eszüket, és nem dobnak ki milliárdokat egy olyan népszavazásra, aminek borítékolni lehet a végeredményét. Sógor-koma-haver el tudja az másra is verni, nem csak népszavazásra. (pl. Alsómocsoládon még nem építettek focipályát az UCSMCS-nek)

Jelen esetben a tetszik azt jelenti olvastalak.
Kellenek azok a stadionok, bizonyítják hogy annyi van belőlük, mint szitán a lik, alkalmasak vagyunk megrendezni a megalomániás nagy vezér által megálmodott olimpiát!
A vizes sportágaknak meg elkerítik a Dunát oszt kész is vagyunk, lehet örömködni milyen ügyi a nagyfőnök!
 

CasaLoma

Állandó Tag
Állandó Tag
Jelen esetben a tetszik azt jelenti olvastalak.
Kellenek azok a stadionok, bizonyítják hogy annyi van belőlük, mint szitán a lik, alkalmasak vagyunk megrendezni a megalomániás nagy vezér által megálmodott olimpiát!
A vizes sportágaknak meg elkerítik a Dunát oszt kész is vagyunk, lehet örömködni milyen ügyi a nagyfőnök!
Azért biggyesztettem utána, hogy igenis kell sportpálya minden UCSMCS-nek! Kár, hogy szegény papa ezt már nem érhette meg! :)
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos

Remélem visszakapom ezzel a döntéssel a kedvenc üzletemben a régi kedves alkalmazottakat azok helyett a morci lányok helyett akiket hetente cserélnek!
A régi alkalmazottak már akkor jelezték hogy megint van a kedvenc sajtomból mikor beléptem az ajtón, a törzsvásárlók minden szokását ismerték, szerettem ott vásárolni. A mostani eladók pakolnak a polcokra, nem köszönnek vissza, morcosak, és alig bírják egy hétnél tovább.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Orulok,hogy vegre nyitva lesznek az uzletek. Tul belemaszik az emberek eletebe mikor vasaroljanak hol, nem beszelve arrol akinek szuksege van hogy akar tulorazon hogy minnel tobb penzt keresen, + maguk az uzleteknek bevetel az allamnak ado de meg ez se gyozte meg a kormanyt.
Most talan igy kisebb presztis veszteseg hogy ok leptek vissza mintha a nepszavazas 70-80% eredmenye ami egyertelmu szamukra hogy az emberek szeretnek ha nyitva lennenek az uzletek. Ujabb hiteleket kell felvenni akkor ahol bevetel lenne az allamnak ado jarulekos koltseg azt torvenyekkel akadalyoza.
Eleve hulye otlet volt.
HURRA hogy ez a problema leglabb megoldodott. VAn meg azert boven ami azonnali visszavonast igenyelne.
 

CasaLoma

Állandó Tag
Állandó Tag
"
Hozzád szólok, Kedves Vásárló!
Nem érted, miért is akarunk /ha nem is mindenki, de hidd el túlnyomó többségünk igen/, a hétvégén családunkkal lenni. Megsúgom: Hogy normális körülmények és szerető emberek között kipihenjünk Téged!!
Téged, aki azt vallja:- Mi kereskedők, Érted vagyunk. Ha Te nem lennél, nem lenne munkánk.
Ez igaz is, de gondolj bele: Ha mi nem lennénk, Te sem tudnád elkölteni a pénzed. Hétköznap sem, nem még vasárnap...
Téged, aki alacsonyabb rendűként bánsz velünk, nemre, korra tekintet nélkül...
Téged, aki az illemet hírből sem ismeri...
Téged, aki rágózva, csámcsogva, telefonálva állsz előttünk, és ha urambocsá’ megszólítunk, zaklatásnak veszed, pedig csak a végösszeget közöltük...
Téged, aki az arcunkba köhögsz és még elnézést sem kérsz...
Téged, aki beleeszel, beleiszol az áruba, majd elvárod, hogy mosolyogva vegyük kezünkbe a DNS-edel vastagon ellátott terméket...
Téged, aki nem tudja megmondani, hogy milyen pékárut tettél a zacskóba, de fel vagy háborodva, hogy a franc tudja hány terméket én nem tudom fejből...
Téged, aki menet közben meggondolva magát, nem viszed vissza a mégsem kellő terméket, hanem bedugdosod mindenhová...
Téged, aki nem tudja mit jelent a Bejárat-Kijárat, csak úgy jössz-mész, ahogy úri kedved tartja...
Téged, aki nem vagy hajlandó tudomásul venni, hogy nekünk is van munkaidőnk, nekünk is jár pihenőidő, így őrjöngesz, ha éppen lezárt a kiszemelt kassza, vagy váltás van a pult mögött...
Téged, aki felháborodik, mert december 24-én délben bezár az üzlet, bár kb.15 percenként hangosbeszélőn felhívták a figyelmed rá...
Téged, aki felháborodik ha felhívják a figyelmed arra, hogy pár méterrel arrébb találsz olyan kasszát, ahol éppen nincs vásárló /mert nem vagy te birka, hogy terelgessenek.../
... és még sorolhatnám.....

