Tradícionális Usui Reiki

L

Lady Freya

Vendég
1. Úriembereknek csak udvarias levél is elég volt. Úrinőknek is.
2. Ön fenyegetőzött, még Álnév mögül, visszasírva a régi szép időket, mikor ártatlanokat bolondokházába lehetett csukni. Vagy csukattatni?
3. Mióta lehet tudni, ki áll a név mögött, már más a stílusa.
4. Önnek jut eszébe most is a molotov koktél. Hiába a sok Smíley, hihetetlen erős a gyűlölete. A Kóklerek mindig ugyanúgy reagálnak. Kiliti jól írta.

"A boldogság megidézésének titkos módszere; a csodálatos gyógyszer, mely test és lélek minden betegségét meggyógyítja:
Csak a ma
Nem leszek dühös,
Nem aggódom,
Hálás vagyok,
Szorgoskodom a karmámon,
Kedves leszek az emberekhez!
Reggel és este ülj le Gassho-tartásban és szívedben hangosan ismételd el e szavakat.
A test és lélek fejlődéséért, Usui Reiki Ryoho - Mikao Usui, az alapító."

Ajánlom szíves figyelmébe, Fodor György!
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Mivel Elke ma nem ér rá

Hivatalból beleolvastam ebbe a "reiki"-s témába is és az alábbi téves (vagy nem téves) gondolatok ötlöttek fel bennem:
Én csak fórumozgatok itt... maga látja bennem a tanítót és nem akarja elfogadni, ...köszönöm
Ezt úgy kell érteni, hogy aki tudja csinálja, aki nem magyarázza?
Szia altungar!
Ez most valami önigazolás akart lenni?:confused:
Állhatok én a 20. helyen is 8 olasz, 3 francia, meg akárhány kambodzsai után, mert nem ez számít.;)
Milyen a kambodzsai (tradicionális) Reiki?
EZ Tradicionális REIKI Fórum. Minden Fórumot megszállnak ahol csak tudnak azok, akik ezt csak egy névnek tekintik. Az Iwiw fórumán szerepel MINDEN tradicionális Reiki Mester neve. Nekik készült és a Tradicionális Reiki gyakorlóknak ez a fórum. Mindig fogok reagálni a REIKI nevében terjesztett tévtanokra. Én nem írok a másik fórumba. Türjék el, akad egy igazi Reikis Fórum is, ahol a REIKI képviselőinek véleménye jelenik meg. Reklamálni Japánban lehet - a japán mestereket győzzék meg elképzeléseik helyességéről - azonnal kiteszem a honlapomra, sikerült.
Ezek szerint ez kötelező, mint régen az iparkamari tagság?
Alulírott Kalin
nyilatkozom, hogy
Tradícionális Reiki behangolásban részesültem,
de eddig és most is az egyéni véleményemet képviselem.

Üdv,
Kalin

Ka-ka-lin, Ka-ka-lin, Ka-ka-lin, ka maja ;)
Ha jól értem itt pedig az orosz vonalátadás él. Milyen az orosz (tradicionális) Reiki?
Továbbra is Japánban lehet reklamálni - ott kell bizonyítani, amit itt reikis nézetnek gondolnak.

Egyszerű - kik használhatják majd az eredeti Reikit képviselő lógót, kik teljesítik a feltételeket? Amiket Usui adott.

Aki más szimbólumokat visz a rendszerbe, meg nem világosodottként, már nem a Reikit képviseli - saját rendszerét. Hiába akarja Reiki néven árusítani. Az már nem az.
Erről az a ma már talán rasszistának számító (de a lényeget tekintve egyáltalán nem rasszista) vicc jut az eszembe, hogy
Mojse ellátogat Japánba.
Bemegy egy helyi zsinagógába, ahol a helyiek elcsodálkoznak.
Nem is kicsi, nem is sárga, mégis zsidó?

Itt is valami ilyesmi állhat a (szerintem) parttalan vita mögött.

Mindenkinek kívánom, hogy
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
Kérem a Tradicionális REIKI képviselőit, írják meg itt BÁTRAN élményeiket -ne hagyják a témát elterelni. Ne törődjenek majd a beírásokkal - csak ismertessék eseteiket.

