Több lett a magyar menedékkérő, de nem ez Kanada fő gondja

Az Amerikával közös határt illegálisan átlépők miatt változik a kanadai közhangulat.

A Justin Trudeau vezette liberális kormány alatt nőtt a magyar menedékkérők száma és a sikeres kérelmek aránya is. Ez utóbbi az elmúlt két évben 61 százalék volt szemben 2012-vel, amikor alig lépte át a 10 százalékot, s a kérelmezők 37,5 százaléka félbehagyta vagy visszavonta a kérelmét.

A négy évvel ezelőtti mélyponthoz képest az utóbbi években a jelek szerint ismét elkezdett növekedni azon magyarok száma, akik Kanadában menedékért folyamodnak. Ezzel egyetemben nőtt a sikeres kérelmek arányszáma, és csökkent az időközben félbehagyott, illetve visszavont kérvények aránya – tudta meg lapunk hivatalos adatokból.

Korábban több olyan év is volt, amikor a legtöbb kérelem Magyarországról érkezett. A Kanadai Bevándorlási és Menekültügyi Bizottságtól a minap kikért adatok alapján azonban azután, hogy 2012 végén az akkori, Stephen Harper vezette kormány szigorította a bevándorlási szabályokat, egyből jelentős változás következett be. A szigorítás része volt többek közt, hogy Magyarország felkerült a biztonságos demokráciák listájára. Az ezen a felsoroláson szereplő államokból érkezők kérelmének elbírálását jelentősen felgyorsították, egyúttal csökkentették az eljárás lezárulására váróknak járó állami támogatást is.

A változtatások hatására egyetlen év alatt 1918-ról 229-ra esett vissza az újonnan benyújtott menedékkérelmek száma, s noha 2014-re már ismét növekedést látunk ezen a téren, a magyar kérelmek száma továbbra sem haladta meg az 513-at. Ehhez képest 2015-ben és 2016-ban ismét megközelítette számuk az ezret (2015: 994, 2016: 957). A növekedés alighanem összefügghet azzal, hogy 2015-ben kormányváltás történt, a Justin Trudeau vezette liberális kabinet került hatalomra. Azóta több, korábban elutasított menedékkérő ügyét is újratárgyalták és felülbírálták, s elmarasztaltak olyan ügyvédeket, akik nem képviselték megfelelően ügyfeleiket menedékügyi eljárásuk alatt.

A sikeres magyar kérelmek szempontjából azt látjuk, hogy míg 2012-ben az adott évben feldolgozott 4165 beadvány mindössze 11 százalékánál döntöttek végül úgy a hatóságok, hogy a beterjesztő jogosult a menekültstátusra, tavaly és tavalyelőtt ez már elérte a 61 százalékot (a 2015-ben feldolgozott 967 kérelemből 587, a 2016-os 928-ból 567 volt sikeres). Ezzel egyetemben csökkent azon kérelmek száma, melyeket az eljárás alatt a beterjesztők félbehagytak vagy visszavontak. 2012-ben még ilyen volt a folyamodványok 37,5 százaléka (1564 eset), tavaly ilyesmi a kérelmeknek „csak” 14,8 százalékánál (138 esetben) fordult elő.

Justin Trudeau kormánya számára jelenleg az egyik legnagyobb kihívást nem a magyar menedékkérők, hanem a szomszédból érkező illegális bevándorlók jelentik. Donald Trump amerikai elnök bevándorlási rendszert érintő szigorításai miatt ugyanis az elmúlt hónapokban több százan keltek át a kanadai határon illegálisan, hogy menedékért folyamodjanak.

Ezenkívül egy továbbra is folyamatban levő kormányprogram keretében 2017. január végig az ország már több mint negyvenezer szíriai menekültet fogadott be. A közvélemény-kutatások szerint noha a kanadaiak döntő többsége továbbra is nagyon fontosnak tartja, hogy Kanada befogadó ország maradjon – egyre többen aggódnak, s vélik úgy, hogy a migrációs helyzet megváltozása biztonsági kockázattal járhat, és szigorúbb szabályozást igényel.