És ezt nekünk naponta, mosolyogva kell lenyelnünk. Ha már nem megy a mosolygás /és van amikor már nem megy/ azt is zokon veszitek...

Szinte hallom, hogy azt mondod, aki ezt a pályát választotta, annak tudnia kellett mit vállal...

Csakhogy ez nem így van! Ha erre vágytunk volna, ápolónak megyünk Lipótmezőre...

Tudom, nem mindenki ilyen! De ahogy a mondás tartja: Akinek nem inge....

Hidd el Kedves vásárló, nem várunk köszönetet tőled, csak annyi tiszteletet, amennyit Te is elvársz tőlünk!

Utógondolat:

Ha Te hétvégén akarsz vásárolni, akkor Te NEM dolgozol hétvégén... akkor milyen jogon várod el tőlem, hogy én dolgozzam?"

2016.03.07. Kalmár Ildikó
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A vasárnapi nyitvatartás 10 legnagyobb áldozata
  1. Szegény Erdősiné, aki hiába fogalmazta meg gondosan népszavazási kezdeményezését a vasárnapi zárvatartás fenntartásáról, és hiába ücsörgött áldozatkészen, hősiesen a Nemzeti Választási Irodában, hogy beadhassa azt a kezdeményezést
  2. Szegény kopaszok, akik saját testükkel, életük kockáztatásával blokkolták a blokkolóórát az MSZP-s Nyakó István elől, aki galád módon próbált eléjük furakodni
  3. Szegény Nyakó István, aki hiába ácsorgott, hiába tülekedett a kopaszkoszorúban, mégsem tudta elintézni, hogy népszavazás legyen a zárvatartás eltörléséről
  4. Szegény MSZP, ami így mégsem tud politikai tőkét kovácsolni a vasárnapi zárvatartásról rendezett népszavazásból
  5. Szegény KDNP, ami hiába dolgozott ki és nyújtott be sikeres törvényjavaslatot a zárvatartásról, most kénytelen lógó orral elismerni, hogy hülyeség volt az egész
  6. Szegény Fidesz, ami hiperpopulista párt létére azzal szembesül, hogy hipernépszerűtlen intézkedést hozott és erőltetett rá az országra egy éven át
  7. Szegény magyarok milliói, akik eddig boldogan szurkoltak vasárnaponként kedvenc csapatuknak a frissen felújított stadionok tömött lelátóin, mostantól meg tülekedhetnek a Tescóban akciós kerti szivattyúért
  8. Szegény magyarok milliói, akik ezentúl rendszeresen lemaradnak a vasárnapi miséről, mert a dugóban nem tudnak kiállni az Ikea parkolójából
  9. Szegény magyarok milliói, akik vasárnap fogantak volna meg, de így, hogy nyitva lesznek a boltok, esélyük sem lesz megszületni.
  10. Szegény Magyarország.

444
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Szegény Magyarország.

444

No no, nem vagyunk mi szegények, ezt kikérjük magunknak!
Egy olyan ország ami képes több, mint 45 millió ukrán állampolgárnak ingyenes egészségügyi ellátást, öregkori nyugdíjat biztosítani az nem szegény ország! Sőt, a saját egészségügyére szánt pénzből támogatja az ukrajnában dolgozó egészségügyi dolgozókat az meg pláne nem szegény ország!
Az hogy az itt élőkkel mi van az nem fontos!
 