A REIKI Mikao Usui módszere -ő adta meg az útmutatásokat, a Tradicionálisok ehhez tartják magukat - emellett elismerik a Megvilágosodott Mesterek jogát a változtatásra - nekik lehet. Senki másnak.

Semmilyen provokációra sem itt, sem máshol nem fognak megjelenni azok az útmutatások, melyek nem publikusak. Kizárólag élő tanátadási vonalban kerültek és kerülnek átadásra. Az eredeti szervezet tanítói, képviselői felelőségteljesen állnak munkájukhoz. Vannak olyan Reiki irányzatok is, melyek tömegesebben terjednek, kevesebb betartandó útmutatással - de ott is szigorúbb a tanítók kiválasztása, mint eddig volt nyugaton. Ilyen a Jikiden Reiki, mely valódi Japán Reiki. Tanátadási vonalai eddig megőrizték a japán tisztaságot. Reméljük így is maradt.

Usui teljes rendszere kb. akkor lesz publikus, mikor a Sinto ezotériája.
Mindenki csak találgatja - nyugati észjárás persze a szimbólumok számában gondolja a megoldást. A megismeréshez egy út van - a szorgalmas gyakorlás.
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
Ezek szerint ez kötelező, mint régen az iparkamari tagság?


Nem. A felelőségteljesen a Reikihez álló tanítók, köztük a legelső még aktív magyar Reiki Mesterek, maguk döntöttek róla: amikor a REIKI nevében rengeteg téves elképzelést hírdetnek, mesteri
okleveleket lehet vásárolni: közös felelősség, mi lesz Usui módszerének sorsa: A nagyhangú, forumokon kezdőket gyűjtögető hangember-kóklerek fognak diktálni a Reikiben, vagy Mikao Usui tanai, útmutatásai alapján ismerik a REIKI alapjait az emberek? Már Reiki I. képzésen jól hangzó tévtanokkal bombázzák a Reiki iránt érdeklődőket, vagy Usui útmutatásait ismerhetik meg? Teljesen máshova vezetnek ugyanis. Az alapokat tanítani is felelősség, megtiszteltetés.

A magyar Tanítók Usui útmutatásait választották. És akik megismerték, akarták, mind részt vesz az együttműködésben. Független Tanítók is Usui útmutatásait adják - és nem kiforgatva azokat saját egyéni érdekeik szerint.

Porosz Tíbor írása alapmű ma már. Az élet bizonyította igazságát. A REIKI, Usui módszere, tradicionális szellemi út. Magyarországon a mesterek döntő többsége a Tradíció helyreállítását választotta.
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
"A boldogság megidézésének titkos módszere; a csodálatos gyógyszer, mely test és lélek minden betegségét meggyógyítja:
Csak a ma
Nem leszek dühös,
Nem aggódom,
Hálás vagyok,
Szorgoskodom a karmámon,
Kedves leszek az emberekhez!
Reggel és este ülj le Gassho-tartásban és szívedben hangosan ismételd el e szavakat.
A test és lélek fejlődéséért, Usui Reiki Ryoho - Mikao Usui, az alapító."

Ajánlom szíves figyelmébe, Fodor György!

Szükségtelen, megvannak tanítóim és kapcsolatunk élő.

Tradícióban vannak helyzetek, amikor olyan emberek jelennek meg, magukat felmutatva annak amitől igen távol állnak - hogy indokolt esetben el lehet térni az útmutatóktól. Élő Tanátadási vonalban más is kerül átadásra, nem csak leírt szövegek.

Tanítóm arra is megtanított, mikor valaki már nagyon öncélból tevékenykedik, gátlástalanul átlép határokat - meg lehet neki mutatni, lehet ezt a játékot ketten is játszani. Amikor ő maga szembesül azzal, másokkal mit tesz - lehet legközelebb jobban meggondolja.

Nagyon kíváló tanító.
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
minek nevezzem magam, ha a
Jóság Tava Alapítványnál (ami kapcsolatban van a Kristályakadémiával)
végeztem a Reiki tanfolyamot?

Attól, ott végzett tanfolyamot, nem lett tradicionális - a hozzállása, tevékenysége önnek más. A Tradíció nem egy szó.
Nem lehet oklevéllel tradicionálissá vállni.


Különös, hogy "egy társunkra" hivatkozik,
amikor az Ön által említett RAI fórumon Ön és tanítványai is fórumoznak.