Győr Ágnes

menekult canadaba.jpg
 
A közvélemény-kutatások szerint noha a kanadaiak döntő többsége továbbra is nagyon fontosnak tartja, hogy Kanada befogadó ország maradjon – egyre többen aggódnak, s vélik úgy, hogy a migrációs helyzet megváltozása biztonsági kockázattal járhat, és szigorúbb szabályozást igényel.

hogy mik vannak, magyarországon is így kezdődött ... egyre többen aggódtak, s vélték úgy, hogy a migrációs helyzet megváltozása biztonsági kockázattal járhat ... és elkezdték építeni a védőkerítést
 
hogy mik vannak, magyarországon is így kezdődött ... egyre többen aggódtak, s vélték úgy, hogy a migrációs helyzet megváltozása biztonsági kockázattal járhat ... és elkezdték építeni a védőkerítést
Ez mind oké is, csakhogy Kanada nem része az EU-nak ugye. Magyarország azonban igen. Ha elfogadta hogy „együtt sírunk, együtt nevetünk”, akkor nem vonhatja ki magát a közösen elhatározott döntések alól. Döntse el hogy EU-tag-e. Szabad kilépni. Játssza meg a Huxit kártyát, s utána minden joga megvan kerítésépítésre, akár azonnali tűzparancsra is, meg amit csak óhajt, lehet nyalni Putyin seggét, lehet illiberáliskodni meg akármi.

De ehhez előbb lépjen ki az EU-ból.
 
akár azonnali tűzparancsra is, meg amit csak óhajt, lehet nyalni Putyin seggét, lehet
Emberre a Magyarok ne lőjenek még vaktölténnyel sem, bodzapuskával is csak homokbányában gyakorlatozzunk földikutyára! Az meg védett állat nem jó, teljes és örök tűz szünet!!

Az AK géppisztolyból kovácsoljunk ekevasat!

Földikutya:
brehm-06-027-2.jpg
 
Utoljára módosítva:

Hát földikutyára valóban ne lőjenek, ismerem, az egyik legkedvesebb és legcukibb állat amit valaha láttam.
 
Ez mind oké is, csakhogy Kanada nem része az EU-nak ugye. Magyarország azonban igen. Ha elfogadta hogy „együtt sírunk, együtt nevetünk”, akkor nem vonhatja ki magát a közösen elhatározott döntések alól. Döntse el hogy EU-tag-e. Szabad kilépni. Játssza meg a Huxit kártyát, s utána minden joga megvan kerítésépítésre, akár azonnali tűzparancsra is, meg amit csak óhajt, lehet nyalni Putyin seggét, lehet illiberáliskodni meg akármi.

De ehhez előbb lépjen ki az EU-ból.

A belépéskor volt egy játékszabály, de menet közben kezdték változtatni a szabályokat, sokan nem fogadják el az új szabályokat . A vita abból ered, hogy az EU egyes vezetői szerint nem a nép a hatalom jogos tulajdonosa, ezért írtóznak például a népszavazásoktól és meg sem kérdik a nép véleményét például a kényszerbetelepítésről, meg sem fordul a fejükben, hogy egy probléma megoldásának több lehetősége van.
 
hogy mik vannak, magyarországon is így kezdődött ... egyre többen aggódtak, s vélték úgy, hogy a migrációs helyzet megváltozása biztonsági kockázattal járhat ... és elkezdték építeni a védőkerítést

