Titokzatos események az égen

rama2010 témája a 'Földönkívüliek' fórumban , 2010 Január 13.

  1. pinkygreen

    pinkygreen Állandó Tag

    Sziasztok! Megint én, tegnap valami nagyon furát láttunk a párommal, gondoltam megosztom veletek, hátha van ötlet. Este 10:45 körül mentünk ki az erkélyre, nagyon felsős volt az ég. Már a szemem sarkából feltűnt, h fény van az égen, épp akartam mondani h valamelyik csillag/bolygó látszik az égen, mikor feltűnt hogy kettő van és mozognak. Hangtalanul, egyenletes sebességgel repültek (nincs a közelben légifolyosó). Neonzöld színű volt mindkettő, nagyon fényesen világítottak. A fény szélének elmosódásából lehetett sejteni, hogy valamivel a felhők felett vagy között járhatnak, de így is jól kivehető volt, hogy kb. 10-15 kis gömbből állnak össze. Na most akinek van ötlete, hogy ufo-n kívül ezek mi a szöszök lehettek, ossza meg legyen kedves, mert eléggé megijedtem. Úgy 2 percig voltak láthatóak, míg a horizonton eltűntek. (Nem hinném hogy hagyományos repülőgép vagy vadászgép volt, errefelé gyakoriak a hadgyakorlatok szóval azt felismerem.)
     
  2. Varsényi Tamás Viktor

    Varsényi Tamás Viktor Állandó Tag

    Meg lehet, hogy egy Flare!
    Azoknak, akik nem ismerik az égbolt jelenségeit, javaslom, hogy tekintsék meg ezt az oldalt.
    http://www.heavens-above.com
     
  3. pitti

    pitti Állandó Tag

    Azonkivul lehet mocsar gaz, szatellit, Zeppelin leghajo vagy Illes profeta jott vissza a tuzes szekeren.
    Te nagyon muvelt embernek tunsz, ugy latom sokat tanulhatunk toled.
     
    Kyra_ és Csillagözön kedveli ezt.
  4. Csillagözön

    Csillagözön Állandó Tag

    Ezeken a felvételeken is megszelídített mocsári gáz tömörülések láthatók, melyeket léghajó hajtóművekkel kereszteztek.:eek:


    A második videóra pedig mindegy, hogy milyen magyarázatot adunk, mert mindegyiknek az ellenkezője is igaz lehet....:eek:

     
    sipilaci68, boboka, pitti és 1 másik tag kedveli ezt.
  5. Szpacsi1

    Szpacsi1 Állandó Tag

  6. Szpacsi1

    Szpacsi1 Állandó Tag

    *******************************************************************************************************

    Mind a 2 videó privát! Nem lehet őket megnézni!..
    :oops:
     
    sipilaci68 kedveli ezt.
  7. oregfiu1936

    oregfiu1936 Állandó Tag

    Bocs hogy írok . Ezeket a jelenségeket nem tudom sem igazolni, sem cáfolni, de vannak. 1968- ban Juniusi dél előtt végeztük szerény tevékenységünket két tanulómmal, mikor az egyik szól nézzem mi van dél délkelet irányába az égen. Egy kör alakú tárgy világos barnás színnek látszott, a talajhoz viszonyítva 60-70 fokban látszott. A tárgy még 1 óra múlva is ott volt, a kunmadarasi röptér légvonalbon 9kmter ( repülő gép bőven volt a hangjától szenvedtünk is eleget ) hajtómü hang majd jön a gép. Igen magasan repült és szerencsénkre éppen a tárgy és közöttünk szállt el a gép nem fedte le a korong alakját. Dél után 2 óra táján elindult nyugati irányban igen lassan 6 óra körül eltünt, hogy hogyan nem volt rá időm megfigyelni. Sokan látták hogy mi volt ez ma is rejtély. Ezt Tiszaörsről láttuk.
     
    Kyra_, Kicsi Fecske és pitti kedveli ezt.
  8. zserbabu

    zserbabu Állandó Tag

    Nem minden igaz, amit látunk, hallunk!
     
  9. eszakaly

    eszakaly Állandó Tag

    Mindenféle furcsaság van az égen, csak jó fantázia kell hozzájuk.
     
  10. Csillagözön

    Csillagözön Állandó Tag


    Akkor viszont azok között is van igaz, amit nem látunk, nem hallunk?:D
     
    Kicsi Fecske, jakica és pitti kedveli ezt.
  11. jakica

    jakica Állandó Tag

    Sok kemény dolgot láttam már az égen,és a földön is!! Amikor valakinek beszéltem ezekről a dolgokról csak poénnak vette! reménytelennek tartom a téma boncolgatását,pedig már lassan 25 éve kémlelem az eget és a földet!! :)
     
    vandorcsillag és Csillagözön kedveli ezt.

Megosztás