TRISZTÁNI ÁLOM
( Bea ciklusok )
Álmaimban -lágyan- Izolda-testÜ árnya,
nesztelenül járva folyton jön felém,
......emlékei ólomként, nyirkos tapadással
torkomra kúsznak, mint tövises indák,
és súlyuk a lomha folytogatás.
Álmaimban -halkan- Izolda hangja
átrezzen a szellõn, a fülemig ér,
a pán sípok sírnak mindég Öt idézve,
de akkordjuk, csak szétbomló sikoltó szél.
Dermed a csönd és lebegve jár a kétség
s már átfonja mellem az ezerarcú vágy.
Izolda jön s kúszik derekamra
és csókokkal ölel Õ ......- az elnémulás -
A karjai, mint indák, egy csodás haldoklás,
s a lebegö teste a végsö ölelésre vágy.
Hát súgd a hívó szót újra a fülembe,
mert így lesz csak jó, ha vonagló testemmel,
te alaktalan éden, benned elmerülhetek.
De bomlik az álom, s sziszegve oson a kétség,
s a madarak versengve hívják a hajnali fényt.
A gyûrött paplanomon még árván remeg az élmény,
majd sikongva elröppen, mert jön az ébredés.
Hüvös a szellö, a hajnali szellö,
az arcomra lebben, mint kacér lepel.
Hideg lesz töle az egyre hulló könnyem,
de a józanodó ész már a mához gyüjt eröt.
Izolda emlékét a Mont-Blanc örök hava õrzi.
........A májusból szökött el egy fénnyaláb után,
.....ezért lett Ö örök és már elérhetetlen:
egy káprázatosan szép, fénylö, rideg csillogás.
Héhalom . 1966 okt. 25.
Oravecz Mihály
( Bea ciklusok )
Álmaimban -lágyan- Izolda-testÜ árnya,
nesztelenül járva folyton jön felém,
......emlékei ólomként, nyirkos tapadással
torkomra kúsznak, mint tövises indák,
és súlyuk a lomha folytogatás.
Álmaimban -halkan- Izolda hangja
átrezzen a szellõn, a fülemig ér,
a pán sípok sírnak mindég Öt idézve,
de akkordjuk, csak szétbomló sikoltó szél.
Dermed a csönd és lebegve jár a kétség
s már átfonja mellem az ezerarcú vágy.
Izolda jön s kúszik derekamra
és csókokkal ölel Õ ......- az elnémulás -
A karjai, mint indák, egy csodás haldoklás,
s a lebegö teste a végsö ölelésre vágy.
Hát súgd a hívó szót újra a fülembe,
mert így lesz csak jó, ha vonagló testemmel,
te alaktalan éden, benned elmerülhetek.
De bomlik az álom, s sziszegve oson a kétség,
s a madarak versengve hívják a hajnali fényt.
A gyûrött paplanomon még árván remeg az élmény,
majd sikongva elröppen, mert jön az ébredés.
Hüvös a szellö, a hajnali szellö,
az arcomra lebben, mint kacér lepel.
Hideg lesz töle az egyre hulló könnyem,
de a józanodó ész már a mához gyüjt eröt.
Izolda emlékét a Mont-Blanc örök hava õrzi.
........A májusból szökött el egy fénnyaláb után,
.....ezért lett Ö örök és már elérhetetlen:
egy káprázatosan szép, fénylö, rideg csillogás.
Héhalom . 1966 okt. 25.
Oravecz Mihály