Több mint száz év után árulnak alkoholt a városban

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
canadai wisky.jpg

Egy Saskatchewan nevű kanadai tartományban szavazást tartott a Hepburnben élő kis közösség. Az eredmény az lett, hogy most már itt is lehet vásárolni alkoholt, több mint száz évnyi “szárazság” után.



Az 562 lakót számláló Hepburnben egyébként nincs olyan hivatalos törvény, mely tiltaná az alkoholt, de a helyet a mennoniták – egy anabaptista keresztény felekezet tagjai – alapították, akik nem isznak alkoholt – számolt be a hírről – pénteken – a CBC News.


A városban egyetlen üzlet sem árult italt, évtizedek óta. Azonban ezen a héten Hepburn lakosai megszavazták, hogy lehessen szeszesitalt értékesíteni.
A kisváros egy kérelmet fog benyújtani a Saskatchewan Ital- és Szerencsejáték Hatósághoz, hogy az engedélyezze a helyi szövetkezeti boltnak az alkohol árusítását.


A 81 éves Verna Paetkau elmondta, hogy a tervezet ellen szavazott, de képes lesz élni a számára kevésbé preferált eredménnyel is. Az idős hölgy így nyilatkozott: “Vannak, akik azt mondják, hogy nem fogok bemenni a boltba, ha azt árulják ott, de nem így érzem. Továbbra is be fogok menni.”
 

blober

Őstag
Gyémánt támogató
Állandó Tag
"Az 562 lakót számláló Hepburnben egyébként nincs olyan hivatalos törvény, mely tiltaná az alkohol" - akkor miért kell engedélyt kérni?
 

Asonia

Új tag
Lehet, hogy ez lesz az első lépcsőfok lefelé? Bár szerintem is, aki akart az hozzájuthatott máshonnan is.
 

judkov

Új tag
Szerintem aki alkoholt akart, eddig is betudta szerezni, bár lehet, hogy kissé messzebbről. Most már helyben is lesz. :confused:
 
Oldal tetejére