CasaLoma

Állandó Tag
Állandó Tag
A gyerekétől meg kérjen fényképet hogy esetleg még megismerjék egymást.
Mert amikor a Ő vasárnapi műszakot "piheni le" hétköznap, akkor meg a gyermek lesz iskolában.
Igen, ez így van! A Sparban előszeretettel osztották be a kisgyerekes anyákat 7végeken napi 12 órázni, azzal, hogy ez nekik milyen jó, mert akkor az apuka otthon van és tud vigyázni a gyerekekre! Ugye, milyen figyelmes főnökök vannak? :)
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Csak egy szűk kör akiket ismerek.
Megszűnt a vasárnapi nyitvatartás és panaszkodtak hogy Ők ezzel semmit nyertek, sőt anyagilag nagyon rosszul jártak.
Gyermekét egyedül nevelő anyuka fogta magát és kiment Ausztriába egy étteremben mosogat, nagyi itthon vigyáz a 11 éves kisfiúra.
Fiatal lányok, elmentek Angliába, takarítanak, csomagolóüzemben dolgoznak, áruházakban éjjel a polcokat töltik fel árúval.
Középkorú hölgy Németországig meg sem állt, étteremben konyhai kisegítő.
Targoncás úriember Németország mosogat.
Házaspár Svájcban egy hegyi panzióban dolgozik, a férj mindenes, a feleség szobákat takarít.
50-55 év körüli hölgy Németországban egy idős nénire vigyáz napközben, hétvégéje szabad.
Mindegyikük a kereskedelemben dolgozott!
Aki már volt itthon és akivel beszélgettem is, mindegyikük azt mondta, ha törik ha szakad marad(nak) kint, ott legalább munkája van, és tud félretenni a fizetéséből.
 

sidavoq

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, ez így van! A Sparban előszeretettel osztották be a kisgyerekes anyákat 7végeken napi 12 órázni, azzal, hogy ez nekik milyen jó, mert akkor az apuka otthon van és tud vigyázni a gyerekekre! Ugye, milyen figyelmes főnökök vannak? :)
Aztán lehetne még ezt tovább is ragozni. Mi van ha a férj is folyamatos munkaidőben dolgozik ?
Mert, hogy manapság ez a divat. Nincs hétvégi munkavégzés csak folyamatos munkaidő.
Nagy találmány nincs hétvégi műszakpótlék meg túlóra - majd hétfőn meg kedden le lehet pihenni.
Ha valaki veszi a fáradságot hogy hétvégén reggel 6 és 8 között megnézi egy főközlekedési út forgalmát, látni fogja hogy a vasárnapi zárvatartás ellenére mennyi dolgozó igyekszik munkába.
 

CasaLoma

Állandó Tag
Állandó Tag
Aztán lehetne még ezt tovább is ragozni. Mi van ha a férj is folyamatos munkaidőben dolgozik ?
Mert, hogy manapság ez a divat. Nincs hétvégi munkavégzés csak folyamatos munkaidő.
Nagy találmány nincs hétvégi műszakpótlék meg túlóra - majd hétfőn meg kedden le lehet pihenni.
Ha valaki veszi a fáradságot hogy hétvégén reggel 6 és 8 között megnézi egy főközlekedési út forgalmát, látni fogja hogy a vasárnapi zárvatartás ellenére mennyi dolgozó igyekszik munkába.
Azért nem fizettek a 7végére semmi pótlékot, mert a dolgozókat munkaidő keretben foglalkoztatták. Ott nem számít, hogy milyen nap, csak hogy az adott idő alatt ledolgozza az adott óraszámot. Jól ki volt ez találva. :(
Így lehetett minimálbérért dolgoztatni vasárnap is.
Sok helyen még az az 1 óra éjszakai pótlék kifizetése miatt is ment a cirkusz, hogy ha 6-kor nyitott a bolt, az eladónak már 5-kor ott kellett lenni a tej, kenyér stb. átvétel miatt, és erre az 1 órára éjszakai pótlék illette meg. Ne tudd meg, hány üzlettulajdonos verte emiatt a könyvelő asztalát, hogy ez neki mekkora veszteség, és igenis el kell sumákolni!
 
Oldal tetejére