Ha védelembe veszünk valakit akkor mi is veszélybe kerülünk, egészen biztos igy gondolkodott az elöttünk levö generatio is amikor a szomszédaikat munkatáborba, majd a halálba cipelték a szemük elött.
-
Menyivel kisebb a megtorlás veszélye ma és mégsem merünk másképp viselkedni mind ök.
-
Most voltam Mo.-on és feltünt, hogy mindent egyoldaluan "mi-perspektivábol" tárgyal a magyar közmédia. Az öt nap alatt egyetlen egy politikai müsort nem hallottam, láttam ahol a bemondo melett egy másik hang is lett volna. Még az un. szakmai hozzászolás is abbol állt, hogy egy hang elmondta hogyan kell érteni a világpolitikát.
-
Volt szerencsém a kormányfönek a nyulakhoz idézett beszédét is hallanom, na és a sok plakátot amiben Brüsszelnek üzent a párt. Logikátlan volt, ahogy elemezte, menyivel jobb lenne ha az NGO-k renderkezésére állo pénzeket az állam-háztartás foltozására tudná kiadni és nem ment a fejébe, hogy miért ellenkeznek emiatt a független szervezetek. :)
 
nem nagyon értem mit akarsz mondani .... a cikk lényege "Justin Trudeau kormánya számára jelenleg az egyik legnagyobb kihívást nem a magyar menedékkérők, hanem a szomszédból érkező illegális bevándorlók jelentik."

szóval az ellenőrizetlen migrációrol, illegális határátlépésről van szó ... és a kanadaiak még csak most kezdenek gondolkodni azon, hogy valami szigorúbb szabályozás kellene.
Megértem a véleményed a magyar közmédiáról, de mi a véleményed a magyar balliberális médiáról, nagy a diktatúra, nincs szólásszabadság?
 
Utoljára módosítva:
szomszédból érkező illegális bevándorlók jelentik."
Más bevándorló nincs is csak illegális?? Biztosan tudnál felsorolni te is egy fél tucatnyi félét akik, nem illegálisok, próbáld csak meg.
Ha nem megy, hagyd abba, nehogy sérvet kapjon az agyad.:) Én meg aggódhatnék, hogy felépülsz e.
 
Utoljára módosítva:
A belépéskor volt egy játékszabály, de menet közben kezdték változtatni a szabályokat, sokan nem fogadják el az új szabályokat . A vita abból ered, hogy az EU egyes vezetői szerint nem a nép a hatalom jogos tulajdonosa, ezért írtóznak például a népszavazásoktól és meg sem kérdik a nép véleményét például a kényszerbetelepítésről, meg sem fordul a fejükben, hogy egy probléma megoldásának több lehetősége van.
A belépéssel Magyarország elfogadta, hogy a jövőben felmerülő problémákra milyen módon keresnek (és szavaznak meg) döntést, cselekvési tervet az EU tagjai KÖZÖSEN. Ez megtörtént ugye. Ezután, mert a döntés nem tetszett a magyaroknak, eljátsszák az „add vissza a babaruhát” játékot. Pfuj, jellemtelenség a köbön.
 
nem nagyon értem mit akarsz mondani .... a cikk lényege "Justin Trudeau kormánya számára jelenleg az egyik legnagyobb kihívást nem a magyar menedékkérők, hanem a szomszédból érkező illegális bevándorlók jelentik."

szóval az ellenőrizetlen migrációrol, illegális határátlépésről van szó ... és a kanadaiak még csak most kezdenek gondolkodni azon, hogy valami szigorúbb szabályozás kellene.
Megértem a véleményed a magyar közmédiáról, de mi a véleményed a magyar balliberális médiáról, nagy a diktatúra, nincs szólásszabadság?