Én ott nem fórumozok nagyon rég.





Persze a legkönnyebb kijelenteni: a tanuló nem tradícionális,
ha nem tartja elfogadhatónak az Ön emberi példamutatását...
mert csupáncsak ennyiről van szó itt is, nem a Reikiről.

Régi próbálkozás, a Tradíció hivatalos képviselőit igyekeznek lejáratni, támadni, azt állítva, mindig velük van a gond, vagy amit tesznek - így próbálják 17 éve elterelni a figyelmet arról: NEM az a baj, szóvá teszünk dolgokat - HANEM hogy azok a REIKI nevében még ma is létezhetnek.
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
Kedves Fodor Úr, ha szeretné azokat a szimbólumokat megtekinteni és nagyon szívesen átküldöm Önnek.

Sose érdekelt a Reikiben semmi, amit nyugaton tesznek bele arra nem jogosultak. A magyar Reiki Tanítók közösen döntöttek úgy, a reikiből minden tőle idegen elemet, tanítást együtt vesznek ki. Ehhez tartjuk magunkat.

Semmi más célt nem szolgálnak csak a szellemi fejlődésre célzó meditációt velük( más most beleköthet a meditáció fogalmába, akkor nevezzük "vizualizációnak") Nem ígér senki sem erő megduplázódást stb stb.

Usui mint megvilágosodott Mester, mindent odahelyezett a Reiki rendszerébe, ahová az való. A tanító mögött kell megélésnek lennie a Reikiben. Ha ez megvan és Usui útmutatásait betartják, a gyakorlónak semmi másra nincs szüksége hogy átélhesse az egység állapotát.


Egyébként Ön bizonyára tudja, hogy mára csak 4 Usui szimbólum maradt a sokkal többől. Hányat tartottak meg maguknak a japán mesterek? Csak nem képzeli, hogy mindent elmondanak, megmutatnak maguknak, hová tünne akkor a "Japán Mesteriség"

Én ismerem őket - teljesen mások, mint a kép, ami önben él. Ők nem üzletemberek. Mögöttük megélés van.

Maga a szamurájokat emlegeti. Nos nagyon kevés japán Judoka vagy karateka képes már lépést tartani a világgal. Miért is? Pedig a japánok találták ki...

A harcművészet is teljesen más, mint amit ön gondol róla.
1. Ön sportról beszél. A Harcművészet más.
2. Nyugaton akik nem tudnak lépést tartani a tradícióval, saját világbajnokságokat" szerveznek a karatéban is - mint a boxban is. 8 ökölvívó és világbajnoki címért bokszolnak.. néha 50 éves egyenes ütésre képtelen emberek a box világában. Japánban más van. Csak aki jár kint, tudja, mi az igazság e témában is. Az igaz, aki minőséget keresett, sokáig kénytelen volt Japán mesterekhez utazni. Japánba mentek minden évben akár ott gyakorolni. De megéri nekik, azt mondták. Ez a hivatásuk.. Magyarországon nem találtak olyat, akitől tanulni akartak, hát Japánba jártak, egész évben azért dolgoztak.
Aztán már jönnek Japán tanítók.. A Rekiben is lehetett volna így - akadtak akik remélték, nem jönnek majd a japán tanítók... De jöttek és aki alkalmas rá, Japánban is tanulhat már Reikit. De csak aki érett rá.

Tegnap volt egy választás - az emberek a hangemberek korát megunták.
Valami más jön... Ismét a munkának, telejsítménynek lesz becsülete, nem a dumának, a hangzatos igéreteknek.

Most a Mesterek is összefogtak, összefognak - csak mert Mesterek, bármiben.
Elég sok helyen Magyarországon is már a Japán mesterek útmutatása alapján megy újra az edzés - és máris vannak eredményei. Ahogy a Reikiben is. Pedig csak 1-2 éve kezdődött...
 
A

altungar

Vendég
A technikák és módszerek tanítása sokat változott, és a reikinek számos ágazata alakult ki. Ezek mindegyike igényt tart arra, hogy az egyetlen helyes módnak tekintsék, ám valójában mindegyikük működik, és valamennyi Hawayo Takata tanításaiból származik.

Az Usui hagyományos reiki, más néven Usui Reiki Ryoho áll talán a legközelebb ahhoz, amit Hawayo Takata eredetileg hozott Japánból.

A reiki Mikao Usui, Chujiro Hayashi és Hawayo Takata óta folyamatosan változik és fejlődik. Egyre több emberhez jut el, különösen amióta a hagyománytól elszakadt tanárok nem kérnek többé oly magas árat a tanításokért. Nem tudjuk ma már, hogyan tanította Buddha a kézrátételes gyógyítást, sem azt, hogyan tanulta és tanította azt Jézus.

A reiki eredetét tiszteletben kell tartanunk, ugyanakkor tekintettel kell lennünk a változó világra, az emberek és a Föld változó szükségleteire is.
A reiki szeretet, és a bolygót érintő válság idején valamennyiünknek szüksége van mindarra a szeretetre, amelyben csak részesülhetünk.
 
A

altungar

Vendég
Csak olvasni kell tudni és felfogni a leírtakat. Porosz Tíbor: A REIKI Tradíciója.

Életed nagyobbik részét tapasztalataid következményeként élted. Most lehetőséged nyílik rá, hogy te légy az okuk. Ezt nevezik tudatos életnek. Ez az, amit úgy hívnak: éberen járni.
 
A

altungar

Vendég
Csak így tovább, fejlődj tovább, fiam. Változz tovább. És továbbra is te döntsd el, hogy mivé akarsz válni Éned következő legmagasztosabb változatában. Továbbra is haladj ebbe az irányba. Folytasd !
 
A

altungar

Vendég
Az önbecsülés igazán nem okoz gondot neked. Bőségesen meg vagy áldva vele. Akárcsak a legtöbb ember. Kifejezetten sokra tartod magad, és pontosan így is kell tenned. A legtöbb ember számára egyáltalán nem az önbecsülés jelenti a gondot.
Akkor micsoda ?
A gond az alapelvek fel nem ismerése, ami rendszerint együtt jár azzal a tévítélettel, hogy mi a „jó", és mi a „rossz".
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
A technikák és módszerek tanítása sokat változott, és a reikinek számos ágazata alakult ki. Ezek mindegyike igényt tart arra, hogy az egyetlen helyes módnak tekintsék, ám valójában mindegyikük működik, és valamennyi Hawayo Takata tanításaiból származik.

Az Usui hagyományos reiki, más néven Usui Reiki Ryoho áll talán a legközelebb ahhoz, amit Hawayo Takata eredetileg hozott Japánból.

A reiki Mikao Usui, Chujiro Hayashi és Hawayo Takata óta folyamatosan változik és fejlődik. Egyre több emberhez jut el, különösen amióta a hagyománytól elszakadt tanárok nem kérnek többé oly magas árat a tanításokért. Nem tudjuk ma már, hogyan tanította Buddha a kézrátételes gyógyítást, sem azt, hogyan tanulta és tanította azt Jézus.

A reiki eredetét tiszteletben kell tartanunk, ugyanakkor tekintettel kell lennünk a változó világra, az emberek és a Föld változó szükségleteire is.
A reiki szeretet, és a bolygót érintő válság idején valamennyiünknek szüksége van mindarra a szeretetre, amelyben csak részesülhetünk.

Kérem a New Age féle elgondolásokat a Reikiről ne a Tradicionális Reiki Fórumban akarja terjeszteni - nekünk ön nem tanítónk, nem vagyunk kiváncsiak nézeteire itt. Nem ide valóak.
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
Az önbecsülés igazán nem okoz gondot neked. Bőségesen meg vagy áldva vele. Akárcsak a legtöbb ember. Kifejezetten sokra tartod magad, és pontosan így is kell tenned. A legtöbb ember számára egyáltalán nem az önbecsülés jelenti a gondot.
Akkor micsoda ?
A gond az alapelvek fel nem ismerése, ami rendszerint együtt jár azzal a tévítélettel, hogy mi a „jó", és mi a „rossz".

Juhász úr! Azokat tanítsa, akik önt választják. Nekünk Élő Tanátadási vonalú tanítóink vannak és elégedettek vagyunk velük. Ön öszevissza dobálózik teljesen ellentmondó idézetekkel is. Megélés kell, nem idézgetések.
 
Gyógyulás beszámolója és Kérés!

Üdvölök ismét Minden Kedves Fórumolvasót!

Szeretnék ismét megosztani egy csodás gyógyulást veletek! :)

Mielőtt azonban ezt megtenném, el kell, hogy mondjam sajnálattal olvastam, olvastuk, hogy nem a rendeltetésére lett sok esetben használva a fórum, egyes fórumozók miatt! Ezúton szeretném több gyógyítótársam egyetértésével megkérni többek közt Altungart, hogy NE ÍRJON többet!!! NEM kérjük ezen a fórumon, a nem Tradícionális főleg nem is Reiki nézeteit rejtő irásaiból nem kérünk! Ez a fórum a Hiteles Reiki Gyakorlók és a Reikivel gyógyúlni vágyok felvilágosítására,részére jött létre. Porosz Tibor Úr a Reiki Tradíciója című művében A Reikit még nem értő illetve, félreértőek is megtalálhatják a Hiteles válaszokat! Kérem olvassa el, ezúttal kelően nagyobb részleteséggel, odafigyeléssel!

Köszönjük a megértését és a továbbiakban nem fog írni valótlanoka a Reikiről! :)

A már említett Gyógyulás :)

Gangl János 58 éves lakiteleki lakos. Betegsége 2009 szeptemberében kezdődött félrenyeléssel, rekedtséggel. 2010 februárjában megállapították, hogy nyakának bal oldalán előrehaladott nyelvgyöki tumor helyezkedik el. A rosszindulatú daganat 3,5*2,2*4,1 centiméter méretű volt. Jánoson gégemetszést végeztek, azonban a daganat nem volt műthető. Emiatt 2010 márciusában két alkalommal kemoterápiás kezelésben részesült. Később megtudta, hogy az orvosok arra számítottak, pár hónap van hátra az életéből.
A Reiki kezelések János esetében 2010 február végén kezdődtek meg. Első kemoterápiás kezelését megelőzően három Reiki kezelésben részesült, melynek eredményeképpen a daganat nagyjából borsó nagyságúra zsugorodott. A kórházból való hazatérése után a Reiki kezelések folytatódtak, s a március végi, második kemoterápiás kezelés kezdetekor a daganat már nem volt kitapintható nyakában. Ennek figyelembevétele mellett a második kemoterápiás kezelést is megkapta, és további Reiki kezelésekben is részesül. A kemoterápiával járó kellemetlen tünetek, rosszullétek is enyhültek, megszűntek a Reiki hatására, így János a Reiki segítségével gyorsan és a körülményekhez mérten fájdalommentesen győzi le a betegséget. 2010 áprilisában újabb orvosi vizsgálatokon esett át, amelyek szerint János jelenleg tünetmentes. A teljes körű vizsgálatok eredményét április második hetében még várják, amelyek eldönthetik, szükség van-e egyáltalán egy esetleges harmadik kemoterápiás kezelésre. Orvosai meglepetten fogadták a daganat eltűnését.
János saját bevallása szerint nem hitt az energiával való gyógyászatban, azonban mivel a daganatot műtéti úton nem lehetett eltávolítani, tett egy próbát a Reikivel. Meglepve tapasztalta az energiaátadással járó helyi meleg érzetet, a nyugalmasabb lelkiállapotot, és a gyakran előforduló oldásokat, amelyek gyomorkorgáshoz hasonló hangot eredményeznek, bár az érzet alapján attól világosan megkülönböztethetők. A felsoroltak mind gyakran előfordulnak Reiki kezelés során. Ez azonnal sejteti, hogy bár a szemnek láthatatlan módon, de valami történik a testben. Természetesen ezt követően az orvosi leletek és vélemények, valamint saját javuló közérzete is megerősítették Jánost abban a hitben, hogy a Reiki valóban képes az ember testi és lelki állapotát javítani, helyreállítani. Most örömmel ajánlja barátainak, vagy hasonló problémákkal küzdő embereknek is ezt a gyógymódot, hiszen bízhat benne, hogy még hosszú és egészséges élet vár rá.

Köszönet a Reikinek és Usuinak, hogy "elhozta" nekünk ezt a csodás gyógymódot! :)

Köszönöm, hogy elolvastátok.

Sz. Józsi
 
Oldal tetejére