Kanada azon kevesek közé tartozik akik nemcsak menekülteket vesznek fel.
Kanada 2016-ig 25.000 Syriaia menekültet vett fel, ez évben még 10.000 nek kiván menedéket adni.
-
Erdekesek ezek a számok mert ha megnézzük hány menekült felvételére kötelezte el magát Mo. (1300) és menyit vett fel (0,0).
-
Ha ezt összehasonlitjuk hány magyar kért Asylt (menedékjogot) a menekülthullám idelyén Kanadában akkor látjuk, hogy majd 1000 ahogy a cikk irja.
-
upload_2017-4-18_13-28-38.png

-
A Kanadai bevándotörvények szigoruak de nézzd meg a fényképet, nem uszitanak kutyákat az USA-bol hozzájuk érkezö menekültekre.
-
Igen, eddig nem igen volt, hogy az Amerikai határon keresztül jöttek volna Syriai menekültek de ennek az oka a Trump okozta bizonytalanság. A menekültek nem teljesen ismeretlenek, az USA-ban már regisztrálva vannak, legális papirral érkeztek az USA-ba.
 
Más bevándorló nincs is csak illegális?? Biztosan tudnál felsorolni te is egy fél tucatnyi félét akik, nem illegálisok, próbáld csak meg.
Ha nem megy, hagyd abba, nehogy sérvet kapjon az agyad.:) Én meg aggódhatnék, hogy felépülsz e.

már elnézést, egyszerüen beidéztem a cikkből, a cikkben van szó az illegális bevándorlókrol és a közhangulat változásáról.
Vannak bevándorlók is de azokkal nem foglalkozik a cikk.
 
Igen, eddig nem igen volt, hogy az Amerikai határon keresztül jöttek volna Syriai menekültek de ennek az oka a Trump okozta bizonytalanság. A menekültek nem teljesen ismeretlenek, az USA-ban már regisztrálva vannak, legális papirral érkeztek az USA-ba.

engem és európában gondolom senkit sem nem kell meggyőznöd, hogy mennyi előnnyel jár az illegális migránsáradat. A kanadaiakat nyugtatgasd, mert náluk "egyre többen aggódnak, s vélik úgy, hogy a migrációs helyzet megváltozása biztonsági kockázattal járhat, és szigorúbb szabályozást igényel."... ez idézet a cikkből.
 
már elnézést, egyszerüen beidéztem a cikkből, a cikkben van szó az illegális bevándorlókrol és a közhangulat változásáról.
Vannak bevándorlók is de azokkal nem foglalkozik a cikk.
Az rendben van, ha bizonyos médiák csak illegálisokat írnak, te meg beidézed? Azonosulsz akaratlanul is a tartalommal?
Pistike káromkodik, és te utánozd, azért persze, hogy Pistike a hibás??
 
Az rendben van, ha bizonyos médiák csak illegálisokat írnak, te meg beidézed? Azonosulsz akaratlanul is a tartalommal?
Pistike káromkodik, és te utánozd, azért persze, hogy Pistike a hibás??

egy kicsit tragikomikus a helyzet ... a cikk amiből idézek ennek a topiknak a vitaindító cikke "Az Amerikával közös határt illegálisan átlépők miatt változik a kanadai közhangulat."
 
engem és európában gondolom senkit sem nem kell meggyőznöd, hogy mennyi előnnyel jár az illegális migránsáradat. A kanadaiakat nyugtatgasd, mert náluk "egyre többen aggódnak, s vélik úgy, hogy a migrációs helyzet megváltozása biztonsági kockázattal járhat, és szigorúbb szabályozást igényel."... ez idézet a cikkből.

Magyarországon államilag elrendelt idegengyülölet van menekültek nélkül. Ahogy látod a statisztikát majd 1000 Magyar állampolgár kért menedékjogot 2015-ben Kanadában, anélkül, hogy bombáznának Mo.-on, A magyar kormány szerint pedig egyetlen Europába jövö sem érdemli meg, hogy védelmet kapjon. A magyar kormány szerint ök "invázorok".
-
 
Ez az egész nem Soros bűne hanem Orbáné. És O.V. meglehetősen régóta elkezdte ám ezt az irányvonalat. Olyan régen, hogy szép hosszú kabarét lehet készíteni a tetteiből. Íme:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére